8 év Londonban, elmélkedem

8 év Londonban.
2011. szeptember 2-án egy angol apuka összeszedett a reptéren. Majd 2019-ben még mindig itt vagyok 6 családdal és 15 gyerekkel a hátam mögött.
Én Londonban tényleg új életet kezdtem, s lassan, de biztosan az egy évtized felé haladunk már.

Mai napig hihetetlen számomra az egész. Sosem gondoltam volna, sosem készültem arra, hogy hosszútávon elhagyom az országot. Egyszerűen csak megtörtént.
A szerencse az, hogy a sok átdolgozott és szürke hétköznapok, hosszú évek ellenére is csodát látok a londoni életemben. Kimondani, hogy egy világvárosban éldegélek, egy drága világvárosban, s mindezt teljesen egyedül teszem évek óta, egy kis tapsot megérdemel Olvasás folytatása

Reklámok

Emlékezem

Megyek haza Magyarországra. Ilyenkor mindig elkap a nosztalgiázás, eszembe jutnak olyan családtagok, akik már nincsenek közöttünk. Olyan személyek, akik az életem részei voltak, gazdagították azt. És hiába távoztak évekkel ezelőtt, a velük kapcsolatos élmények miatt elevenen élnek emlékezetemben.
Hitem az, hogy ők mind máshol járnak, csak a földi utazásuk ért véget. Éppen ezért hiszem, hogy nincsenek közöttünk, lelkük továbbment.  Olvasás folytatása

Újabb életév

Egy újabb életév. Eggyel több gyertya a képzeletbeli tortán. Eltelt ismét 365 nap békében.
Most, hogy a világban annyi minden rossz történik (Nyilván sok jó is) máshogy nézek ismét a szülinapra.

Egy hete ismerőssel beszélgettem, akivel a lakhatás szóba került. Egész életében becsületesen dolgozott, nem is keres rosszul, mégis a lakásvásárlás a megengedhetetlen kategóriába esik számára. Kérdezte, hogy mi a csuda az egésznek az értelme, mármint a szorgalmas munkának, ha a minimum egzisztenciát sem tudja „lerakni” általa.
Értettem a problémáját, sőt gyakran előjön ez másokkal folytatott társalgás alkalmával is. A válaszom viszont az volt. Belátom, hogy zavar, ami mondasz. Csak gondolj bele, hogy éppen ma, ezen a napon 2019-ben, valakinek a legnagyobb problémája a világ másik részén az, hogy friss ivóvízhez jusson, vagy meleg ételt tehessen az asztalra, de akár csak biztonságban tudhassa magát és szeretteit. És ugyanezen emberek ugyanúgy becsületesen dolgoznak/dolgoznának, csak nem a „napos oldalára” születtek a Földön.  
Nekünk az ingatlanvásárlás a stressz, nekik meg a számunkra teljesen természetes és alap dolgok okozzák a napi problémákat.
A két helyzet közül, még mindig ki a sokkal szerencsésebb? Mi.  
Persze ez egy sovány vigasznak tűnik, mert kit érdekel a más problémája…de na.
Születésnapom alkalmával megtöltöm a flakonom és megköszönöm a tiszta csapvizet.

Olvasás folytatása

Ha Tinderen múlott volna…

Februárban töröltem magam a Tinderről.
Eljutottam arra a pontra, hogy nincs értelme. Az utolsó hely, ahonnan nekem kapcsolatom lenne, jött a gondolat. Több mint 1 év aktív tagság után teljesen feleslegesnek éreztem, hogy egyetlen másodpercet is eltöltsek az appon. Soha egyetlen személyes találkozóm nem volt az oldalról és alig váltottam egy – két emberrel levelet, de azok sem voltam egyáltalán szimpatikusak.
A férfiak 95%-át balra húztam. Ilyen finnyás lennék? Nem….egyszerűen rengeteg profil mozgott a ’túl szép, hogy igaz legyen’ kategóriában. Meg Londonban mindenféle alak fent van rajta, a turbános arabtól, a fuxos feketéig mindenki, de tényleg mindenki. Az ilyen személyeket meg alapban kihagynám, köszönöm. Olvasás folytatása

Egy kicsit az önelfogadásról

Mai cikkben egy kicsit mesélni szeretnék arról, hogyan jutottam el az önelfogadásig és hogyan vállaltam fel magam idővel smink nélkül.

Úgy igazából sosem utáltam magam, nem illettem magam csúnya negatív jelzőkkel, de azért én sem úgy születtem, hogy békében éltem a saját testemmel kezdetektől.
Az első nagy sebeket az általános iskola adta, mikor hizlalni való disznónak és tokás pulykának csúfoltak egyesek. A porig tiportak. Évekig tartott felállni, de ugyanakkor meg hálás vagyok, hogy már tini éveimben megtapasztaltam ezt, s kigyógyulás közben váltam azzá az erős karakterré, aki tulajdonképpen megalapozta az eddigi felnőtt éveimet is.

Azokban az években, volt, hogy a lakást nem akartam elhagyni, mert nem mertem felvállalni azt, aki vagyok. Nyári szünet alatt előfordult, hogy egy hétig nem tettem ki a lábam a kertünk kapuján, nehogy meglássanak az emberek.
Hosszú út állt előttem. A változást középiskola hozta meg először, olyan osztályba kerültem, akik a furcsaságommal, különcségemmel és antiszociális megnyilvánulásaimmal együtt elfogadtak. Soha egyetlen negatív szót nem hallottam osztálytársaim szájából, ami a külsőmet illette volna.
Idővel kezdtem fellélegezni és ellazulni.  Az évek pedig teltek, ott voltam 16, 17 évesen és a fiúk szemében továbbra is láthatatlan lényként léteztem. Olvasás folytatása

Május, visszaemlékezés

Májusi beszámolóm, avagy ismét eltelt egy hónap.
Az áprilist magasan a sportok vitték, majd belépett az életembe ő. Ez átírta a prioritásokat és a vele töltött idő kapott hangsúlyt az elmúlt időszakban.
A május a közös mozizásokról, vacsorákról, sétákról és közös hosszú hétvégéről szólt. Ez a pasi olyan dolgokat hozott az életembe, amiknek létezéséről sem tudtam. Az ő kezét fogni annyira természetes, tőle ölelések és puszikat kapni publikus helyeken is egyáltalán nem zavarba ejtő. Olvasás folytatása