London sok éve

11 év London.
Kezdjük őszintén, se kutyám, se macskám, se házam, se férjem, se gyerekem nincs.
Jöhet a kérdés, hogy akkor mégis mi a fészkes fenét értem el? Mit kellett volna elérnem? Igen, vannak, nagyon jó példák. Kedves ismerősöm kijött építészmérnök diplomával a kezében, évekig biztonsági őrként dolgozott. Közben képezte magát és elérte, hogy a magyar végzettségét is elismerjék itt. Megkapta az első mérnöki állását, s onnantól kilőtt. Mára az angol középosztály életét éli, család, ház, rendezett élete van.
Vannak jó páran, akik látványosan fel tudnak valamit mutatni úgymond. Aztán vannak azok is, akik 15 év London után is lakásmegosztásban idegenekkel, 10 éve ugyanazon állásban és csak elvannak.
És persze tudok olyanokról is, akik magyarként kényelmes életet élveznek, otthon lévő anyák, mert férj elég szép pozícióban dolgozik. Egyke keresőként is futja a házra, jövés – menésekre, hazalátogatásokra, életszínvonal fenntartására.
Először is se magamat, se másokat nem szabad senkihez sem hasonlíthatnom. Az én utam, az én utam. Jöttem, valamilyen háttérrel, valamilyen neveltetéssel és berögződésékkel, valamilyen végzettséggel. Csak az számít, hogy én alapomból mit hoztam ki az évek alatt. Egyszerű a sztorim. Nulla versenyképes tudás, nincs diplomám se, amiből adódóan amúgy már régóta nem érzek hátrányt. Mert az ilyen – olyan töltelék szakok, nevesincs főiskolák papírjaival egy fikarcnyit nem lennék előrébb a londoni életemben. Diplomás ismerősök hoszteszként, recepción dolgozva, vagy csak simán felszolgálók valahol, esetleg kávézóban melóznak. Nincsenek előrébb itt.

Olvasás folytatása

14 éves blog

14 évvel ezelőtt ültem gép elő először. Megindultak a morzsák, amik azóta is hullanak az online az térben, csak jóval ritkábban.
Az első személyes élményem, amiről mindenképpen írni szerettem volna egy sráchoz köthetni. A chat.hu oldalon ismerkedtem meg egy velem egyidős férfival, akitől semmit sem akartam komolyabban és ő sem tőlem, viszont nagyon egy vonalon mozogtunk és baromi jól kijöttünk. Ő volt az, aki csak úgy becsöppent az életembe, s olyan volt, mintha ezer éve ismertük volna egymást. Bandáztunk és jöttünk – mentünk, majd egyik napról a másikra felszívódott. Fájt, hogy amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan ment is. Én meg ott álltam barátok nélkül és nyitni akartam a világ felé. Összekapcsolódni hasonló lelkekkel. És ekkor billentyűzetet ragadtam, s megindultak az érzelmek.
Az a bizonyos illető 2018-ból nem is gondolná, hogy nagyban hozzájárult ahhoz, hogy megszületett a blogom. Nem is számít az ő lénye, s pont nem érdekel amúgy, hogy éppen merre a világban.

Olvasás folytatása

#EMBkoves – Köves/s alkotás

A blog Facebook oldalán mostanában rendszeresen posztolok a festett köveimről.

Az új hobbim, ami véletlen jött az életembe. Idén otthoni látogatásaim alatt láttam, hogy anyukám köveket gyűjt egy kosárba. Minek? Kirándulásunk alkalmával kicsit félve vette ki a táskájából a dekorált kövét. Most ilyeneket is csinálok. Tagja vagyok a Köves/s Fehérvár csoportoknak és ott alkotunk együtt. Közterületen hagyjuk ott. Itt Rádpusztán eldugok egyet. Nem csak otthagyni, de találni is szoktam az országot járva.

Okés, nyitva tartom a szemem akkor én is! És erre nem találtam egy cuki békát pont Zamárdiban, két órával később? Örömet okozott meglátni és anyumnak is tetszett.

Olvasás folytatása

Királynő halála

Múlt csütörtökön munkában voltam, a főnök apuka pedig otthonról dolgozott. A nappaliban, háttérben a BBC-n ment neki. Kora délután, ahogy jött be a konyhába hozzánk, kérdezte, hogy hallottam-e a királynőről.
– Nem, nem halottam semmit.
– Baj van. Nincs jól. A királyi család tagjai mind Balmoralba tartanak.
– Ohh, tényleg. Nem lehet akkora baj.
– De annyira mondják, lehet ezt most nem éli túl.
– Az nem lehet. Én még éveket adtam neki, sőt néha azt is említettem, hogy királynő még engem is túlél.
– Meglátjuk.

