Elvittek nyaralni IV.: Költségek és konklúzió

Tegnap egy kicsit lusta voltam, így most írom csak meg az utolsó nyaralásos cikket, de persze még rengeteg tudnék beszélni róla, jó sok mindent felhozott bennem a dolog. Lesznek még ráadás cikkek is később, de azok már nem annyira szorosan tartoznak ide, ezért tudom őket elhalasztani.
Most beszéljünk a piszkos anyagiakról, mert bizony pénz nélkül nagyon nehezen valósulhatott volna meg az utazás. Az anyuka azt mondta nekem, hogy május lévén és last minute ajánlattal mentünk, így elég baráti ára volt az egész csomagnak. Én felmentem a Mark Warner honapjára és lekértem az ajánlatot, ami közel 2100 Fontot adott ki. Ebben már a szállás, ellátás, utazás is benne van, nincsenek rejtett költségek. (Plusban azt írták hozzá, hogy ez az összeg több mint 1000 Font kedvezménnyel van most, különben 3700 Font lenne ugyanez, mondjuk július közepén.) Nem rossz a 2100 Font, ha azt vesszük, hogy British Airwayssel utaztunk, 5 csillagos hotel, all inclusive ellátás, sportolási lehetőségek is benne vannak már 2  felnőtt + 2 gyerekre vetítve. Átszámítva kb (ups, most nézem az árfolyamot, már megint ütjük a 380 Ft/ 1 Fontot), na így már a milliós szintet is elértük, mi otthon ezt nem tudnánk kifizetni, mégsem olyan szép ez az ár nekünk. Ez egy angol családnak viszont kedvező. Alapjában véve sokszor tényleg buták vagyunk, miért akarunk főszezonban a legdrágábban utazni, mikor májusban/szeptemberben is ugyanolyan meleg van és akár 30-40 %-al kedvezőbben ugyanazt megtehetjük?!  A későbbi életemben próbálok majd erre fókuszálni.
Mindezek után gyötört a kíváncsiság, vajon a rám eső rész mennyi lehetett?! Ez úgy néztem meg, hogy ugyanazt a nyaralást lekértem úgy, hogy 1 felnőtt utazik a 2 kicsit gyerekkel. Meglepő, mindössze 500 Fonttal csökkent az ár, szóval egyáltalán nem vészes szerintem. Így igazán megérte elvinni, főleg, hogy szerintem jó segítő személy voltam nekik.
Most jönnek a ráadás költségek. A 2 kirándulásunkat nem a helyi busszal tettük meg, hanem taxit kért az anyuka. Először kocsit akart bérelni, de se nálam, se nála nem volt jogsi, így nem volt rá módunk… A taxikra otthagyott kb 180 Eurót.  Ajándékokra a család min 60 Eurót elköltött.  Egy-két ital a kirándulások alatt is volt pár Euró. Talán ennyi.
Nekem mennyibe fájt?, hiába voltam vendég egy-két dolgot nekem is intéznem és vennem kellett. Az útlevelem 73 Font volt, a telefonomra is költenem kellett, pár ruhát is muszáj volt vásárolnom. Így biztos 100 Fontom nekem is benne volt, de ez semmi az 2000 Fonthoz képest…

