Mama mesél: Szappanfőzés

Manapság egy olyan világban élünk, ahol a cégek és gyártók 100%-ban kielégítik az emberek igényeit. Talán már túlkínálat is uralkodik az eladók piacán. Bemegyünk a boltba és roskadnak a polcok az áruktól, a különféle márkák sok-sok termékeitől. A mostani helyzet azonban még jó fél évszázaddal ezelőtt elképzelhetetlen hatott. Az embereknek otthon kellett saját maguknak a hétköznapi dolgaikat elkészíteniük, megcsinálniuk. A szappannal sem volt ez másképp… 

A következő sorokért hálás köszönet anyukámnak, aki meginterjúztatta a mamámat, majd virtuális papírra vetette az elbeszélést. 

A hajdani szappanfőzésről faggattam a mamit minap. Ő nagy örömmel mesélt erről, teljesen felelevenedtek a régi emlékek: 

Nehezen lehetett mosószerhez jutni, no meg, hogy semmi se menjen veszendőbe. Disznótorkor mindenféle zsiradékdarabokat, nyesedékeket, csontdarabkákat, potyadékokat, bélzsiradékot összegyűjtöttek, ez  volt az egyik adaléka a szappanfőzésnek. Megfelelő arányban vízzel elegyítették,  amit  vödrökben a Bánya-tóból (Székesfehérvár, Öreghegy szívében található) hordtak. Végül pedig a boltban beszerezhető jégszódával vegyítették. A jégszóda egy igen erős maróhatású szer (beadagolt csontdarabkákat is szétoldotta), vöröses színű,  olajszerű anyag, amit üvegekben árusították. (Biztonságos helyre kellett tenni! Gyerekektől elzárni. Egy nagyon rossz emlék: az asztal alá tettük a megvásárolt jégszódát és az ismerős család kisgyereke azt gondolta innivaló, felhajtotta és majdnem tragédiába torkollott a figyelmetlenség. A nyelőcsövét jól megmarta a szer.)
Nagy üstben, katlanban kezdődött a főzés. Vigyázni kellett, hogy csak  lassan, egyenletesen tüzeljenek az edény alatt. Állandó, kitartó kevergetés következett. Nagyon szép, de veszélyes munka volt ez. Magas hőfokon fortyogott az elegy, nagyon habzott és figyelni kellett, hogy ki ne fusson. Lassan-lassan aztán elfőtt a habja és a lúg feldobta. Kezdett a kotyvalék tetején kicsapódni a szappan, amit fakanállal simogattak, hogy teljesen elkészüljön. A szennyeződés pedig leült az edény aljára.  Vasmerőkanállal kezdték leszedni a tetejéről a várva-várt szappant, edényekbe, dobozokba merték. Pár óra alatt megaludt, megdermedt. Kiöntötték az edényekből és darabolták.Padláson tárolták. Nagy ”kincsnek” számított.  A komaasszony volt a segítség, ő nagyon értett ehhez a munkához.
 Tisztálkodásra, de főleg mosásra használták. 

Mama visszaemlékezése:
A férjem és fiam a gyárban dolgoztak, minden héten igen erősen olajos munkaruhákat hoztak haza. Szinte totyogott az olajtól. Kézzel mostam a mosószappannal, jól kitisztultak, de az ujjaim is sebesek lettek a dörzsöléstől, s mire begyógyult volna, már jött a következő adag.
Később aztán kölcsönöztünk mosógépet, majd idővel összespóroltuk a gép árát és vettünk egy sajátot. Könnybe lábadt a szemem, meg is pusziltam a masinát, annyira örültem neki.

Én úgy gondolom, egy újabb példát kaptunk a történet által, hogy miért is kell ma hálásnak lenni. Köszönhetően a csúcs szuper mosógépeknek, a kézzel való mosás már régen a múlté. Nem kell dörzsölni a ruhákat, nem fog felsebesedni az kezünk sem, s még időt is tudunk spórolni általa. No meg persze a szappant sem otthon főzzük már…