Újra elolvastam a Múzsát

Újra elolvastam Braskó Csabától a Múzsa könyvet.

883533_4

Forrás: muzsa.info 

Egy ismerősöm ajánlotta még a Múzsát 2015-ben, amit állítása szerint nehezen fogadtam el. Elnézést kérek tőle ezúton is, valamint köszönöm kitartását, hogy csak azért is kölcsönadta nekem.
Miután elolvastam 2 éve, írtam róla egy cikket: ITT. Továbbá megkértem ismerősömet, hogy még ne kérje vissza azonnal, mert el fogom újra olvasni. Erre az újra olvasásra két évet kellett várni. Addig csak őrizgettem és nézegettem. Aztán februárban feltettem a kérdést magamnak, meddig akarom őrizgetni olvasás nélkül. Így történt, hogy fellapoztam újra.

Hát, hogy két évvel ezelőtt megértettem azt, amit olvastam, az biztos. De egyetlen fikarcnyi mozdulatot sem tettem a gyakorlatban. A gondolatok a tettek halálát okozták, szépen elgondoltam én mindent, aztán csak ültem. Nem is tudom elképzelni, mire vártam. Vártam, hogy kikeljen alattam a tojás, vagy mi? Vártam, hogy más tegyen lépéseket a helyemben, aminek a kamatait én aratom le. Olvasás folytatása

A gyerek viselkedés menedzsment – Kezdő lépések

A hétvégén találkoztam egy ismerősömmel, aki érdeklődött, hogy még mindig annál a szörnyű családnál dolgozom-e.
Köszönöm neki, hogy követi blogomat. Illetve még február végén mások is kérdezték, hogy áll a helyzet.

Amilyen gyorsan összejött ez az állás, na, olyan nehezen akar jönni egy másik állás, amire igent akarok mondani. Én teljes napokat keresek, nem csak reggel és esti órákban dolgozni, s ezzel máris szűkölt a kör. Az ügynökség egy tucat munkát mondott, amikben csak délután kellett volna 5-6 órát dolgozni. Ez így nem elég, s főleg nem akarok minden hétköznap este 8-kor végezni.
Megragadtam hát a mostani borzalmas kölyköknél, s a hónapok meg túl gyorsan telnek.

Szabó Pétert követem Facebookon. Szabó Péter egyik kis videójában említi, hogy amit nehézségnek hiszünk, az tulajdonképpen csak egy nevelés az élettől, amiből a legjobbat kell kihoznunk. Szöget ütött a fejemben, hogy akkor hozzunk ki valamit ebből a családból a javamra.
Tavaly elvégeztem az elsősegély képzést egy suliban, s ott akadt kezembe a szórólap, hogy ’Gyerek viselkedés menedzsment’ tréninget is tartanak ugyanitt. A weboldalukra felnézve láttam, hogy február végére van meghirdetve egy ilyen képzés.
Rövid gondolkozást követően foglaltam a helyem. Valamit csak tanulok ott, ami segíthet – ennyit vártam. Ártani meg biztos nem árt majd – ebben biztos voltam.


Olvasás folytatása

2 ismerősöm, akik inspirálnak

Mai cikkben két személyről mesélnék, akik inspirálnak. Mindkettőjükkel Londonban találkoztam, távoli ismerőseim és ma már egy másik országban élnek.

Az egyik ismerősöm, aki személyes kedvencem a Facebookon, ha mondhatok ilyet, egy spanyol srác. Őt véletlen egy távoli ismerősöm által ismertem meg 2012-ben. Összesen Londonban 3x találkoztam vele ilyen-olyan összejövetelek alkalmával. Nem igazán ismerem tehát, csak Facebookról követem és gyűjtögetem az információkat róla.

A spanyol ismerősöm 2011-re elvégezte Spanyolországban a tanárképzőt (nem tudom milyen szakon), majd kijött Londonba au pairnek 70 fontért. Másfél éven belül tanársegéd lett belőle, majd alsós tanító. Az iskolai szünetekben pedig mindig utazott. Bejárta kb. az összes európai fővárost és környéküket, Ázsiában is többször megfordult. Mikor a reptérről csekkolt be az iskolai szünet első napján, volt hogy beírtam neki: „Jó is az a szünet, örülök, hogy így kihasználod”. Olvasás folytatása

Karácsony Honolulu: Emlékek

2,5 hónapja értem vissza Honoluluból és még nem fogtam fel, hogy ott jártam.
Annyira hihetetlen mai napig, olyan meseszerű az egész.