Számomra olyan téren nagyon pozitív volt a hét, hogy jobban ki tudtam magamat ismerni, mit és hogyan tűrök, miket szeretek stb. Rájöttem, hogy a csirke és pulykahúst bármi másnál jobban csípem, a paradicsom, uborka minden mennyiségben jöhet, a paprikát is elfogyasztom azért. Nagyon szeretem a különböző gyümölcsöket is, reggeltől estig tudnék bekapni valamit belőlük. Igencsak édesszájúnak is nevezném magam, a desszert volt az étkezések záró fogása egész héten. A leveseknek is örültem nagyon, finom volt a brokkoli krémes. Ellentétben ezzel, kimondottan kerütem a barna húsokat, brrr. Egyszer nem ettem tésztafélét, olívabogyót, mindenféle izé szószt stb. Jó nagy gyomrom van, az is kiderült. Szépen meg tudtam pakolni a tányért és mégsem úgy voltam, hogy szétpukkadok utána, csak kellemes teltséget éreztem. Az életritmusomat tekintve reggel tudnék aludni, este viszont simán kukorékolok hajnali 1-2ig is. A legjobb a reggeli dormicolás.
Zárásképpen pedig megemlíteném, hogy számomra milyen egy ideális nyaralás. A szálláshely érdekel a legkevésbé, lehet bármilyen pici motel, apartman, panzió, mert ha ellátogatok egy országba, úgysem a szobában fogom tölteni az időmet. Este pár óra alvásra pedig bármilyen tiszta hely megteszi. Én inkább a pénzt arra költeném, hogy minél több mindent lássak, kirándulhassak, koktélozhassak különböző bárokban, egyek különböző kis éttermekben. Minél több hely, minél több választék, annál jobban tudom mondani, hogy sikerült valamit egy hangyányit jobban megismernem, igazi tapasztalatokat gyűjtenem. Júliusban megyek a barátnőmmel Barcelonába. Fapados repülővel megyünk, egy Bed és Beakfast helyen alszunk, de élni fogunk, legalábbis ez a tervem! Nem kell nekem 5 *-os, puccos, multi komfort hotel, én csak lazítani akarok, a helyi emberekkel és szokásokkal találkozni.
Köszönöm szépen, hogy ezt a hosszú írásomat is végigolvastad! Ha van kedved, írj kommentet, számodra milyen egy jó nyaralás?
A folytatásban már visszatérek a régi kerékvágásba. A Királynő Gyémánt évfordulója is itt kopogtat az ajtóban, lesz téma még mindig bőven. 

