Adventkor Bécsben

Egy héttel ezelőtt az adventi hangulatban úszó Bécsben jártunk.
Rólam tudni kell, hogy szeretem Ausztriát, sőt a német nyelvért rajongtam a korábbi években. Talán egyszer az életemben szívesen is élnek a „szomszédban”.

Két évvel ezelőtt eljutottam Bécsbe az adventi időszakban, akkor úgy búcsúztam, hogy találkozunk hamarosan. Hát egészen múlt hétig várnom kellett. Igazából az idei kívánságlistámra nem írtam fel a várost, nem gondoltam volna, hogy nekem utam lesz oda.
Egyik reggel Londonban az utcán sétálva beugrott egy nagy ötlet! Pont az utolsó adventi hétvégére érkezem haza, és így van időm tiszteletem tenni Bécsben. Egy jelnek gondoltam, hogy most nekem fel kell keresnem a császárvárost. Az interneten lázas keresésbe kezdtem, vadásztam az utazásszervező cégek után, akik Karácsony előtt két nappal még indítanak buszokat Bécsbe. Így akadtam rá a Rolitúra Kft-re. Miután a neten pozitív véleményt olvastam róluk, megnyugodva és örömmel fizettem be a részvételi díjat. Az egyik kedves ismerősömmel közösen vettünk részt a kiránduláson. (A Rolitúra Kft-ről az én személyes véleményem is nagyon pozitív, én 100%-ban elégedett voltam velük, ajánlani tudom a cégek. Ha tehetem, még utazom majd velük)

Örömmel vártam december 22-t. Tudtam, hogy reggel korán kell kelnem ugyan, de csodás napot élhetek meg újra az életemben. Igazából nekünk, nyugat-magyarországiaknak közel van az ausztriai főváros.
Az első állomásunk a Schönbrunni-kastély volt, ami engem mindig magával ragad. Szeretem felkeresni a történelmi helyeket, régi – szép épületeket, ahol az uralkodók is laktak. Sajnos nem volt sok időnk szétnézni, a kertbe sem tudtunk kisétálni. Így megfogadtam magamnak, hogy lesz egy olyan kirándulásom az életemben, amikor csak a kastélyban és környékén időzök el egy napot. Főleg a tavasz és a nyár a legszebb időszak, mikor virágba borul minden.
A rövidtúrára fizettünk be, így csak néhány helyiséget volt lehetőségünk megtekinteni. Láttuk Ferenc József íróasztalát és ágyát is, amiben elhunyt. Persze Sissi kultusza sem hiányozhatott. Ő az adott kor igencsak kiemelkedő szépsége volt, naponta több órát töltött szépítkezéssel, a hajkoronája pedig egyedülálló volt.

A kedvenc termem a tükörterem, ahol két egymással szembenálló tükörpár található, s ha a kettő közé beáll az ember, egy végeláthatatlanba nyúló folyosó rajzolódik ki szemei előtt. A bálterem is ámulatba ejtő volt. Hiába, tudtak élni régen is az arisztokraták.
A kastély előtt adventi vásár várta a látogatókat. Kézműves mesterek termékeit volt lehetőség megvásárolni.

A nap további részében a belvárosba látogattunk el. Bécs kellemes hangulatú, történelmi város. Sokan voltak ugyan, de még sem volt telt ház  A Szent István templomot is felkerestük, majd a Polgármesteri Hivatal előtt kötöttünk ki, ahol a híres adventi – karácsonyi vásár is található.
Remekül éreztem magam, boldog voltam, hogy ott lehettem. Természetesen ittunk puncsot is, illetve vettünk helyi különleges péksüteményt is.
Szerencsénkre nem volt nagy hideg, de estére azért picit fáztunk. Így beültünk egy hangulatos kis kávéházba, ahol megkóstoltuk a Sacher-tortát.

Fáradtam, ám élményekkel gazdagodva, picit fájó szívvel intettünk búcsút Bécsnek. 

