12 év blogolás

12 év. Ennyi ideje írom ezt a blogot.
Az elmúlt több, mint 10 évben kísérte utamat ez az online felület, s minden kisebb-nagyobb élményt, ami érzéseket váltott ki belőlem, kibeszéltem magamból.

Jó párszor éreztem már úgy, hogy önterápiát valósítottam meg itt. Vagy jövőbetekintő mini vágyakat fogalmaztam meg, amik igazából be is jöttek. Sok mindenért hálát adtam, megemlítve a blogomon. Vagy utazásaimat megosztottam, amiket annyira szerettem.

A mostani évforduló kapcsán egy mini áttekintést gondoltam, hogy mi is az az Életem morzsái.

Nem vagyok házas, hosszú távú komoly kapcsolatban sem éltem. Ilyen témában soha nem olvashattatok nálam. Férfival sem éltem együtt soha. Ellenben rövidebb kalandok, hosszabb idejű ismerkedések akadtak. Meg hát egy csomó „szemét” menet közben. Jelenleg az online társkeresésben ülök nyakig, amiről biztos fogok személyes tapasztalatokat megosztani.
De igen, ne várjátok, hogy idilli és szép párkapcsolatról legyen itt szó még, mert nincs benne jártasságom. Legnagyobb fájdalmamra mondom ezt már a 30 felett.
Nem tagadom, hogy voltak évek, mikor éltem, mint Marci Hevesen. És eszem ágában sem jutott, hogy kicsit is lassítsak. Ám ekkor még a 20-as éveim második felét tapostam, s amúgy sem akadt komoly jelentkező körülettem Londonban.

Nincs gyerekem. Az élet azonban úgy terelt az elmúlt 9 évben, hogy sokkal több időt töltöttem gyerekkel, mint talán szabadott volna. A munkámból adódóan van véleményem a gyerekvállalásról, gyereknevelésről és sok mindenről, ami a gyerekkel kapcsolatos.
Ám például az, hogy milyen Angliában SAJÁT gyereket nevelni, iskoláztatatni, gyerekgondozás saját bőrön, nem tudok róla írni. Ne adj, többnyelvű családban élni. Nincs benne jártasságom. Ez egy jó téma lenne, csak egyelőre fényekre vagyok ettől is.

Karrier és karrierváltás. Ne várja senki tőle az ehhez kapcsolódó cikkeket. Saját magamnak is mentorra lenne szükségem a témában. Pedig milyen szuper lenne arról beszámolni, hogy kijöttem x éve valami melóban dolgoztam, majd x évvel később egy frankó álomállásban ülök és mennyire bejött az élet, alakul a karrier. Én az évek alatt megmaradtam egyszerű szorgalmas melósnak itt, blogon is ez jön át.

Nem tagadom, hogy sok témába nincs belátásom, mert soha közelébe sem kerültem az adott területnek. A látóköröm úgy szélesült, hogy jöttem-mentem, s amit láttam alapon. Illetve különböző szakterületen dolgozó ismerősök történetei és látáspontja alapján.
Az én londoni jelenem, nem a szomszédomnak a londoni jelene is. Főleg nem, mikor szakmában és fizetésben hatalmas szakadékok vannak. Aki nyilván jóval többet keres nálam, más jelent tapasztal, mint én a saját keresetemmel. Nagyobb pénzzel más helyeket engedhet meg az ember, másfajta utazásokra futja stb.stb. Nem beszélve, hogy másfajta szociális közegben is mozog valaki a keresete, munkaköre alapján.
Nekem a menőnek tűnő City of London világába semmi bejárásom, belátásom nincs. Ugyanígy megkérdeznétek, milyen a vendéglátásban melózni Londonban, széttárnám a karom. Gőzöm nincs.

A fenti vallomásom alapján magamtól is megkérdezem, akkor mit tudsz csajszi?
Azt tudom, hogy saját fizetésemet hogy osszam be, és költségvetésemhez képest tartalmas életet igyekszem élni.  
Most, hogy társkeresőn vagyok, többször feltették a kérdést: milyen volt egyedül az ismeretlennek nekivágni? Eddig úgy éreztem, hogy semmi különös. Mert most miért extra egy bőröndbe bepakolni egy életet, s családot hátrahagyva a tök újnak nekivágni?  Ez egy alap dolog.
A kérdések alapján rájöttem, hogy ez nem alap. Persze sokan megteszik, de nem átlagos, hogy valaki egyedül bumm bele valamibe, egy idegen országban.
A blogomon a londoni letelepedésem, beilleszkedésem olvasható a saját szemszögemből.
A munkám folytán az angol közép és felső középosztály életébe van bejárásom, belátásom. Ez is megvan a blogon.
Tudom nekik mi a standard, hol vásárolnak, mit szeretnek, milyen helyekre utaznak, mit esznek, milyen gyereknevelést követnek, milyen a családmodell itt stb. Erről is mind írtam az évek alatt.
Tudom milyen az angol nyelv, a szép értelmiségi nyelv. Egész londoni életemben csak ehhez volt szerencsém. Ebből adódóan az én nyelvtudásom a legjobb közegben fejlődött.
Továbbá tudom milyen egyedül élni egy világvárosban élni, mikor saját magadra vagy utalva és saját magadra számíthatsz csak.
Tudom milyen migránsnak lenni, egészen pontosan kelet-európainak egy nyugati országban. A maga negatív és pozitív hozamával együtt. Megtapasztaltam milyen multikulti közegben mozogni és lenni. Nem beszélve arról, hogy mennyit változott a flexibilitásom mióta mindenféle emberekkel muszájból éltem már együtt albérletekben.
Tudom még, milyen a saját életem kihívásaival megbirkózni, miközben senki sem támogatott se érzelmileg, se anyagilag.
Tudom mi az az életszeretet, hála és lelkesedést mutatok minden kis csoda felé, amit az élet megadott, megad és jövőben kapok.
Erról szólt a 12 évem itt az online térben.

Köszönöm, hogy olvastok, követtek és kedves visszajelzéseket is adtok a Facen.

Jövő? Legyen már ebből 20 év blogolás. 🙂