Az instagramról

Instagramról írok most. Pont a mai nap találkoztam egy barátnőmmel, s említettem neki, hogy az alkalmazás „megőrjít”. Nem azért, mert irigykednék valakinek a tuti, jól prezentált életére, hanem inkább azért, mert folyik az üzenőfal, telibe sztorizik mindenki és lassan képtelenségnek érzem naprakésznek tartani magam. A héten az is előfordult, hogy csak azért sem léptem be annyit. Nem bírom követni a sok ember életében a sok minden történést.
Úgy érzem néha, hogy míg én csak melózom folyton, addig más folyton kávézókba járkál. Most mit posztoljak így? A gyerek babakocsiját, amiben tolom, vagy a játszótér mászókáját…
Nekem napokig nagyjából értelmes képem nincs, míg másnak napi szinten tucatnyi.
Néha nekiveselkedem a sztorikat végignézni, majd mire a végére érek, már látom is, hogy közben valaki bővítette azt, vagyis új kép…Nem kattintok újra, nincs rá hajlamom már.

Egy insta kompatibilis képem. Mikor van, ki fotóz. Ritka alkalom. (A hajam mondjuk jó hülyén áll, de nem lehet minden tökéletes) Íme:

Olvasás folytatása

Sárdobáló magyarok a neten

Egy nem túl kellemes cikkel jövök, de úgy érzem valakinek már meg kell szólalnia a témában.
Van nekünk a csodálatos Index internetes újságunk és egyebek. Külföldieknek és külföldre költözőknek, kíváncsiaknak a Határátkelő blog, ami a legnépszerűbb jelenleg.
Mi, internetezők olvassuk, figyeljük a cikkeket, aztán bekommentezünk, kontrázunk, sárral dobálózunk. Nem gyakran nyilvánosságra nem tartozó, illő szavakat használunk, vagy okosabbnak hisszük magunkat másoknàl, és észt osztunk.

kommentNapról napra szomorúan látom, pedig higgyétek el, nem ezt keresem, csupán óhatatlanul is kiszúrják szemem a szavak.
Gyakran publikál a Határátkelő egészségügyis – angliai történetet, amire aztán boldog boldogtalan rákattan. Egy roppant művelt magyar honfitársunk a következő írta a megosztás alá „Angol NHS egy fos. Menjenek a pics*ba az appointmentjeikkel, g*cik” Igen? Ilyen megnyilvánulásokkal nem kell kijönni, nem szeretném, hogy bárki is a jó hírünket rontsa Londonban. Itt időpontfoglalásos rendszer van, ha nem tetszik, ajánlom otthon az SZTK-t, ahol a fél napodat elülheted, mire rád néz egy orvos. Aláírom, hogy pl influenza és egyéb betegség esetén, ami receptes gyógyszert igényelne, előre kéne foglalni egy dátumot. De honnan tudjam előre, mikor leszek beteg? Valóban vannak érdekes dolgai az NHS-nek, de az orvos úgy is paracetamolt fog mondani, még a beteg 8 évesnél sem tett máshogy. Felesleges befáradni ezért.
A magyar rendszerben meg az orvosi rendelőben a betegebbnél betegebb, köhögő és lázas paciensekkel kell hosszú órákat egy légtérben eltölteni, na, az sem megoldás.
Ha nem is vagyok boldog, sem fogom modortalan szavakkal illetni a rendszert publikusan, online.

Olvasás folytatása

Alex, a Twitter új sztárja

Elmesélek nektek egy érdekes történet, ami csak is a XXI. században, az internetes kommunikációs világukban fordulhat elő.

Hol volt, hol nem volt. Volt egy srác, akit Alexnek hívtak és az Egyesült Államokban élt. Mindössze 16 évesen egy üzlet felvette eladónak. Elkezdett dolgozni vajszínű nadrágjában és piros pólójában.
És november 2-án egy tini csaj feltöltött róla egy képet a Twitterre. A tündérmese elkezdődött a tündérien kinéző fiú életében. 12 órán belül internet – Twitter sztár lett belőle.

