Hátrasorolt állampolgár lettem

Sokáig gondolkoztam azon, hogy megírjam a következő sorokat.
A blogon tartottam magam mindig is ahhoz, hogy nem politizálok, mert nem erről szól. Ez a blog az angliai életem, élményeim és eseményeket hívatott megörökíteni. Aztán jöttek a 2018-as választások árpilis elején, s azon kaptam magam, hogy bekapott a választási láz. Bepörgetett és utólag látom csak azt, hogy ez a választás baromira nem egy-két hetes átfutási idővel rendelkező dolog lett, hanem már évekkel ezelőtt elkezdődött a felkészülés rá.
Hiszen otthoni látogatásaim alatt jó párszor láttam az ilyen – olyan plakátokat, amire akkor még legyintettem. Á, csak a közpénzt herdálják, biztos valakinek a valakijének van egy hirdető cége.
Aztán kezembe került otthon a Fejér Megyei Hírlap, s tágra nyílt a szemem, hogy mekkora egy semmitmondó utolsó bulvár lap belőle az évek alatt. Vezető hír az egy megyei lapban főoldalon, hogy Franciaországban milyen rendőrségi incidens történt. Nem azt mondom, közöljék le, de ne főcímen! Az legyen főcímen, ami ténylegesen helyben, a megyében történt.
Családom szavait használva: Az első 2 oldalt át kell lapozni rögtön, a többit kell csak olvasni.

Folytatva, én némán csak hallgattam és diplomatikus voltam minden ismerősömmel, sőt volt olyan helyzet Húsvét előtt, hogy én érezhettem magam cikin, mert véleményt mertem fogalmazni. Nem egy olyan országban élünk még, ahol a szabad véleménykinyilvánítás az jogom?!

Angliai ismerőseim tekintetében abszolút semmi nézeteltérés nem akadt. Az hogy lehet, hogy Londonban az emberek 80% egyetért ugyanazzal, amit én is gondolok. Miután már le lettem butázni Facebookon. Megkérdezem, az Angliában élő magyarok, akik egyetértenek velem, ők is buták akkor? Milyen jó, hogy bután itt egy idegen anyanyelvű környezetben mellesleg meg tudunk élni és kaptunk munkát, kialakítottuk az életünket.

Gyorsítsuk az eseményeket.
Április 8-án reggel 5:45-kor ott álltam a londoni szavazás helyszíne előtt. A reggelre egész sokan gyúrtak, s szépen beállt a sor.
Késő délelőttre pedig több órás várakozási idővel torlódott fel a sor, egy ismerősöm 2,5 órát várt, míg leszavazhatott pl.

Az eredmény ledöbbentett estére. Ahogy meg napok teltek, egyre inkább kezdtem azt érezni, hogy harmadrangú állampolgára lettem Magyarországnak. Először csak másodrangúnak éreztem magam, mert külföldön élőknek (akik ténylegesen otthonról vándoroltak ki) nehezebb eleve szavaznia. Az online regisztráció még hagyján, de aki messze lakik, bizony több száz (akár ezer) kilométert is kell utaznia a szavazata miatt. Szerintem több százezer szavazat emiatt veszett el.
A szavazási rendszerben én nem vagyok egyenértékű állampolgár más állampolgárokkal. Különös tekintettel azokra, akik sohasem éltek, dolgoztak a jelenlegi magyar közigazgatási területen belül, mert ők levélben is szavazhatnak. Én nem.

A neten különféle videók szembejöttek velem, amik megint csak erősítettek abban, hogy hátrasorolt vagyok.
Az videóban (ITT) elmondják, hogy sonkát és utalványt kapnak, meg volt falunap a szavazás napján is. Vagyis a kormány ezeknek az embereknek a szavazatait „megvette”. Miközben a külföldi magyarokkal egy hajszálnyit nem foglalkozik (“mi láthatatlanok vagyunk”) és nem is akarja belátni, hogy több százezer aktív munkavállaló hiányzik a munkaerőpiacról. Mi nem kellünk haza, de semmirekellő emberek meg igen, kellenek otthon.

A Házon kívül meg arról számolt be (ITT), hogy egyes határ menti falvakban szavazó turizmus alakult ki egy napra. Szervezetten buszokkal hozták át az embereket a határon túlról szavazni. Olyan embereket, akik a mostani határainkon belül sosem dolgoztak, adóztak, kettős állampolgárok.
Nem érzem kicsit sem rosszul magam, ááá. A kormánynak olyan emberek kellenek most (mármint a szavazatuk), akik vagy ingyenélők, vagy nem is otthon adózó polgárok (de így is támogatást kapó emberek).

Ezek után mondja nekem egy ismerősöm, hogy én károsítom meg Magyarországot, mert Angliában adózom. Igen, itt adózom, de legalább nem élősködöm ingyen a magyar államon. Sőt, mikor otthon járok (évente többször) csak úgy költöm a száz fontokat, szóval még pénzt viszek haza, mint hoznék el onnan. Ezek után nem is értem, melyik állampolgár is károsítja meg jobban a hazát? Mert én nem, az tuti.

Mindent latba vetve, soha nem éreztem magam ennyire hátrasorolt „kivetett” magyarnak.
Nem titok, hogy célom az, a következő választásokra már mindenképp kettős állampolgár legyek: magyar – brit. Csak, hogy megnyugtassam magamat vele…