2017 nyara: Nyaralás

Elbúcsúzott a nyár. Az elmúlt 3 hónap nyugodtabb is lehetett volna, ha a család és a hogyan lépjek rajtuk túl nem kötötte le volna minden gondolatomat. De ez legyen egy következő bejegyzést majd.

Nyaralásra is jutott idő azért, az elmúlt évek pár napos pihenéseihez képest a 10 nap kiemelkedően jó volt idén. Plusz születésnapomon sem dolgoztam, amire megint évek óta nem volt példa.

Idén csak otthon jártam, kétszer. Kérdezték is többen, hogy hogy haza? Hát, ez egy ilyen év. Most 2017-en már többször utaztam haza, mint az előző 3 évben együttvéve. Rekord. Talán „öregszem” és ez ezzel jár. Egyébként a hazautazás élménye felvillanyozott mindkét alkalommal. Olyan jó érzéssel töltött el, mintha csak külföldre mentem volna.

Otthon, az otthon. Várnak. Júliusban Pesten töltöttem pár napot tesóméknál. Pesten alig mászkáltam, inkább arra volt igényem, hogy üljek és nézzek ki a fejemből. Az utolsó napomon meg a tesóm apósánál vendégeskedtem. Finom kiadós ebéddel fogadtak, majd a szép nagy kertes házuk hátsó teraszára kiültünk és élveztük, ahogy jár a kellemes szellő. Olyan igazi, nyugodt pihenés volt. Nem is kellett több. (Bár számomra furcsa volt, hogy én, aki folyton megy, hogy képes egy helyben lenni és csak élvezni, hogy létezik.) Köszönöm nekik a szíves fogadtatást.

Olvasás folytatása

Reklámok

Nagypéntek – Budapest

Sikeresen megérkeztem a Ferenciek terére. Nagypéntek és én turista vagyok Pesten! Ez a világ 8. csodájának számított részemről.

Elindultam gyalog az Astoriára, mert bakancslistán tétel egy saját Tisza cipő. Pechemre a tavaszi kollekció még nem került teljesen boltokba, így csupán egyetlen egyet tudtam felpróbálni. Egy kék-sárga darabot, ami szuperül állt rajtam. De, ha egy jobbat látok meg neten később, tuti megüt a guta, így hagytam.
Utánam egy perccel egy srác lépett az üzletbe, aki tanácstalanul nézelődött. Pár szót váltottam vele. Nem tudott dönteni a barna – fehér mintás vagy fehér – barna mintás cipő között.
Hát, tudod. Itt az a lényeg, hogy mit akarsz kifejezni, mert minden szín teljesen mást sugall – mondtam neki. Szerintem a barna alapú elegánsabb és a fehér alapú pedig sportosabb – zártam.
És ezek unisex cipők? – kérdezte az eladót.
Nézd, ez kék pl. rajtam, nőn is jól mutat, nem? – szóltam közbe.
Na, jobb lesz, ha továbbállok, mert sokat dumálok már megint. Vettem egy retró fülbevalót és távoztam. tisza cipő fülbevaló
A Tisza cipő bolt eladó sráca előtt pedig le a kalappal. Nagyon jó fej volt! Olvasás folytatása

Nagypéntek – Utazás haza

Húsvét alkalmából hazalátogattam Magyarországra.
Mindig izgalommal várom az otthoni kiruccanást, bár furcsa érzés turistának lenni a saját hazámban.

Pénteken hajlani 4 előtt elindultam az albérletből a reptérre. Éjszakai busszal beutaztam a belvárosba. Mivel reggel nem volt forgalom a buszom előbb jött jó pár perccel. Mikor megláttam a főúton közeledni, kénytelen voltam egy gyors sprintet lenyomni a buszmegállómba. A sprint felért egy méregerős kávéval. Boldog voltam, hogy nem késtem le, mert a reptérre menő járatott el kellett érnem.
Reggel 4-kor a Victoria buszpályaudvar egy csövestanyának felelt meg. Emberek a földön aludtak párnaként használva a bőröndjüket. De nem utasnak, hanem inkább hajléktalannak tűntek, vagy olyan bevándorlónak, aki végül az utcán kötött ki. Nem volt túl bizalomgerjesztő a várakozó légtere.
Olvasás folytatása

Látogatásom a Sziklakózház Múzeumban

Júliusban a Sziklakórház Múzeumban jártam a várban. Jól nem írtam róla, pedig nagyon megérintett. Jobb későn, mint soha, most akkor szót ejtek róla.

