Április elbúcsúzott. Tömött hónap áll mögöttem. Egy kicsit úgy érzem, jó, hogy véget ért. Ettől ugyan nem lett nagy változás, de legalább új hónap indult.
Április kezdődött Húsvéttal, amit Mr. Darcynál, a gyerekekkel töltöttem. Fantasztikusan hangzik, de mégsem sikerült túl boldogságosan. Nem a legjobb formámban voltam, hozzáállásom sem pozitívan alakult. Mr. Darcy kutyája tartotta bennem a lelket, aki követett a lakásban mindenhova és biztosított róla, hogy nem vagyok egyedül. Az a kutya szerelem számomra. Marha furcsán is jött ki, mikor Mr. Darcy előtt, a kutyájához beszéltem:„we love you. Yeah, we love very méuch”, holott én neki és ő nekem még sosem mondta a love you (szeretlek) szavakat. Párszor annyi történt csupán, hogy én hoztam szóba, hogy mennyire jó érzés őt csókolnom, mert az csodás érzéseket kelt bennem. Nagyon jó érzéseket, s erre annyit felelt, hogy az ő oldalán is csodás, nagyon jó érzések vannak. Majd ennyiben hagytuk ezt.
Miután én hónapokig türelmesen vártam az elején, csak arra, hogy kimondja, komolyabban szeretné velem…Nem akarom elrontani véletlen sem ezt, a szeretlek szó elkapkodásával, vagy erőltetéséhez. Ne adj Isten, hogy megrémisszem. Majd egyszer magától jönni fog, talán csak ősszel. Nem baj, nem sietek.
A második találkozó sokkal jobban telt a gyerekekkel a hónapban. Boldog voltam azon a héten, boldogan jelentem meg náluk, s boldogan jöttem el.
Áprilisban egy hét szabadságot kaptam, mielőtt elfelejteném. Ami azzal telt, hogy Mr. Darcyhoz be és ki, ahogy az ő munkája engedte, együtt töltöttünk extra órákat. A gyerekek meg pont anyás héten voltak ráadásul akkor. Volt időnk egymásra, amit ki is élveztünk. Naná, hogy lelkileg rendben voltam, egy „kettesben kúra” után.
Azon a héten, haha…én butus. Elmerészkedtem a Westfieldbe. Csütörtök délelőtt lévén amúgy még nem hömpölygött akkora tömeg, de látszott, hogy itt bolondok háza várható később. Plázákba nem szabad még menni az enyhítések első lépése után. Majd ahogy haladunk kifelé a trutyiból, igen.
Dorothy Perkinst kerestem a bevásárlóközpontban, de megszűnt. A válság alatt felvásárolták és üzleteiket felszámolták. Online meg végkiárusítás zajlik. Ruháim, felsőim és nadrágjaim is vannak a márkától. Kereshetek más opciót helyette. First world problem.
Április 9 és 10-én lezavartam az állampolgársághoz szükséges vizsgákat. Minden szép. Ám az online procedúrát még nem tudtam elindítani azóta sem. Jelenleg határátlépési dátumokra várok. Kérvényeztem a boarder control-tól, hogy küldjék el nekem, mikor jöttem – mentem az elmúlt 5 évben. Hadd ne kelljen nekem összenyálaznom ezeket a dátumokat. Például 2017-ben mentem, mint a mérgezett egér. Csak május hónapban, minden hétvégén repültem. Vagy valami 4x jártam Magyarországon, volt, hogy csak hétvégékre ugrottam el és Karácsonykor is elutaztam. A dokumentumomat jövő hétre várom legkésőbb nagyon.
Még a referenciáimat is ki kell gondolnom, illetve munka igazolások. Haha, köszike, hogy rég elfelejtett családokat kell előtúrnom emiatt is. Háttérben van munka ezzel, s még igazából semmi sem történt. Ha végre egybe meglesz minden, na, akkor kapcsolhatok „erőteljes fokozatra”.
Elkövetkező 2 hétre ez a kitűzött terv.
Munka. Végre családnak mondtam, hogy sajnos ősszel búcsú lesz. Innentől azt kell kigondolnom, hogy networking alapján hogyan találhatnék frankó családot, ügynökség nélkül.
Egyéb. Kapcsolatba kerültem véletlen egy német családdal, akiknek 15 hónapos fiúk van. Első gyerek, egy gyerek és Covid baba. Elszigeteltségben, nem sok szocializációval és rettenetesen aggódó anyával. Hetek óta jártam hozzájuk összeszoktatásra (pár órás pénteki meló), s már kezdtem feladni velük, hogy az életben nem jutunk el oda, hogy a gyereket végre rám bízzák. A gyerek, amint megérezte, hogy velem maradna, már visított is. 10 év alatt nem találkoztam ilyen nehéz esettel. Általában pár órás bemutatkozó idő után rögtön rám is hagyják a gyerekeket. Ügynökségi munkáknál még annyi sincs, megyek a címre és szülők lépnek is le.
Nem kis fejtőrést okozott, hogy mi legyen, illetve hogyan tudnék segíteni a picinek. Múlt héten látta be az anyuka, hogy könnyek nélkül nem lesz itt semmiféle szeparáció. Végre belegyezett, hogy parkba kivihetem magammal és felügyelete nélkül. Krokodil könnyeket követően hamar lenyugodott a pici. Utána ők tök boldogok voltak, hogy váo a gyerekre más vigyázott életében először. Mérföldkő neki(k). Én meg végre tudtam a munkámat végezni….Hihi.
Pár említés (nem teljes lista) végül, hogy miket hallgattam és láttam a hónapban.
Netflix – Seaspiracy. Az emberiségbe vetett hitem, megint kettőt ment lefelé. Mocskos, profitvadász világ, ahol a cégeknek a pénz számít, minden áron. Jó kis szemfelnyitó film arról, hogy nem feltétlen a műanyagszennyezés az első nagy problémája az óceánoknak. Mégis a műanyagon van hiszti folyton.
Hope Springs (magyar címe full gáz, mert nem sexről tanulunk itt). Zátonyra futott házasság újraélesztése. Van benne tanulság és érdekes gondolatok.
Podcast: Az élet meg minden – Barabási Albert László (algoritmusok és „megjósolhatóság” szoftverekkel)
Fejős Éva – R. Kövér Balázs beszélgetései, Kis Adri újságíró (nagyon kellemes csevegés), Slavicsek Judit (komfortzónából ki és van újrakezdés).
Köszönöm, hogy olvastatok!
Csodás május hónapot kívánok!
Életem morzsái 