Reklámok

Elvittek nyaralni III.: Egy hét a gyerekekkel

Az eddigi két cikk csak bevezető volt (itt és itt).
Most már arról beszélnék, hogy milyen volt a hetem az angol családom társaságában. Egyrészről számomra furcsa volt a helyzet, hiszen a hotelben én voltam a vendég, nekem ugráltak, miközben pedig nagyon jól tudom, hogy én sem teszek mást, csak máshol. Mély szimpátiát tudtam érezni az alkalmazottal, főleg a pincérekkel. Ők már reggel  7-kor várták a reggelivel az embereket, este pedig még 10-ig is aktívan tevékenykedtek. Hogy ők milyen műszakban és hány órában dolgoznak, borzalmas…Gondolom a fizetésük meg a görög szintet üti, de így is örülnek ,hogy van munkahelyük legalább.
Marcus Warner utazási iroda szervezésében voltunk, a hotel is exclusively neki készült. Bőven vannak még emberek tehát, akik megtehetik, hogy nyaralgassanak, egyre több szálloda kell a számukra, hogy az igényeket ki tudják elégíteni.
A hét úgy nézett, hogy reggel  7-kor a gyerekek már kukorékoltak, én olyan 8-ig még lustálkodtam az ágyban, majd reggeli. Utána pár órára le lettek adva a gyerekek egy ilyen megőrzőbe. Az árban benne volt, hogy egy hét alatt 6 alkalommal (3,5 órát) átvállalják a gyerekfelügyeletet a hotel nanny dolgozói. Nagyon szuper (játékokkal teli) légkondicionált helységek vannak kialakítva a különböző életkoroknak megfelelően. A nyaralás alatt is megvan a trend a családoknál, hogy más vigyázzon a gyerekemre, mint otthon az Aupairük. Igazuk van az angoloknak, azért mennek, hogy lazítsanak, a napágyon elterülve élvezzék a fesztelenség óráit kikapcsolódva. Ilyen helyzetbe pedig egy síros gyerek nem passzol, vagy egy picit nagyobb, aki után meg folyton futni kell és fegyelmezni. A gyerekekről tehát le volt a gond a héten. Aki pedig pluszban fizet, délutánra és estére is beadhatta a gyerekét, hogy nyugodtan tudjon vacsorázni és koktélozni a férjével, társaságával. Tudnak valamit ezek a brittek, nem?. A host anyukám csak 5 alkalommal és kb 2,5 órát vette igénybe a hotelnek ezt a szolgáltatását, ő a jó példa volt.
Egy 2 és 4 éves gyerekkel eltölteni egy hetet non-stop számomra nem volt egyszerű. Állandó készenlétben kellett állnom, hogy ugorjak és fussak utánuk, vigyázzak rájuk, mikor hajba kaptak. Az anyuka pedig végig velem volt, de ketten is alig bírtunk a két gyerekkel. Az egyik erre akart menni, a másik arra akart menni. A nagyobbnak a mélyebb medence volt jó, a picit pedig a pancsolóba kellett vinni, szóval ketten kétfelé szakadtunk többnyire. A legjobb rész az volt, mikor alvásideje volt a picinek, néhány csendes óra délután, de persze előtte azért mindig jól beverte a sírást fáradtan. A legtöbb időt a gyerekmedencénél és a játszótéren töltöttünk, hiszen ott legalább feltalálták magukat a gyerekek, csak a szemünket kellett rajtuk tartanunk. Jó kimerítő és fárasztó volt az hét ilyen téren, most hogy már aludtam rá kettőt minden rendben van, de szombaton azt mondtam, hogy soha többé idegen családdal és ennyire kicsikkel nyaralni.
Voltak pillanatok mikor sírtam volna, máskor pedig nevettem volna. A röhögő görcs akkor kapott el, mikor a gyerekek az étkezéseknél beverték a durcit. Kiválasztottak valamit, aztán mire az asztalhoz értünk már még sem azt akarták volna enni. Vagy az összes ételre az arcukat húzták és nemmel bólogattak. Úgy tudták szívatni az anyjukat ilyen téren, hogy magamban hatalmasak kellett mosolyognom. Leülni velük az asztalhoz is inkább égő volt, mint bármi más. A kést ledobták a földre, hisztit csaptak, nem bírtak a popsijukon maradni. Nem az én gyerekeim voltak, így nem hatott meg, de én ezt a saját utódaimtól nem tűrtem volna el. Vicces volt továbbá számomra, hogy ott volt a terülj, terülj asztalka, és a gyerekek meg reggelire tósztot ettek, délben és este makarónit, kenyeret, de egész héten! Számukra nagyon megérte annyit készülni a hotelnek, kidobott idő volt. A többi vendég és pincérek is néha furcsán néztek ránk. A héten összesen egyszer volt olyan alkalom, mikor egyedül vacsoráztam. Teljesen különböző volt, nyugodtam és normális tempóban étkezni, mint gyorsan magamba kanalazni valamit. Olyan jó volt egyedül az asztalnál ülni, érezni a csendet, majd utána egy koktélt legurítani a bárban.
A két fő pozitív dolog számomra a két kirándulás volt, amit a szigeten tettünk. Olyan 2X3 órát voltunk a hoteltől távol, de akkor legalább alkalom volt a szigetet egy kicsit jobban megismerni, hiszen az is célom volt. Ha már megyünk valahova, legalább úgy térjünk haza, hogy tudjunk egy-két látnivalóról mesélni, nem csak a hotelről áradozni. Egyszer északabbra voltunk, az öreg városrészt néztük meg a Rodosz településen. A másik pedig Lindosz volt, ami egy csodás – kis – romantikus település. Gyönyörű természeti kincsei vannak + lassan mélyülő és homokos tengerpartja. Illetve egy vár, egy Akropolisz szerű építmény is megtekinthető a hegy tetején. Ezek a dolgok voltak azok, amit adtak egy pozitív löketet, hogy tovább, kitartás és mosolyogva a családdal.
Életem egyik leglassabban eltelt hetét tudhatom magam mögött, alig vártam, hogy szombat legyen és a repülőn üljünk London irányába.
A családomnak azért köszönöm a lehetőséget, nem tudom mikor és hogy jutottam volna el Rodoszra. Jó kis lecke volt mindenesetre a hét, de továbbra is azt állítom, hogy nem ment még el a kedvem a gyerekektől.

