Eltelt október. A hónap, amit „elvittek” az online társkeresőoldalak és a személyes találkozások az életemben. Éltem, meg nem is. A heti kis átlagos rutinom keményen fel lett rúgva és elképesztő hosszú órákat töltöttem az online térben. A személyes ismerőseimmel is szünetre raktam a találkozásokat, arra hivatkozva, hogy a vakrandizást pörgetem éppen.
Egy hónapig maximálisan odaraktam magam, mert így láttam értelmét nekiállni az egésznek. Nem láttam eredményt abban, ha a néha fellépek és beszélgetek olykor stílust folytatom. Elhatároztam, hogy odateszem magam minden este, hogy legyen gyorsan hozománya.
Köszönetnyilvánítással kezdeném most a gondolataimat. Hálás vagyok, hogy voltak körülettem olyan személyek, akik végig fogták a kezem. Akik hallgatták a nyávogásomat, követték a találkozásaimat és türelmesen fogadták a beszámolóimat. Az első három hét az online térben megterhelő lett, s nélkülük nem sikerült volna „túlélnem” azt. Kiemelt köszönet Mr V-nek, akinek személyére nagy szükségem volt az elmúlt hónapban.
Most mondhatom azt, hogy az online világ tele van szeméttel és majdnem minden nap tiltanom kellett férfiakat, mert botrányos üzenetet küldtek, vagy túlságosan hízelegni akartak. „Hello sexy lady” szintű üzenetek írói azonnal mentek is a levesbe.
Továbbá kifejezetten utáltam, ha valaki rögtön a külsőmmel jött. „Milyen vonzó nő vagy” – na most el is felejthetett az illető. A mosolyod bájos vagy pozitív – dicséreteket szívesen vettem viszont, mert az egy bizonyos részletre tért ki legalább.
Nem azért írtam egy bemutatkozó levelet magamról és töltöttem fel 5 képet az oldalon, hogy valami holt ócska szöveget dobjon rám valaki. A képeim helyszíneiből és mondataim információiból egy csomó beszélgetést kezdeményező morzsát adtam.
Az unalmas és név nélküli üzenetekről is rosszul voltam. „Szia. mi újság?” – fáradságot nem vettem, hogy vakkantsak. A férfiak többsége egyáltalán nem tudta hogyan kell ismeretlenül és jól ráírni egy nőre.
Én, hogy írtam rá valakire.
Példa: Egy férfi zongora előtt ülő képet osztott meg. Névvel ráköszönve rögtön tudtam is kérdezni, hogy ugye jól látom, egy zongora van ott a képen? Visszaírt, hogy szia, igen egy zongora az, jól észrevetted. És játszol is rajta, vagy csak tetszett a helyszín?….Milyen napod van ma amúgy?….és már el is indult egy beszélgetés mindenfajta sallang ostoba töltelék nélkül.
Nem kellett itt varázslónak lenni.
Az online tárkeresésbe senki ne ugorjon bele, ha nincs egy erős személyisége. És még így is nehéz lesz. De anélkül, hogy tudnánk, kik vagyunk és nem lenne bennünk magabiztosság, vesztes szituáció…
Az olyan visszajelzések, mint „Veled egy kapcsolat olyan lenne, mint egy temetés”. „Udvariatlan és barátságtalan nőszemély vagy, s kár érted”… keményen tudna fájni, s önbizalmat roncsolni.
Pedig én nem is kaptam olyan durva-durva beszólásokat még itt.
Továbbá nagyon fontos, hogy tisztában legyünk saját magunkkal. Hogy egyénként mit képviselünk, mit szeretünk, hogyan töltjük el szabadidőnket, milyen hobbijaink vannak. Milyen életvitelt preferálunk stb.stb. Kész és érett karakterrel kell rendelkezni szerintem az online világban.
Én például leszögeztem magamról, hogy smink nélküli vagyok. Akinek ez nem tetszett, az állhatott is tovább. Sokkal jobbnak éreztem, hogy smink nélküli képeim is voltak fent, így nem kellett semmit megjátszanom. A videóhívásokra sem kellett készülnöm fél órát alapozózni, meg hasonlóak.
Én maximálisan azt a személyt mutattam a képek és sorok mögött virtuálisan, mint ami valójában is vagyok.
Miután kiszűrtem megérzések alapján pár embert, ütemeztem személyes találkozókat.
Az első találkozóm férfija annyira nem érdekelt, csak tapasztalni akartam és kilépni a világhálóról. Kezdő tapasztalat nagyon kellett tét nélkül. Ő amúgy is egy gáz arc volt. 37 éves létére a 23 éves pasik érettségi szintjét talán megütötte, vagy nem. „A brazil” így beszéltem róla később.
Az olasz férfi kellemes csalódás lett, csak 43 évesen nem biztos a célcsoporton. Vele háromszor is találkoztam, nagyon gyorsan. Kissé mufurc, sok mindenben negatív és az én életrajongásomat egyáltalán nem értékelte. El kellett tőle búcsúznom rövid időn belül.
Fiatal angol srác. 27 évesen szimpátiát mutatott felém. Ez meglepett. Be akartam bizonyítani magamnak, hogy az angol férfiakkal is szót tudok érteni. A találkozásunk sokkal jobban telt, mint vártam. Ám ránéztem a srácra és nem…nagyon nem volt semmi vonzalom.
Olasz srác. Írta, hogy szeret fényképezni Instagramra és jönni-menni Londonban. Mintha saját magamat láttam volna…pikk-pakk lebeszéltünk egy szombat délutánt. Gyenge angolja van és nehezen indult a társalgás. Először úgy tűnt, hogy marha kínos séta elé nézek vele, de aztán valahogy beindult angolul a kommunikáció. Nem az esetem, nem rossz képű amúgy.
Angol férfi. A férfi, akivel találkozásunkat megelőző 2,5 hétben minden este chateltem. Nagyon kíváncsi voltam rá élőben. És ez már egy másik történet lesz.
Folyt.köv.
Életem morzsái 