Mikor fiatal voltam, nagyon fiatal, kritikusan néztem azokra a 30-as éveikben járó személyekre, akik még nem kezdtek el családot alapítani. Avagy még csak párkapcsolatuk sem volt.
Értem ez alatt, azokat a párokat, akiknek élete jó irányban haladt, lakhatásuk úgy tűnt stabil, ingatlanba ruháztak stb. Külső szemmel nézve tökéleteseknek mutatkoztak a körülményeik, a gyerekvállaláshoz.
Másik esetben pedig ez az illető is már 30x, nem igaz, hogy még egyedülálló. Miért nem tesz érte? Miért nem mutat jeleket elköteleződés felé?
Majd én is beléptem a 30-asok táborába és nyitottsággal, egy kis tájékozódással a hátam mögött, tudom már, hogy semmi sem olyan egyszerű, mint amilyennek tűnik. Egy külső személynek nincs joga beleszólnia senki életébe sem, mert fogalma sincs az adott ember, pár igazi helyzetéről.
Kategória: Személyes
2022. Január
Újra pozicionálás, mert valahol elvesztem a kanyarban a régen. Egy ideje nem mosolyogtam őszintén, vagy sehogy sem. Nem voltam boldog. És a január eleji körülménynek javulása sem tudott fényt csempészni életembe.
Egyik januári hétvégén még azt is állítottam, hogy az új életévemben nem történt semmi emlékezetes sem, semmi különleges emlékem nincs. Majd a memóriámat pörgetve csak beugrottak dolgok. Most lettem állampolgár. Ha ez nem emlékezetes, akkor semmi.
A dokumentum, ami már 10 éve is előjött beszélgetésekben. Azóta tudtam, hogy egyszer papíron brit leszek. Mikor pedig azzá váltam, nem álltam meg egy pillanatra sem, saját vállam megveregetni. Egyedül 2011-ben nyakamba vettem Londont. Egyedül végigmentem 10 éven. Megdolgoztam becsülettel és szorgalommal azért, hogy még itt lehetek, s immáron hivatalosan is a brit állampolgárok családjához tartozom. Mérföldkő. Nem sétálhatok el a tény mellett vakon.
December visszatekintés
Visszatekintés Decemberre. A hónap, ami baromi nehézre sikerült.
December 1-én ébredtem először erősebb váll és karfájdalommal, ami másnap estére egy alvatlan éjszakát okozott nekem. Ezt követően irány volt az ügyelet, ahol csupán egy közepes erősségű fájdalomcsillapítót kaptam. Egészségügy, ahol lehet kapkodni a gyógyszert, tényleges okok nem számítanak és kezelni a probléma gyökerét is minek. Végül a mostani főnököm ajánlott egy görög hölgyet, aki a kertváros mellett praktizál és masszázs, akupunktúra és köpölyözés kezeléseket is végez egy alkalom alatt. Az első látogatásom alatt félig visítottam és nyögtem nála, fáj! fáj! – felkiáltásokkal. A köpölyözés életem legfájdalmasabb érzését adta. Az izmait a vállalom totál csomóban álltak. Sajnos simogatással nem lehetett rájuk hatni, jól meg kellett b*sztatni őket, hogy utána jobban legyek.
Az akupunktúra tűk is félig kinyírtak. A kezelés után csupán feküdni bírtam egy napot. Nagyon durva volt, de az éles fájdalomtól kivett, s fájdalomcsillapítókat el tudtam hagyni azonnal. Hatalmas lépésnek számított. Ám a karom továbbra is éreztem, amin Karácsony előtt a második alkalom segített. Azóta sokkal – sokkal jobban vagyok és nem bírok elég hálás lenni a hölgynek. Persze az útnak még nincs vége, amíg az izmaim ki nem lesznek végleg masszírozva a csomókból.
Karácsonyi előzetes
Karácsony. Az elmúlt 10 évben mit is jelentett nekem? Szabadságot és utazást főleg. Karácsonyfát, családi ünneplést csupán kétszer éltem át 2011 óta. Szabad döntésem nyomán persze.
Tavaly pedig nem is volt Karácsonyom, mármint nem olyan, amit szerettem volna. Londoni barátaimnak köszönhetem csak, hogy történt velem valami és jókat sétáltunk a karanténban.
Mr. Darcyhoz egy éve még nem jöhettem, hiszen gyerekei nem ismertek. Akkor még két hetente találkoztunk. Viszont tök kedvesen felhívott többször december 25-én és éjfél után videóhívást is tartottunk. Ha nem lettek volna a gyerekek, áthívott volna. Utólag mesélte, hogy boldog volt ugyan családjával, de hiányoztam neki aznap.
Év végén, mikor a gyerekek visszamentek az anyjukhoz, együtt tudtunk tölteni 6 napot nála. Azok a napok hatalmas löketett adtak nekünk anno, hiszen először és hosszabban tudtunk minőségi időt eltölteni egymással. Kipróbálni, milyen a huzamosabb együttlét.
Egy hét Karácsonyig
Egy hét Karácsonyig. Rácuppantam újra a Dash & Lily, Netflix mini sorozatra. Egy csipetnyi cukiság, egy csipetnyi karácsonyi csoda, egy csipetnyi véletlen. Tavaly is nagyon jól esett nézni a részeket.
Közel sem vagyok annyira furcsa szerzet, mint Lily, de a noteszes anonim játékra és levelezésre a korábbi életemben biztosan kapható lettem volna. A mini kihívásokra is. Mikor megismertem Mr. Darcyt és csak kéthetente tudtunk találkozni, volt, hogy mondta: mi kínait ettünk itt. És én másnap bementem a belvárosba, China Town egyik büféjébe és kínait ettem. Vagy megosztotta velem, milyen desszertet fogyasztott és mentem a boltba beszerezni azt. Élveztem, hogy egy neten megismert személlyel, a WhatsApp üzenetek által egyre közelebb kerülhettem. Kihívás képeket küldtünk egymásnak, sokat cseteltünk, de nem láttunk egymást élőben még akkor. Direkt nem akartam videóhívást sem. Szemtől szembe szerettem volna meglepődni. És mint tudjuk, sikerült. Nagyon pozitívan.
Hirtelen így
November véget ért, ideért December.
Már nem is említem, hogy jó ideje nem írtam. Szinte már szokásos helyzet. Nem azért nem született cikk, mert nincs rá időm. Igen is vannak szabad estéim, üresjáratok az életemben, sőt ihlet is akad. Viszont nem tudok leülni és nem indulnak meg a gondolatok. Az írás mennyire nehéz is tud lenni…szerencse, hogy ez csak hobby, na jó, inkább az életem egy fix része, de nincsen semmi kötelezettségem benne. Nincs elvárás, hogy valamit alkotnom kell határidőre, nincsen kötött téma sem. Ha pang az oldal, akkor pang. Persze ez pont nem jelent jót.
Ma este kezembe vettem a lapomon, s most itt ülve azon gondolkoztam, miről is tudnék hirtelen írni. Talán arról kéne beszélnem, hogy mennyire tele vagyok mindenféle érzelmekkel éppen. Hogy micsoda hullámok vannak bennem. Ember vagyok, az tök természetes. Érzek szeretetet, érzek mély szeretetet. Körülötte pedig érzek ürességet, szomorúságot. Érzek sok – sok feszültséget, amik az elmúlt jó hétben különösen a felszínen voltak.
Életem morzsái 