Alextarget

Alex munka közben. A kép, amely megőrjítette a tini lányokat. forrás: Twitter

A fényképe rekord gyorsan terjedt a megosztásoknak és kedveléseknek köszönhetően. A semmiből Alexnek több mint fél milliós követője lett. Olvasás folytatása

Lopják a jelenünket

Egy megfigyeléssel jövök most nektek, ami mellet nem tudok elhaladni szó nélkül.
Elgondolkoztam azon, hogy lopják-e a technikai találmányok a jelenünket? Egy valóságban élünk, ám a kezünkben lévő Ipod, Okostelefon, bármi leköti figyelmünket, s elsuhanunk emberek, dolgok mellett mintha, soha nem is találkoztunk volna velük.
Sétálunk az utcán, bámuljuk a kijelzőt, üzenetet írunk, s eközben 5 ember is elhaladt mellünk. Fel sem fogtuk, kik vagy mik lehettek. Utazunk a metrón, mélyen, de mélyen a kütyünkbe süllyedünk. Még véletlen se kelljen tudomást venni, kik is vannak körülöttünk. Nem csak embereket, de épületeket, látványosságokat is képesek vagyunk abszolút figyelmen kívül hagyni. Éppen most vagyok egy fontos chatben, nem érdekel semmi más, jöhet a mentség.

Nem mondom, hogy nem vagyok függő, mert függő vagyok. A telefont úgy kell kiverni a kezemből, de van határ. Ha találkozom valakivel, off módba rakom. Ha már az időmet rászánom, megbeszéltük, akkor tényleg ott legyek vele a valóságban. Maximum egyet posztolok, mert ez a mániám, de semmi több. És igyekszem nyitott szemmel járni, figyelni az embereket. Ha viszont kényelmetlenül érzem magam, mert mondjuk most pont nem jó a közérzetem, vagy nem érzem magam a toppon, én is a telefonomba menekülök utazás, séta közben. Én vagyok a strucc a telefon pedig a Föld, beledugom a fejem, s úgy teszek, mintha nem lennék ott. Persze, ez butaság, hiszen a többiek ugyan úgy látnak.
Illetve a telefon a legjobb arra, hogy úgy tegyünk, mintha elfoglaltak lennénk. Pitiáner trükk, de sokan megtesszük. Ha nagyon unatkozom egy találkozón, vagy aznap nem szeretnék újakkal barátkozni, nyomkodom a mobilt. Semmit sem várok ettől, de legalább van alibim. Egy ismerősöm most írt, megérkezett – meg kell keresnem bocsi…ha valakit le szeretnék rázni mondjuk. Olvasás folytatása

A napi Bibliánk

2008 óta Facebook tag vagyok. Az egész úgy indult, hogy egyre több ember szájából hallottam az oldat nevét. Rá is kérdeztem, hát ez meg mi? Tudod, ez olyan, mint az Iwiw, csak nemzetközi. Ha van ismerősöd külföldön, itt tudod a kapcsolatot tartani vele.

A gépezet hamar magával ragadott. Beregisztráltam, pár képet feltöltöttem, s aztán az évekkel egyre jobban belefolyt az életembe Mark Zuckerberg oldala. Egyre több részletet és képet, eseményt osztottam az ismerőseimmel. Mióta pedig Londonban élek a Facebook életem igazán fellendült. Minden itt van már. A közösségek csoportjai, eseménymeghívások, információk, rendezvények stb. Nyugodtam állíthatom, hogy jó szolgálatot tett nekem az oldal az elmúlt 2 évben.
Például 2011-ben virtuálisan ismertem meg egy magyar srácot, akivel később személyesen is többször találkoztam, majd társasági összejövetelein is részt vettem, ahol még több emberrel barátkozhattam. Ha nincs a Face, mi talán sosem ismertük volna meg egymást ilyen gyorsan. A sort folytatni lehetne!
Továbbá, mivel külföldön élek az otthoni ismerőseimmel való kapcsolattartásban is remek az oldal. Ha nem is beszélek napi szinten valakivel, de látom az állapotfrissítéseit, sok infót megkapok. Ez rám vetítve is igaz, hogy ők is tájékozottak velem kapcsolatban.
facebook bible
A tagság még önmagában szép és jó, de onnantól kezdve, hogy van okos telefonod, már függő leszel.
A reggeli ébredés után a bejelentkezés gombra mész, a reggeli kávéd mellé az üzenő falat olvasod az újságok helyett. Ismerős a helyzet? Sőt, éjszaka közepén, ha álmatlanság gyötör, a Facebookon ütőd el az időt.
Ha pedig elmész valahova, vacsorázol, kirándulsz, egyszerűen kényszert érzel a hely és az étel fényképpel együtt történő megosztásához. Magadra ismertél?
Szeretjük tudatni másokkal, nekünk milyen jó éppen. S utána türelmesen és lesen várunk a lájkokra, kommentekre.

