Egyenruha tényleg egyenlőséget jelent?

György kisherceg is megkezdte az iskolát Batterseaben. A királyi család meg is osztotta a fényképet.

https://www.instagram.com/p/BYvw8p_jIi5/

Nyáron, mikor otthon voltam az unokatesómmal beszélgettünk az iskolakezdésről. A kislánya ugyanis idén kezdte otthon a sulit. Előjött az iskolai egyenruha, s szerinte az angol modell, mennyire jó. Ugye, mert mindenkin egyforma ruha van a suliban, nincs az, hogy kin van márkátlan cipő vagy éppen Nike cipő stb. Ez tényleg így nincs jelen egy angol iskolában, DE, hogy ki a gazdag és ki a szegény, nagyon is szembetűnő.

Hogyan is? Hoho, hát első körben az iskolák között óriási különbségek akadhatnak. Mármint abból kifolyólag, hogy milyen gyerekek járnak hozzájuk. Vannak nagyon vegyes sulik, de olyan sulik is, ahol a szülők között egyetlen fehér sem akad, vagy mindenkinek az anyja kendőben van. Aztán vannak azok az iskolák, ahol a diákok 99% fehér és 60% a minimum fehér angol ebből (a többi francia, spanyol, pár német stb). Ezek a „fehér” iskolák (legtöbb esetben) a puccos, fizetős, magánok. Ide minimum egy jó középosztálybelinek kell lenni, hogy az ember fizetni tudja a kb 17.000 fontos éves alapoktatás díját gyerekenként. És én még olyan jó nevű magániskolát nem láttam, ahol a kendősök voltak többségben. Aki tehát London egy kerületében él, idővel, szépen, óhatatlanul is megtanulja, hogy melyik iskolába járnak a pénzesek és melyikbe az egyszerű (bevándorló) munkások gyerekei. Vagyis a társadalmi különbségek, a gyerekek szegregációja látványosabb, mint Magyarországon. Az egyenruha csak az adott iskolában jelent egyenlőséget, vagyis x egyenruhások a magánsuliban tényleg egyenlőek társadalmi szinten (azért vannak az extrém jómódúak és csak a jómódúak), míg az y ruhások a 2 utcával odébb lévő állami suliban megint kb. egyenlőek, hiszen munkásosztály háttérrel rendelkeznek. De amint a x és y ruhások egymás mögött vonulnak az utcán, már semmi egyenlőség nincs és nagyon is látszik, hogy ki-hova tartozik. (Amúgy az sem mindegy, hogy a gyerek egyenruhája a Tesco-ból van, vagy a John Lewis-ban vásárolták. Ez kb olyan, mintha egyes gyerekeken Lacoste ruha, míg a többieken Primark cucc lenne.)
Én London egy bizonyos kerületében élek már 3 éve és ennyi idő alatt szépen megtanultam egyenruha alapján, hogy melyik gyerek hova tartozik.

Tudom, hogy kissé rasszistán jön le, de higgyétek el, hogy nem véletlen fizetnek a szülők 17 ezret oktatásra évente. Azt akarják, hogy gyerekeik a saját társadalmi rétegükkel megfelelő gyerekekkel legyenek együtt, barátkozzanak. Plusz a szülőknek sem mindegy, hogy milyen szülőkkel kell együtt dolgozni és találkozni szülőin. Harmadrészt meg a magánsulik beígérnek minden jót, hosszú múlttal is rendelkeznek, és biztosítják a legjobb feltételeket a továbbtanuláshoz később.

Mikor megyek a gyerekekért a suliba, olyan idilli a légkör. Tényleg mindenki fehér és angol, tisztára azt a látszatot adja, hogy Anglia az angoloké és itt nem is élnek mindenféle népek.
A szülők közül többen kint ülnek a Land Roverben és mobiloznak, várják, míg nyílik az iskola ajtaja. Vannak aztán még olyan szülők is, akik minden nap úgy néznek ki, mintha a Vogue fotózásról jöttek volna. 40+ évesen jobban néz ki az arcbőrük, mint az enyém. Aztán vannak olyanok is, akik futószerkóban, teniszcuccban érkeznek.

És térjünk vissza az első mondatomra, György herceg megkezdte az iskolát. És hol? Hát naná, hogy egy jónevű magánsuliban…nem ám valami államiban. A képen megnézhetjük az egyenruhát is alaposan.
És tényleg láthatjuk, hogy az egyenruha nem jelent feltétlen egyenlőséget és nem törli el a gyerekek hátterének különbségeit.

(Az iskolai egyenruha viselése 4 éves kortól 16 éves korig terjed ki)
A cikket 6 éves tapasztalatból írtam.

