Otthoni kiruccanás: Romkocsma buli

Az előző beszámolót ott hagytam abba, hogy megérkeztem a szállásra. Gyorsan el is múlt 11 óra. Összekészítettem magam az esti menetelre. A smink annyi volt, hogy kihúztam a szempillám. Valamint kitaláltam, hogy a „Back to the 80’” felsőmet veszem fel. Romkocsmába nem a fehér nadrágomban és a királykék csillámos felsőmben fogok beállítani, az tuti.
Szimpla kert volt tervben. Már ezer éve készültem ide. Hát vagy 30 méteres sor állt a bejáratánál. Neeeee, most komolyan. New Yorkban én már eleget álltam sorba, elég volt egy fél évre. Főleg nem vagyok hajlandó Budapesten sorba állni egy szórakozóhelyért. Fenébe is, hogy ilyen népszerű hely ez a turisták körében.
B tervet elővettem. Google térképen nézelődve kiszúrtam még korábban egy másik helyek. Ruin pub ennyi a neve, a vélemények alapján azt olvastam, hogy olyan, mint a Szimpla kert. Fél 12-kor útirányt váltottam az Akácfa utcába. Odaértem a helyhez. Itt nem várakoztak emberek, azonnal lehetett befelé menni.
Egy kicsit azért noszogatnom kellett magamat….már megint egyedül egy bulihelyre be. Igen, ha már itt vagyok, nem leszek nyuszi. Mars az ajtóhoz – zártam a vitát önmagammal.
Jó estét köszöntem a fiatal srácra, aki a bejáratnál állt. Ő szépen eligazított, hogy ruhatár jobbra, s utána a táncteremben is találom magam. Köszi.
Ruhatár 300 ft, nem számít. Fontot költök, nem forintot. Olvasás folytatása

Reklámok

Otthoni kiruccanás I.

Otthon voltam újra. Egy személyes sztori következik.

Standsted reptérre vonattal utaztam ki. Amióta van a Railcard kedvezmény kártyám és rájöttem, hogy a vonat is kimegyek nem horror áron, nyílván előnyben részesítem a busszal szemben. Évekig marha voltam, nem tudom miért, de azt hittem, hogy megfizethetetlen a vonat a Standstedre. A falba tudnám verni a fejem most az akkori ostobaságom miatt. 45 perc kellemes utazás sokkal jobb, mint 1,5 órás buszos szívás.

Kaller bácsi kivételesen volt a vonaton. Angliában a kallereket is bírom. Kedves, barátságos emberek, akik úgy közelítenek felém, hogy nem feltételezik a bliccelést. Boldogan és mosolyogva szoktam odanyújtani a jegyem. Tessék, lehet nézni. Soha nem volt semmi probléma. És mindig szépen megköszönik. (Nem ez a BKV kaller mentalítás van, akik ott állnak a metróknál és csak a bajszuk alatt zömmögnek valamit) Olvasás folytatása

Jocó bácsi könyve – Kamaszharc

Balatoni Józsefet, azaz Jocó bácsit már lassan egy éve követem a Facebookon. Kedvelem a munkásságát. Imádom benne, hogy megmutatja: tanárként is lehet menő az ember!

Jocó bácsinak tavaly ősszel jelent meg az első regénye. Biztos voltam benne, hogy elolvasom. A bökkenő csupán a távolság volt. Hogyan szerzem én be ezt a könyvet? Rájöttem, hogy nekem van januárra jegyem Magyarországra. Kibírom 2018-ig és felírtam szépen a listára, hogy Libri könyvesbolt – Westend. Külön jól jött számomra, hogy a Libri akciót tartott. „2-öt vesz, a második féláron”. Bevásároltam még egy gyerekpszichológiai művet és összesen 5200 ft-ot fizettem.

joco_bacsi_könyv_kamaszharc

Könyveket elraktam a táskámba. Majd valamikor elkezdem alapon. Olvasás folytatása

Ezek a mai a fiatalok…

A napokban csatlakoztam egy Facebook csoporthoz. Van egy youtube oldal, ami nemrég hozott létre egy csoportot. Mivel a csatorna elég szimpatikus témájú videókat gyárt, gondoltam a csoport is hasonlóan jó lesz.
Tévedtem. Sikerült csatlakoznom egy olyan közösséghez, ahol az átlag életkor nincs 18 év. Ezzel egyébként semmi gond nem lenne, ha nem olvastam volna olyan bejegyzéseket, amilyeneket.
Ezek a mai fiatalok, hogy mennyit tudnak sírni, te jóságos Ég! Én is ilyen voltam? Talán nem, mert nem volt internet, nem lehetett online rinyálni ismeretlen embereknek, a barátaim meg biztos frászt kaptak volna a sok nyávogástól. Olvasás folytatása

Így kezdtem az évet

Ideért 2018-as év. Ez azért lesz eléggé különleges, mert idén búcsúzom a 20-as éveimtől. Egy évtizednek kell hátat fordítanom, s megköszönnöm mindazt, amit adott. Ezzel párhuzamosan meg egy új és egyelőre ismeretlen 10 évet indíthatok majd el. Augusztusig elindult a visszaszámlálás.

Nagy kérésem volt az élettől, hogy tudatosabb legyek. Egy rendszer alakítsak ki, vagy legalábbis az estéimbe vigyek valami fix pontokat, amik már segíteni fognak abban, hogy ne haszontalanul teljen az a pár óra munka után.

Első lépésként azt tűztem ki, hogy minden nap megnézek egy hasznos videót. Egy 15 perc is elég, mondjuk egy érdekes TED előadás, vagy egyik általam követett youtuber megosztott filmje.
Ha már a neten ülök, akkor valami ragadjon rám.

Pár napja ezt tekintettem meg:

Olvasás folytatása

Mikor nem egyedül utazom…

Utoljára nem egyedül 2014. tavaszán utaztam. Az elmúlt évek alatt jól elszoktam attól, hogy valaki velem tart utazásaim során. Ez is egy életvitel, amit ha felvesz az ember, hozzászokik.
Az ismerősömet, aki eljött velem New Yorkba, már 3,5 éve ismerem. Az elmúlt években jó párszor szerveztünk közös programokat, még egy – egy napos kirándulásokon is részt vettünk. De, mikor 8 napig non – stop össze vagy zárva valakivel, az teljesen már. „Puding próbája az evés” – említette egy másik ismerősöm pont az ősszel nekem. Most megkóstoltam hát azt a pudingot.

Az ismerősömmel jól telt a hét, tényleg. Jobban megismertük egymást, vagy inkább magamat? Én olyan személy vagyok, akinek ha reggel kipattan a szeme, azonnal beszél, ha van kihez. Az egész napot képes vagyok végigdumálni, még félálomban is este, míg újra csendben leszek. Ez azért soha nem tűnt rossznak, mert nem gondoltam, hogy ez bárkit is zavarhat. Anyum meg direkt mindig mondja nekem, hogy legalább én ilyen csicsergős vagyok, ha már ő nem.
Az ismerősömnek viszont sok volt. Tűrte szó nélkül, de aztán csak kialakult egy feszültség köztünk. „Nem kell folyton beszélni” – nem mondta ki így, de felfogtam. Rájöttem, hogy ismerősöm este nem akar beszélgetni. Visszatértünk a hotelszobába és kuss legyen – ezt én fordítottam le ilyen érthetően.
Felfogtam, hogy nekem kényszer csendben kell lennem, az az állapot, mikor úgy beszélnék még, de nem szabad. Olvasás folytatása