Így nem jött össze az állás

A Facebook oldalon említettem, hogy próbanapot töltöttem el egy anyukával. Majd az állást nem kaptam meg, pedig 80% esélyt láttam rá. Nincs veszve semmi, s az elejétől úgy álltam hozzá, hogy ha nekem szól ez a munka, megkapom. Ha nem nekem szól, nem kapom meg. Megyek utána tovább. Ám a történet nem annyira hétköznapi, s gondoltam írok róla.

Ajánlás útján jutottam el az anyukához. A mostani főnököm volt olyan kedves, hogy elintézve, hogy kontaktot cseréljek a barátnőjével, aki idén év elején szült. Az anyukával párszor náluk már találkoztam. Többször előttük is megjegyezte mostani munkaadóm, hogy elégedett velem. Egy ilyen opcióval eléggé le volt fektetve az utam az állásajánlat felé.
Interjú elbeszélgetésem is jól sikerült. Utána egyeztettünk, hogy töltsek el egy délutánt vele és a babával. Amiről úgy jöttem el, hogy ‘na ez munka már majdnem az enyém’.

Olvasás folytatása

Emlékezés

Két héttel ezelőtt sokkolt a Facebook poszt, amelyben szeretett blogger “anyukánk”, Hujber Zsuzsanna haláláról értesültem. Hirtelen megállt körülöttem az élet és több percbe tellett, mire úgy elkezdtem felfogni az olvasottakat. Az nem lehet, hogy Zsuzsi, aki már többször felállt a padlóról és elképesztő erővel, élni akarással ment előre, eltávozott. Felfoghatatlan és mérhetetlen megrendítő hír.
Zsuzsiról a blogján olvasottak alapján tudtam, hogy többféle egészségügyi problémával küzdött, mint Crohn-betegség, gluténérzékenység és pajzsmirigy-alulműködés. És rendszeresen harcot vívott a súlyokkal, az ő esetében a hízással, növekedéssel. Ám, soha nem hittem volna, hogy bármi az ő életében végzetes lehet, hiszen annyirszor bizonyított már.
2018-ban egy cikk jelent meg róla a Szeretlek Magyarország oldalon, amit ajánlok elolvasásra tőle. ITT

Olvasás folytatása

Változások

Újabb költözés előtt állok. Ezúttal nem helyben maradok, hanem London egy teljesen új részére költözöm. Nagy döntés, de meg kellett hoznom.
November vége óta a barátomnál (Mr. Darcynál) töltök hétvégéket. Mióta pedig a gyerekkel is találkoztam, az itt töltött időVáltm még sűrűbbé vált. Az életem az elmúlt hónapokban úgy nézett ki, hogy pénteken bepakoltam a hétvégére és vasárnap mentem vissza az albérletembe. Folyton bepakoltam, kipakoltam és végül hazavittem a koszos ruháimat kimosni. Majd eljutottunk oda, hogy hétköznap is jöttem ide egy-egy estére. Vándorélet módba kapcsoltam. Nyárra megért a döntésem, ebből költözés lesz hamarosan. Folyton kis utazós táskámmal mászkálni, kezdett sok és teher lenni.

Első körben elhatároztam, hogy ősszel váltok lakhelyet. Aztán a körülmények felgyorsítottak mindent. A lengyel lakótársam közölte, kiköltözik. Ez nálam egy dominóhatást indított el. A megszokott személy, akivel tudom milyen együtt élni és jól kijövünk, elmegy. Ki tudja, ki jön helyette kétség. Illetve ráeszméltem, hogy az albérletpiac döglött. Szobák állnak üresen és nem kapkodnak utánuk úgy, mint Covid előtt, mikor vitték őket, mint a cukrot…s órák alatt ki lehetett adni bármit. A lakástulajdonossal a tököm tele lett menet közben. Az i-re pontot pedig az rakva fel, hogy olcsóbban kezdte el a hirdetni a nagy szobát. Miért fizessek hát egy vagyont a kis szobáért, ha a nagyobb alig kerül most többe?
Elkezdtem Mr. Darcy otthonának vonzáskörzetében nézelődni. Találtam is rögtön 2 potenciális helyet, amikre szobanézést foglaltam. Az egyik ár – érték arányban az egyik nyert, s leraktam rá a foglalót. Minden pár nap alatt zajlott le.