Elvittek nyaralni II.: Luxus börtön

A történet onnan folytatódik, hogy megérkeztünk a szálláshelyre. Én nem tudtam mire számíthatok, de gondoltam, hogy valami jó kis helyre foglalt be az anyuka. Egy 5*-s helyen találtuk magunkat, aminek a neve Levante Beach Resort. Egy kicsit apartmanszerűen vannak a szállások elhelyezve, mi egy két szobából álló helyet kaptunk, ahol szobák között egy válaszfalat lehetett elhúzni, szeparálva a kettőt. Én voltam az egyik részben többnyire egyedül, mert a gyerekek természetesen nem akartak velem aludni, féltékenyek voltak egymásra, mindegyik az anyjuk mellett akart lenni.
Én a szállást ( itt tudod megnézni) egy börtönhöz hasonlítom, azért mert egy hétig a falai között mozogtam. Jó, volt 2×2 óra, mikor elmentünk egy picit kirándulni, de az nagyon kevés 7×24 órához viszonyítva. Úgy éreztem magam, hogy bezártak, elszigeteltek a világtól. Én ezt a zártságot nagyon rosszul viseltem. Semmit nem tudtam, mi zajlik a kint, a vendégeken és személyzeten kívül más emberekkel sem tudtam találkozni. A Való Világ játékosai voltak ilyen helyzetben, mint én. Számomra is rendelkezésre állt minden, all inclusive ellátás, kényelmes szoba, sportolási lehetőségek, de egy meghatározott négyzetméteren belül tudtam csak mozogni. Különböző feladatokat is végre kellett úgymond hajtanom: a gyerekek ne tűnjenek el, ne törjék össze magukat, ne essenek bele a medencébe stb. Egyfajta hordár is voltam, a cuccokat is rendeztem, futottam ezért és azért is, ami kellett. Ha ezt az oldalát nézzük, nem igen sikerült jobban megismernem Görögországot, csak egy másfajta (kényelmes) élettel tudtam ismerkedni.
Volt reggelink, ebédünk, vacsoránk, napközben pedig a medencéhez tartozó bárban lehetett snacket enni, inni, amit a szád kívánt. Volt egy lista, hogy mik az ingyen kérhető dolgok. Sex on the Beach koktélból annyit ihattam volna, amit nem szégyelltem volna. Vodka – kóla is szépen csúszhatott volna le a torkomon, de mivel gyerekkel voltam, így csúnya lett volna, ha keresztbe álltak volna a szemeim estére. A sok kínálkozó finomságot tehát egyáltalán nem tudtam kihasználni.
Ez egy sporthotel volt igazából, tehát az angol emberek azért fizetnek be, hogy mindenféle vízi adrenalin fokozást ki tudjanak próbálni. Lehetett vízi síelni, szörfözni, kajakozni, vitorlázni, ezeket oktatták is, szóval tanulni is lehetett. Búvárkodásra is volt alkalom, de plus pénzért. Száraz sportok listáján pedig a tenisz,ping-pong, foci, kosárlabda, gym, röplabda és biciklizés volt elérhető. Én ebből a biciklizést és a kajakozást próbáltam ki.
Visszatérve az ételekhez, különlegesebbnél különlegesebb dolgok, különböző módon elkészített húsok, krumplik, tészták voltak tálalva. Minden étkezés mellé volt zöldség és gyümölcsválaszték, valamint desszertek. Annyit és abból ehettél, amit magadba bírtál tömni. Én mivel még soha nem voltam ilyen helyen, gondolhatjátok, hogy mindent végigkóstoltam. Mindig választottam magamnak egy fajtát, mondjuk reggelinél egyszer a croassant, waffle különböző jammel, hozzá joghurtos aszalt gyümölcsös kehely. Máskor pedig felvágottas zsemle zöldségekkel. Jó világ volt, éhezni nem kellett, az biztos. A Grimm mese többször eszembe jutott, a „terülj – terülj asztalka” miatt.
A hotelban dolgozó személyzet előtt pedig le a kalappal, nagyon remek munkát végeznek. Rendkívül kedves emberek, akiknek még a memóriájuk is jó. Engem könnyen megjegyeztek, szó nélkül hozták az italt. Az egyik pincér srác pedig számomra magával ragadó volt, érdekelt volna jobban is, ki és micsoda is ő, igazán tetszett.
A nyaraló emberek elég vegyesek voltak, de rengeteg gyerek volt, sok volt a családos felnőtt. Szinte mindenki angol volt. Érdekességképpen megemlítem, hogy a resort, ahol voltunk, előttünk nyitott meg és mi voltunk az első Angliából jött vendégsereg, szóval a tester cake. Ennek ellenére pedig azt tudom mondani, hogy minden zökkenőmentesen ment, nem rajtunk tesztelték tehát magukat a dolgozók. Folyt köv…

 

