Adakozás, adakozás

Még októberről van bennem egy gondolat, amit most ki szeretnék írni.

Nem kell bemutatnom senkinek sem Zente esetét, akinek szülei a 700 millió forintos egyszeri kezelésre gyűjtöttek. Mikor megláttam Facen, hogy mekkora összegről van szó…nincs az, hogy ezt ma, Magyarországon összegyűjtik. Még a barátomnak is említettem, hogy egy majdnem 2 millió fontos infúzióra gyűjt kicsiny országunk, s szerintem nem fog összejönni.
Nem adtam pénzt bele, amíg az 500 milliós határt át nem lépték. Addig kivártam, hogy az ország hogy reagál, majd a rajtam már ne múljon alapon küldtem a fináléban adományt.
Facebookon rajta tartottam a szemem a Zente oldalán, de nem követtem be őket végleg.
Félreértés ne essék, nem sajnálom tőle a 700 milliót. Sőt nagyon örülök, hogy a magyarok megmutatták, adakozni menő is tud lenni. Zentének adományozni menő lett, szó szerint. Facen a megosztások egy idő után már úgy mentek: én is adtam, te is utalj egy kávé árát.
Előtte még ekkora összeget közadakozásból nem sikerült összegyűjteni!

Zente kapcsán találtam rá a Civil Licit nevű Facebook oldalra is, ahol példátlan összefogást tapasztalhattam. Emberek, akiknek semmijük nincsen például a szabadidejüket ajánlották fel, hogy átmennek másokhoz füvet nyírni és a munkabérét utalják a kisfiú számlájára. Vagy egy hölgy, aki azt mondta, nem tud semmit licitre felajánlani csóri egyetemistaként, bevállalta, hogy több kilogramm pogácsát süt megrendelésre és a pénzt szintén Zentének utalják.  
Aztán Fehérváriként megérintett Ocskay Gábor testvérének megosztása. Gábor egykori hokiütőjét tette fel, ami végül valami 650 ezer forintos összegért elkelt.
Plusz a rengeteg felajánlás, ahol magánszemélyek saját családi ékszereiket, féltett tárgyaikat adták fel erre a célra. Olvastam szerelmi történeketek az esküvői gyűrűk kapcsán is. Nem véletlen kommeltelték többen a csoportban, hogy ennyi szépet és szívmelengető dolgot régen, vagy soha nem láttak még.

Én születésnapom táján szerettem volna egy ezüst ékszer szettet venni, s gondoltam, miért ne licitálnék egyre. Csoportban keresgélve találtam egy szettet, ami szerelem volt első látásra. 10.500 forintért Zente javára megnyertem a licitet. A nyertes azonnal küldte nekem a csomagot szüleim címére. Soha nem használt ékszerek, amiket a hölgy a nyugdíjba vonulása idején kapott az egykori munkahelyétől. Ezeknek az eddig féltve őrzött és sosem hordott ékszereknek én lettem az új gazdája. Sokkal különbesebb élmény ez, mint a fő utcán csak úgy vettem volna személytelenül valamit. Így utó születésnapi meglepetésként hozzájárultam egy kezdeményezéshez és más tárgyának új otthont adhattam.

Engem is elkapott a tett, mit rakjak fel árverésre, ami könnyű és postázható Londonból? Jött az ihlet, hogy Amerikában vásárolt képeslapjaimból egy csomagot rakjak össze. Tucatnyit vettem anno, néha már úgy voltam, kidobom a kukába a felest. Most meg „Amerika imádókat” keresek címszóval 12 képeslapom elkelt 5500 forintért. 2 anyuka akarta őket, szóval a másiknak vigaszdíjként küldtem utólag még párat. Ő meg 3500 forintot utalt azért.
Az amerikai képeslapjaim 9000 forintos hozzájárulást eredményeztek Tomi és Panni beteg gyerekekért. Örömet adott, hogy ilyen aprósággal én is beadhattam a közösbe.

A fent említett csodák Zente kapcsán és miatta jöhettek létre, s ezektől ámulatba estem.

Folytatásban előkerült még egy kisfiú, Levente. Szintén a 700 milliós összegű kezelésre kellett a pénz. Nem utaltam neki. Facebookon szembejött velem egy anyuka története, akit a totyogós gyereke mellett diagnosztizáltak agydaganattal. Ő egy németországi magánkezelésre gyűjtött, ami az itthoni kemoterápiát hívatott kiegészíteni és gyógyulási esélyeit javítani. A bejegyzés lényege az volt, hogy ne hagyjunk anya nélkül felnőni egy gyereket. Leventének nem küldött összeget ennek a hölgynek küldtem át.
Sajnos a 700 milliós összeg/ fő gyűjtés ismétlődően már kicsit etikátlan. Egyszer okés, de mikor annyi beteg, elesett és szegény család van Magyarországon, nem szabad egy-egy brutál összegre pontosítanunk. Pont anyukámnak említettem, hogy el tudom képzelni, hogy valakinek egy 5000 forintos havi gyógyszer is anyagi nehézséget okoz, nekik mikor gyűjtünk?! Ezek a családok még csak milliókat sem akarnak, „csupán” mondjuk pár ezer forint/12 hónap és gyerekük hosszútávú életesélyei javulnának.

Leventének is összejött a 700 millla. Ezek után meg megjegyzem, hogy minden hónapban legyen már ekkora összegű gyűjtés és közadakozásból pofozzuk ki a saját országunkat! Nem kell a sok stadion miatt sírni, ha mi magánemberek minden hónapban innentől összedobunk 700 milliót: életmentő készülékek tudunk venni korházakba, korházakat tudnánk felújítani, ingyenes gyógyszerosztást tudnánk szervezni, ételadományt adni minden rászorulónak stb, bármit elérhetnénk közösen! Együtt, összefogva. Legyen így!
Én minden hónapban hajlandó vagyok utalni valamit, s remélem, még rengetegen gondolkodnak hasonlóan.

U.i.: Magánszemélyek alapítványi számlára javaslom az adományokat, s nem céges alapítványoknak. Angliában sajnos egy csomó pénzt eltűnik működési költség és egyéb címeken náluk.