Tegnap egy hosszú telefonbeszélgetés végén úgy tettem le a vonalat, hogy hálát éreztem. A társalgásom az ismerősömmel nem feltétlen a leginspirálóbb volt valaha, de nem is panaszkodtunk. Az utolsó mondanom így hangzott: Még mindig hálás vagyok, hogy Londonban élek. És még egy csomó dologért hálás lehetek.
Az éjszaka, hajnalban hirtelen felébredtem, majd nehezen találtam a nyugtom az ágyban. Spontán elkezdtem gondolkodni, hogy hálás vagyok, ezért és ezért. Köszönöm, gondolatban kimondtam. Az álom pedig reggelig elnyomott ezt követően. Olvasás folytatása
Életem morzsái 