Így élek most

Megtörtént a „csoda” múlt héten. Egy éve már ugyanabban az albérletben lakom.
Tavaly a naplómba írtam fel év elején, hogy 2016-ban rendeződik a lakhatásom, korrekt és hosszú távú helyet találok.
Kezdtem nem csípni a helyzeteket, amiket megéltem. Ugye volt olyan albérlet, ahol az önkormányzati adótartózás miatt külsős végrehajtó cég járt ránk. Következő helyen az olasz főbérlő késsel megfenyegette a kamu filippi feleségét, hogy megöli. Egy kis rendőrségi ügy és távolságtartás lett a buli vége, ja meg pár éjszaka, amit a rendőrségen töltött.
Utána beköltöztem egy angol nőhöz, aki a számlákat nem fizette és néha nem volt gáz, vagy elment a net két hétre. Ilyen kis apróságok. Arról nem is beszélve, hogy egérlyuk nagyságú szobákban éltem egészen tavalyig.

Március elején voltam itt interjún, akkor egy 40 körüli kanadai nő élt még a zsebkutyájával, akit nagyon bírtam később. A másik lakó meg a főbérlő volt, aki egy olasz.
A kanadai nő nyár közepén kiköltözött és utána kerestünk új lakótársat. Jöttek ugyan páran nézőbe, de senki sem akarta a szobát. Szerintem nem a mi albérletünkkel volt a baj, hanem az, hogy egy önkormányzati paneltelep mögött vagyunk, s a mi 3 szintes 6 lakásos kis részlegünk is többnyire segélyből élőkből áll. Az alsó szomszédunk egy muszlim nő, aki szerintem egyedül van csak, mert férfit a közelben nem láttam. És van neki egy 10 év körüli kislánya. Kb. állandóan bent kuksolnak a lakásban, az össz mozgás az, hogy elviszi iskolába a gyereket reggel. A függönyt sem láttam még elhúzva náluk, de az ablakot sem szokták kinyitni. Nem is tudom, hogy képesek így élni. Néha meg persze jön fel a curry szag, mikor főz.

A másik alsó szomszédról semmit sem tudok, egyszer láttam egy nagy darab egyáltalán nem kedves pacákot kijönni. A mellettünk lévő lakásban 3 fiatal él – egy olasz, egy ukrán és egy ausztrál.
Felettünk egy idős bácsi lakik szintén egyedül, de jó mufurc az öreg. Én már többször ráköszöntem, rá se rántott. Olykor lecsoszog, elmegy boltba. Néha reggel jó hangosan hallgatja a rádiót, lehallatszik. Néha meg kopogás hallatszik, a botjával masírozhat talán.
Az utolsó szomszédban is él egy kislány, akit eddig csak az apjával láttam. Anyukának hűlt nyoma. Korán elmennek hétköznap itthonról, az apuka meg biciklivel jár dolgozni.
A szomorú az egészben, hogy 6 lakásában itt élünk és senki sem beszél a szomszédjával. De amúgy sem az a mosolygós, vidám banda egyik sem. Kár, mert egy életünk van itt, s nem tudom pl az öregnek is miért jó, hogy egyedül van és még ráadásul barátságtalan is.

Visszatérve hozzánk, végül úgy lett új lakótársunk, hogy az olasz valami ismerősének a rokona jött ide. Egy 24 éves olasz srác (“pici olasz” becenevet használom rá), akivel nincs sok gond. Nagy barátja a számítógépes játék. Megjön a munkából, elvonul és éjfélig nyomja hétköznap, hétvégén hajnali 3-ig. Szóval itt élünk egy fedél alatt, de hetente 1x ha látom.

Az olasz főbérlő 20 évvel idősebb nálam. Itthon folyton csak a TV-t a bámulja.
Nárcisztikus személyiség, elég sok dologba azt hiszi, hogy ő teszi a legjobban, vagy úgy a legjobb, ahogy ő csinálja. Néha ebbe, abba beleszól stb. El lehet vele élni, de tanácsokat nem kérnék tőle, meg extra időt sem töltök vele. Nem egy motiváló ember. De tiszteletben tartja a magánszférámat és kölcsönösen békében elvagyunk egymással.

Londoni idill: két olasszal egy lakásban magyar lányként.

A múlt héten tehát ünnepeltem. Egy éve élekegy helyen nyugalomban, a számlák meg fizetve vannak – eddig legalábbis úgy volt.
Köszönöm élet! Nem tervezem még egy ideig a költözést.