London sok éve

11 év London.
Kezdjük őszintén, se kutyám, se macskám, se házam, se férjem, se gyerekem nincs.
Jöhet a kérdés, hogy akkor mégis mi a fészkes fenét értem el? Mit kellett volna elérnem? Igen, vannak, nagyon jó példák. Kedves ismerősöm kijött építészmérnök diplomával a kezében, évekig biztonsági őrként dolgozott. Közben képezte magát és elérte, hogy a magyar végzettségét is elismerjék itt. Megkapta az első mérnöki állását, s onnantól kilőtt. Mára az angol középosztály életét éli, család, ház, rendezett élete van.
Vannak jó páran, akik látványosan fel tudnak valamit mutatni úgymond. Aztán vannak azok is, akik 15 év London után is lakásmegosztásban idegenekkel, 10 éve ugyanazon állásban és csak elvannak.
És persze tudok olyanokról is, akik magyarként kényelmes életet élveznek, otthon lévő anyák, mert férj elég szép pozícióban dolgozik. Egyke keresőként is futja a házra, jövés – menésekre, hazalátogatásokra, életszínvonal fenntartására.
Először is se magamat, se másokat nem szabad senkihez sem hasonlíthatnom. Az én utam, az én utam. Jöttem, valamilyen háttérrel, valamilyen neveltetéssel és berögződésékkel, valamilyen végzettséggel. Csak az számít, hogy én alapomból mit hoztam ki az évek alatt. Egyszerű a sztorim. Nulla versenyképes tudás, nincs diplomám se, amiből adódóan amúgy már régóta nem érzek hátrányt. Mert az ilyen – olyan töltelék szakok, nevesincs főiskolák papírjaival egy fikarcnyit nem lennék előrébb a londoni életemben. Diplomás ismerősök hoszteszként, recepción dolgozva, vagy csak simán felszolgálók valahol, esetleg kávézóban melóznak. Nincsenek előrébb itt.

Olvasás folytatása

Öt évesen angolul kell tanulni

Egy kósza gondolatmenet mára.
Rendszeresen, heti szinten látom Vekerdy Tamás egyik megosztását a Facebook oldalamon.
ITT:

Sajnos úgy látom, hogy sokan nem olvassák el teljesen a cikket. Csak annyit látnak az egészből, hogy “Ötévesen nem angolul kell tanulni”. A sok hozzászólás és megosztás kapcsán úgy jön le, hogy de jó. Angolt nem kell beszélni 5 évesen, fenébe is idegen nyelveket tanulni gyerekként.
A szülők maguk sem beszélik a nyelvet és ez tök jó megerősítést ad: Nincs is arra az angolra szükség. Hála égnek, valaki kimondta! Nem ég a pofám a gyerek előtt, hogy én sem tudom a nyelvet. A Vekerdy megosztotta: nem is szükséges.

Olvasás folytatása

Személyes gondolatok

Könnyű nem írni. Könnyű nem nyúlni a laptop billentyűzethez és elveszni a világ történéseiben. Engedni, hogy a hírek beszippantsanak és elvegyék az energiákat. A mostani Ukrán háborús helyzet jobban kezd “enni”, mint hittem volna. Pedig egyelőre nagyon jó helyzetben vagyok és közvetlen környezetemben nem érződik még hatása. Itt nincsenek menekültek százezrei, nem kell ideiglenes szállást és ellátást biztosítanunk sem.

A munkában is olyan, hogy ‘elkerülnek’ a hírek. A babával a szokásos rutint kell folytatnom. Zenés foglalkozásra menni, játszóházba sétálni, etetni és fektetni délután. A babát elkerülik a világ zajai és amúgy is végtelenül kicsi hozzá, másrészt neki a kis környezetében ez tök nem számít. Ő csak gondoskodásra, ölelésre, hamira és játékra vágyik. És persze védett és megszokott otthonában élnie. A munkanap végén főnökömmel sem a híreket vitatjuk meg, hanem a babával kapcsolatosan váltunk pár szót. Majd viszlát és találkozunk holnap.

Olvasás folytatása

Online társkeresés

A párkereső oldalak világáról elkezdem most írni a cikkemet. Várhatóan jó pár írás fog születni a témában, mert éppen nyakig ülök a szituációban és ihlet az akad bőven.

Olvasás folytatása

12 év blogolás

12 év. Ennyi ideje írom ezt a blogot.
Az elmúlt több, mint 10 évben kísérte utamat ez az online felület, s minden kisebb-nagyobb élményt, ami érzéseket váltott ki belőlem, kibeszéltem magamból.

Olvasás folytatása

9 év huss

9 éve Londonban. Elképesztően gyorsan teltek az évek.
Mintha csak tavaly készült volna rólam az első londoni fotóm, a Buckingham Palotánál.

Olvasás folytatása