Karantén 5. hét

A karantén 5. munkahetén vagyunk túl. Most már vagy túlélem, vagy bekattanok az elkövetkező hetek alatt. Túlélem!
Sajnos az alagút végét még nem látom. Semmi garancia arra, hogy május 8 (az itteni, beígért további 3 hét lejártának dátuma) után nagy változások következnek majd be. A távolságtartás szerintem továbbra is fontos lesz, szóval a boltokban a létszámkorlát meg fog maradni. A vendéglátóhelyek sem fognak csak egyik napról a másikra kinyitni. A londoni 10 millió fős lakosságot nem lehet csak egyik napról a másikra szabadjára engedni, hogy pillanatok alatt újra heringparti legyen a tömegközlekedésben és nyilvános helyeken. Talán először az iskolákat fogják megnyitni újra, s akkor már érezhetjük, közeledünk a nagy bezártság végéhez.
A maszk továbbra sem kötelező és alig látni valakin. A maszk, ha nem is véd a vírusoktól, de a semminél többet ér, és ártani senkinek sem ártana, ha használná. A főpolgármesterünk egyedüliként lobbizik, hogy Londonban is tegyék kötelezővé.
A szép jövő az, hogy még hosszú – hosszú hetek előtt állunk…

Kit, hogy visel meg ez az egész. A hét elején már az 5 évesen is éreztem, hogy menni vissza a közösségbe. Az anyuka is helyesbített engem egy-két dologban. Mindenkinek kezd megterhelő lenni, gondolom ez otthon is ugyanaz.

A karanténnal kapcsolatban jutott eszembe anyukám egy klasszikus mondata „ez van, ezt kell szeretni”. Meg a nagy büdös francokat amúgy…ha ilyen szemlélettel éltem volna, akkor még most is otthon dekkolnék az első munkahelyemen. S attól az Ég óvjon. Ám, most a bezártság esetén, sajnos a mondat értelmét nyerte. Ez olyan helyzet, amire semmi behatásom nincsen, csak elfogadni és „megszeretni” tudom.
Az én lelkiállapotom most olyan, hogy kezdek beletenni a vírusba. Ha nem a családdal élnék, már koricáltam volna Londonban. És a barátommal is találkoztam volna. Ám többszintű felelősségem van jelenleg és az állásommal nem szórakozhatok.
Napi többször kimegyek a lakásból. Egyszer a gyerekekkel reggel, aztán este még egy séta is belefér. Nem érdekel ez a napi 1 kültéri mozgás szabály, a szülők sem követik ezt ilyen szigorúan. Az apuka említette a hétvégén, hogy ő nem érzi azt, hogy be lenne zárva. Szabadon mászkálhat itt helyben, ez nem bezártság. Ráadásul ők egy kerülettel odébb lévő nagy boltba járnak, szóval heti egyszer vezet is kicsit.
Nincs arra senkinek kapacitása, hogy ellenőrizze a 10 millió embert itt, hogy mindent betartanak-e. Egy londoni ismerősöm például egyik hétvégén, 6 órát kint mászkált gyalog a jó időben, azon a környéken, ahol él. És még ismerősével is találkozott. Szabályt szeget, de igaza volt. Főleg, hogy ő munkába is bejár, ahol más felnőttekkel érintkezik. Ilyen esetben mindegy már, hogy a munkahelyen kapná-e el esetleg, vagy a kint a járdán a vírust. Nem vállal azzal nagyobb rizikót, hogy kint jön – megy, mintha munkába menne csak szimplán.

Egy másik ismerősömmel üzenetet váltottam. Ő már az írta, inkább kapjam el a vírust, mint otthonról kelljen továbbra is dolgoznom a 4 fal között, 2 gyerekkel összezárva. Inkább a rizikót kérem és mennék irodába, mint a mostani élethelyzetet. Abszolút érhető. Én is ezen a vonalon a mozgok. Ha el kell kapnom, hát legyen úgy. Az is benne van a pakliban, hogy már el is kaptam, csak tünetek nélkül szimpla hordozó voltam, ami fel sem tűnt.

Itt említem, hogy az apukának van egy jó barátja, aki Húsvét hétvégén itt járt nálunk. Mármint nem jött be, csak a földszinti csukott ablakon keresztül beszéltek. Magánúton csináltatott a férfi kíváncsiságból koronavírus tesztet. Pozitív lett neki, 5 nappal Húsvét után. És nem volt semmi gyanakvást ébresztő tünete, tünetmentes terjesztő. Kajak itt a ház előtt egy vírushordozó járt. Vagyis a betegség konkrétan itt kopogtat az ajtóban már, a londoni kertvárosban. Én már meg sem lepődtem ezen. (Csak gondoljunk bele, ha a férfi nem fizet érte, és nem tudja, mi a pálya vele, ugyanúgy elment volna bevásárolni meg minden. A csendes vírusterjesztők a legveszélyesebbek)
A szerencsén múlik az egész. Kit üt ki és kit nem.

A héten építők dolgoztak a hátsó kertben nálunk. Új kerti bútort építettek be. Mikor az apuka kérdezte tőlem múlt szombaton, hogy mit gondolok arról, hogy jönnek ide melózni…hát a szememmel „legyilkoltam”. Most pont kellenek ide idegenek a házba, akik a nappalin át trappolva jönnek ki – be.  
Aztán nem szívbajos, hogy a vírus, meg karantén idején foglal munkásokat. Oké, de mondtam, hogy kezet mosnak és minimum 2 métert tartanak tőlem és a gyerekektől. Meg törlik a kilincset, amihez hozzágyúltak. Hát szerintetek? Az, semmit sem tartottak be. Ugyan nem mostak kezet és én törölgettem az ajtókat utánuk. Az apuka meg nem 2 métert, de fél métert sem tartott tőlük, mikor beszélt velük.
Remélem, most jól elkapjuk, aztán legalább tudjuk kitől…- mérgelődtem.  

Na megyek tovább. Egy újabb napnak van vége, egy újabb nap eltelt, amivel közelebb kerülünk az alagút végéhez.

További kitartást mindenkinek!