Majd munka után utaztam haza a vonaton. Utazás közben internetet szoktam nézegetni. És akkor, állomásom előtt, Facebookon szúrta ki a szemem, a királyi család közleménye. Elment a királynő. Még csak 3 perce került megosztásra a hír, mikor olvastam.
Az nem lehet. Nem létezik. Pont Mr. Darcyval is cseteltem, s annyit írtam neki: most jött a hír, meghalt a királynő. Oh dear.
Felfoghatatlan. A királynő! A személy, akire tavaly felesküdtem az állampolgársági eskütételen. A kirányő, akit mindenki tisztelt, aki a brit emberek “nagymamájának” is számított, távozott.
Emésztenem kellett a helyzetet. Kicsit leülnöm és feldolgoznom az enyhe sokkot, amit kaptam.
Nem, a királynő nem távozhat ilyen gyorsan! Pár napja még az új miniszterünkkel fogott kezet. Ott volt és élt!

Olvasás folytatása

2 dolog, amit átvehetnénk az angoloktól

Múlt héten otthon egy rokon kérdezte: Aztán mivel ütöd el az időt a babával, munkában?
Első körben rávágtam, hogy az angol kertváros 2 park között helyezkedik el, s 4 játszótér van gyalogtávra. Nagyon szuper környék arra, hogy felneveljünk itt gyereket. Nem véletlen, hogy a felső középosztály kispécizte magának és mindig is pénzes lakói voltak az utcáknak. A legolcsóbb családi házak, egybeépített sorházas utcában, 4 hálószobával 1,2 millió fonttól. Ez a padló, mert akad itt 6 millióért is ingatlan. Itt dolgozva főleg fehér és kifinomult emberekkel találkozom a főutcán. Biztonságos városrész.
Erre jött az a válasz, hogy ahol milliárd forintokért mennek az ingatlanok, legyen is már színvonal és játszóterek. Vagyis azért van játszótér, kiépített gyerekparadicsomok, mert a házak drágák. Ez így nem igaz, mert gagyi környékeken is vannak játszóterek és parkok, szerte a városban!

A beszélgetést továbbvittem. Járok könyvtárba a babával. A helyi könyvtárakban ingyenes baba énekórák, történetmesélős foglalkozások vannak. A könyvtárosok szervezik. Ez megint nem csak azért, mert puccos környék, ez is van mindenhol a városban.
A könyvtárak virágzó találkozóhelyei a kisgyerekes nannyknek, anyukáknak. Könyvtárba járni menő a gyerekkel és nagyon széles gyerekkönyv választékra bukkanhatunk. Egészen a babás tapizós könyvtől, az első önálló olvasáson át, tini fikciók, megtalálható minden. A könyvtárban még nagyon sok ismeretterjesztő kiadás is van. Én mindig is szerettem gyerekekkel járni oda, hetente új könyveket kivenni. És pedig ezeknek a gyerekeknek otthon is nagyon sok saját könyvük van.
Az egyik helyi könyvtárunkban hétfőn és kedden, reggel 11-kor babás éneklés. Kedden délután 4-kor kisiskolásoknak mesélőidő, kreatív foglalkozások. Szombaton 11-kor pedig apák és babák énekóra. Persze foglalkozáson kívül is bármikor be lehet ugrani, nyitvatartási időben és könyveket nézegetni, kotorni a polcról.
A könyvtári tagság ingyenes, a ‘council tax’ – önkormányzati adóból fedezik a működtetését.
Magyarországon van ilyen lehetőség? A könyvtárak ki vannak-e arra használva, hogy a kisgyerekes anyukáknak segítsenek az elszigeteltség, magány ellen? Egy olyan helyet adva, ahol lehet dumcsizni és sok szép könyvet kivenni otthonra?
Ha nincs ilyen opció, miért nem lépjük meg?! Át kéne venni az angoloktól ezt a trendet.

Olvasás folytatása

Csatorna mesék II.

Csatorna mesék zárásaként beszéljünk arról, milyen is lehet egy hajón (angolul narrowboat) lakni. A csatorna melletti sétáim alkalmával már többször elképzeltem, hogy milyen egyszerű is lenne beruházni egy hajóra – pár 10 ezer fontért. Majd lakbér és vagy jelzálog fizetés nélkül leélni egy életet. Milyen egyszerű és milyen olcsó! A valóság azonban sokkal összetettebb.

Olvasás folytatása