Cserediákprogram

A napokban a polcomon rakodtam, mikor újra kezembe került
egy vaskos album, amibe a Németországban eltöltött pár nap emlékei vannak
fényképek formájában bezárva. 2005-ben lehetőségem volt rá, hogy egy hétig elszállásoljak
egy német diákot, majd pedig a mi vendégszeretetünket meghálálva, minket is visszahívtak
június utolsó hetében Németországba, a Bajor térségbe, Passau közelébe. Ez így
nagyon jól hangzik, egy hét itt majd ott. Nyelvgyakorlás szempontjából sem
utolsó lenne a helyzet, de ezek a várakozásaim alatt maradtak. A német diákok
azért szeretnek hozzánk járni, mert úgy érzik, egy jót idétlenkedhetnek távol a
szüleiktől, ahol megmutathatják milyen felnőttek is ők maguk, meg persze lehet
szabadon piálni is. Semmilyen kulturális program nem igazán érdekelte őket,
mélyen tettek abba is bele, hogy Parlamenti látogatáson voltunk, mindig
bandákban keveregtek egymással, és a nyitott kocsmákat keresték volna fel
legszívesebben. Nem utolsó sorban kicsit lenéztek minket, mondjuk volt is mire
nekik… Bennem vegyes érzelmek uralkodtak a tapasztalatok alapján. Bár a kinti
héttől egyáltalán nem tartottam, mert jóra számítottam. Nekem minden nap nagyon
tetszett, amit ott sikerült töltenem. Nyugodt és szép város volt Freyung, ahol
a helyi gimnáziumot is felkerestük, egy órára is volt lehetőség beülni. Én azon
kicsit elképedtem, hogy 9-es diákoknak a német nyelv órája arról szól, hogy
könyvből olvasnak, nálunk ez maximum még 4 osztályban volt. Persze a suli jóval
tehetősebb, mint a miénk. A könyvtárukban szökőkút volt a dekoráció és maga a
termek, épület állapota is remek volt.

Felkerestük még Passau városát is, ami belopta magát a
szívembe. Szép és hangulatos hely volt. A hét folyamán még ellátogattunk
Regensburgba is, állatkertbe, az utolsó előtti napon pedig egy bányalátogatásra
voltunk hivatalosak. A legutolsó estét pedig együtt töltötte a csapat, grill
partira került sor egy tó partján. Nekem óriási élményt nyújtottak a
kirándulások és helyek, kicsi képet, betekintést kaptam Németországba.

Furcsaságok a németektől: a szalvétát egyáltalán nem
ismerik, helyette tízórais zacskó száját egy spéci műanyag nyitóval zárják,
amit Svédországból szereznek be. Az üdítő pedig egy szénsavas alma ital, ami egy
almaszörp szódával felhígítva, ezt veszik műanyag flakonokban. Ez a lötty
sajnos a meleget nem bírja, nyáron délutánra megbuggyant.

Jó dolgok: a sok-sok különféle magvas és korpás, tönkölybúza
péktermék, ami a mi fehér kenyérhez szokott ízlésünknek nagyon furcsa, de
gondolom annál egészségesebb. A németek apró településekben élnek, egy nagyobb
város köré csoportosulva. Reggel, mikor felkel az ember, kinézve az ablakon a
gyönyörű zöld füvet látja, mögötte az erdőkkel, és persze a táj elengedhetetlen
részei a legelő tehenek. Olyan nyugodtság és béke uralkodott ott, hogy magával
ragadta az embert. Hiányzik az a környezet!

Aki teheti és lehetősége adódik, érdemes a
cserediákprogramon részt vennie.