A Sziklakórházról már anno-anno is hallottam, de akkor még csak a Múzeumok éjszakáján volt látogatható. Így nagyon meglepődtem, mikor a Mátyás templomba vásárolt belépőm hátoldalán a Sziklakórház reklámja kacsintott rám. Ohh, hiszen akkor már állandóan látogatható!
5 éve szerepelt a hely a képzeletbeli bakancslistámon. Vonzás törvénye, hogy a sors keze által eljuthattam teljesen váratlanul. Olvasás folytatása

Turistaként Budapesten III.

Pesti kis nyaralásomhoz visszakanyarodnék most. És egyúttal a nyártól és a fővárosunktól is búcsúznék egy időre.

Turistaként Budapesten az angol nyelvű idegenvezetéseken a II. Világháború számtalanszor szóba került. Ha külföldi lennék, azt hihetném, hogy a magyarok megálltak az 1940-es években, s sajnáltatják magukat, szeretik felhozni a múltat és mesélni arról, hogy milyen szörnyű volt a háború, mennyire lebombázták a várost stb. Na és a holokauszt, bizony. Arról már véletlen elfelejtettek említést tenni, hogy mellesleg hány magyar katona volt kényszermunkatáborban Oroszországban…arról nem kell tudni. Természetesen őrizzük meg a múlt emlékeit, nem az ellen szólnék, csak éppen túl sok infó szólt a II. világháborúról, mint bármi másról. Pedig azért az elmúlt 70 évben történt más is! Vagy rosszul gondolom?

vaci ut

forrás: internet

Olvasás folytatása

Otthon, édes otthon – Pár napos nyaralás morzsái

Otthon, édes otthon.
Milyen is egy magyarországi látogatás x hónap után újra? Szuper, nagyon szuper. Egy hazautazás egy nyaralás a külföldön élő magyarok számára, erről sokan megfeledkeznek. Míg az otthon élők mondjuk x összeget egy görögországi üdülésre költenek el, addig én (mi) ugyanezt az összeget és kivett szabadságot otthon „használjuk fel”. Egy otthoni visit egy előre megtervezett nyaralás! Bizony. Ahelyett, hogy én is mentem volna a tömeggel Rodoszra vagy Kréta, a Ryan air gépén nyomorogtam és vártam, hogy landoljon Budapesten…. És igen, nem fogok tudni gyönyörű átlátszó tengerről posztolni, nem fogom élvezni a homokos partot. Nekem idén a BKV és Duna jutott. Rossz nekem? Nem, határozottan nem. De, nyilván a Facebookon kevesebb like-t fogok kapni, ám az élményt nem lehet tetszikekben mérni.

Az otthon töltött pár napom alatt szeretetben úsztam. Sőt, mindig írják, üzenik ismerősök „Ha itthon jársz, gyere el hozzánk látogatóba”. Népes a család, egy hónap sem lenne elég végigjárni mindenkit. Így inkább nem is szólok többnyire. Elnézést mindenkitől.
Rossz, hogy nem láttam az unokatesóm közel 2 éves gyerekét, vagy hogy a másik unokatesómat sem láttam x éve. A külföldre való költözésemmel ezt a „keresztet” akaratlanul vállaltam. Az emberek szemében is feledésre merülök lassan, szépen.
A londoni élet amúgy nem extra, nem újdonság. Már lassan, de biztosan, nincs olyan család kis – tág baráti körben, akinek valakije ne lenne valamerre. Ez normális tény manapság. „Németországban él a fiad. Ohh, igen?” „Az én lányom meg már x éve Londonban”. Hány hasonló rövid kis beszélgetés hangzott már el.
Vagy néha anyu mondja skypon: „Emlékszel x-re? Ő is kiköltözött”. Olvasás folytatása