Ilyen volt március

Elbúcsúzott március is, az év 3. hónapja! Bepörgött 2019…és huss, ¼-e el is röppent.
Csodás hónap volt március. Első örömöm azzal indult, hogy kigyógyultam a homloküreg-gyulladásból és a náthám is abbahagyott nagy nehezen.

Kiemelnék pár nagyszerű fénypontot.
A hónap első szombatját még átaludtam, regenerálódtam, ám estére odaértem a moziba.
Imax filmfesztivál keretein belül több sikeres, 2018-as filmet 3 fontért meg lehetett nézni a baromi nagy kivetítőn. A Mission Impossible-re foglaltam be magam.
A filmsorozat egy korábbi részét is már 2011-ben, Londonban láttam. Pontosan Karácsonykor, Boxing day-en. Anno alig értettem valamit, most meg szinte alig nem értettem valamit. Büszkeséggel töltött el, hogy az évek alatt nagyon szépen feljött az angol hallásértésem. Olyan jó megélni ezt a kis „csodát”.
Remek este volt, de megint egyedül…Örültem volna egy társaságnak éppen. Olvasás folytatása

Reklámok

Lelkizés 2019.

Az elmúlt hetekben nagyjából úgy éreztem, hogy egy cunami ment rajtam végig. Mind a hosszú hetek betegeskedése kapcsán, mint a lelki viharok tekintetében.
A csúcspont ott tetőzött, mikor anyukámmal folytatott telefonos beszélgetés közben, mellesleg megjegyeztem: Figyelj anya, ne lepődj meg, ha az én esküvőmre sosem kell majd odaérned. Ja és ne lepődj meg, ha unokád se lesz sosem felőlem.
Ez a nagy valóság. Azt látom magam körül például, hogy a 40 felé közelítő férfi ismerősim bezárták a kapukat. A nőket hibáztatják, amiért ők mindjárt 40 évesen egyedülállóak. Személyes ismerősi körömben pipa vagyok emberekre, pont emiatt.
Erre jön rá, hogy táncon sem tapasztalok mást, mint 30+ éves jóvágású, intelligens pasik full egyedül.
Egy teljesen általános jelenségről beszélünk, ahol a fél világ egyedülálló – nők és férfiak egyaránt. Pár emberrel elég beszélgetni és jönnek a sztorik. Saját fülemmel hallottam már relatív fiatal sráctól, hogy évek óta nem volt együtt nővel. Ez is durván reality. Olvasás folytatása

Ilyen volt február

Viszlát február, köszönöm, hogy voltál. Most megemlékezem rólad.
Az elmúlt években minden év úgy indult, hogy március körül jöttem rá, jé..új évet írunk. Az első két hónapot mindig „elkomázgattam”, jó párszor betegeskedtem stb.
A 2019-es év viszont bumm bele módjára indult. Felfogtam, hogy ideért. Meló és meló van, volt, túlórák és babysit dögivel, ami szokatlan ilyenkor. Hajtás van, elfoglalt szülők életéhez asszisztálok,  el lehet képzelni mennyire le vagyok lekötve én is ezáltal.
Amilyen rövid hónap volt Február, na annyira sűrű. Mindig történt valami. Azon kívül, hogy szétmelóztam magam és többet voltam az albérleten kívül, mint bent; jutott idő szórakozásra is. Olvasás folytatása

Minden szép, ha jó a vége: az angol egészségügyben

Anyum szavaival élve a fél ország megtudta január elején, hogy gyomorfájással indult az évem.
Az ügyeleten jártam (walk-in centre) és gyomorsavra írtak gyógyszert, ami hatott is, mert másnapra jobban lettem és fokozatosan jött vissza az étvágyam. Mindig két falattal tudtam többet enni.
Egy hét után önkényesen úgy döntöttem, hogy leállok a gyógyszerrel. A vicces az, hogy utána még jobban lettem. Azóta meg újra szuperül. Először segített, utána meg visszatartott a tabletta? Hát, nem tudom.

Átregisztráltam címemhez aktuális háziorvoshoz, időpontot foglaltam. Elmentem a konzultációra, ahol elnyávogtam, hogy ez és ez volt. A francia orvosnő be akarta magyarázni, hogy biztos Karácsonykor sokat ettem, hirtelen ettem, fűszereset ettem…nem nyugodtam meg. Rábólintott, hogy legyen vérvizsgálat. Az első perctől nagyjából erre hajtottam.
Másnapra kaptam időpontot. Itt a háziorvosi rendelő egy kisebb klinika, vannak nővérszobák és egy csomó mintavételi dolgot helyben elintéznek.
24 órán belül újra a rendelőben jártam, egy fekete nővér levette a vérmintát. A vérvételtől azért féltem, mert tűt böknek. Engem ne böködjön senki, erre fel, ez a kis nővérke csodát tett. Egy gyenge nyomást éreztem össz-vissza. Tényleg ennyi? Nem győztem dicsérni, hogy mekkora profi.  Ő meg nevetve válaszolt „Hát igen, itt én vagyok a legjobb”.
Olvasás folytatása

Évértékelés: ilyen volt 2018

Eljutottam oda, hogy megírom az évértékelőmet.

Milyen is volt 2018?
Alapvetően egy stabil és „szokásos” évnek számított. Új állást nem, csak albérletet kellett kerestem kétszer.

A legnagyobb újdonság, ami véletlenszerűen jött az életembe: Tánc
Nem volt felírva a bakancslistámra, hogy na majd egyszer, megtanulok táncolni. Bele sem mertem gondolni, hogy én képes leszek tánclépéseket követni, megjegyezni vagy valami hasonló.
Egyedül elmentem a magyar farsangi bálba, ahol mellesleg apró infóként egy srác elejtette beszélgetés közben, hogy a Ceroc az egy könnyen a tanulható és jó tánc. Tudatalattim rákattant. Nem volt kérdéses, hogy elkezdek-e járni.
Februárban lesz egy éve!
A tánc az életem része, heti mozgás és szociális feltöltődésem helyszíne. Olvasás folytatása

Nem indult jól az év…

Ideért az új Év. A netet szétszórták ismerősök kívánságokkal, meg jó kis fotókat posztoltak sokan.
Nekem pedig mindeközben volt pár pocsék napom, mármint a hangulatom és a közérzetem volt a béka popsija alatt
.

Történt ugyanis, hogy magyarországi látogatásom utolsó napján elkezdett fájni a hasam, majd a fájdalom nem javult, hanem fokozódott.
December 31-én visszarepültem, s estére barátok vártak Szilveszterezni. Fájdalomcsillapító segítségével és önerőmet összeszedve elmentem hozzájuk. Nem a legjobb vendég voltam, nem tudtam mosolyogni. Ez bosszantott a legjobban, hogy úgy búcsúztattam és kezdtem el egy évet, hogy nem tudtam szívből mosolyogni, örülni. A gyomorfájdalom elvette a jó kedvem és az életkedvemet is.
Soha korábban nem tapasztaltam ilyen fájdalmakat, mint amiket az elmúlt napokban. Olvasás folytatása