Bécsi Advent

Hajszálpontosan 5 éve már annak, hogy a volt sulim által
szervezett kiránduláson vettem részt, aminek keretében Bécs belvárosát kerestük
fel, a magyarok által oly nagyon felkapott Karácsonyi vásárt. Az öltözködéssel
készülődni kellett, mert nagyon hideg volt, nem lehetett a véletlenre bízni
azt, hogy fázni fogunk. Az évek elröppentek, és egy nemrégiben feltűnt
ismerősöm kérdezte meg tőlem, mit fogok december elején csinálni? Én meg a
kérdésre a következőt feleltem: mit csináljak? Így jött az alkalom, hogy
befizettünk egy utazási irodában, és december 4-én reggel felültünk egy buszra,
az osztrák fővárosba véve az irányt. Jó volt maga a program, érkezés után egy
kis városi séta idegenvezetéssel, majd pedig fakultatív múzeumlátogatásra is
lehetőség nyílt. A nemzeti kincstárat és a Sissi Múzeumot tekintettük meg. A
két helyre együttesen a belépő 10 Euro volt, amit nem tartok soknak. A buszról
leszállva tehát egy kis fagyoskodás következett, majd a melegben a múzeumban
sétáltunk végig, és végül ismét kint a – fokokban. Egész nap semmiképpen sem
lehet kibírni ezt kemény hideget, mert hiába a meleg öltözék, ha nem mozgunk
sokat, tehát nem túrán vagyunk az izmok aktivitása kicsi, nem lesz melegünk. Mondanom
sem kell, mekkora tömeg volt, torlódás és emberi „dugók”. Bár ezek a tények
senkit sem lephetnek meg, mert a bécsi Advent velejárói… Idén még egy kis Milka
csoki várost is felépítettek, ahol természetesen minden a jól megszokott lila
színben pompázott, sőt a fanatikus csoki szeretők különféle Milka feliratú és színű
tárgyakat is vehettek, mint kabát, sapka stb. A hagyományos karácsonyi vásár
pedig nagyon szép. A csodálatos kivilágítás, a forró puncs illata, a nagy tömeg,
ez az ami elengedhetetlen részei a forgatagnak. Láttam találó és ötletes
dolgokat is, úgyhogy az idei bevásárlást ki is végeztem igazából, mert
mindenkinek tudtam valami egyedi-osztrák dolgok vásárolni. Természetesen a puncsot
is ki kellett feltétlen próbálnom, meg poharat is akartam magammal hozni
mindenképpen. Elröppent 8 óra az életünkben, hazafelé vettük az irányt, lassan
araszolva ki a városból, utoljára végigfuttatva szemünket a díszkivilágításon…
Nem baj, hamarosan úgy is viszontlátjuk egymást!

Ausztriában

Már több cikkemben is szerepelt Ausztria. Nos, hát
egyszerűen azért, mert csodálatos szomszéd országgal rendelkezünk, és tényleg
közelebb van, mint gondolnánk. Ha a Dunántúlon lakok felkeresik az Alföldet,
akkor annyi kilométer megtételével már odaát lennének a határ túloldalán. Tőlem
is Bécs kicsit több mint 2,5 óra utazás, nem távolság magyarul. Mégis milyen
sokan nem mennek át életükben a nyugati határunkon. Természeti adottságok
szempontjából kedvezőbb helyzetben van Ausztria, mint hazánk. Nálunk nincsenek
romantikus alpesi völgyek, remek síterepek, hegyvidéki klíma. Nincs messze
mégis, fényévnyi távolságok vannak közöttünk. Ausztriában nem dudáltak le, mert
az út szélén mentem, kivétel nélkül megkaptam az elsőbbséget, még ahol nem is
járt volna. Egyetlenegy cigarettacsikket nem láttam eldobva, sőt még részeg
embert sem. Nem kellett félnem, hogy feltörik a kocsit, meglopnak, átvernek
stb. mintha tényleg teljesen máshol lettem volna, pedig csak egy kicsit
nyugatabbra mentem.

December 10 hajnali öt, kint állok a járdánkon várom az ismerősöket,
hogy együtt robogjunk Ausztriába. Kellemes furikázás után megérkezünk úti célunkhoz,
kora délutáni órákban elfoglaljuk a szállást. Este programok kezdődnek, amik
másnap is folytatódnak. Fenségeseket ettünk, jól éreztük magunkat, és még az
időjárás is boldoggá tett minket, az utolsó napra hófehér takaróba bújt a táj. Amennyiért
egy tradicionális négycsillagos szállodában teljes ellátással voltunk, nem volt
egyáltalán több, mintha magyar szállóban lettünk volna, sőt ismereteim alapján olcsóbban
is kijöttünk. Életem első komolyabb fizetése erre ment el, de ennél jobb helyre
nem is mehetett volna pénzem, véleményem szerint.

Tavasszal megint megyünk, és
bárkit szívesen látunk, aki csatlakozni szeretne egy nagyszerű társasághoz. .