Olvasás folytatása

Elefántok Londonban

Szeretem Londonban, hogy mindig van valami a belvárosban, amit fel lehet keresni. Ingyenes programok, amik évről évre ismétlődtek városban, illetve időszakos események. (Covid évek kivételesek, mert nem történt semmi). A mostani látványosságok az elefántok, amik június óta London több pontján bukkantak fel. Először Chelsea-ben kaptam el őket véletlen, majd utána tudatosan a St. James és Green parkban kerestem fel őket.
Barátomnak említettem, hogy csináljunk végre egy belvárosi kirándulást a gyerekekkel. Az elefántok tökéletes ösztönző indokok lettek, amiért vonatra ültünk. Ingyenes szombati időeltöltés és csak a vonatjegyért kellett fizetni.

Olvasás folytatása

Ez + az

Személyes történetem folytatódik. Nemrég kaptam valakitől egy kérdést: „Nem bánja Mr. Darcy, hogy a fél ország követ titeket?”. Abszolút felelősség a saját életemet ide kirakni, de nem követ a fél ország…és személye teljesen anomim marad. Az, hogy kiírok egy csomó mindent, segít a saját dolgaimra is más szemmel nézni, továbblépni vagy éppen átértékelni valamit. Az meg bonusz, ha saját kis történetem esetleg ad valakinek valamit.
A mostani cikkben ismét Mr. Darcy és gyerekekről esik szó.

Bevezetésképpen egy friss szituáció. Hetekkel ezelőtt egy üzenetváltás közben Mr. Darcy és az ex megegyeztek, hogy a gyerekek előtt jó lenne, ha egymásnak bemutatkoznánk. Kifejezni, hogy tisztelettudóan elfogadjuk egymást. Erre meg most hétvégén, Apák napja alkalmából felvettük a gyerekeket és pár óra múlva visszavittük őket a nőhöz. A járdán várt minket. Mr. Darcy megállt a kocsival és én nem szálltam ki, csak az ablakom le volt húzva. Nem is igen kerestem a tekintetét, s ő is pontosan így tett. Kölcsönösen levegőnek néztük egymást. Utána kérdeztem a barátom, hogy nem most kellett volna egymásnak bemutatkoznunk? Mert az exeden sem láttam semmi érdeklődést, s én is elég érdektelen maradtam. Kérdeztem, hogy amúgy a nő viszonozná a hellómat? Mit gondolsz? Mr. Darcy egyértelműen a tudatomra adta, hogy a nő pont nem számít. Az számít, hogy a gyerekek előtt ki kedves a másikkal, vagyis ha ráköszöntem volna, és ő nem köszön vissza, akkor a gyerekek láthatták volna, hogy én próbálkozom. Egy elmulasztott alkalom lett a mostani részemről, amiért rosszul érzem magam. Nem rám vall az, hogy levegőnek nézek másokat. Ez nem én vagyok.
Mivel az egész gyerekes, ex-feleség helyzet annyira új, tanulópénznek vettem a szituációt. Ám marha kínos most így belegondolna, pont a gyerekek előtt, hogy a jelenlegi barátnő és ex úgy tesznek, mintha nem létezne a másik.


Olvasás folytatása

MBBK_Grafomágia – Gyerekkori nyarak

A MBBK Grafomágia kihívásának mostani témája: Gyerekkori nyarak.
Egyszerű és nehéz téma is egyben. Egy csomó emléktöredék jutott eszembe azonnal, viszont leírni őket még sem jött olyan könnyen. A mostani cikkben random és kicsit össze – vissza élmények jönnek, amik a cím olvasása után beugrottak.

Elöljáróban annyit, hogy a szüleimnek a nyarak soha nem okoztak gondot. Sosem volt az, hogy jaj, mit kezdjenek velünk, milyen táborokba járjunk stb. A nyarak otthon arról szóltak, hogy a kertben lehetett tenni – venni. Pont beérett valami gyümölcs, mint málna és ribizli, cseresznye. Szedésükkel órákat tudtunk eltölteni, aztán ezek mellett öntözés és gyomlálás. Olyan nap nem volt, hogy a kertben nem akadt valami dolog. A mamám, aki a szomszédban lakott, sokat vigyázott ránk. Ezek a felvigyázások sem abból álltak, hogy jaj, kislányom hova menjünk és mit játsszak veled, hanem ezer a tennivaló és be lehetett segíteni az ő kertjében is. Amíg a mama kapált, mi körülötte szöszmötöltünk például. Vagy órákat ültünk a kisszéken ribizliszedés közben. Majd befőzésnél üveget mosni órákat szintén…vagy nagy lábos mellett állni és lassan kevergetni a lekvárt.
Nyári táborba egyetlen egyszer írattak be szüleim. Két hetes tánctábor, ami katasztrófába fulladt. A tánchoz való önbizalmamat elvesztettem és a társakkal sem voltam boldog. Rémes élmények.

Olvasás folytatása