Karantén 5. hét

A karantén 5. munkahetén vagyunk túl. Most már vagy túlélem, vagy bekattanok az elkövetkező hetek alatt. Túlélem!
Sajnos az alagút végét még nem látom. Semmi garancia arra, hogy május 8 (az itteni, beígért további 3 hét lejártának dátuma) után nagy változások következnek majd be. A távolságtartás szerintem továbbra is fontos lesz, szóval a boltokban a létszámkorlát meg fog maradni. A vendéglátóhelyek sem fognak csak egyik napról a másikra kinyitni. A londoni 10 millió fős lakosságot nem lehet csak egyik napról a másikra szabadjára engedni, hogy pillanatok alatt újra heringparti legyen a tömegközlekedésben és nyilvános helyeken. Talán először az iskolákat fogják megnyitni újra, s akkor már érezhetjük, közeledünk a nagy bezártság végéhez.
A maszk továbbra sem kötelező és alig látni valakin. A maszk, ha nem is véd a vírusoktól, de a semminél többet ér, és ártani senkinek sem ártana, ha használná. A főpolgármesterünk egyedüliként lobbizik, hogy Londonban is tegyék kötelezővé.
A szép jövő az, hogy még hosszú – hosszú hetek előtt állunk…

Olvasás folytatása

A családok

Beköltözésem előtt a család említette, hogy néha őrültem tudunk viselkedni. Én erre csak annyit válaszoltam, hogy 9 év után már engem semmivel sem lehet meglepni, nem fogok meglepődni. Én már szerintem mindent láttam az évek alatt.

Az első anyuka például a gyereksírás hatására gyakran elvesztette a fejét, nagyon idegesítette az. A sírás blokkolta a józan tisztánlátását és hülyeségeket csinált. Gyorsan akarta elhagyni a házat a gyerekekkel, s hirtelen becsapta maga mögött az ajtót. Többször kizárta magát a lakásból. Hívott telefonon, hogy merre járok, mert nem tud visszamenni. Gyakran elfelejtett ezt-azt, mikor jön az ételkiszállítás, futár, sohasem tudta időben megmondani nekem, mikor kire készüljek.
Egyedülálló anyuka volt, de egy év után a fater minden jel nélkül elkezdett a lakásban aludni egyik napról a másikra. Tényleg, egyik reggel arra kelsz, hogy a fater köntösben flangál a lakásban.
Már akkor sem lepődtem meg. Olvasás folytatása

Élet a karanténban

Élet a karanténban.

Nagyon szerencsés a helyzetem, ismétlem önmagam. Jó körülmények között vagyok és dolgozom is. A barátaimmal és barátommal ugyan nem találkozhatom, de a fizikai kontaktus nem szűnt meg az életemben. A gyerekek mindig kaphatóak egy ölelésre, ha éppen olyan kedvemben vagyok.
Az egyik táncos ismerősöm például egymagában él, s 4 hete semmilyen kapcsolatba nem került senkivel, s élőben sem folytatott beszélgetéseket más felnőttekkel. Persze az online térrel még így is jól jártunk, de azért hetekig tartó elszigeteltség nehéz annak, aki csapatban dolgozik, s nagy szociális életet él amúgy.
Az olasz ismerősöm is éppen tegnap osztotta meg Facen, hogy 40 napja semmi emberi kontaktus nincs az életében, s soha nem gondolta, hogy ez megtörténhet vele…még anno ő írta nekem, hogy a karanténtól nem kell félni, csak nehogy egyedül végezd be!
Nem véletlen mennek a neten cikkek a mentális egészségről. Aki „megszívta” vagy amúgy is gyengébb lelkületű, azzal most nagyon kicseszett a vírus. Olvasás folytatása

2 hete

2 hete a családnál. Gyorsan telnek a napok.
A bezártság időszakról nehéz írni, mert nem sok élmény történik velem. Egy séta, egy futáson kívül nem is mozdulok ki a lakásból. Áldom az eget, hogy tavaly elkezdtem futni. Most, hogy nincs tánc, úszás, rollerozás sem, az egyetlen sport maradt az életemben.
Tudom, hogy a net végtelen lehetőséget nyújt. Adriene jógás videót is csináltam már. Illetve egy Joe nevű angol srác, fél órás tesióráit gyerekekkel többször végigmozogtunk. Ennek ellenére is, a lépésszámaim visszaestek látványosan, de a benti lét nem jelenti azt, hogy punnyadok a kanapén egész nap.

Szintén áldom az eget, hogy munkanapjaim megmaradtak. Reggel 8-tól este 6-ig enyémek a gyerekek hétköznap. Nincs időm leülni és merengeni azon, hogy éppen mi is történik a világban. Bár kevesebbet mosolygom és nem tagadhatom, hogy nyomot hagy az életemben ez az új helyzet, de a gyerekek szerencsére ugyanolyan elevenek, aktívak és cserfesek, mint eddig. Velük minden nap vannak nagy kacagások. Ők elég fesztelenül veszik ez az időszakot, ami pozitív. Olvasás folytatása

Az új család

Az új család…már ezt a cikket egy ideje meg szerettem volna írni, csak nem jött ihlet.

Először is meg szeretném köszönni, hogy követtek és olvastok. A blogom egy olyan felület, ahol kendőzetlenül és őszintén meg tudom osztani az életemet és gondolataimat. Olyan jó, hogy az életemben van egy ilyen oldal és még nagyobb öröm, hogy vagytok ti is, akik követtek a kis utamon.

Vissza a témához. Szeptemberrel el kellett jönnöm az előző családtól, mert a legkisebb gyerek is elkezdte az iskolát, azaz 4 éves lett. A gyerekgondozás lényege a minél kisebb gyerek, vagyis minél nagyobb óraszámot igénylő családok.
A család pedig nem akarta kiadni az utamat, de ugyanakkor meg az anyuka száját húzogatva mondta többször is, hogy igen, ha a gyerek iskolában lesz, hát nem kellek napközben… Olvasás folytatása

Állásfront 2019

Az elmúlt sok évben, mindig megosztottam a kis életem és változásokat a blogon, gondoltam, most is hasonlóan teszek. 

Július. Elkezdtem új nanny állás után nézni.
A családnál lejárt a mandátumon. Mikor 2 éve kezdtem náluk, volt egy 2 évesük, akiből az idővel 4 éves lett. Ősszel kezdi az iskolát, vagyis a családnak maximum pár órára kell valaki délutánokra, s amit tudnának fizetni onnantól, semmire sem lenne elég. Az óraszámaim radikális lecsökkenése okozza a távozásom.
Persze az anyuka szívesen megtartana, így nekem kell kimondanom a végső szót. Bár hálás vagyok az elmúlt 2 évért, a személyes munka ellenére és a gyerekek hozzám való kötődése ellenére is, ez csak munka nekem. Nekik pedig csak egy alkalmazott voltam, aki ott volt, mint a jobb kezük és lehetővé tette, hogy a munkájuk idejére és a szociális életük óráira legyen gyerekfelügyelet.

A nanny munkákban sokkal jobban benne van az ember, mind lelkével, mind személyiségével. De ha a körülmények változása mást diktál, be kell csukni az ajtót és továbbállni.

Nehéz szembesülnöm azzal most, hogy a kényelmes, bejáratott komfortzónámból ki kell lépnem ismét. Bújnom kell az állásportálokat, írogatni ügynökségeknek, CV-ket küldözgetni és telefonálgatni.
Stresszhelyzet…ismét. Olvasás folytatása