Elvittek nyaralni I.: Utazás


Előszó:
Közel három évvel ezelőtt már jártam Görögországban. Most ezúton szeretném ismételten megköszönni az akkori barátomnak, hogy egy felejthetetlen hetet sikerült vele eltöltenem a mesés Thassos – szigeten. (akkori beszámolók: itt és itt). Köszönöm neki, hogy anno olyan mesterien kiválasztotta a helyet, én pedig mindenre csak belógattam majdnem, de nem bántam meg. A görög vendégszeretetről és arról, hogy hogyan éreztem magam náluk, majd még ejtek szót később.
Kezdetek:
Már a tél folyamán mondta nekem az anyuka, hogy elmehetek velük nyaralni nyáron. Persze nagyon jól hangzott, örültem, mint majom a farkának… Februárban innen indult az útlevél igénylési mizéria. Két héttel ezelőtt (azaz 3 hónnap később) pedig végre átvehettem a dokumentumot. (a story itt). Az anyuka pedig nem is gondolkozott, szinte azonnal be is foglalt egy nyaralást Görögországba. Éppen kissé másnaposan néztem a spanyol Forma-1 futamot a nappaliban, mikor odajött hozzám és közölte, hogy jövő hét szombaton akkor elutazunk. Pakoljak be egy hétre, a célállomás pedig Rodosz – sziget lesz. Körülbelül ennyi információt kaptam. Nem tudtam semmit a szállásról, a szigeten belül pontosan hova stb. Ilyen vak utazás, legyél kész, aztán majd meglátod mi sül ki belőle. Az interneten lázasan elkezdtem böngészni az időjárás jelentést, mennyire lesz meleg, mennyire lehet vékony ruhát pakolni a táskába. Határozottan kecsegtető volt a kilátás, 26-30 °C-t ígértek, szóval nem vittem magammal igazából semmi meleg cuccot, mert nem láttam értelmét. Izgatottan vártam a szombat hajnalt. Teljesen meg voltam lepődve, mikor a Gatwick reptér helyett a Heathrow-ra vitt minket a reptéri transfer. Az anyuka folyton a Gatwick-t emlegette, hogy onnan utaznak, erre most még sem oda megyünk. Az 5-ös terminálnál rakott ki minket a taxi. Nekem kellemes meglepetés volt, mit ne mondjak, másrészről viszont bosszant is nagyon a helyzet, mert a British Airways-re a csomag limitbe simán belefért volna a laptomon is… Pozitív azonban, én még soha nem utaztam repülővel és erre az egyik legelismertebb cégnél szerzem meg a kezdeti tapasztalatokat. Féltem-e az úttól? Határozottan állítom, hogy nem féltem. Miért aggódjak feleslegesen, miért hergeljem az idegrendszerem pluszban. A repülés pedig amúgy is az egyik legbiztonságosabb módja az utazásnak, ha a balesetek számát nézzük. A legrosszabb rész a felszállás, mikor hirtelen nagy sebességbe kapcsol a gép és meredeken elindul felfelé. Maga az erőshatások azok, amiket furcsa megélni. Az átlag egységek pedig: 850 km/h sebesség, 10 km-es magasság. A kinti hőmérséklet ilyenkor már – 50 °C körül mozog. Nagyon nagy szerencsém volt, mert az ablak mellé szólt a helyem. Hu, örültem neki, mert így legalább alkalmam volt nézelődni, képeket készíteni életem első repülő útjáról. Az útvonal a következőképpen alakult: Londontól Brüsszelen át, Frankfurt mellett és München felett hasítottunk, az Alpokon keresztül Horvátország, majd a görög légtér következett. Sokat haladtunk a tenger felett, de legalább lehetőség volt a többi szigetet is megcsodálni, végül Rodosz és landolás. A repülőn volt ellátás is, kaptunk egy kis tízórait, illetve lehetett italt is kérni, ez is benne volt az árban. A stewardesseket nem találtam túlságosan barátságosnak, de a „légi pincér” viszont rendkívül megnyerő és szimpatikus volt. A rodoszi reptér rendkívül kicsi, de barátságos ugyanakkor. Egy kényelmes légkondicionált busszal a szállásra lettünk fuvarozva.

