Karantén 6. hetének is vége. És május is ideért.
A 2020-as évből eltelt 4 hónap, amiből egy jó hónapot nagyjából házon belül töltöttem. Szilveszterkor a Chelsea hídon állva és a londoni tűzijátékot nézve még csak a legvadabb álmaimban sem gondoltam volna, hogy mi is fog velem (velünk) történni hamarosan.
Egy roppant furcsa helyzet állt elő tavaszra. Időbe tellett megszoknom az új helyzetet, hogy nem mehetek sehova.
Nagy áldás, hogy a hétköznapok inger gazdagok. A 2 kisgyerek mellett nincs unatkozás. Estére meg le is fáradok, ami jó. A napi életritmusom nem borult fel egyáltalán. Nincsenek semmittevős, unalmas periódusaim, ami most életmentő.
A hétköznapjaim a megszokott mederben haladnak, így a karantén az alvásom sem borította fel. Sokat álmodom, ami jó. Nem félelmeteseket álmodom, s nem a bezártságról. Hétfőn éjjel például az álmodtam meg, hogy Leonardo Dicaprioval találkoztam. Reggel gondolkoztam is, na ezt most hogyan kreálta össze a fejem. Abszurd, s egyáltalán nem vagyok nagy rajongója. Aztán legyintettem egyet, soha ne mond, hogy soha. Álmodni szabad mindenről.
Kategória: Elmélkedéseim
Adakozás, adakozás
Még októberről van bennem egy gondolat, amit most ki szeretnék írni.
Nem kell bemutatnom senkinek sem Zente esetét, akinek szülei a 700 millió forintos egyszeri kezelésre gyűjtöttek. Mikor megláttam Facen, hogy mekkora összegről van szó…nincs az, hogy ezt ma, Magyarországon összegyűjtik. Még a barátomnak is említettem, hogy egy majdnem 2 millió fontos infúzióra gyűjt kicsiny országunk, s szerintem nem fog összejönni.
Nem adtam pénzt bele, amíg az 500 milliós határt át nem lépték. Addig kivártam, hogy az ország hogy reagál, majd a rajtam már ne múljon alapon küldtem a fináléban adományt.
Facebookon rajta tartottam a szemem a Zente oldalán, de nem követtem be őket végleg.
Félreértés ne essék, nem sajnálom tőle a 700 milliót. Sőt nagyon örülök, hogy a magyarok megmutatták, adakozni menő is tud lenni. Zentének adományozni menő lett, szó szerint. Facen a megosztások egy idő után már úgy mentek: én is adtam, te is utalj egy kávé árát.
Előtte még ekkora összeget közadakozásból nem sikerült összegyűjteni!
Most így
Pár nappal ezelőtt a Facebook oldalamon megosztottam egy bejegyzést.
11 éves lett a blogom és azóta cél nélkül rendszeresen írok. Az oldal szubjektív, a velem történt élmények és gondolatok alapján születtek meg a cikkek, elvárások nélkül. Az elmúlt több mint 10 év alatt sokszor használtam a felületet saját magam terápiájaként, levezetésképpen, vagy éppen pontot rakva valamire. Olyan írások is voltak, hogy meglátjuk, ezt szeretném alapon íródtak, s azok a pici vágyak meg is valósultak, vagy utána fordultak jó irányba a dolgok. Olvasás folytatása
Hátrasorolt állampolgár lettem
Sokáig gondolkoztam azon, hogy megírjam a következő sorokat.
A blogon tartottam magam mindig is ahhoz, hogy nem politizálok, mert nem erről szól. Ez a blog az angliai életem, élményeim és eseményeket hívatott megörökíteni. Aztán jöttek a 2018-as választások árpilis elején, s azon kaptam magam, hogy bekapott a választási láz. Bepörgetett és utólag látom csak azt, hogy ez a választás baromira nem egy-két hetes átfutási idővel rendelkező dolog lett, hanem már évekkel ezelőtt elkezdődött a felkészülés rá.
Hiszen otthoni látogatásaim alatt jó párszor láttam az ilyen – olyan plakátokat, amire akkor még legyintettem. Á, csak a közpénzt herdálják, biztos valakinek a valakijének van egy hirdető cége.
Aztán kezembe került otthon a Fejér Megyei Hírlap, s tágra nyílt a szemem, hogy mekkora egy semmitmondó utolsó bulvár lap belőle az évek alatt. Vezető hír az egy megyei lapban főoldalon, hogy Franciaországban milyen rendőrségi incidens történt. Nem azt mondom, közöljék le, de ne főcímen! Az legyen főcímen, ami ténylegesen helyben, a megyében történt.
Családom szavait használva: Az első 2 oldalt át kell lapozni rögtön, a többit kell csak olvasni.
Folytatva, én némán csak hallgattam és diplomatikus voltam minden ismerősömmel, sőt volt olyan helyzet Húsvét előtt, hogy én érezhettem magam cikin, mert véleményt mertem fogalmazni. Nem egy olyan országban élünk még, ahol a szabad véleménykinyilvánítás az jogom?! Olvasás folytatása
Gondolatok Karácsony közeledtével
Ismét itt a karácsonyi vásárlós szezon. Boltok hirdetik, hogy „ugorj be hozzánk, itt mindenki számára találsz ajándékot”. A boltoknak nagyon jó a Karácsony, még az év vége előtt termelhetnek extra profitot és megdobhatják az éves bevétel statisztikát is. A kérdés csak az, hogy nekünk tényleg szükségünk van arra, hogy az utolsó hónapban lenullázzuk a bankszámlánkat, vagy hitelbe taszítjuk magunkat? Megéri? Olvasás folytatása
Ne irigykedjünk, mert
Mióta egyre több ismerősünk Facebook és Instagram felhasználó lett, hát van miért irigykedni ugye. Mert hát mindenki folyton utazik, jobbnál jobb helyeken eszik, koncerteken van, a Sziget fesztivál törzstagja, vagy csak minden nap megoszt valamit, ami azt a látszatot kelti, mintha neki nem is kéne dolgoznia. Az élet egy szép nagy utazás és szórakozás – csak le kell görgetni a Facebook üzenőfalat. Valóban?
Nyáron egy ismerősömmel találkoztam, s éppen egy közös ismerősünk a tengerentúlon volt. „Láttad xy megosztását?” Igen, láttam, már megint Amerikában kever. „De miből?” Mert, hát a repjegy csak pénzbe kerül. Itt mondtam az ismerősömnek, hogy tudod, annyira jól mutat Facebookon a Times Square képe, de nem tudhatod milyen áron sikerült neki. Lehet, ha tudnád az igazat, inkább megköszönnéd, de nem lennél a helyében.
Azóta is többször eszembe jut a téma, s úgy éreztem írnom kéne róla. Ja és új ihletek is értek.
Szóval, miért ne irigykedj…. Olvasás folytatása
Életem morzsái 