Albérlet, az megint!

Kezdődik, avagy folytatódik ott a következő történet, hogy tavaly júniusban beköltöztem az új albérletembe, aminek nagyon örültem. Szuper környéken, mindenhez közel, nagyon jó tömegközlekedési lehetőségekkel megtaláltam a helyem. Egy angol nő hirdette meg a lakásában lévő kis szobát, ami külön bónusz volt, hiszen ketten voltunk a lakásban. Ez már „londoni luxus”, hogy nem kell 4-5 emberrel együtt élnie valakinek.

Minden szuperül indult, pozitív voltam, aztán kiderült, hogy ez az albérlet sem olyan egyszerű ám. Csak a külső látszat csal. Én, mint szobabérlő meg sem fordult a fejemben, hogy a szobakiadó anyagi helyzetéről igazolást kérjek, mire fel és különben is. Mi közöm a másik bankszámlájához. Aztán júliusban kezdtem magam úgy érezni, mintha a Harry Potter egyik jelenetébe csöppenten volna, mikor elszabadult a kandalló és özönlöttek ki a levelek az első részben. Nálunk a postaláda „vadult meg”, naponta jöttek és csak jöttek a levelek a főbérlőm számára. „Very Important” stb megnevezésekkel. Nekem már kezdett valami bűzleni, de nem tudtam még pontosan „kiszagolni”. Végül egyik délután arra jöttem haza, hogy egy felszólító levél lett berakva, miszerint egy xy cég személyesen megkereste a főbérlőmet, sajnos sikertelenül, s ha nem történik valamit, akkor zálog fejében jönnek és legközelebb bútort is visznek a tartozás miatt.
Mi az jó fene folyik itt? Na, itt lett elegem. Most komolyan, olyan helyen élek, ahova végrehajtó jár?
Nem kellett több. Kifigyeltem, mikor nincs itthon a főbérlő és a nappaliban a polcán lévő összes iratát áttúrtam. Legalább tisztában legyek azzal, hogy mi zajlik körülöttem. Na és ekkor ért a hidegzuhany.

A főbérlőm a „példaértékű” angol állampolgár, az az igazi! Részmunkaidős állásban dolgozott akkor, s az államhoz meg ment sírni segélyért, mert kevés a bevétele. Ami nem is baj, csak, mint a banki papírokból kiderült, ennek a nőnek pénzt a kezébe nem lenne szabad adni, mert úgy is elveri, csak nem a kötelességekre (számlákra). Aranyos 800 fontos Eon tartozás halmozódott fel a lakásra, amihez hozzájött a hiányosan fizetett vízszámlák és a kiegyenlítetlen Wifi tartozás is. És, ha ez még nem elég, a bankja 5500 fontot keresett rajta egy személyi kölcsön miatt, amit 10 éve vett fel, s azóta csak 1000 fontot sikerült törleszteni.
A közszolgáltatásokkal pedig viccelődni nem szabad, szóval a gázt gyorsan feltöltőkártyásra cserélték, ami azt jelenti, ha van rajta pénz, van gáz, ha nincs rajta pénz, nincs gáz. Így egy-egy nap „véletlen” nem volt melegvíz a házban. Aztán „beázott a kábel”, s a net is elment 2 hétre, persze hülyének is lehet nézni…
Na, hát ezért jártak itt személyesen is egy magáncég behajtói. Meg mint a levelekből kiderült beidézett bírósági tárgyalásokra sem ment el a nő, amit a tartozásai miatt rendeltek el a pénzbehajtás perén.

Ilyen káoszt még nem értem. Angol létére valaki így! Én jobban elvezetném ezt a kecót magyarként és 11 évvel fiatalabban, mint ő.

Augusztusra pedig úgy döntött főbérlő, hogy neki a munka úgy, mint munka: büdös. Felmondott az étteremben, ahol a részmunkaidős állása volt, s nagyjából egész augusztusban csak itthon bámulta a TV-t, de előtte július végén egy francia nyaralásra azért futotta (passz miből).
DE, minden trutyiból csak felfelé vezethet az út, s vele is ez történt. Szeptemberben felajánlottak neki egy állást, amit szeret. És hálisten a levélözön is leapadt, vagyis feltételezem, hogy elkezdett apránként törleszteni mindenki felé.
Úgy tűnt, minden rendben van. És mégsem. A főbérlő összeszedett valahonnan egy férjes pasit, akivel se veled, se nélküled huzavona ment. Telefonos üvöltéses beszélgetések, piálós és cigis esték a nő részéről, hogy a bánatát csökkentse. Valahogy pedig nyert.

November végétől a házas pasi elhagyta a feleségét és beköltözött ide az albérletünkbe a nő szobájába. Így lettünk hárman, amibe nekem semmi hozzászólási jogom nem volt albérlőként. Én csak azt vettem észre, hogy bőröndök sorakoznak az ajtóban.

Egyébként mind a férfi, mint a nő emberileg nagyon korrektek, kedvesek és barátságosak. Szuperül el tudok velük élni, ezzel soha nem volt gond.

Tehát elfogadtam, hogy hárman vagyunk, nagyobb baj ne legyen. És bumm, robbant a bomba egy hete. A szobámban ültem, s behallatszott egy beszélgetés. „I am preganant and I dont know what I am going to do with my life”. Leültem. Mivan??? Azonnal bevillant, de basszus, akkor mi lesz az albival???
Másnap rákérdeztem (nem a terhességre, hiszen arról én hivatalosan nem tudok, csak véletlen hallottam) a szobára, hogy hogyan látja a továbbiakat az idei évben.
„Ohh, jó hogy kérdezed, beszélni is akartam veled erről” – mondta. Márciussal viszontlátás lesz!

Alig, hogy becuccoltam júniusban, már januárban tudom, hogy mindjárt cuccolhatok is ki. Londoni „vándorcirkusz” élet, ki – be hurcibálom albérletről albérletre a dolgaimat.

Nem örülök, hogy távoznom kell, mert a nyári káoszt leszámítva még ez volt eddig a legnormálisabb albérletem az elmúlt 2 évben.

Mit tehetek hát? Bízom abban, hogy szerencsés csillagzat alatt születtem, s ennél is mérföldekkel jobb helyet fogok ki, ahol az új lakótársak rendesek, barátságosak, tisztelettudóak és nagyon kedvesek lesznek. Egy olyan albérletbe vágyom, ahol pozitív a légkör, s a többiek lendülete csak előrébb tud vinni a londoni életemben.

Albérletkeresés ON.