Egyenruha tényleg egyenlőséget jelent?” bejegyzéshez 12ozzászólás

  1. Alma szerint:

    Én is az a szülő vagyok, akinek a jóképességű gyerekei “puccos, fizetős” magániskolába járnak, “luxus-egyenruhában”.
    Mi olyan iskolát kerestünk a gyerekeinknek, ahol a tanárok oda tudnak figyelni a gyerekekre, mert kicsi az osztálylétszám, illetve nincs szükség folyamatos fegyelmezésre. Állami iskola, ilyen, sajnos nincs itt. A magániskolában a tandíj fizeti azt az összes felszerelést, lehetőséget, ami segíti a gyerekek fejlődését. Itt emagyarázzák a gyerekeknek, hogy a szüleik kemény áldozatot hoznak azért hogy ők ilyen jó (és drága) iskolába járhassanak, és elvárják hogy a gyerek odafigyeljen az iskolában, és hogy a saját képességéhez képest a legjobbat hozzák ki magukból az akadémia, sport és/vagy a művészet területén.
    Nagy figyelmet fordít az iskola a csapatsportra, az együttműködésre, és a mások segítésére. Az ilyen magângimnáziumból kikerülve, a volt diákok egy életen keresztül ápolják a kapcsolatukat az iskolával, a tanárokkal és az iskola diákjaival, segítik egymást.
    Egy ideális világban jó lenne, ha minden gyerek egyformán jó iskolába járhatna és lehetőséget kaphatna. De sajnos a világ nem ilyen. Én, mint szülö, aki meg tudja tenni hogy a gyerekei magániskolába járjanak, annyit tudok tenni, hogy olyan embert nevelek a gyerekeimből, akik értékelni tudják az élettől kapott lehetőségeket, és nem néznek le/utasítanak el másokat csupán azért, mert ők más anyagi körülmények között, más társadalmi rétegben, más bőrszínnek stb. nőnek fel.

  2. Kovács István Péter szerint:

    Egy érdekes témát érintett Hanna, és rögtön adott is rá választ, miszerint, nem is biztos, hogy a az egyenruha számít egy közösségen belül. Amit, mi magyarok egyébként egyenruhának gondolunk, az a gusztustalan köpeny és nem amiatt volt egyenlőség az iskolában. Emlékszem (sajnos én már ilyen idős vagyok) attól még nem voltan valami csoda, hogy a szüleim, már a hetvenes évek végén Adidas vagy Puma cipőt tudtak adni a lábamra, mert bár “menő” volt, de épp úgy a lakótelepen laktunk. Tehát, nem a ruha miatt éreztük magunkat egyenlő társadalmi státuszúnak, hanem mer lényegében azok is voltunk. Soha nem vittek minket rozsa-dombi iskolákba kirándulni. Viszont ma már a lányommal jártunk rózsadombi óvodába, és kőbányaiba is.Állami pénzen a különbség hatalmas volt. Budán, alig több, mint tíz gyerekre jutott két szoba, olyan 25+25 négyzetméter. Kőbányán 30 gyerekre jutott egy szoba, ami szintén olyan 25 négyzetméter lehetett, de galériát is beépítettek, hogy legyen hely. De nem ez volt a legfőbb különbség hanem, hogy Budán az óvónőknek több ideje volt egy-egy gyerekkel foglalkozni, kérdéseire válaszolni, bevonni a játékba Őket, stb. És még csak egyenruhája se volt sehol senkinek.

  3. Linda szerint:

    Olvastam volna még tovább 🙂 Ez érdekes téma. A magán iskolákban sokkal jobb az oktatás is? Gondolom jobb , de mivel jobbak? Azon kívűl hogy csak haslonó penztarcaju gyerekekkel van egyutt.
    Kisherceg meg nagyon édi. 🙂

  4. bagoly37 szerint:

    Ha rám bíznának egy gyereket, és csak egy kicsit is jó anyagi helyzetben lennék, csakis a saját kifejezett kérésére hagynám, hogy iskolába járjon…amúgy magántanuló lenne, esetleg Waldorfba járna, vagy ilyesmi…

  5. Bogcsi szerint:

    SZIA, Én itthon Mo-on jártam a 90-es évek elején olyan iskolába, ahol az egyenlőség elv alapján volt egyenruhánk a kollégiumban. Érdekes tapasztalat volt. Itt volt értelme, hiszen többen voltak eldugott vidéki falvakból vagy tanyákról a koliban és kevesebben városból, vagy egyszerűen jobb szférából. Szóval kicsit fordított helyzet miatt volt fontos az egyenlőség megteremtése. Nekem pl. külföldről volt ekkoriban Salamander cipőm, amit itthon még alig ismertek, abban aközegben főleg nem volt a gyerekeknek és persze nekem sem a szüleim vették. Ezek vasárnaptól péntekig a szekrényben pihentek és haza ill vissza utaztam bennük. Sokszor volt otthon apukám vadász vendégeitől Milka csoki, Haribo, dobozos üdítő, Lindt csoki, Maoam, na anyukám szépen mindig kiporciózta annyi főre, ahányan a tanuló szobán voltunk és szétosztottuk. Képzelheted milyen nagy szám volt, amikor Mitsubishi Pajero-val jöttek értem apu vendégei…, állták körbe a gyerekek az autót. Ettől az egy élménytől függetlenül a szüleim nem hagytak felvágni, elszállni. Nekem akkor egyke gyereknek ez a 3 év jó lecke volt, így nem lettem elkényeztetett. A falu, ahova jártunk suliba kicsit mindig inkább “szegény különcként” nézett a kolis gyerekekre, akik távol a szüleiktől (általános iskolás korban) intézményben élik a hétköznapokat. De mivel apukám is ide járt jópár évvel korábban, és a kollégium egy csodás kastély volt, én mindig szerettem ott lenni. Otthon az erdőben játszani sem lett volna kivel. Az intézmény úgy kapott több állami támogatást, hogy a hivatalos címe “nevelő otthon” volt, de itt senki nem volt nehéz eset, sérült, vagy árva, csak olyan gyerekek akiknek a szülei erdészetben, vagy mezőgazdaságban dolgoztak olyan helyen, ahol nem megoldott iskolába árni, és könnyebbség volt itt 10 perc alatt benn lenni a koliból a suliba, mint vidéken egy tanyáról a faluba begyalogolni.

TE MIT GONDOLSZ?!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .