Előre, helyzetjelentés

Ma van 7 hónapja, hogy elküldtem első üzenetem Mr. Darcynak a társkereső oldalon. A többi már történelem. A mi kapcsolatunk nem olyan, mint egy Hollywoody szerelmi film, ahol egymásra nézés és két csók után Happily Ever After a történet vége. Először jó 3 hónap után mondta nekem ő, hogy akkor most már barátnője vagyok. Addig a nem ígérek semmit és nem tudok elköteleződni állásfoglalásokat hallottam tőle minden egyes héten. Majd be lettem mutatva a gyerekeknek 4 hónap után és onnantól még bonyolultabb és összetettebb lett a viszonyunk. Mivel pedig a szüleivel él Mr. Darcy, nekem rögtön a nagyszülőkkel is jól ki kellett jönnöm a fentien felül.
Néha magam sem tudom, mi visz előre. Főleg akkor nem, mikor egy „leolvadást” élek meg, mint 3 héttel ezelőtt, mikor összejött minden és negatív lelki hullámba kerültem.

A múltkori kiborulás után hamar összeszedtem magam, muszáj is volt, mert az exfeleség kezdett el keverni. Szóval elég volt Mr. Darcynak a gyerekei lelkiállapotát istápolnia, arra már semmi szükség nem jutott, hogy az én kiborulásaimat is hallgassa. Most árral szembe megy (megyünk) és nekem stabilnak és támogatónak kell maradnom.
Múlt héten egy ismerősöm említette, hogy ez az egész „csomag” kezd lassan szappanoperába átcsapni. Hát lehet. A cikkeket nem azért írom, hogy a magánéletemet kiszellőztessem és hagyjam, hogy több tucat ember csámcsogjon rajta. A célom a Mr. Darcy cikkekkel az, hogy a saját szituációm által megmutassam, mennyiféle kapcsolat létezik és a Facebook cukormáz, hogy mindenki folyton boldog és tökéletes családja van, egy kamu. A felszín alatt sokan küzdenek sok mindennel, amik egy személyes találkozó és őszinte beszélgetés után bukkannak felszínre.

Olvasás folytatása

MBBK Grafomágia – Te miben hiszel?

Csatlakoztam egy bloggeres kihíváshoz. Kéthetente egy témában kell írnunk cikket. Jó közösségépítésnek találom ezt a kis kihívást. Plusz ez a blogom sokszínűségéhez is hozzájárulhat random cikkek formájában a közeljövőben.

A mostani téma: Miben hiszek?
Rögtön rá is vágnám, hogy az őrangyalomban.

Olvasás folytatása

Állampolgárság felé – Nyelvvizsga

Nyelvvizsga az állampolgársághoz.
Trinity Collage-nál foglaltam be, 150 fontért, Croydonban. A színt: B1 – Gese Grade 5 – gyenge középszint szóbeli, ez a követelmény.
Ha nagyon pro lettem volna, utólag visszagondolva, foglalhattam volna úgy időpontot, hogy egyben letudhattam volna a Life in the UK teszttel. Egy napon és egy délután egymást követően simán megcsinálhattam volna őket, mert a két épület közel van egymáshoz. Akinek úgy is utaznia kell Croydonba, miért ne spórolna az utazás költségén és idején. Na, mindegy.

Szóval gyenge középszint a szóbeli nyelvvizsga. Egyetlen percet sem fordítottan semmiféle felkészülésre. Ha ezen a szinten nem virítok nevetve, akkor nagy bajok vannak – alapon. A választott témám az utazás lett, amihez 6 altételt írtam le (A témapapírt le kell tölteni és kinyomtatni az oldalukról). Az altételek: első utam Amerikába, Las Vegas, magyarországi látogatás, helikopter túráim stb.
A vizsgáztató hölgy kérdezte: Hogy hogy Amerika és ennyiszer? Na, és akkor megindult a nyelvem.

Olvasás folytatása

Állampolgárság felé – Life in the UK teszt

Beindult a „gépezet”. Végre elkezdtem lépéseket tenni az állampolgárság felé. Már ideje volt. Körülöttem a barátaim, ismerőseim egymás után szép sorjában britek lettek és lesznek, s már ciki mellettük lassan, hogy én még nem.
Tavaly év elején tervbe raktam a procedúrát, aztán a karanténosdi és lustaság mellett nem történt semmi. Idén viszont úgy éreztem, hogy meg kell sürgetnem ezt. Pontosan egy év múlva lejár a magyar útlevelem, amivel az elmúlt 9 évben be-ki utaztam, szóval csak azzal a dokumentummal tudom igazolni a határátlépéseimet. Valamint ne kelljen már új magyar útlevélre várnom első körben és emiatt csúsztatnom még inkább az állampolgársági folyamatot.

