Boldog Péntek 13. kívánok mindenkinek, aki ma olvassa a cikkemet.
Születésnap. Tisztán emlékszem arra, amint ott ültem a Bálna teraszán egy éve, s egyedül ittam a koktélomat. Élveztem a budapesti nyári estét és bizakodva tekintettem az előttem álló 52 hétre.
Most, 365 nappal később az angol barátomnál ébredtem. A labrador kutyája reggel örömmel ugrott az ágyra és bújt oda hozzám. Eskü, a kutya érezte, hogy különleges napra ébredtünk.
Reggeli kávém mellé megkaptam az ajándékaimat is. Egy gyönyörű nagy képeslapot díszdobozban, egy jegyzettartót (Hihetetlen, hogy egy jó hónappal ezelőtt egy papírírószer boltban említettem, hogy de aranyos kis doboz, milyen cuki. Majd születésnapomra becsomagolva láttam újra) Fő meglepetésnek az Emirates libegőzést és 02 Aréna megmászását szánta nekem Mr. Darcy, másnapra.
A születésnapomra elhatároztam, hogy a Rosemary magyar étteremben szeretnék ebédelni. Ha már anyum fősztje idén sajnálatos módon kimarad, legalább legyen valami kis vigaszom. Augusztus 7-én este ránéztem a Rosemary Facebook oldalára: Zárva augusztusban. Na, hogy a jó életbe! Hát lőttek az ebédemnek. Feladtam könnyen.
Mr. Darcy viszont azonnal ráült a netre és googleban kitúrta a ‘Lakehouse magyar éttermet’. Sosem hallottam róla, pedig magyar helyekről mindig tudok. Megbízható? Megéri nekem felutaznom innen délről oda? Normális a kaja? Nem, nem akarok oda menni – eldöntöttem. Pár perccel később beszéltem magamhoz: ne legyél már ilyen morci és elutasító. Nézz pár google képet és Facebookra pillantsál fel. Jó, legyen! Kipróbálni valami újat és felfedezni egy ismeretlen városrészt sosem rossz – meggyőztem magam.