Így alakult az ismerősi köröm

forrás: google képek

Az elmúlt hetekben gondolkoztam az angliai baráti körömön. Hogyan jöttek emberek, hogyan alakult és hogyan mentek emberek. Mert az ismerősi köröm személyei olyanok, mint a vándormadarak. Jönnek, emléket hagynak, távoznak és néha vissza is térnek.

Az első ismerősömet a buszon ismertem meg London felé. A pihenők alatt elegyedtünk szóba és kiderült, hogy ő is au pairnek jön Londonba. Mire a buszunk begördült a Victoria állomásra, adatokat cseréltünk. Másfél hétre rá vele ismerkedtem Londonnal először.
Nagyon szerencsés véletlen találkozás volt, mert így nem ismerős nélkül kezdtem el az életem itt.

A második ismerősöm egy magyar hölgy lett a nyelviskolából. Ő később meghívott a Halloween délutánra magához, ahol egy fiatal magyar lánnyal ismerkedhettem meg (3. ismerősöm lett). Utána párszor még bandáztunk is.
Közben egy Facebook csoportban rám írt egy magyar srác és beszélgettünk. Vele megegyeztem, hogy 2012. januárjában találkozunk. Én a találkozóra vittem az új magyar ismerősömt, ő meg hozta magával a spanyol ismerősét.
A megismert magyar srácról kiderült, hogy szuper társasági személy és szervező is egyben. Több tucat magyart ismert, s többször voltak baráti összejövetelek általa. Itt ismertem meg hirtelen tucatnyi új embert. A történet szépséghibája már csak annyi, hogy az akkori társaság 60%-ra már visszaköltözött Magyarországra.

A másik „bummot” az adta, hogy találtam egy blogot a neten, akinek az írója egy blogtalit szervezett. Elmentem a blogtalira és hirtelen megint lett pár új ismerősöm.

Majd 2012 őszére összehaverkodtam egy magyar lánnyal, akivel minden hétvégémet együtt töltöttem a 2013-as évben. Sőt, mi hétköznap is találkoztunk legalább egyszer egy héten. Neki köszönhetem azt, hogy New Yorkba eljutottam. Neki volt az a hatalmas mondata „Jövőre megyünk New Yorkba, úgy készülj”. És úgy készültem. Megtiszteltetésként éltem meg, hogy elhívott. Először az államokban és vele. Életre szóló emlék maradt az biztos. Egyébként zseniálisan megszervezte a 10 napunkat, mert hogy, ő volt a szervezője az egésznek. Lefoglalta a jegyeket a Szabadság-szoborhoz, az Empire State Buildingbe is. Mindent szuperül elintézett, én meg csak vittem magamat.
Ha nincs az a nyaralás, lehet még most se léptem volna át az amerikai határt.
Megvolt a szépsége a páros utazásnak is!
Mai napig hálás vagyok, hogy 2013-ban ott volt velem, mert szükségem volt rá.
Londonban is annyi szépet csináltunk, mindig volt ötlete. Szeretettel gondolok vissza arra az időszakra.
A barátságunknak aztán hirtelen vége szakadt. Nyilván minden oldalnak megvan a maga álláspontja erről. Semmi sem állandó. Egyszer mondta egy ismerősöm, hogy lehet, valaki csak azért jön ideiglenesen az életünkbe, hogy valamit adjon, s miután „átadta” azt a valamit, tovább kell mennie. Mert az ő „küldetése” az életünkben lejárt. Tőlem is búcsúzott már így valaki.

Ám, mivel 2013-as évemet egy személy töltötte ki 90%-ban, hirtelen 2014-ben totál egyedül találtam magam. A blogon is leírtam egy mondatot „Ha elütne az autó, senkit sem érdekelne”.
És pontosan ekkor léptek be az életembe a Gabimamis vasárnapok. Hoppá, hirtelen megint lett két tucat új ismerősöm. Vasárnaponként jártam ebédelni és szociálisan feltöltődtem. Sztorizgattunk, és jó volt más embereket, más élethelyzetből, más munkakörből megismerni.
Hálás voltam a közös Húsvétért, karácsonyi ebédért és minden alkalomért.

2015-ben stagnált az ismerősi köröm, de heti rendszerességgel pár emberrel mindig összefutottam.
2016-ban a blog is adott egy lökést ahhoz, hogy másokkal találkozzam. Köszönöm, erre tényleg nem számítottam. De örültem neki!
A legvéletlenebb találkozásra a Figaro Fodrászatban került sor 2016-ban 🙂

Amit a legjobban szeretek, hogy elég csak egy rendezvényre elmennem és lesz új ismerősöm. Tavaly a borfesztiválon egy ismerősöm ismerősével találkoztam személyesen. Most a hónap végén együtt megyünk egy rendezvényre. Vagy a Tvrtko közönségtalálkozó! Mai napig emlegetem azt a kedves kis csajt, aki azonnal szimpi volt és utána sétáltunk egyet a Temze part mentén. Majd Tvrtko előadásra egy kis húsvéti nyuszit hozott nekem ajándékba. Az emberek kedvessége meg tud lepni!

Azokat az ismerősöket is szeretem, akik ott voltak velem egy ideig, de valamiért útjaink elváltak egy időre, majd véletlen újra közelebbi barátságba kerültünk. Vannak olyanok, akiket 1 – 2 éve nem láttam, manapság meg pár havonta valami közös elfoglaltságot sikerül összehoznunk.

A legeslegújabb ismerősöm meg az az ausztrál srác, aki egy péntek este egy pubban szólított meg.

London nagy „veszélye”, hogy mindenki sokat dolgozik (akár több műszakban) és mindenkinek megvan a magas kis bejáratot világa, életvitele. Így egyszerűen a lehetetlennel ér fel egy szabad időpontot találni a naptárban olykor.

Amit az évek alatt megtanultam, mindig akkor jön valaki(k), amikor szükség van rá. Bárhonnan.

U.i.: E hónapban pont ünnepelni fogok 3 éves barátságokat! Jupp, jupp. Köszönöm