Januárról

Január végét írjuk. A blogomra mostanság ritkán írok. Ennek két oka is van. Éppen benne vagyok egy online tanfolyamban: Bevezetés a gyerekpszichológiába. A hétköznap estéimen ezt olvasom és jegyzetelek, ahelyett, hogy leülnék a laptop elé és cikket fogalmaznék meg. Illetve Mr. Darcy minden este hív és 30-60 perces beszélgetéseket szoktunk folytatni. A tanulás és magánélet most a prioritás, a blog helyett. Hétvégén meg sokszor nincs bennem az ihlet, erőltetni meg semmi értelme.
A tanfolyam után a Life in the UK tesztre kell majd ráülnöm és rugdaljon + kérem, támogasson mindenki, hogy az angol állampolgárság procedúrát elindítsam…mert most már nagyon esedékes. A letelepedési státuszom megvan, szóval kirakni nem fognak, és ki – be utazhatok majd továbbra is szabadon, de az angol útlevél mégis a legtutibb hosszútávon.

Vissza az idei év első hónapjára. A tökünk tele volt 2020-ban a karantén korlátozásokkal, ám idén is nyakig benne ülünk még a shitben…ki tudja meddig. Akár júniusig és még azután is, hol további szigorítások, hol lazítások várhatóan feltételezhetően.
Az én kis személyes esetem a Coviddal annyi, hogy Boxing day – szombatot egy jó barátommal töltöttem, aki utána pozitív tesztet produkált, ám az eredményt csak január elején tudtuk meg. Egy pillanatra beparáztam, majd belegondoltam, hogy eltelt egy hét. Teljesen jól voltam. Majd 2 nap múlva kicsit lerottyantam.
Január első munkahetében nem voltam a 100%-on. Nátha, orrdugulás, fáradtság. A folyamatos vitaminadagok, kamillatea tartott egyben, s ugyanúgy végigdolgoztam a napokat. Azon a héten bal váll és felső karizom fájdalom tört rám váratlanul. Rettenet fájdalom, karomat nem bírtam felemelni és mozgatni. Pár nap fájdalomcsillapítón és ecetes hidegvizes borogatáson és javultam.
Nem csináltattam Covid tesztet. Nem voltam olyan szarul. Két éve sokkal rosszabbul éreztem magam és egy teljes hónapig betegeskedtem. Ahhoz képest egy jó hét enyhe dögrováson, semminek hatott most. Halkan azért megjegyzem, hogy a vállam mai napig nem a régi és a bal orrlyukam folyamat továbbra is be van dugulni, de ezek már tényleg csak semmiségek.
Plusz megjegyzés ide, hogy a hónap első két hetében nem találkoztam senkivel. Úgy éreztem, hogy a vírus még nagyon tombolt kint, valamint a saját betegeskedésem is hozzájárult ehhez a döntésemhez. Munkahely családon kívül senkivel nem kerültem közeli kontaktusba ez időszak alatt.

A Covid témához még annyit, hogy főnök apuka közölte: Ja, az üzlettársam Karácsonykor vírusos volt, én sem voltam annyira jól. Antitest-tesztet csináltattam egy hete és pozitív lett. Szóval mi is elkaptuk valamikor mostanság, s ha mi, akkor te rajtad is nagy valószínűleg átment a közelmúltban.
Szuper. Dupla esélyem volt tehát ünnepek körül/után, s az, hogy mi volt velem a hónap elején, ki tudja.
Nem is számít. A vírusról annyit, hogy rosszul és rossz helyen mindig lehet lenni. Mostani tudásunk szerint pedig csak abban bízhatunk egyelőre, hogy a szerveztünk az tuti. Hogy ha elkapjuk, pont mi leszünk azok a szerencsések, akiken úgy megy át, hogy fel sem tűnik. A szerencsében bízni sosem rossz dolog, vagy éppen abban, hogy az őrangyalunk csodálatos munkát végez – ránt vigyázva.

Az Erawan kiadó gondozásában megjelent Ajándék – Karácsonyi történetek könyvben, R. Kövér Balázs által írt történet nagy hatást tett rám, az angyalokat nézve. Azóta bújtam egy kicsit az internetet, az őrangyalokról több információ gyűjtve. Ki, miben hisz, tiszteletben tartom, de mostanság engem ez a tény megragadott.
Karácsony előtt egy nappal csodálatos szivárvány rajzolódott ki az Égbolton, a paneltelepünk felett. Ma pedig a parkos séta közben, a sárba lépve egy pici fehér tollpihét találtam teljesen véletlen…hát tutira nem véletlen.  

Remélem szép hónapotok volt. Kitartást kívánok és vigyázzatok magatokra!