Igazából már olyan szinten vagyunk, hogy napi 24 órában fut a Facebook a számítógépünkön, telefonunkon. Utazás közben, de akár társasági összejövetel alkalmával is képesek vagyunk chatelni, írogatni, bármi egyébre. Miközben élőben is megy a beszélgetés, mi virtuálisan is csevegünk.
Júniusban egy partin jártam, ahol a házigazda mondta: gyerekek, most Facebook off van, vagy kizárás jár! Igazat mondott. Bár…pár fényképet akkor is feltöltöttünk, amiket utána egymásnál lájkolgattunk.

A Facebook a napi Bibliánkká vált az elmúlt években. Órák hosszat böngészünk, olvasgatunk, megosztunk stb.
A jósok azt állítják, hogy ez a hullám is elmúlik majd egyszer, a Facebook is lesz majd ódivatú, retró termék. Kíváncsi leszek, mert jelenleg az oldal és mi elválaszthatatlanok vagyunk.

Nyaralunk és megosztunk

A következő sorok ihletője egy amerikai diáklány. Még hónapokkal ezelőtt láttam az interneten egy cikket. A tartalom pedig az volt, hogy egy tanuló megosztotta a képeit a számára felejthetetlen európai nyaralásról. A szépséghiba csak ott van, hogy valami millió db fotót csinált.
Bennem felvetődött egy kérdés. Most azért megyünk valahova, hogy nyaraljunk vagy azért, hogy a fényképezőt nyomkodjuk egész nap, hogy utána mutogathassuk magunkat a Facebookon. A cikkben szereplő ifjú hölgy nagyon átesett a ló túloldalára. Irdatlan sok fotót úgy tudta csak elkészíteni, hogy egyszerűen a kamera lencséjén keresztül látta ő élőben a dolgokat.
Gondolj bele, nagy álmod, hogy eljuss valahova és ott vagy, de csak a fényképezőgép kijelzőjén pásztázod a körülötted lévő szép dolgokat. Szerintem nem lehet így élvezni semmit sem!
Ne értsetek félre, én is szeretek fényképezni, de csak pár szép épületet, egy két elkapott pillanatot. Én inkább élvezni és ámolni-bámulni szeretek mindenen, örülni annak, hogy ott lehetek.

check inA gondolatmenetet folytatva, egy másik témát is felvetnék. A Facebook állapot és helymegosztást hoznám szóba. Vannak ugye az ismerőseink, van olyan ember, akivel élőben már 5 éve nem beszéltünk mondjuk, de tökéletesen tudjuk hol járt nyáron, mi történik vele, merre van a világban.
A Facebook megbabonázta az emberek, önként és vidáman osztjuk meg az életünket napról napra. Szeretjük mutogatni magunkat, kiírni állapotokat, hangulatokat, a nyaralást meg különösen kell jelezni. A check – in funkció milyen jó kis dolog ugye? főleg, ha képet is tűzhetünk hozzá! Ti is használjátok gyakran szerintem.
Ilyenkor érzem magam szerencsésnek, hogy nincs net a mobilomon. Hiába is akarnám, nem tudnám elrontani a Facebookkal a napomat, utazásomat, pihenésemet. Párizsban is mikor voltunk, egész nap off-ban voltam, este fekvés előtt a hotel wifijén volt alkalmunk a napi eseményekről beszámolni.

Bizony, ez a XXI századi nyaralás! Check – in és Facebook használattal megspékelve