Itt a Június és már több mint 2 hónapja, hogy megvan a rollerem. Hálisten, hogy jött az életembe. Nagyon örülök neki.
Nincs már nap, hogy ne lenne velem, ha kell, cipelem is, de jön. Együtt nagyon durván megismertük Londont, az 1-2-es zónában szanaszét mászkáltunk, nincs olyan park, ahol ne gurultunk volna el legalább egyszer. A Temze partot is bejártuk az északi oldalon Canary Wharftól Putney-ig teljes hosszában szakaszonként, a déli oldalon Tower Bridge-től szintén Putney-ig egyhuzamban.
itt éppen Hyde parkban
Március vége óta kezd igazán összeállni egy térkép a fejemben, mert metrón a föld alatt haladva, vagy buszon ülne kizárt, hogy jól megismerjem Londont.
A másik szuper dolog pedig, hogy a TFL költségeimet jól visszacsaptam. Nem óriási összegekre kell gondolni, de a heti 10+ font megtakarítás hosszútávon azért aranyos kis összeg lesz.
Múlt szombaton Chelsea-n át elmentem Portobello piacra, majd visszafelé Hyde parknak. Este csupán egyetlen buszjegyre volt szükségem, ami elhozott egy darabig. A napi tömegközlekedési költségem így kemény 1,5 font lett.
Mindez mellett pedig a roller már többször „életet is mentet”. Rohanásban voltam, s gyalog tuti elkéstem volna, busz meg nem volt megfelelő éppen, így kicsit megnyomva a tempót a roller által időben érkeztem.
Na, és nyilván, a roller egy sztár. Van olyan, hogy kétszer egymás után ugyanaz az illető felteszi a kérdést: Ez a tiéd? Komolyan a tiéd?
Az tök elfogadott, hogy a gyerekek rollerrel járnak suliba stb, de felnőttként újdonságként hat.
Gyakran azt is megkérdezik, hogy hol vettem, mennyi volt, milyen rajta. „Én félnék” – mondta egyszer valaki. Kívülről tényleg „félelmetesként” hat, főleg, ha jó kis tempóval kikerülök egy gyalogost, de mindig ésszel megyek.
A kedvencem az a 50+ angol hölgy, aki szimplán megállított a parkban kutyáit sétáltatva, hogy kipróbálhatja –e a rollerem. Néztem is. Csak nem fog a kutyák nélkül a rollerrel lelépni, így átadtam neki. Ő meg oda-vissza volt, hogy 10 métert gurult előre, majd vissza. „Hát ezzel én is tudok menni”. Lool, hogyne. Bárki simán megy vele.
A legtöbbet feltett kérdés, a felnőtt méret-e az enyém. Nem, a gyerekosztályon vettem… mert kicsinek tűnik, de nem az. Mikor állok rajta és markolom a kormányt, pontosan ki tudom húzni a hátam. A magassága tökéletes, s én így érzem biztonságosnak.
Mióta pedig ugye rollerezem, két dolgot megállapítottam már 1) a londoni járdák állapota 70%-ban brutál rossz. Van, hogy 10 méteren belül 3 féle felületű. A legrosszabb az apró murvás aszfaltos, mert ráz, mint az áram, ha megyek rajta. A leghangosabb a nagyobb járólapos, ahol az évek alatt a lapok között szintkülönbség alakult ki. A rollert csak úgy dobálja, mint a csuda és közben gyors kattogó hangot ad (ahogy rezeg az egész cucc), irdatlan hangos. Ilyen szakaszon menekülnek előlem a gyalogosok.
2) a gyalogosok is katasztrofálisak. Mivel tempóval haladok, 2/ 2,5x gyorsabb vagyok, mint egy gyalogos, nagyon figyelek előre. És annyi a barom, hogy hihetetlen. Nem ütnék el senkit. De van, aki szó szerint, mint a béka elugrik, amint közeledem.
Aztán vannak a „öngyilkosjelöltek”. Szépen megy a járdán valaki, figyelem, előzésre készülök és mindenfajta előzmény nélkül az illető a járda jobb széléről csak úgy átsprintel a baloldalra, ahol jönnék. Vészfék.
A másik kedvenc: követési távolságot tartva szépen közeledem (előzési szándékkal) valakihez, aki hirtelen megáll a járda szélén/középen. Megáll minden szándék nélkül.
Ha nem figyelnék az ilyen szuper gyalogosokra, hát lett volna már baj tutira.
Néhány mami pedig már brummogott is olykor nekem a bajsza alatt.
Ahol nyilván lehet, ott igyekszem nem a járdán menni. Itt nálunk kertvárosban, ha üres az úttest, én bizony rámegyek és figyelem, jön-e autó. A belvárosban simán használom a kiépített bicikliútat is.
Hétvégén is megyünk majd valamerre bizonyosan.
Induljon hát egy újabb rolleros hónap!
Szép Júniust Nektek is!
Életem morzsái 