Thassos: Számlázás

Idén már túl vagyunk a nyaraláson, most már egy gyors költés
összegzésre van csak szükségünk. Mennyibe is került, hogy egy hétig élvezhettük
a tenger közelségét, más kultúrába való betekintést. Görögországról
elmondhatjuk, hogy az apartmanos buszos utak a magyar tömegturisták
pénztárcáihoz igazodtak. Ennél olcsóbban szerintem nem úszhattuk volna meg.
Hiába mondják, Horvátország jóval drágább, mint a szállást, mint a napi
bevásárlást nézve. Nekünk 50.000 Ft/fő volt az utazás, a kompjeggyel együtt,
valamint a szállásunk önellátással. Kötöttünk magasabb kategóriás biztosítást
is, mivel Szerbián mentünk át, ennek az ára: 5900 Ft/fő. Költőpénzről is
kellett gondoskodnunk, még a tavasz folyamán 300 Ft-os, majd 280 Ft-os
árfolyamán váltottunk 200 eurót is. Úgy gondoltam ez az a minimum, amit mindenképpen
vinnünk kell magunkkal, így 58.000
Ft még rájött a kiadásokra. A végösszeget nézve: ~ 115
ezer. Ennél több egy forinttal sem kellett, ebbe már az étkezés összege is
benne volt. Egy kicsit beszéljünk a Görögországi árakról. A benzin annyi, mint
nálunk (0,99 ill. 1,10 euró). Béreltünk motort is (50 cm3, 2 főre) napi díja 15
euró volt. A hét folyamán kétszer fogyasztottunk étteremben is, amely 22
euróval rövidítette meg a pénztárcánkat. A parasailingezésnek sem tudtunk
ellenállni, 30 euró/fő-t adtunk ki rá. Fakultatív programként az
idegenvezetőnél befizettünk egy napos hajós kirándulásra is (39 euró), ebbe már
reggeli és ebéd is benne volt, nem csak az izgalmas túra. Az élelmiszer
boltokban a napi bevásárlás alkalmával mindig otthagytunk pár eurót. A chipsek,
kekszek, nutella olcsóbb, mint nálunk jóval. A tej, kenyér, sajt egy kicsit
drágább csak. Azt azonban tegyük hozzá, hogy magvas és frissen sült péksütiket
árulnak, nem az agyon E-zet magyar fehér kenyeret. Az üzletekben nem lihegtek a
nyakunkban, hagyva, hogy a tanácstalan turista hadd nézelődjön nyugodtan,
nálunk ez sem így működik. A másik pozitív dolog pedig a kisvállalkozások,
hazai termékek védelme. A 7day-sen át, sajt, vaj, tej, kekszek, borok stb. mindenre
rá volt írva, hogy Görögországban gyártották őket. Mindezzel szemben, nézzünk
csak mi körül a saját szupermarketjeinkben, alig akad a kezünkbe hazai termék,
ellenben szlovák, cseh, lengyel annál több! Az édességekkel is tökéletesen meg
voltam elégedve, mézes kesúdió snack, szezámmagos lapocskák, magvak és mogyoró,
nem is beszélve a görög isteni finom csemegéről (kicsit gumicukor állagú, de
méz alappal készült mogyoró stb darabokkal megszórt porcukros kis kockák). Nálunk
a boltokban, búcsúban milyen gagyi tömény cukor nyalókák képezik csak a
kínálatot.

Összesítve ár-érték arányban megérte, miközben fantasztikus élményekkel
lettünk gazdagabbak, ami a múltunk egy részét képezi már. A héten több olyan
pillanat is akadt, amikor azt kívánhattuk volna: álljon meg az idő, hogy örökre
élvezhessük a számunkra nagy örömöt jelentő dolgokat, megállítva az univerzumot
és a rohanó időt, távol a stresszes nagyvilágtól. Átgondolva, azért kell
napról-napra küzdenünk szürke hétköznapjaink folyamán, hogy évente (több
évente) egy hétre kikapcsolódjunk, és megfigyelhessük a tenger felett a horizont
alá bukó nap vörös koronáját.

