A családok

Beköltözésem előtt a család említette, hogy néha őrültem tudunk viselkedni. Én erre csak annyit válaszoltam, hogy 9 év után már engem semmivel sem lehet meglepni, nem fogok meglepődni. Én már szerintem mindent láttam az évek alatt.

Az első anyuka például a gyereksírás hatására gyakran elvesztette a fejét, nagyon idegesítette az. A sírás blokkolta a józan tisztánlátását és hülyeségeket csinált. Gyorsan akarta elhagyni a házat a gyerekekkel, s hirtelen becsapta maga mögött az ajtót. Többször kizárta magát a lakásból. Hívott telefonon, hogy merre járok, mert nem tud visszamenni. Gyakran elfelejtett ezt-azt, mikor jön az ételkiszállítás, futár, sohasem tudta időben megmondani nekem, mikor kire készüljek.
Egyedülálló anyuka volt, de egy év után a fater minden jel nélkül elkezdett a lakásban aludni egyik napról a másikra. Tényleg, egyik reggel arra kelsz, hogy a fater köntösben flangál a lakásban.
Már akkor sem lepődtem meg.

A második család…az anyuka nem anyuka típusnak született. Úgy lett neki 4 lánya, hogy a náluk töltött egy év alatt semmi anyai gyengédséget nem láttam tőle. Őt aztán nem zavarta, hogy a gyereke a bébiszitterrel jobb viszonyba került, mint vele. Ő csak úgy elviselte a házban a kölköket, meg elvitte őket edzésre, azon kívül meg otthon bébiszitterre bízta őket. Nagyon megtett mindent, hogy házon kívül legyen.
Nem dolgozó anyuka volt, s tenisz, úszás, golf, bridge kártyapartik egész jól kitöltötték az életét.
Az egyik gyerekével különösen degradáló stílusban beszélt, nekem fájt azt hallanom.
Egyszer meg az előfordult, hogy előttem kiabált a lányaival: Ti teszitek tönkre az életem!
Ez mellett egy-két hisztis roham is becsúszott tőle 12 hónap alatt. Néha sajnáltam a gyerekeket.
Az anyuka és apuka, akkor is, mai napig azt állítom, hogy semmi közük nincs egymáshoz. Nem értettem, hogyan/miért házasodtak össze.

Ezek után évekkel később magyarázkodnak nekem szülők, mert megemelték a hangjukat előttem? Egy egészséges lepirítás olykor kell a gyereknek. Amíg nem üvöltözöl, hogy a gyerekeid tönkretesznek, addig minden ok – szoktam mondani.

Miket láttam még a 9 év alatt?
Alsónadrágban, komásan a konyhába lesétáló apukát.

Szétrokázott budit az egyik szülő után.
Erősen becsiccsentett állapotban lévő anyukát bébitszit végére.
Ittasan hazaeső apukát.
Ennyi év után egyáltalán nem ítélkezem. Nem vagyok az ő helyükben, az ő munkahelyi beosztásukban, nem engem ébreszt gyereksírás az éjszaka…Mindenki megérdemel egy lazítást, s nem rendszeresen visszatérő alkalmak voltak a fentiek.

Olyan meg, hogy tökéletes család. Minden család a maga némi tökéletlenségével a tökéletes a maga módján. Nincs két egyforma házasság sem.
A mostani szülőknek igazán nincs miért aggódniuk, hogy jaj, „őrültek”. Nem volt szükséges előre magyarázkodniuk.

U.i.: Most, hogy a fenti sorokban emlegettem a 4 gyerekes családot, egy csomó emlék tört rám. Pedig a sok év alatt, ők viszonyultak hozzám még a legkevésbé jófejen összhatásban. Az a munka, amit ott toltam, és amit fizettek, vicc kategóriába esett. Az anyuka félig cselédként kezelt kb. (ezzel ellentétben az apuka nagyon korrektül és normálisan állt hozzám)
Az egyik gyerekkel nagyon jó kapcsolatba kerültem, s mai napig eszembe jut. Újra találkoznék vele. Megy úgy általánosságban megnézném, mennyit változtak a lányok 7 év alatt.