Az év természetfotósa kiállítás

Múltkor sikerült jól belekevernem a képbe az angol srácot, aminek kapcsán rám is írtatok, hogy az a kedves pasi, akivel Pesten jártam, mégis hova lett. A barátom megvan, csak a blogon az életem így is elég nyitott könyv és a saját magánéletemet inkább „védem”, vagy egyszer majd esetleg kibukik belőlem. A barátom aranyos srác, de egyszerűn nem tudom, hogy hosszútávon életképes lenne-e a dolog. Az utóbbi hónapban meg sajnos jó párszor szomorú voltam egyes viselkedésével kapcsolatos megnyilvánulásai miatt, s rengeteg panaszkodtam rá barátoknak.

Úgy voltam vele, hogy az IT-s arccal egyszer összefutok, az nagyon nem jelent semmit. Az egyik táncos beszélgetésünk kapcsán említette nekem, hogy vannak múzeumok, ahova még nem jutott el. Feldobtam neki a labdát, hogy akkor gondoljon ki valamit és betársulnék.
Az év természetfotósa kiállítást javasolta, amire rábólintottam. Ez a program minden évben van, csak eddig a 14 fontos belépő és társaság hiányában kimaradt.

Szombaton egy múzeumhoz közeli pubban találkoztunk. Ő is olyan, mint én, szeretek pontos lenne, de még inkább várok 10 percet és előbb érkezem. A legszebb, mikor a 3 óra helyett, már 2:45-kor megérkeztünk mindketten.
A jegyünk 4:15-re szólt, egy fél gondolattal át is futott az agyamon, hogy este 6-ig vajon végzünk-e.
A múzeum előtt kígyózott a sor. Az elmúlt 3 évben egyre elviselhetetlenebb tömegek hömpölyögnek a Természettudományi Múzeumnál. Botrány, hogy akár 40 percet is sorban kell állni bejutáshoz.
Előre vett jegyünk lévén a sort terelő alkalmazottaktól segítséget kérve, a tömeget átugorva is bemehettünk.

Bence Máté, magyar természetfotós kapcsán láttam anno először minőségi és szuperül elkapott pillanatokat a természetből. Kíváncsi is voltam, hogy lesz-e Máténak díjazott fotója. Lett. Erdélyben a fuldokló békákról megörökített képe…mivel a békaláb kereskedelem jövedelmet hoz, s ehhez az élő békák hátsó lábait levágják, majd visszahajítják őket a vízbe. „Kegyes halál” lassan elpusztulni címszóval: ITT lehet látni.

Kiállításon, ha már 14 fontot kifizettem érte, akkor alaposan körbejárom és elolvasom a leírásokat módba kapcsoltam magam. Az angol sráccal különben is meg tudtam vitatni egy-két képet és még angolhoz is segítséget nyújtott, ha valamit nem értettem a kiírásnál.

A megszállottság hamar meglátszódott egy-egy képnél. Ilyen profi fotósoknál már nem úgy működik, hogy kattintgatnak és sikerült egy jó kép. Ők már az adott alany (állat, rovar) életciklusát, életvitelét, lakóhelyét, vándorlásuk útvonalát is ismerik magas szinten. Sőt, viselkedési mintákat is tudnak az élőlényről, vagyis tudják, hogy mit akarnak megörökíteni és ebbe akár hónapokat „ölnek”, hogy összejöjjön egy soha nem látott pillanat.  

Jégcsapról szopogató madár:

Hernyó bábjának építése közben:

Pár kép a természet kegyetlenségét mutatta be: Egy fiú víziló megöli azt a borjút, ami nem az ő sarja. Az álkapcsával roppantja össze a szerencsétlen bébit.

Egy über cuki pillanat: Mosómedve mama befészkelt egy elhagyatott Ford autóba, ahova meg is ellett. A szélvédőn lévő nyílás arra pont jó, hogy ki – be tudjon járni, ám már túl kicsi az ő rá veszélyt jelentő ragadozóknak. Micsoda okos kis állat volt, ezt megfigyelni.

A kiállításon 100+ két tekinthető meg, szóval nem lőttem le a fentiekkel a lényeget.

5:45-kor közölték, hogy kifelé kéne haladni, mert zár a múzeum. A bemutatott képek 30%-ánák megtekintése kapkodásban telt. Egy alapos körbejárás egy jó 2 órás programot igényelt volna.
Majd legközelebb.

Instagrammon nincs megosztva, de az általam legaranyosabbnak ítélt kép az, mikor a pingvin anya lábai között a tojás elkezdett megrepedni. Egy új élet kezdete, a reménynek születése, a világ megy tovább jelképe…kellemes érzést adott látni.

Ha lesz társaságom jövő ősszel is jönnék.
Kiállítás honlapja, májusig megtekinthető: ITT