Tavaly egészen szeptember közepéig nem is gondoltam volna, hogy a Karácsonyt Hawaiion fogom tölteni. Aztán jött egy hirtelen ihlet és gondolkodás nélkül jegyet vásároltam munka közben a mobilomról. A gyerekek iskola után mesét néztek, én meg a konyhában „lekötöttem” magam.

Is this real? Ohh yess. Thank you life for this holiday #honolulu #beach #Hawaii #tonicetobetrue #thanksgod

A post shared by Hanna (@eletemmorzsai_london) on

Ahogy közeledett a nap, azon kaptam magam, hogy másra sem tudok gondolni. Én már november óta gondolatban a messzi szigeten sétáltam. Aztán ideért az indulás napja. Sose voltam higgadtabb. Gyerünk, fel a repülőre. Majd 10 órán belül érkezés volt San Franciscoba, beléptettek az országba. Terminált váltottam és a helyközi járattal meg sem álltam Hawaiig.
Csípjen meg valaki! Megérkeztem, sikeresen landoltam. Kabátomat levettem, elvégre is megjöttem a nyárba. Olvasás folytatása

London és távolságok

Pénteken a Vujity Tvrtko előadás után az új ismerősömmel sétáltam még egy picit. Beszélgettünk a londoni életről. Jó más álláspontját is hallani a városról. Egy dologban nagyon egyet értettünk: London átértékeli a távolságot és utazásra szánt időt az életünkben.
Hogy is értem ezt?

Magyarországon belül Fehérváron éltem és évente egyszer, maximum kétszer utaztam fel a fővárosba, mert „messze van”. Ja, Fehérvár végén laktam, ahol még pont megállt a Pestre menő busz és az M7-en haladva dugó nélkül 50 perc alatt fel is tudott érni a Petőfi hídhoz. De messze volt.
Aztán Székesfehérvár nem egy nagyváros önmagában, a busz hétvégén 20 perc alatt berongyol a külvárosból a belvárosba, mégis a város másik végén élő ismerőseimet távolinak éreztem, s ritkán találkoztunk. (Szégyenletes részemről) Olvasás folytatása

Közönségtalálkozó Vujity Tvrtkoval

Hétfőn délután Vujity Tvrtko közönségtalálkozó volt a Frei kávézóban, Londonban.
Mikor megláttam az esemény napját, megörültem. A hétfő az egyetlen nap a hetemből, amiben van némi rugalmasság „rendkívüli” esetekre.  Így meg tudtam oldani, hogy ott lehessek délután 2-re.

A tömegközlekedésnek köszönhetően még 10 perccel előbb is érkeztem. Beléptem az üzletbe, s körülnéztem. Kerestem a többieket, akik a találkozóra jöttek. Végül a kiszolgáló hölgyektől is megkérdeztem az ültetést.
A leghátsó kis keres asztalt tartották fent Vujity Tvrtkonak. Így hát közel ültem le ahhoz az asztalhoz.
Ezt követően pillanatok alatt megtelt a kávézó. És Tvrtko is megérkezett.
A metrón utazva erősen gondolkoztam azon, hogy vajon lehet-e majd őt tegezni, vagy magázódva kéne indítani. A többi résztvevő azonnal tegeződésben indított, így én azt követtem.

Nagyon szerencsés voltam, mert Tvrtko a mellettem lévő asztalhoz ült le végül. Barátságosan üdvözölt mindenkit és közvetlen társalgás vette kezdetét. Mesélt amerikai életéről, pozitív és kevésbé szimpatikus dolgokról, valamint jövőbeli tervekről. Érdemes lesz követni a Facebook oldalát (ITT), mert lesznek még nagy meglepetések!
A közönségtalálkozó délután 2-3 között volt meghirdetve, de Tvrtko nem sietett (köszönet érte!), s 4:30 volt mire elhagyta a Frei kávézót. Ezzel a délutánnal kaptunk egy kis extrát a pénteki előadás előtt teljesen baráti alapon. Ő szívességet tett nekünk azzal, hogy pár óráját a hétfőből ránk áldozta.

Olvasás folytatása