Gondolat munkámról

Itt a karantén közepén egy gondolat nagyon kavarog bennem. A munkám…, amúgy is régen beszéltem róla.
Bevezetésképpen annyit, hogy a mostani családnál 2019 szeptembere óta vagyok, hatalmas mázlival kaptam meg az állást. Jókor voltam, jó helyen és ahhoz képest, hogy nem igazán fektettem energiát az új család keresésébe anno, pillanatok alatt összejött az új hely. Két éve ültem és vártam, majd gyakorlatilag a számba repült a sült galamb.

Idén, 2021 őszére lejár a mostani családnál a ’mandátumom’. Szokásos sztori, túl nagyok lettek a gyerekek. A fiú 2-ből 4-lett és kezdi az iskolát teljes időben, szeptemberben. Sajnos viszontlátás lesz ebből. Amikor anno megkaptam tőlük az állást, már tudtam, hogy ja, van megint 2 évem és állhatok tovább. Másik oldalról meg, nem mindennel vagyok boldog már. A fizetésem évek óta nem nőtt, s a kiadásaim nőttek. Nem azért, mert nagyobb lábon kezdtem el élni, hanem mert az évek alatt minden drágult. Jelenlegi órabérem és az, hogy mennyire beletoltam magam a mostani családnál, nincs párhuzamos viszonyban. Ők nem adnának többet jövőre sem, még akkor sem, ha a piac kezd kijózanodni és nem lehet majd Covid-ra hivatkozni. Ugyanakkor meg azt látom, hogy minden szarra van pénz náluk, folyton jön új játékkal az Amazon stb és ezzel szemben úgy érzem, hogy engem nem becsülnek meg igazán. Kifizetik a bérem, de olyan fogfájós hangulatban, tényleg úgy érzem. Az apuka meg, ha tehetné még annyit se fizetni, mint amennyit fizet. Ő nekem mindig is úgy jött le, hogy minél kevesebbért, minél többet kapni.

Olvasás folytatása

Vége. Pont.

Magánélet, nem feltétlen blogtéma. Ám, ha már az egész barátos történetemet végig megosztottam, a kezdetektől, akkor a végére is teszek egy pontot.
Tavaly áprilisban jött a csoda, a táncról egy (42 éves) pasi kikért egy találkozóra. Majd kaptam tőle virágcsokrot, amit meg is osztottam és mindenki velem örült, hogy végre valami jó történik a magánéletemben.
Olyan szépen indult minden, azt nem is említve, hogy depresszív közeli állapotban (totális magánéleti válságban) jártam és nagyon kellett az, hogy valaki kirántson. Ő kirántott.
Mint nő, külsőre nagyon bejöttem neki. Felnézett rám, mindig volt egy pozitív bókja a testemre. Ez mellett mindenben partnerséget mutatott, bármivel álltam elő, eljött velem stb.stb. Egy állandó kísérőt kaptam személyében, azokhoz a programokhoz, amit előtte mindig egyedül csináltam.
Elkezdtünk valamit együtt, közösen „felépíteni”.
Idillien, gyönyörűen és varázslatosan hangzanak most is a fenti sorok. Miért lett vége hát? Ráadásul én szakítottam vele. Minthogyha olyan pozícióban volnék, ugye, hogy ezt megtehetem, mert az ajtóban már 10-en állnának helyette…nem ez a helyzet. Olvasás folytatása

2 éve táncolok

Két évvel ezelőtt a farsangi bálon, egy magyar srác ajánlotta nekem a Ceroc táncot. Egy jelnek vettem tanácsát, s izgalommal vetettem bele maga az újba.

2018.február 16-án, pénteken életem első Ceroc táncóráján résztvettem. Addigra már rég levetkőztem azt a félelmem, hogy mit gondolnak majd mások? Kezdő vagyok, felőlem azt gondoltam majd a többiek, amit akarnak. Az első alkalom sikerrel zárult. Úgy jöttem el, hogy „tudok táncolni”. Végre egy pozitív élmény, amit a tánccal kapcsoltban éltem meg. Motiválttá váltam, hogy heti szinten eljárjak.
Az első 6-8 hétben a kezdőkkel, az alap mozgásokat tanultam. Megismertem egy-két személyt, s kezdtem bekapcsolódni a tánccsoport életébe. Olvasás folytatása

Lanzarote, emlékek

Karácsonyi nyaralásra emlékezés folytatása. Képes visszaemlékezések és zárógondolatok.

