Születésnapi hetem

Ismét eltelt egy év és ideért a születésnapom. Szép lassan búcsúzom a 20-as éveimtől, aminek nem örülök. Mintha tegnap lettem volna 25 éves…és nehéz elfogadni, hogy már 29 lettem. Amúgy senki meg nem mondaná rólam, hogy ennyi vagyok. Simán 24-et tippelnének az emberek. És egyébként 25-nél nem érzem többnek magam.
Most azonban hivatalosan is megkezdtem az utolsó 365 napom a 30. életévemig. Idén nem lettem depis születésnap kapcsán, valahogy ezt a 29-et egy ugródeszkának gondolom a következő évtized előtt.

A születésnapi hetemet egy nemzetközi találkozón indítottam hétfő este. A random beszélgetésekben még van mit fejlődnöm, ezért mentem el rá. Amennyire szeretek beszélgetni, annyira nem szeretem kezdeményezni a beszélgetést. A legjobb az, ha valaki odajön hozzám és ő kezd. Nem sok kedvem volt bárkivel is kezdeményezni egy csevejt, igazából a pultot támasztottam, s valahogy páran még is odajöttek hozzám. Semmit érő pár alap kérdés után ki is merült a dolog. Aztán később leszólított egy srác, akivel meglepően jól és tartalmasan elbeszélgettem. Majd a haverja is csatlakozott, s végül új ismeretséggel zártam a napot.

A Holborn állomás mellől elsétáltam még egészen az Piccadilly Circusig, a Trafalgar teret érintve. Telihold volt, meg is álltam csodálni. Közben elmúlt éjfél, vagyis hivatalosan is születésnapom lett. Meg is jegyeztem magamban, hogy szerencsés vagyok. Itt állhatok London belvárosában, békében és csodálhatom az égen a teliholdat. Köszönöm élet.

Látogatás újra: Aria Hotel – High Note Skybar

Van egy otthoni ismerősöm, aki nagy rajongója az Aria Hotelben található High Note Skybarnak. Tavaly az ő megosztása nyomán próbáltam ki a helyet. Egy hűvös, tavaszi szombati napon nyitás után 1 percel értem a hotelbe. Forgalom az még semmi sem volt, így a felszolgáló srácok készségesen és barátságosan elbeszélgettek velem. Tök jól éreztem magam. A srácok úgy búcsúztak akkor tőlem, hogy viszontlátásra hamarosan. És tényleg visszavágytam, kellemes élmény volt.

Álláskeresésben II.

Aktív álláskeresésben vagyok, már blogon is írtam többször. Most egy-két családot szednék össze, akikkel lehetőségem volt találkozni.

Egy ismerősöm révén jutottam el egy babás interjúra még május végén. A hallottakból úgy jött le, hogy van egy fél éves baba. Ok. Aztán mire odaértem az interjúra még csak 3 hónapos volt. Roppant pici. Meg is kérdeztem magamtól, ugyan mi a csudát keresek én itt. Na mindegy, bájosan mosolyogva, nagyon okosan próbáltam tenni a szépet. Mikor megkérdezték, hogy a sterilizáló gépet tudom-e használni, magabiztosan bólintottam, holott sose próbáltam még ilyen eszközt. Közben nagyon vártam, hogy mehessek el tőlük, de jó messzire.

Egy bulis este

Pár héttel ezelőtt random mód egy ismerősöm üzenetet küldött nekem „este soho, jössz?” Utolsó pillanatos dolgokat nem csípem, de mivel szabad voltam és kellemes nyári idő uralkodott, igent mondtam.

Pénteken munka után kikentem magam, felöltöztem és nekivágtam a nyári londoni estének. 9-kor már a szórakozóhelyen rendeltem az első Guinnessem. A hely kongott az ürességtől. Az egyetlen elfoglaltságom annyi volt, hogy stírölni kezdtem a pár jelenlévőt. Sokan pasizásért, csajozásért mennek bulizni.

Egy pesti este

Az elmúlt hetekben elég csendben voltam, pedig mentem – jöttem Londonon belül, de nem ihletett meg semmi igazán. És hopp, kedd estét írtunk. Kaptam egy élménydozist, amit meg szeretnék örökíteni magamnak.

Hol is kezdjem…talán valahol ott, hogy 2007-ben apu előfizetett a netre és én meg ezerrel tolni kezdtem a netes ismerkedést. Valamelyik internetes oldalon összeakadtam egy sráccal. Gondolom kontaktok cseréltünk egy idő után, néha váltottunk pár szót, s ennyi. Majd 2011-ben Pesten találkozunk először személyesen, pont Angliába való költözésesem előtt pár héttel.

Érettségi 10 éve – pár emlék

10 éves osztálytalálkozót szervez az egyik volt osztálytársam, amire nem fogok tudni odaérni. Ahogy a 2017-es évbe léptünk, többször is eszembe jutott volt középiskolai osztályom, de megvártam, míg mások vetik fel az évfordulót. 10 éve…bár csupán 4 évet töltöttünk együtt, mégis nagyobb nyomott hagyott, mint a 8 év általános iskola.

Az általános iskolai osztályom egy részétől boldogan „szabadultam meg” és vártam, hogy mehessek az új suliba. A beiratkozáskor találkoztam először a leendő osztályfőnökömmel, s nem lettem túlságosan feldobva tőle. Bár ekkor még senkit és semmit sem tudtam a gimnáziumomról.

Aztán eljött az évnyitó ünnepsége. Félénken mentem el egyedül rá. Te jó Isten, mibe csöppenek. Mennyi új arc, mennyire félelmetes. Két lánnyal sikerült szóba elegyednem, akiket másnap, az első tanítási napon nem ismertem meg. Botrány, de tényleg az adrenalin, az új helyzet nekem stresszes volt és blokkolta az agyam.