Karantén 8+9 hete. Már nincs karantén igazából. Május 10-én bejelentették, hogy a nagy szigornak vége. Korlátlan ideig lehet kint lenni, ki lehet ülni a parkban, lehet jönni – menni autóval Angliában belül. Az egynapos kirándulások engedélyezettek.
Ami továbbra is megmaradt: semmi sincs nyitva élelmiszerbolt, patika, néhány kaja elviteles hely kivételével.
A parkok nyilvános WC-i is zárva vannak még, szóval azért arra ösztönzik a népet, hogy tényleg csak helyben és tényleg csak ésszel mászkáljanak.
Tömegközlekedni nem ajánlott. Aki otthonról tud dolgozni, az maradjon továbbra is otthon. Akinek pedig a munkahelye még él, de nem tudna otthonról dolgozni, mehet melóba.
Én is itt jövök a képbe, hogy engedélyezték hivatalosan is. Lehetek újra kintlakásos. Ugyan a szigorú karantén alatt is tudtam volna melóba járni, de mindenkinek biztonságosabb volt, hogy nem kellett.
Május 10. után megegyeztem a szülőkkel, hogy ezt a hetet még akkor náluk. Majd pénteken, a munkanapom végén cuccolok vissza. Minden a forgatókönyv szerint zajlott le. Olvasás folytatása
Karantén 7. hét
Karantén 7. hetének is vége.
Hogy én eddig mindig tartottam a nyári szünetektől. Mit fogok én napi 10 órában 2 vagy 3 gyerekkel kezdeni. Aztán a vírus okozta helyzetben azon kaptam magam, hogy 7 hetet letoltam a picikkel, úgy hogy semmi tábor, foglalkozás, barátokkal játékdélután, de még csak játszótéri idő sem akadt.
Az első hetekben napi 1 sétára mentünk ki még reggel 9-kor, hogy elkerüljük a délutáni „forgalmat”. Délután pedig a kertben töltöttünk egy szűk órát. Hetekig ennyi volt a mozgás az életükben.
Majd ahogy telt az idő, kicsit bátrabbak lettünk. Egy picit kitoltuk a reggeli sétát, s néha még egy rollerkör is belefért délután gyorsan. Az utolsó 2 hétben már fixen napi kétszer kint jártunk akár 3 órát összesen.
Karantén 6. hét
Karantén 6. hetének is vége. És május is ideért.
A 2020-as évből eltelt 4 hónap, amiből egy jó hónapot nagyjából házon belül töltöttem. Szilveszterkor a Chelsea hídon állva és a londoni tűzijátékot nézve még csak a legvadabb álmaimban sem gondoltam volna, hogy mi is fog velem (velünk) történni hamarosan.
Egy roppant furcsa helyzet állt elő tavaszra. Időbe tellett megszoknom az új helyzetet, hogy nem mehetek sehova.
Nagy áldás, hogy a hétköznapok inger gazdagok. A 2 kisgyerek mellett nincs unatkozás. Estére meg le is fáradok, ami jó. A napi életritmusom nem borult fel egyáltalán. Nincsenek semmittevős, unalmas periódusaim, ami most életmentő.
A hétköznapjaim a megszokott mederben haladnak, így a karantén az alvásom sem borította fel. Sokat álmodom, ami jó. Nem félelmeteseket álmodom, s nem a bezártságról. Hétfőn éjjel például az álmodtam meg, hogy Leonardo Dicaprioval találkoztam. Reggel gondolkoztam is, na ezt most hogyan kreálta össze a fejem. Abszurd, s egyáltalán nem vagyok nagy rajongója. Aztán legyintettem egyet, soha ne mond, hogy soha. Álmodni szabad mindenről.
Olvasás folytatása
Könyvajánló: A jóember
Múlt héten bevásároltam három új e-könyvet az Erawan kiadótól.
Remek karantén olvasmánynak ígérkeztek.
Elsőként Székely Nagy György művével: A jóemberrel kezdtem. A megjelenés előtt, már a borítókép alapján felkerült a muszáj elolvasnom listára. Meghatott a kép. Tudtam, dolgom van ezzel a könyvvel.
Karantén 5. hét
A karantén 5. munkahetén vagyunk túl. Most már vagy túlélem, vagy bekattanok az elkövetkező hetek alatt. Túlélem!
Sajnos az alagút végét még nem látom. Semmi garancia arra, hogy május 8 (az itteni, beígért további 3 hét lejártának dátuma) után nagy változások következnek majd be. A távolságtartás szerintem továbbra is fontos lesz, szóval a boltokban a létszámkorlát meg fog maradni. A vendéglátóhelyek sem fognak csak egyik napról a másikra kinyitni. A londoni 10 millió fős lakosságot nem lehet csak egyik napról a másikra szabadjára engedni, hogy pillanatok alatt újra heringparti legyen a tömegközlekedésben és nyilvános helyeken. Talán először az iskolákat fogják megnyitni újra, s akkor már érezhetjük, közeledünk a nagy bezártság végéhez.
A maszk továbbra sem kötelező és alig látni valakin. A maszk, ha nem is véd a vírusoktól, de a semminél többet ér, és ártani senkinek sem ártana, ha használná. A főpolgármesterünk egyedüliként lobbizik, hogy Londonban is tegyék kötelezővé.
A szép jövő az, hogy még hosszú – hosszú hetek előtt állunk…
A családok
Beköltözésem előtt a család említette, hogy néha őrültem tudunk viselkedni. Én erre csak annyit válaszoltam, hogy 9 év után már engem semmivel sem lehet meglepni, nem fogok meglepődni. Én már szerintem mindent láttam az évek alatt.
Az első anyuka például a gyereksírás hatására gyakran elvesztette a fejét, nagyon idegesítette az. A sírás blokkolta a józan tisztánlátását és hülyeségeket csinált. Gyorsan akarta elhagyni a házat a gyerekekkel, s hirtelen becsapta maga mögött az ajtót. Többször kizárta magát a lakásból. Hívott telefonon, hogy merre járok, mert nem tud visszamenni. Gyakran elfelejtett ezt-azt, mikor jön az ételkiszállítás, futár, sohasem tudta időben megmondani nekem, mikor kire készüljek.
Egyedülálló anyuka volt, de egy év után a fater minden jel nélkül elkezdett a lakásban aludni egyik napról a másikra. Tényleg, egyik reggel arra kelsz, hogy a fater köntösben flangál a lakásban.
Már akkor sem lepődtem meg. Olvasás folytatása
