Az új állásom

Az új állásom története. Július elején a volt főnököm ajánlása nyomán jutottam el egy kertvárosi anyukához. Majd ő úgy döntött, hogy a Norland Collegeből vesz fel egy lányt, aki a szakmai gyakorlatát töltené náluk. A college tanulmány 4. évében egy családnál kell dolgozniuk, s arról beszámolót írniuk, plus néha tanulás mellette. Mivel ilyenkor még nincs meg a teljes végzettségük és gyakorlatosok, így “olcsók”. Fizetésük még a megengedhető kategóriába esik, mert 1 év munka után ezek a Norland nannyk £45.000 alatt szóba sem fognak állni egy potenciális családdal. Több éves tapasztalat után nem £50 – 60 ezer/ év alatt nem fognak dolgozni.

Egy nagyon szép elutasító levelet kaptam amúgy júliusban, majd lehet megosztom a Facebookon. Nem minden nap kap az ember úgy nem nemet, hogy közben megdicsérik. Nem akadtam ki, nem érintett meg nagyon a nem. Úgy voltam vele, ha ez a munka nekem szól, megkapom úgy is.

Olvasás folytatása

Primark gondolat

Mai napra egy szösszenet, amit egy Facebook poszt ihletett, Parádi Gabriella oldalán. Megosztott egy képet, amit a Budapesten a Háda, angol használtruha üzletben készített. #minekmentoda tagolással. Íme:

Az első gondolatom a fotóhoz: még, anno, mikor Magyarországon éltem én is vásároltam turiban Primark címkéjű ruhákat. És totál abban a hitben éltem, hogy ez valami angol menő márka. Londonba kerülésem második hónapjában pedig ajánlást kaptam a Primark-ra, mint olcsó tömegruhára. Az üzletük Kingston városrészben kívülről nagyon tutinak tűnt, s még volt is bennem egy kis para, hogy egyáltalán én megengedhetem-e ezt magamnak. Majd az üzletet felfedezve rájöttem, hogy ez tényleg olcsó és jobb minőségű, mint valami kínai gagyi. (De csak kicsivel.)

Olvasás folytatása

No Time to Die

Egy újabb filmes cikk. Majd leszakadok a témáról, csak még előbb említést teszek az új James Bond történetről. Most csütörtökön jött ki. Szerdán volt a zártkörű premier, ahol a királyi család tagjai is feltűntek.
Az év brit akciófilmje, amit mindenki várt, s Covid miatt csúszott a bemutatója.

Olvasás folytatása

Közös mozizások

Mr. Darcy és gyerekei által egy Marvel rajongó családba sikerült csöppennem. Én nem vagyok Marvel rajongó. Egyedül a Pókember filmeket nyeltem be eddig Toby Maguire főszereplésével. Azokat a filmeket még anno a fehérvári Cinema City-ben láttam. A Marvelt egy nagy üzletnek tartom csak. Kismillió filmet készítenek és belőlük hatalmas lóvékat kaszálnak, s soha nem lesz vége a sorozatnak. Mindig lesz olyan karakter vagy szereplő, ami köré egy teljes történetet lehet építeni. Így újra és újra embereket lehet csalni a moziba, és ellátni őket a fantáziavilág egy-egy falatkájával.
Fantáziafilmeket sosem szerettem különösebben. Én magam részéről szeretek a valós világban élni, nincs szükségem kitalált figurákra, akik a világot mentik meg, vagy éppen annak lerombolásán dolgoznak. Nem szeretem túlságosan elhagyni a valóságot, s egy fiktív univerzumban kalandozni. Persze kivételek mindig akadnak, mert Harry Pottert viszont bírom. A varázslókat és pozitív – negatív energiákat, jó – gonosz személyeket elfogadom, de a Hulk és annak társait nem.

Marvel alapjáraton egy nem, ám sosem voltam teljesen elutasító az új felé. Mindig úgy állok hozzá, ha más nem is, legalább a blogra lesz valami más, új téma, ha valami olyat teszek/nézek meg, ami nem engem tükröz.
Nyár folyamán megnéztük közösen a Fekete özvegy filmet. Abszolút nem az én világom, nem is tetszett különösebben. Ám, nem tudok elmenni a tény mellett, hogy baromira élveztem Budapestet látni a moziban. Mosolycsaló meglepetést okozott a fővárosunkat viszontlátni, teljesen meglepetésszerűen.

Olvasás folytatása

Így – úgy

Mostanság igencsak csendes a blogom. Az valós életemben és a háttérben is annyi minden történt/történik, amik elvitték/elviszik az időmet és energiámat. Sok behatás és lelki világom hullámai elnémítanak, kihal bennem az ihlet. Ezt rossz megélni, mert amíg tudok és van mesélni valóm, addig minden “jó” körülöttem, vagy legalábbis úgy érzem.

A közelmúlt első változása a költözésem volt. Nem tűnik nagy dolognak, de nekem az. Dél-Nyugatról Dél-Keletre költözés azt eredményezte, hogy vonathoz lettem kötve. Majdnem 10 év szabadsága, hogy munkámhoz, családokhoz közel éltem, megszűnt. Baromi bónusz persze, hogy közvetlen vonatom van, ami nyugatot köti össze kelettel és nem kell átszállnom. De mégis, a munkába járás ideje meghosszabbodott és merevebb lett, mert menetrendhez kell igazodnom. Reggel sietni az állomásra, sietni munka után, hogy az első járatot rögtön elcsípjem hazafelé. Apró dolognak tűnik, nekem mégis majdnem egy jó hónapomba telt felvenni az új ritmust.

Olvasás folytatása

No shame

10 éve élek Londonban. Az évforduló kapcsán visszatért egy emlék, amit eddig csak két emberrel osztottam meg. Mert ciki, mert szégyenkezem miatta.

Külföldi élet, főleg, ha egyedül vágott neki az ember, mint én is, sok olyan pillanatot tartott magában, amivel egyedül kellett megbirkózni. Az élet megtanított, hogy elsősorban csak magamra számíthatok, s muszáj lelkileg erősnek maradni.

Olvasás folytatása