Thassos: Nyaralás

Görögország egyik gyöngyszemén, a mesés és csendes Thassos
szigetén egy felejthetetlen hetet tölthettünk el. A hét folyamán nagyokat
sétáltunk, fürödtünk, pihentünk, aludtunk és este pedig bekapcsolódtunk a
nyüzsgő életbe. A napi munkarend nyáron náluk a következőképpen alakul: a
boltok (kivéve a pékséget) 8 óra körül nyitnak, délután 2-5-ig általában minden
zárva kivéve az élelmiszerboltokat, majd később „ébredeznek” csak igazán az
emberek. Este 30 °C
körüli értékre süllyed le a napi borzasztó nagy kánikula, ilyenkor válik
elviselhető a klíma, nem hiába hát, ha ilyenkor látunk tömegeket az utcákon
megjelenni is. Kedden kismotort béreltünk, náluk teljesen szabályos egy 50 cm3-is
kismotorral 2-en utazni. Ahhoz képest, hogy nem nagy erő van ezekben a
járművekben, a 10%-os emelkedőn felment velünk a kanyargós hegyi úton. Mindenképpen
érdemes volt bérelni, mert így saját magunk szervezésében kirándulhattunk egy
jót, bejártuk a fél sziget hosszának a tengerpartját is. Fürödhettünk különböző
strandokon is, miközben tetszés szerint pihenőket is tartottunk. Másnap buszra
ültünk és felkerestük a fővárost Limenast is. Sétáltunk a kikötőben, majd pedig
végigjártuk a bazársort is, ahol szebbnél szebb ajándékokat láttunk. Ezen a
kicsi szigeten is találunk Akropoliszt és ókori körszínház maradványokat is,
ami egészen a város fölé lett építve, szép kilátást ígérve. Csütörtökön
hajókiránduláson vettünk részt, ide az idegenvezetőnk is elkísérte a magyar
turistákat. Végig mentünk a part mentén beljebb a tengerben, ahol kézi horoggal
lehetőségünk nyílt halat fogni, bár nem sok embernek lett szerencséje. Majd
kijjebb haladtunk, ahol fürödhettünk a közel 6 m méter mély vízben. Azonban
olyan átlátszó tiszta a tenger, hogy láthattuk az alját, ami alattunk terült
el. A következő partszakasz nevezetessége a villák, amik a Mercedes-Benz atyjának
exfeleségéé voltak. A kapcsolatai révén volt lehetősége a védett, mesés helyre
építkeznie, még egy hotel projektbe is beruházott, ami azonban halálával
abbamaradt. Finom ebédet is kaptunk, amit a hajós legénység sütött meg
grillezve számunkra. A menü szuflakiból, húspogácsából, kétféle salátából és
kenyérből állt. Közben megismerkedhettünk a tengeri élővilággal is, mivel
idegenvezetőnk könnyű búvárkodott a part mentén, és szedett nekünk bemutatóként
tengeri sünt, csillagot, csigát, remeterákocskákat, különböző szép kagylókat. Utána
elhajóztunk abba az öbölbe, ahol a mi településünk (Skala Potamias) helyezkedik
el. Ezen a kiránduláson vegyes csapat vett részt, fele magyar volt, fele szlovák,
de ez igazából senkit nem érdekelt, sőt szimpatikusak voltak, némelyik nagyon
segítőkész is. (Belegondolva, a két nép közötti ellentétről csak is a politikai
(szélsőséges párti) uszítások tehetnek. Mi ott velük egy légtérben és közelségben
igenis jól elvoltunk, ez fordítva is így érződött.) Délutánra szépen
lebarnultunk. Az utolsó nap már abban a tudatban telt, hogy holnap búcsúzunk. A
jelen már csak a múlt egy részét fogja képezni csupán, és ebbe a ténybe igazán
rossz volt belegondolni. A héten még a parasailing-ezést is kipróbáltunk. Hasonló
egy kicsit, mint az ejtőernyőzés, de itt egy csónakról „szállsz”, emelkedsz fel
a magasba a sebesség és a szél miatt, ami belekap az ernyőbe. Utána kb 30 méter magasan a tenger
felett eltölthet az ember pár percet miközben halad. Ez már mondhatjuk egy
könnyebb extrémsportnak is. Péntek este vacsoráztunk egyet egy helyi
étteremben, ahol magyar nyelvű étlap is a vendégek rendelkezésére áll. Majd a
memória kártyán lévő helyett töltögettük, fényképezve jó sokat még. Aznap nem
is feküdtünk le korán, minden percet ki akartunk még élvezni utoljára. Szombaton
végső pápát intettünk a tengernek, és hazafelé vettük az útirányt a buszunkkal.
Még egy darabig csodálhattuk a gyönyörű tájat, majd eltűnt a szemünk elől.
Hajnali fél 4-kor vasárnap a magyar határhoz jutottunk, ahol unalmas 5 órát
tölthettünk el, mire egy rendőr feljött és „csá”-t mondott nekünk. Engem is
bosszantott ez a hosszas várakozás, mert nem dolgoztak egyszerűen a határon a
műszakban lévők, de hogy a sok-sok külföldi busz, ők mennyire fel lehettek
háborodva. El tudom képzelni otthon mit mondanak majd rólunk: hülye bunkó
magyarok, Röszkénél szívattak minket órákat.

A lényeg az, hogy épségben új élményekkel telve, felfrissülve,
boldogan szálltunk le a buszról a Hősök terénél.