Itt és most, a Covid lezárások végén indultam neki az állampolgársági tesztnek – Life in the UK test.
A könyvet már tavaly bevásároltam, s el is kezdtem gyakorolni online a példákat. Majd idén február végén végre befoglaltam egy időpontot.
Regisztrálni kell a kormányzati oldalon. Ott kell időpontot kiválasztani és fizetni is. Adatokra nagyon figyelni kell. Ha tévedés áll elő, akár csak egy kis elgépelés az útlevélen lévő információktól, a vizsgát is megtagadhatják a helyszínen és 50 font díj bukta, valamint újrafoglalás szükséges.

Olvasás folytatása

Elfogadás továbbra is

Az elfogadás. Most éppen ezt tanulom és vannak napok, mikor nem kicsit gyötrődöm ebből kifolyólag. Jöjjön hát egy újabb cikk, ami Mr. Darcyval és azon belül is a gyerekeivel kapcsolatos.
Említettem, hogy tél végére eljutottam oda…igen, a gyerekek sokkal valóságosabbak, mint hittem. Tényleg léteznek, s lehetőséget kaptam találkozni velük. Majd két hétig kínlódtam annak elfogadásával, hogy (ismételve a korábbi szavaimat) valakinek 30 évesen közel 10 éves gyerekei vannak.
Ahogy pedig elkezdtem velük is időt tölteni elfogadtam, hogy egy „senki” vagyok nekik. Egy külsős személy, aki az apás hétvégéikbe belezavar, anélkül, hogy kérték volna. A fia féltékeny rám. Ha náluk vagyok, folyamat ott csüng rajtunk. Vagy ha nem látja az apját, már hívja is kétségbeesettem. Ez a féltékenység nem nekem, mint Annának szól személyesen, hanem bárkinek, aki az apja barátnője lenne éppen.
Következő szintként tehát egyelőre azt is el kell fogadnom, hogy napközben magunkra egyetlen egyedül töltött perc sem jut. Maximum fektetés után, de akkor meg általában azt beszéljük meg, hogy ki hogy érezte magát és milyennek értékeli az eltelt napot. Nem mindig rózsás ezeknek a napoknak a menete. Az összeszokás időszakában vagyunk, s ugye nekem kell elfogadnom, hogy egy családba csöppentem. Ezzel pedig el kell fogadnom az ő életritmusukat, napirendjüket, étkezésüket és azt, ahogy általában eltöltenek egy napot.

Olvasás folytatása

Lakhatás gondolatok

Múltkor a munkám volt a téma, most pedig jöjjön a lakhatásom. A fájó pont, a londoni szuper albérletvilág. Kissé talán már kezd unalmas lenni, hogy írjak erről. Kit érdekel, hogy miért kellett költöznöm, milyen lakótársaim voltak. Már egy ideje szóba sem hoztam itt a témát, kezd ciki lenni, hogy még mindig lakásmegosztásokban élek.

Legutolsó albérletemből, azért jöttem el, mert eladták a fejünk felöl a lakást. Szuper kis ingatlanos sztori. A munkás angol család megvette anno kedvezményesen az önkormányzati segélylakásukat az államtól. Majd később vidékre költöztek és kiadták a londoni ingatlant. 30 évvel később pedig elképesztő pénzért, 500.000 fontért találtak vevőt (egy közel 40 éves panellakásra) és hozzásegítették magukat a korai nyugdíjazásukhoz. Ez az ő „siker” történetük, nem segít rajtam (rajtunk).
Abban az albérletben úgy egyeztünk meg 3-an először, hogy közösen megyünk tovább. Együtt keresünk egy ingatlant és kilépnénk a szobás bérlés világából. Majd az egyik csaj utolsó pillanatban meggondolta magát, mikor pont találtunk egy potenciális albérletet. Akkor nagyon mérges voltam, hogy továbbra benne maradtam a „csöves” szobás opcióban. És persze erre rájött, hogy a mostani helyem nagyon kínkeservesen és hosszadalmas hetek után találtam meg. 2019 decemberében vitték a szobákat, mint a cukrot és sorban álltak az emberek az kiadó helyekért. Egy – egy szobanézős este alatt 5 perceként adtuk egymás kezébe a kilincset, tolongtunk a szobákért. Remélem, hogy a Covid és a Brexit ennek odavág, oda fog vágni, mert kezdett gusztustalanul elfajulni a helyzet.

Olvasás folytatása