Közönségtalálkozó Vujity Tvrtkoval

Hétfőn délután Vujity Tvrtko közönségtalálkozó volt a Frei kávézóban, Londonban.
Mikor megláttam az esemény napját, megörültem. A hétfő az egyetlen nap a hetemből, amiben van némi rugalmasság „rendkívüli” esetekre.  Így meg tudtam oldani, hogy ott lehessek délután 2-re.

A tömegközlekedésnek köszönhetően még 10 perccel előbb is érkeztem. Beléptem az üzletbe, s körülnéztem. Kerestem a többieket, akik a találkozóra jöttek. Végül a kiszolgáló hölgyektől is megkérdeztem az ültetést.
A leghátsó kis keres asztalt tartották fent Vujity Tvrtkonak. Így hát közel ültem le ahhoz az asztalhoz.
Ezt követően pillanatok alatt megtelt a kávézó. És Tvrtko is megérkezett.
A metrón utazva erősen gondolkoztam azon, hogy vajon lehet-e majd őt tegezni, vagy magázódva kéne indítani. A többi résztvevő azonnal tegeződésben indított, így én azt követtem.

Nagyon szerencsés voltam, mert Tvrtko a mellettem lévő asztalhoz ült le végül. Barátságosan üdvözölt mindenkit és közvetlen társalgás vette kezdetét. Mesélt amerikai életéről, pozitív és kevésbé szimpatikus dolgokról, valamint jövőbeli tervekről. Érdemes lesz követni a Facebook oldalát (ITT), mert lesznek még nagy meglepetések!
A közönségtalálkozó délután 2-3 között volt meghirdetve, de Tvrtko nem sietett (köszönet érte!), s 4:30 volt mire elhagyta a Frei kávézót. Ezzel a délutánnal kaptunk egy kis extrát a pénteki előadás előtt teljesen baráti alapon. Ő szívességet tett nekünk azzal, hogy pár óráját a hétfőből ránk áldozta.

Én Tvrtkot azóta követem, mióta a Naplóban feltűnt először a TV2-n. Nekem a vasárnapi műsor „szent” órának számított. Este 7-re pontosan leültem a képernyő elé és gondolatban kiraktam a „ne zavarjatok” táblát. Azok a „szép idők” még anno, mikor a reklám alatt futottam ki WC-re, mentem ki a konyhába inni stb.
Idővel megjelentek a könyvek is. Egyiket anyum vette meg Karácsonyra kíváncsiságból. Abban a könyvben a leprásokról is szó volt, amit a tesóm is elolvasott. Majd valahogy az én kezembe is került. Felkészítettek, hogy nem tündérmese lesz. Nekem tetszett a könyvben, hogy olyan világról olvashattam, amiről még csak elképzelésem sem volt, s szélesítette a látókörömet.
A rákövetkező években, ha megjelent egy új mű, mindig azt kértem Karácsonyra. Így gyarapodott a Tvrtko „könyvtáram”. Plusz mikor dedikálás volt meghirdetve az Alexandra üzletben, ott álltunk anyummal és kivártuk a sort. Így az otthon levő összes könyven alá van íratva.

Tavaly meg megtörtént az a bizonyos reggeli adás, ami nagy botrányt kavart. ITT
Gyorsan be is követtem Vujity Tvrtko Facebook oldalát. Végre valaki olyat mondott, amivel én is egyet értettem. Aktív és lelkes követőjévé váltam az oldalának. Aztán az elmúlt évben beszélgetések alkalmával londoni ismerősömnek is ajánlottam oldalát.

Sajnos a legújabb könyvéhez még nem sikerült hozzájutnom (majd most pénteken). A pénteki előadásra elsők között vettem jegyet online. Egy ismerősöm fog elkísérni, akinek lelkesen meséltem az eseményről. Plusz egy tucat ismerősöm is ott lesz 10-én. Nagyon várom!

Egy picit még visszatérve a hétfő délutánra.
Tök izgultam az elején. Nem vagyok hozzászokva ahhoz, hogy médiaszemélyiséggel találkozom.

Ám Vujity Tvrtko közvetlensége pillanatok alatt oldotta az izgalmat. Tényleg nagyon barátságos volt velünk. Annak ellenére, hogy milyen szakmai múlt van a háta mögött, megmaradt „egyszerű” embernek.
Az összes résztvevővel a végén elbeszélgetett, kérdésekre válaszolt.
Türelmesen kivárta a közös fényképezéseket is. Plusz dedikált is igény szerint.
Mindig is sejtettem, hogy nagyszerű ember ő, s a hétfői tapasztalatok is csak ebben erősítettek meg.

A délután értékelése: 12/10 – Vujity Tvrtkot egy hangyányit jobban megismerni hatalmas élmény volt. A helyszín meg a legjobb, amit csak találhattak volna.

Az esemény annyiból is szuper volt, hogy hasonló érdeklődési honfitársaimmal ismerkedhettem meg. Én a találkozó után nem is siettem haza, így még 3 magyar hölggyel ott maradtam beszélgetni. Utána még egy kis sétára is indultunk a Temze parton közösen. Az egyik hölgy különösen szimpatikus volt. Olyan ember, akire ránéztem, s azt gondoltam, hogy de elbeszélgetnék vele! És ismeretlenül is annyira jól eldumáltunk végül, mint két barátnő, holott 3 órája találkoztunk először. (Még sok-sok ilyet, ha kérhetném). Úgy váltunk el, hogy pénteken találkozunk! Igen, duplán várom!

A hetem szuperül indult! A legjobb hétfőm volt valaha londoni életemben.
Köszönöm szépen!

U.i.: A találkozóhoz közvetlen köze nincs, de megjelent 2 személy az Emberi Erőforrások Minisztérium képviseletében, s kiállítottak egy plakátot „Új Nemzedék. New Generation Centre London”. Hozzánk egy szót sem szóltak, Tvrtkoval akartak csak beszélni. Én annyit tudtam neten lenyomozni, hogy a magyar állam irodát tart fent Shoderich városrészben a magyar adófizetők pénzéből. Jó tudni.
A Gyere haza fiatal szégyenletes program után én az Új Nemzedék akármiben sem bízom. Sőt, hétfőn kimondottam zavarta a szememet az a plakát! (nem politizálok, de nekem bűzlik, hogy ez valami választási kampány része már 2018-ra)

Reklámok

Közönségtalálkozó Vujity Tvrtkoval” bejegyzéshez ozzászólás

  1. GY szerint:

    Ez az Uj Generation akarmi egy vicc. Eredetileg rajta voltam a levelezesi listajukon, nem is tudom mikent kerultem oda. Azota mar sikeresen eltavolittattam magamat. Rossz helyesirassal megfogalmazott, nevetseges, haszontalan rendezvenyekre probalnak toborozni hiszekeny embereket. A legjobb lesz elkerulni oket.

  2. Bogcsi szerint:

    Szia. Könyvekkel hasonló élményben volt részem. Szép lassan gyűltek a polcon. Érdekes személyiség. Mindig szívesen hallok felőle. Örülök hogy jól érezted magad.

TE MIT GONDOLSZ?!

Please log in using one of these methods to post your comment:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s