Gondolatok Karácsony közeledtével

Ismét itt a karácsonyi vásárlós szezon. Boltok hirdetik, hogy „ugorj be hozzánk, itt mindenki számára találsz ajándékot”. A boltoknak nagyon jó a Karácsony, még az év vége előtt termelhetnek extra profitot és megdobhatják az éves bevétel statisztikát is. A kérdés csak az, hogy nekünk tényleg szükségünk van arra, hogy az utolsó hónapban lenullázzuk a bankszámlánkat, vagy hitelbe taszítjuk magunkat? Megéri?

Én egy olyan családban nőttem, ahol nem volt nélkülözés, de azért kívánságlistát sem írtunk a Jézuskának. „Kérni lehet, de kapni nem fogsz” helyzet állt volna elő. Nem voltunk úgy kitömve, hogy bármi drága vággyal hozakodhattunk volna elő. Ajándékot persze mindig kaptunk, de nem őrült drága értékben. Egy – egy könyv, kisebbként egy plüss stb. Nagyszülőktől általában pizsamát…pizsit az életem hátralévő részében Karácsonyra már senki se vegyem, ha lehet.
Az elmúlt 5 évben pedig nem is jártam otthon az Ünnepekkor. Így igazából én a családomnak Magyarországon évek óta nem vettem semmit, s ugyanúgy én sem kaptam évek óta semmit. És érdekes módon nem érzem úgy, hogy valami nagyon hiányozva az életemből az elmaradt karácsonyi ajándékok nyomán.
Amúgy sem vagyok az a vásárlós fajta. A Westfield pláza Londonban pl. az általam leginkább került épületkomplexum. Magamtól a lábam nem tenném be. Már az Oxford Streetől is tartok egyre inkább, főleg mert bennem van a para, hogy a tömött járdára egyszer csak valami elmeháborodott felhajt és tarolást művel.

Az elmúlt napokban azon gondolkoztam, hogy az emlékekre egyszerűbben emlékszünk, mint tárgyi ajándékokra. X nevű ismerősödtől két éve mit kaptál? Beugrik azonnal? Vagy x nevű ismerősöddel tudnál egy két évvel ezelőtti közös emléket felidézni? Egyszerűbben menne? Nekem sokkal egyszerűbben.
Van egy londoni ismerősöm, aki tavaly ugyan nem vett nekem semmi konkrét tárgyat, de december folyamán elhívott egy délutáni teapartira egy általam választott helyre. Az élmény örök marad. Pontban 5-kor jött ki az asztalhoz a rendelésünk. Meg is jegyeztük, hogy mennyire „angolosak” lettünk. Az ilyen emlékek sokkal többet nyomnak a latban.

Így Karácsony közeledtével elkezdtem végigfutni az évemen, hogy mik is történtek velem az ismerőseim társaságában. Sok szép pillanat eszembe jutott, aminek felidézésre örömmel töltött el. Ja, tényleg az is volt…ja meg az is volt…ááá. ezt már majdnem el is felejtettem. Arra jutottam, hogy a legszebb karácsonyi ajándék az, hogy az év folyamán az emberek megajándékoztak az idejükkel, közös programokat szerveztünk, vagy csak egy – egy kedves üzenetet kaptam tőlük.

A 2017-es évben egy régi ismerősöm tűnt fel újra az életemben. Családi helyzete úgy alakult, hogy hétvégente rendszeresen össze tudtunk futni. Ő egy kicsit olyan volt számomra, mint a mentorom. Minden találkozás után úgy éreztem, hogy valamiben javultam, de abban biztos voltam, hogy jó behatások értek, amire szükségem is volt. Az ő személye egy plusz ajándéknak számított idén.
Extra bónuszként éltem meg egy otthoni, szintén idénre „előkerült” ismerőseimet is, akik megkerestek, vártak haza és maximálisan hozzám igazodtak. Ajándék volt minden perc!

Köszönöm nekik, hogy az évemet gazdagították, szebbé tették. Egyéb ajándékra nincs szükségem.

Zárásképpen egy tennivaló lista az Ünnepekre:

FB_IMG_1512458319757

U.i.: Ha ismerőseim között hagyomány lenne a „szigorú” ajándékozás, megkérném őket, hogy egy levélben írják meg, mit látnak bennem szépnek, mik a jó tulajdonságaim, s én is fordítva ezt tenném. Mert ez tényleg igazi, szép, személyre szóló meglepetés lenne.

Reklámok

TE MIT GONDOLSZ?!

Please log in using one of these methods to post your comment:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s