Der Ski-Urlaub

Csapjunk bele a lecsóba, kezdjük a piszkos anyagiakkal. A
síelés nem egy olcsó mulatság, a magyar családok többsége talán soha életében
nem engedheti meg magának ezt a „luxust”, míg az osztrákoknál egyenesen
oktatják a síelést, és családok ruccannak ki a hegyekbe hétvégére párat csúszni.
Náluk sok hódolója akad a sportnak, és a kis gyermekkortól elég szépen űzik
már. Most számoljunk is utána kicsit, mennyibe kóstál egy téli vakáció.
Induljunk ki a felszerelésből, a síléc kötéssel együtt akciósan (olcsóbb
kategória) már 50.000 Ft-tól a miénk lehet. Síbot 3000- 5000 Ft körül, sícipő 30.000 Ft táján kb. Az
eddigi érték kb: 85.000Ft. Kölcsönözve természetesen jóval olcsóbban jövünk ki!
Az overál ruha (gatya, kabát) 35.000-40.000 Ft. A kesztyű 5000Ft körül van, és
szükségünk van még vastag zoknira, ami 1900 Ft/db áron kapható. A végösszeg:
126.900Ft, az  hogy minden kellékünk
megvan a sportoláshoz. Mindez azonban még nagyon kevés. Ki is kell utaznunk
Ausztriába egyénileg, szállást foglalni (fizetni), ami 9000 Ft/fő/nap-tól indul
önellátással, vendégházban. A felvonók bérletéről pedig még egy szót sem
említettem, mert eléggé húzósak. 2,5 napra egy felnőtt számára 103 Euro, a
jelenlegi 300 Ft
körüli árfolyamon számítva 30.900
Ft! Gondoljunk csak bele, Magyarországon ez valakinek a félhavi
fizetése, mi pedig 2,5 napra fizettünk ennyit ott be! Mindent beleszámítva
200.000 Ft/ fő/ 4nap kb. a téli vakáció. Mondjuk, azt tegyük hozzá, hogy ez
egyéni utazás, nem csoportos. Nekem szerencsém volt, mert lakókocsiban aludtam,
vittek-hoztak, a szállásomért a kempingben és az utazásért semmit nem fizettem,
minden sífelszerelésem pedig kölcsön kaptam. Nyugodtan mondhatom, hogy ez
nagyon-nagyon jutányos volt így számomra!

A hely, ahol laktunk Reiteralm. Egy kis ausztriai település,
ahol az égvilágon szinte semmi sincsen. A községben mindössze panziók,
vendégházak, fogadók, hotelok, kemping van. Bolt vagy hasonlóak azonban nem
találhatóak meg. Még is nagyon közkedvelt helyről van szó, amit emberek 10 E-i
keresnek fel a téli időszakban, hiszen sípályákban gazdag. Felújított kis
kabinokban juthatunk fel a magasba 1400 m-re. A panoráma pedig lenyűgöző,
verőfényes napsütés volt, és messze el lehetett látni a többi hegycsúcsra,
illetve a messzi kis falvakba. A tiszta, friss levegőt pedig szívhattuk
magunkba. Mesés látványt nyújtott a fehér táj, a sok-sok fenyőfával benőtt
hegyoldal. Nem is gondoltam volna azonban, hogy ilyen sok pálya van kialakítva
a síelőknek. Abban a hitben voltam, hogy van 3 szakasz és kész, hát nagyon
tévedtem… Egy hegycsúcson kb 20 van, és még Reiteralm-ból másik 3 hegyre tudsz átcsúszni, túrákat csinálni. Minden lejtő alján pedig felvonók vannak, egyet
csúszol és visszavisz, felhúz. Jól van megtervezve nagyon. Vegyes nehézségű részek
vannak, a kéktől egészen a feketékig. A kezdőknek pedig külön rész van kihagyva.

„Síelni az menjen, aki tud, vagy olyan emberekkel menjen,
akik hasonlóan nem tudnak, mint ő”. Így vélekedek legalábbis. Nekem is rossz
volt, hogy látom magamat „kínlódni”, míg mások idejét rabolom, akik már jól
tudnak. Nem tudtunk így együtt csúszni sem, nekem is rossz, hogy nem tudom az
összes pályát kiélvezni, és nekik is rossz, hogy egyedül kell hagyniuk, mert
nem akarnak a könnyű pályán egész nap nyüglődni. Bevallom őszintén az első nap
után a hócipőn szó szerint tele volt magammal, és a sporttal. Sok kudarc ért,
és nem tudtam élvezni. A 2-ik nap már egy fokkal jobb volt, amíg véletlenül
nem egy nehezebb szakaszra tévedtünk. Egy lejtőn 4-szer estem el, és a végén
már hátrafelé indultam el (remegtem az ijedtségtől  már). Na akkor azt mondtam,
most rögtön lekapom a lécet, és popon csúszom tovább. Délutánra már úgy ahogy,
de kissé szabálytalanul tudtam siklani. Az utolsó napon a könnyű pályákon
voltam végig, gondoltam nem erőltetem a dolgot, legalább zárjam pozitívan ezt a
hosszú hétvégét.

