Délután az O2-ben

Múlt szombaton rám szakadt egy szabad délután. A saját szervezetlenségemnek köszönhetően nem volt lebeszélt találkozóm senkivel sem. Ilyen esetben igyekszem spontán ihlet alapján valamit kezdeni magammal.

Múltkor az O2 arénában sétálgatva rátaláltam az Oxygen freejumping helyre. Meglepődtem, hogy megnyílt ez a trambulinos hely itt is. (Évekkel ezelőtt, mikor új volt Londonban ez a cég, felkerestem és kipróbáltam: ITT)
Egy kósza gondolatom támadt, miért ne ugrálnék csak úgy egyet például. Mozgás is és valami történik velem. Szombat ebédidőben foglaltam estére egy órát. A honlapjuk egy kalap lótúró. Baromi lassú tetű és visszaigazoló e-mailt nem is küldte el a címemre.
Lett egy fix programom: 6-kor ugrálás.

Olvasás folytatása

Londoni – magyar könyvklubban jártam

Április 14-én a londoni – magyar könyvklubban jártam. Mert már ilyen is van!
A klubot szervező hölgy írt nekem üzenetet a blogoldalra. Kíváncsivá tett, miért is ne mennék el és nézném meg magamnak ezt a kis összejövetelt.

A helyszínnek a Szent István ház könyvtára adott otthon, ami hát eléggé kiesik a belvárosból. Ám ha ők voltak olyan kedvesek, hogy ingyen rendelkezésre bocsátották a helyiségüket egy közösséget szolgáló eseménynek, nem lehet szavunk és nem panaszkodhatunk emiatt. Metró jár, könnyen ki lehet utazni Ealingbe alapjában véve.

Olvasás folytatása

Elkezdtem jógázni

Ez is eljött. Életemben először kipróbáltam a jógát, múlt szombaton.
Mint a futásnál, egy erős belső késztetés kapott el, s hallgattam rá.

A lakótelepemtől tudtam, hogy van gyalogtávra egy jóga stúdió, hiszen többször elhaladtam előtte. A végletes döntésben azért a google segített.
Online, a stúdió honlapján foglaltam mindent előre. Új tagoknak ajánlanak egy bevezető kedvezményt is: 25 fontért 10 napig korlátlanul lehet látogatni bármilyen órájukat. Erre ruháztam be első körben.

Egy beugrós alkalom 15 fontba kerül amúgy és persze vannak jó pénzért (130 font körültől) havi bérletek is. Olvasás folytatása

Ilyen volt március

Elbúcsúzott március is, az év 3. hónapja! Bepörgött 2019…és huss, ¼-e el is röppent.
Csodás hónap volt március. Első örömöm azzal indult, hogy kigyógyultam a homloküreg-gyulladásból és a náthám is abbahagyott nagy nehezen.

Kiemelnék pár nagyszerű fénypontot.
A hónap első szombatját még átaludtam, regenerálódtam, ám estére odaértem a moziba.
Imax filmfesztivál keretein belül több sikeres, 2018-as filmet 3 fontért meg lehetett nézni a baromi nagy kivetítőn. A Mission Impossible-re foglaltam be magam.
A filmsorozat egy korábbi részét is már 2011-ben, Londonban láttam. Pontosan Karácsonykor, Boxing day-en. Anno alig értettem valamit, most meg szinte alig nem értettem valamit. Büszkeséggel töltött el, hogy az évek alatt nagyon szépen feljött az angol hallásértésem. Olyan jó megélni ezt a kis „csodát”.
Remek este volt, de megint egyedül…Örültem volna egy társaságnak éppen. Olvasás folytatása

Új dolog az életemben: futás

Március: elkezdtem futni.

Hogy is jött a futás az életembe? Már egy jó ideje érett bennem a gondolat…jó lenne. Temze part mellett lakom és van itt egy park is, környékem ideális a mozgáshoz.
A futás és én köszönő viszonyban sem álltunk eddig. A tesiórák csodás hozadéka volt, hogy megutáltatta velem az létező összes sportot. A Cooper (12 perc avagy 2 km) futást rühelltem…kettest kaptam rá anno. Eleve, hogyan lehet futást osztályozni, ez annyira elmebeteg dolog. Inkább az díjaznák, hogy mozog az ember, tök mindegy mit is.
A Cooper futásra a tanár sosem készített fel minket. Nem volt hétről – hétre bevezető, kondit javító és fejlesztő kocogás kidolgozva. Hanem egyik héten csak közölték, hogy jövő héten ilyenkor cooper, aztán csók.

Olvasás folytatása

Szösszenet helyzetek táncról

Táncos élmények következnek. A Cerocra nagyjából 90%-ban csak echte angolok járnak, ha máshol nem is, de aztán tőlük lehet „mintát” gyűjteni az angolságról. Hetente több száz fő fordul meg egy-egy este. Havonta meg vannak a nagyobb londoni rendezvények kerületenként, ahol 500 fő feletti a létszám.

Az egyik dolog, amin kiborultam 2 hete az egyik órán: Hi, how are you? – tipikus és általános angol kérdés.
Magyar fülemnek a How are you? – Hogy vagy? kifejezés még mindig azt sugallja, hogy az illetőt tényleg érdekli, hogy mi van velem. Holott nem érdekli, ez csak az angol udvariaskodás része.
Mikor az egyik csávó, akivel amúgy jóban vagyok és szoktunk is dumálgatni, múltkor hétfő este meglátott: Hi, how are you? Én meg belelkesedve konkrétan elkezdtem magyarázni, mintha tényleg őneki nem lenne mindegy, hogy mi a franc is van velem. Láttam rajta, hogy kínosan kezdte érezni magát, miután az I am fine automatikus duma helyett, mesélni kezdtem. Pár mondat után meg angol udvariaskodás közepette már nem tudta hogyan meneküljön. Jó volt látni, megyek táncolnival és see you soon-al gyorsan lerázott.
Nem véletlen, hogy én nem használom ez a How are you? kérdést. Mert magyar fejjel én tényleg csak akkor érdeklődöm, ha tényleg érdekel az illető.
Tehát, Hi, how are you? – sosem fogom igazán elfogadni és zavar mai napig.
A kulturális különbségekből kiindulva éreztem, hogy én nem angol, hanem egy bevándorló vagyok. Olvasás folytatása