Egy kicsit az önelfogadásról

Mai cikkben egy kicsit mesélni szeretnék arról, hogyan jutottam el az önelfogadásig és hogyan vállaltam fel magam idővel smink nélkül.

Úgy igazából sosem utáltam magam, nem illettem magam csúnya negatív jelzőkkel, de azért én sem úgy születtem, hogy békében éltem a saját testemmel kezdetektől.
Az első nagy sebeket az általános iskola adta, mikor hizlalni való disznónak és tokás pulykának csúfoltak egyesek. A porig tiportak. Évekig tartott felállni, de ugyanakkor meg hálás vagyok, hogy már tini éveimben megtapasztaltam ezt, s kigyógyulás közben váltam azzá az erős karakterré, aki tulajdonképpen megalapozta az eddigi felnőtt éveimet is.

Azokban az években, volt, hogy a lakást nem akartam elhagyni, mert nem mertem felvállalni azt, aki vagyok. Nyári szünet alatt előfordult, hogy egy hétig nem tettem ki a lábam a kertünk kapuján, nehogy meglássanak az emberek.
Hosszú út állt előttem. A változást középiskola hozta meg először, olyan osztályba kerültem, akik a furcsaságommal, különcségemmel és antiszociális megnyilvánulásaimmal együtt elfogadtak. Soha egyetlen negatív szót nem hallottam osztálytársaim szájából, ami a külsőmet illette volna.
Idővel kezdtem fellélegezni és ellazulni.  Az évek pedig teltek, ott voltam 16, 17 évesen és a fiúk szemében továbbra is láthatatlan lényként léteztem. Olvasás folytatása

Júniusi morzsák

Mostanában nem nagyon akad időm írni, mivel nagyjából minden szabadidőmet a barátommal töltöm. Róla meg nehéz írni, főleg úgy, hogy nem akarom „kiteregetni” a nyilvánosság elé. Történnek velem dolgok, de most inkább a hallgatagabb időszakomat élem. De azért akadtak olyan emlékek is, amik megérnek egy említést és kép formájában is megörökítettem őket. Most ezek következnek.

Nem tudom, mi szállt meg mostanában, de a hosszú nyári napok naplementéi iránt soha nem látott érdeklődést kezdtem el érezni.
Június 22-én siettem Greenwichbe, hogy a parkból kapjam el a pillanatot.
Nyugalmat és csendességet árasztott magából a természeti jelenség.

Olvasás folytatása

Ajánló: Jonna Jinton

Most egy youtube ajánlót hozok ismét, avagy kire is kattantam rá az elmúlt napokban.
Egyik londoni barátnőm osztott meg videót Facen, amit láttam, de elsiklottam felette. Aztán ahogy emberek kommenteltek hozzá, folyton felugrott a bejegyzése az üzenőfalon. Jó, megnézem, jelnek vettem.
Íme:


(Hogy miért magyarul van a leírás szövege, rejtély…semmilyen magyar utalást nem látok nála az interenten)

Olvasás folytatása

Az instagramról

Instagramról írok most. Pont a mai nap találkoztam egy barátnőmmel, s említettem neki, hogy az alkalmazás „megőrjít”. Nem azért, mert irigykednék valakinek a tuti, jól prezentált életére, hanem inkább azért, mert folyik az üzenőfal, telibe sztorizik mindenki és lassan képtelenségnek érzem naprakésznek tartani magam. A héten az is előfordult, hogy csak azért sem léptem be annyit. Nem bírom követni a sok ember életében a sok minden történést.
Úgy érzem néha, hogy míg én csak melózom folyton, addig más folyton kávézókba járkál. Most mit posztoljak így? A gyerek babakocsiját, amiben tolom, vagy a játszótér mászókáját…
Nekem napokig nagyjából értelmes képem nincs, míg másnak napi szinten tucatnyi.
Néha nekiveselkedem a sztorikat végignézni, majd mire a végére érek, már látom is, hogy közben valaki bővítette azt, vagyis új kép…Nem kattintok újra, nincs rá hajlamom már.

Egy insta kompatibilis képem. Mikor van, ki fotóz. Ritka alkalom. (A hajam mondjuk jó hülyén áll, de nem lehet minden tökéletes) Íme:

Olvasás folytatása

Május, visszaemlékezés

Májusi beszámolóm, avagy ismét eltelt egy hónap.
Az áprilist magasan a sportok vitték, majd belépett az életembe ő. Ez átírta a prioritásokat és a vele töltött idő kapott hangsúlyt az elmúlt időszakban.
A május a közös mozizásokról, vacsorákról, sétákról és közös hosszú hétvégéről szólt. Ez a pasi olyan dolgokat hozott az életembe, amiknek létezéséről sem tudtam. Az ő kezét fogni annyira természetes, tőle ölelések és puszikat kapni publikus helyeken is egyáltalán nem zavarba ejtő. Olvasás folytatása

Új helyzet

Az idei tavasz legszebb ajándéka volt, hogy elkezdtem randizni. Volt lehetőségem elkezdeni randizni valakivel. Viszont ezzel az ismerkedéssel kapcsolatban egy teljesen új szituációban találtam magam. Az elmúlt jó sok évben nagyjából úgy menedzseltem az életem, hogy nem kellett fixen, hétről hétre alkalmazkodnom senkihez, de hozzám sem kellett alkalmazkodnia senkinek. Most, hogy megismertem őt, hirtelen abba a helyzetbe csöppentem, hogy hetente őt is be kell iktatni az életembe. Ez egy áldásos dolog, örülök neki, ugyanakkor egy „kihívást” hozott. Olvasás folytatása