Ha egy nagyon emlékezetes pillanatot kéne valakinek most elmesélnem, akkor a napfelkelte és naplemente nézés jutna eszembe. A természet ingyen ajándéka, ami hálaadásra ad okot. Egyrészt az adott napon felébredhettem, másrészt meg is élhettem végül egészségben és békében.
Tél lévén reggel nem kellett hajnalban kelnem, hogy lássam a kis csodát. Elég volt nem sokkal 7 óra után az óceánpart felé sétálnom, ahol egy sziklás résznél leültem a nagy köveken és a messzeségbe meredtem. Egy hölgy biciklivel már ott várakozott előttem, tőle egy kis távot tartva huppantam le. Nem messze tőlünk pedig egy úr reggeli edzést tartott a homokban.
Hosszú percek, 20 perc telt a várakozással. Nem történt semmi különös, s állt minden. Majd felbukkant a nap teteje a horizonton és azt követve már pillanatok alatt lezajlott, míg teljes egészében feltűnt a tenger felett egy hajszálnyival. Túl gyorsan történt meg, nagyon sietett felbukkanni.

Olvasás folytatása

Karácsony Londonban

Karácsony Londonban.

Ha racionális szemmel nézem, akkor egy csili-vili megjátszott mű cucc az egész itt. Advent nincs, Jézuskáról hallottak ugyan, de a Santa Claus jön és lesz ajándék a fa alatt…Az Amazon futárszolgálat naponta csenget és rohanás van, hiszen annyi mindent venni kell.
A boltok ilyenkor hozzák a tulaj által elvárt bevételt, pörög a kapitalizmus ezerrel. Az Oxfort Streeten nem férünk el és Winter Wonderlandban meg fél órát kell sorban állnunk egy túlárazott német kolbászkáért. Birkák vagyunk, a fogyasztó társadalom pörgetői. Így is lehet tehát nézni a Karácsonyt.
Vagy a fentieket figyelmen kívül hagyva, csupán a szépet próbálom keresni a városban.

Pár héttel ezelőtt, esti sétám alkalmával a Fortnum és Mason üzletbe vezetett utam. Nem vagyok vásárlójuk, mert azt leszámítva, hogy vettem már náluk levendulás kekszet anyunak, nem költök itt másra. Viszont nézelődni nem tilos és megengedett, s a pénztárcádba és vásárlási szándékaimba senki sem lát bele, így időt adtam magamnak, hogy bejárjam a helyet.
Minden emeleten rám köszönt egy eladó. Mintha tényleg számítanék. Ezt a fajta hozzáállást nagyon szeretem Londonban. Nem nézik ki az embert, nem éreztetik senkivel, hogy mit keresel itt, hiszen úgy sem vásárolsz 1000 fontos gyűrűt például. Az ékszeres részlegen is tök kedvesen viselkedett velem az asszisztens, holott tényleg csak kíváncsiságból jártam körbe a pultokat.

Mutatok nektek pár képet, amitől én ünnepi hangulatba kerültem náluk:

Olvasás folytatása

Az új család

Az új család…már ezt a cikket egy ideje meg szerettem volna írni, csak nem jött ihlet.

Először is meg szeretném köszönni, hogy követtek és olvastok. A blogom egy olyan felület, ahol kendőzetlenül és őszintén meg tudom osztani az életemet és gondolataimat. Olyan jó, hogy az életemben van egy ilyen oldal és még nagyobb öröm, hogy vagytok ti is, akik követtek a kis utamon.

Vissza a témához. Szeptemberrel el kellett jönnöm az előző családtól, mert a legkisebb gyerek is elkezdte az iskolát, azaz 4 éves lett. A gyerekgondozás lényege a minél kisebb gyerek, vagyis minél nagyobb óraszámot igénylő családok.
A család pedig nem akarta kiadni az utamat, de ugyanakkor meg az anyuka száját húzogatva mondta többször is, hogy igen, ha a gyerek iskolában lesz, hát nem kellek napközben… Olvasás folytatása