Ma végre eljött a nap, és életemben először fizetett alkalmi munkát kaptam egy óvodába.
Nem tervezek átváltani intézményi körülmények között zajló gyerekgondozásra, mert hihetetlenül alulfizetett munka. Családoknak dolgozva jóval jobban lehet keresni. Viszont az önéletrajzomban jól fog mutatni idővel, hogy gyerekekre csoportban és csapatban is vigyáztam.
Tavalyi év során a 2 éves óvodájában párszor önkénteskedtem, s azok az alkalmak növelték az önbizalmam. Ám, ami ott történt és, ahogy a gyerekeket kezelték, nem követésre méltó volt. Kiabáló és kiégett óvónők, akik csak azt várták, hogy teljen el az a pár óra és mehessenek haza. Anyumnak úgy írtam le a helyet, mint sintértelep. A saját gyerekem nem adnám be ide. Be is fuccsolt a hely, s bezárták. Nem lepett meg, hogy idővel egyre kevesebb gyerek járt oda, s angol kertváros családjai nem oda íratták be picijeiket.
Vissza a most péntekre. Egy olyan óvodába volt lehetőségem bejutni, ami egy önkormányzati paneltelep szélén áll. Legalább ide mondom, nem Landloverrel érkeznek, s nem kell posh anyukákkal parolázni. Sejtettem viszont, hogy így lesz mindenféle gyerek, többféle vallásból és bőrszínnel. Ahogy reggel jöttek befelé, sorra érkeztek a fekete gyerekek. Meg kendősök is.
Mielőtt fintorognánk, a gyerekek azok gyerekek, s nem a bőrszín határozza meg őket. Egy 3 éves fekete kislány ugyanolyan jófej, mint egy fehér.
Az első perctől egy fekete kislány feltűnt nekem, aki a többiekénél magasabb értelmisége szinttel rendelkezett. Csodálkoztam is rajta, hogy miért nem az iskolában van már, hiszen ránézésre és életkorát tippelve már beleférne. Neki a délelőtti pár óra, az totál unalom lett. Látszott rajta, hogy ő készen áll a számokra, a betűkre és komolyabb kihívásokra is, mint életkornak megfelelő logikai játékok stb. Ő volt az, aki annak ellenére, hogy tök ismeretlen voltam neki, már jött is oda hozzám egy ölelésre, fél órán belül.
A gyerekek mindegyike a közösségben való viselkedés készségével rendelkezett, s nem találtam kirívóan rossz vagy kezelhetetlennek senki sem. Páran kicsit több figyelmet akartak és csak azért is szekálták a többieket. Ezzel ellentétben meg volt olyan kisfiú, aki annyira szótlanul és magában elvolt, hogy ő az, aki „senkinek” nem tűnik fel, ha jelen van, ha nincs. Nem zavart semmi vizet és utasításokat könnyen követte.
A nevekről. Mindenféle népség lévén, kimondhatatlan keresztnevűek a többségben álltak. Ránéztem a gyerek fogasán a kiírásra és inkább nem mondtam semmit. Nyelvem ne törjön már bele az ilyen Aiashais, Kwame meg hasonlóakba. Úgy örültem, hogy az egyik fehér gyerek, végre egyszerű névvel volt: Michael. Na őt, legalább tudtam szólítgatni.
Az óvodát egy magán cég üzemelteti ugyan, de rászorultsági és életkori alapon az önkormányzat által van maximálisan finanszírozva. A szülőknek ez ingyenes jár, s nem kell extrában fizetniük. Ám sajnos ebből fakadóan látszódott, hogy mennyire elhanyagolt és nem felszerelt intézményről is van szó.
A pénzes, drága óvodákban eddigi tapasztalataim szerint sokkal több fejlesztő játék, könyv, kreatív foglalkozást biztosító eszköz stb áll rendelkezésre.
A polcon össz-vissz 10 könyvet se találtam itt, s mikor pár gyerek unatkozni kezdett, s ezzel párhuzamosan a viselkedés is elmozdult rossz irányba, nem tudtam mihez nyúlni…ami esetleg azonnal lekötötte volna őket. Kihívásnak találtam kizökkenteni őket az incselkedésből. Véleményem szerint, otthon az angol családnál több érdekesebb dolog van, mint ebben az oviban.
Mikor a családnál vagyok csak a 2 gyerekkel, napok és hetek végén úgy érzem, hogy sikerült valamit adnom nekik. Értem ez alatt, hogy témák vetőknek fel, amiket megbeszéltünk. Könyvtárból kivett könyveket átnézve tanultunk már újrahasznosításról, természetről, állatokról, közlekedési szabályokról, érzékszervekről stb.stb. Jövünk – megyünk, s ha látunk valamit, magyarázok, kérdezek.
Vagy csak felvetődik egy film, mint Toy Story és azzal kapcsolatban a netről mutatok nekik képeket, youtube részleteket. Ebből fakadóan vélem, hogy a gyerekek tudását sikerül bővítenem.
Ezzel szemben, ami az oviban történik, vagy legalábbis történt pénteken, az semmi. Nem csináltunk semmi érdekeset, s nem úgy mentek haza a kicsik, hogy na ma, valami nagy dolgot tanultam. Sokkal inkább arról szólt az egész, hogy a káoszt elkerüljük és kordában tartsuk őket, az idő meg eltelt eközben. 14 gyerek/ 2 felnőtt esetén nincs lehetőség egyenként leülni és koncentráltam valakire fokuszálni, egyéni potenciál szerint.
Aki minőségi gyerekgondozást akar, kiscsoportos foglalkozásokkal, annak fizetnie kell érte Angliában is.
A jövőben is szeretnék kisegíteni még ebben az oviban. Úgy jöttem el, hogy szívemből egy darab ott maradt velük.
Életem morzsái 