Londoni – magyar könyvklubban jártam

Április 14-én a londoni – magyar könyvklubban jártam. Mert már ilyen is van!
A klubot szervező hölgy írt nekem üzenetet a blogoldalra. Kíváncsivá tett, miért is ne mennék el és nézném meg magamnak ezt a kis összejövetelt.

A helyszínnek a Szent István ház könyvtára adott otthon, ami hát eléggé kiesik a belvárosból. Ám ha ők voltak olyan kedvesek, hogy ingyen rendelkezésre bocsátották a helyiségüket egy közösséget szolgáló eseménynek, nem lehet szavunk és nem panaszkodhatunk emiatt. Metró jár, könnyen ki lehet utazni Ealingbe alapjában véve.

Olvasás folytatása

Reklámok

Pub szerda: január

A tavalyi pub szerdás találkozók óta, a Facebook elkezdett nekem embereket bedobálni, mint lehetséges ismerősök.
Egy személyt különösen ajánlott, akire persze emlékszem és megvan a képe alapján is. Egy beszélgetés számomra azonban kevés még arra, hogy virtuális barátok legyünk.
A srácnak különleges a neve, így gondoltam google könnyen kiad találatokat róla.
Ő keresztfélévet töltött az egyetemen kint, s már hazaköltözött.
A youtube-n bukkantam rá a következő videóra:


Néztem egy nagyot. Gondoltam, hogy „nagy arc” a srác, de el sem tudtam képzelni, hogy pénzügyi vetélkedőt nyert évekkel ezelőtt. Tök gáz, hogy mindenféle ismeret hiányában, abszolút piti témákról beszélgettem vele. Ha tudtam volna, hogy ennyire benne van a pénzügyi dolgokban teljesen máshogy alakult volna társalgásunk ősszel.  Most látva a videót is, rá mondom azt, hogy a jövő az ővé. Szép karrier előtt áll feltételezésem szerint. Olvasás folytatása

Tibi bá bulija Londonban

Tegnap elmentem egyedül Tibi bácsi londoni retró bulijába. Már megint mire vetemedtem… 🙂 Egy belső késztetést éreztem, hogy próbáljam ki. Egyetlen ismerősömről sem tudtam, hogy érdekelte volna, magyar buliknak meg úgy általában nincs jó visszhangja Londonban.
7 évvel ezelőtt kipróbáltam a Fanta bulit, ami borzalmasra sikerült annak ellenére is, hogy nagyon be voltam rúgva. Felelőtlenül leittam magam, csoda, hogy nem hagytam el semmim. Nem vagyok rá büszke, de megbocsátom magamnak azt a kis kicsapongást. Azóta meg mindig ésszel vagyok.
A Ricsaj bulikban még nem csalódtam, de ott is csak kétszer jártam összesen.

Olvasás folytatása

Pub szerda volt újra

Ismét elmentem a Pub szerdára.
Második alkalom lévén már voltak ismerős arcok. Nándi a szervező továbbra is jó arc. Az ő kezdeményezése nyomán kapott új életet ez a magyar pubozós hagyomány.

Olvasás folytatása

Ha szerda…akkor Pub szerda!

Pub szerdán jártam a héten. Mielőtt az estéről mesélnék, kezdjük a legelején.

Ha az ember egy ideje Londonban él és kialakul a baráti köre, akkor előbb – utóbb hall arról, hogy szerdánkénk van egy öltönyös találkozó – eredetileg a Bank station környékén dolgozó magyarok találkoztak. A hagyományról senki sem tudja pontosan mikor kezdődött, valaki abban hisz, hogy az 56-os magyarokkal indult, valaki abban, hogy a 70-es évektől. Akárhogy is, ez egy városi legenda, hogy szerda este a The Counting House pubban magyarba lehet botlani.

2013-ban egy barát mesélt is erről a találkozóról, olyan visszajelzést kaptam, hogy ide csak sznob arcok járnak. „Ha nincs névjegykártyád, ne is menj”. Állítólag úgy mutatkoztak be egymásnak az emberek, hogy business kártyát nyomtak rögtön kézbe. Akkor felfogtam, hogy ez nem nekem való.
Később két sráccal is összehaverkodtam, akik szintén nem voltak elájulva a szerdás összejöveteltől.
Hagytam a fenébe továbbra is.
2017 tavaszán a Tvrtko londoni rendezvénye kapcsán megismerkedtem pár hölggyel, s az egyikükről kiderült, hogy nagy pub szerda rajongó. Mert tök jó, én is nézzem meg egyszer. Majd egyszer – nyugtáztam.
Most 2018 októberében elkapott az ihlet az ő hatására. Elhatároztam, hogy személyesen fogom most már ezt a pubos estét csekkolni. Olvasás folytatása

Magyar stand-up estek Londonban

Az elmúlt jó hónapban két stand-up estet is szervezett a Londonfalva. Szeptemberben Kőhalmi Zoltán járt kint Londonban, októberben pedig Bödőcs Tibor.

Kőhalmi estjére ismerős javaslatára mentem el. A Pályatévesztési Tanácsadó témájú műsor érdekes volt. Elsültek nagy poénok, ám a végén mégis kicsit keserédes szájízzel jöttem el. Az sajnos nem poén, hogy 12 évet végigültünk a suliban elsőtől érettségiig, ami x ezer iskolapadban töltött órát jelent. És még sem érzem úgy, hogy a világ tudása rám szakadt volna. A tucatnyi tantárgy együtt felaprózta a „tudást”. Sok – sok apró mindenféle téma volt az etikától, a médiaismeretig. A végén pedig ott találtam magam, hogy semmihez sem értek igazán. Az érdeklődésemet sem sikerült felkelteni komolyabban semmilyen tárgy iránt. Ezért ültem 12 évig iskolában. Szomorú.
Kőhalmiról úgy mentem haza, hogy egy csomó múltbeli, iskolai emlék visszatért emlékezetemben. Olvasás folytatása