Nem tehetem meg, hogy ne ejtsek említést az osztrák (német)
emberekről sem. Nagyon barátságos, mosolygós személyekkel találkoztunk, akik segítőkészek
is voltak. Ha elestél valahol, nem az volt a reakció, mint nálunk lett volna:
mit bénázol, menj már az útból stb, hanem inkább segítettek, kikerültek minket.
A tolerancia is megfigyelhető volt, nem egymás lökődése és furakodás volt a
felvonóknál, hanem a nyugodt és csöndes sorban állás volt a jellemző. A másik szimpatikus
felfedezés a nem lopás jelenség volt. Itthon mit merünk őrizetlenül hagyni? Ha
a biciklit kikötjük kerékkel, a vázat is ellopják… Ausztriában pedig a sí cuccunkat
(60.000 Ft
kb) pakoltuk le és hagytuk megfigyelés nélkül. Valahol leraktuk, és elmentünk
enni, lementünk a hegylábához kabinban stb. Fél óra múlva is ugyanott, és
hiánytalanul várt minket a felszerelésünk. A pályákon dolgozók is kifogástalan
munkát végeztek nap, mint nap. A felvonóknál, ha bármi probléma volt
leállították azt, kisegítettek minket belőle, a felszerelésünket átrakták-berakták
stb.

Elmondható, hogy remekül éreztem magam, igazán
kikapcsolódtam, nem figyeltem az idő múlását sem. Rossz volt hazajönni ebbe a
nyálkás, mocsok időbe a gyönyörű Alpokból.

Köszönöm Gyurinak a lehetőséget!

“A szomszédba”

„Kemény fába vágom a fejszémet” szokták mondani, ha eddig
tőled messze álló dologgal kezdesz el foglalkozni. Kicsit most én is ebben a
szituációban vagyok. A téli sportok, sportolás nem igazán áll közel hozzám. Nem
tudtam eddig egyáltalán korcsolyázni sem, nemhogy síelés. Idén azonban változtattam
ezen az állapoton. Mikor ezek a nagyon kemény mínuszok uralkodtak hosszú ideig,
és befagyott a tó, rámerészkedtem korcsolyával. Most csináltam életemben
másodszor ezt, jó 5 évvel ezelőtt sikerült rávenni engem utoljára, de akkor
nagy sikertelenségem volt, ezért nem is próbálkoztam újra ez idáig. Nyaggatni
kellett most is, nem tagadom. A TV-ben milyen szép mikor nézzük a korcsolya EB,
VB-t. Milyen könnyedén siklik a jégen a sportoló, így azt gondolnánk, de pofon
egyszerű lehet. Nagyon tévedünk, egy élen mozogni, úgy hogy csúszik az egész,
nem egyszerű mutatvány. Úgy kell helyezni a testsúlyt is, hogy lehetőleg előre
legyen, ha már kicsit egyenesebben állsz, vagy hátrainogsz, annyi már tanyáltál
is egyet. A bátrabbak könnyebben tanulják meg azt is, hogy gyorsan haladjanak a
jégen. Én a lassú, de biztos tempó híve vagyok inkább. Igen, már annyira megy a
sport, hogy szépen elsiklok, de semmi akrobatika és egyéb. A sí, hát erről még
nem tudok mit nyilatkozni igazán, mert még soha életemben nem próbálkoztam
vele. A hétvégén azonban Ausztriába veszem/ vesszük az útirányt, és egy újabb sporttal
ismerkedhetem meg. Lakókocsiban fogunk aludni 4-en, ez is új helyzet lesz
számomra. A lényeg az, újra elhagyom a határt majd 3,5 éve után, átmegyek a „szomszédba”,
a nyugati sógorunkhoz, ahogy szokták mondani. Az Alpokban láthatok sok-sok
havat, amit Magyarországon idén nem sikerült. Szívhatom a friss a levegőt, és amerre
el fogok látni csupa fehérség lesz. Egy 4 napos kaland (síelés), ami előtt
állok most. Izgulni nem izgulok, csak kíváncsi leszek, hogy állok majd meg a
lábamon a síléccel. Hamarosan ez is ki fog derülni…

Előreláthatólag jövő hét szerdáig nem tudok majd írni a
blogomba. Ha véletlen erre tévednél, van még más sok-sok írásom, lehet köztük
bőven böngészni.

A fejleményekről pedig majd jön a beszámoló.