Miami: Mini lista a fogyasztásaimról

Tavaly jól kimaradt, hogy milyen helyeken fogyasztottam, ettem – ittam. Erre a tavasszal megkeresett egy srác a blogon, hogy milyenek az árak Amerikában, ha megy ki barátaival mire számíthat.
Így írok most egy listát pár kis költekezésről.

Fagylaltok
December végén minden este fagyiztam, több helyet is kipróbáltam.
Az Ocean Drive-on van két olasz fagyizó, ahol az egyik helyen kétszer is jártam. 3 gombócot kértem különböző ízekben, amiért nagyjából $7 hagytam ott.

A Häagen-Dazs-ba is beugrottam, ahol kifogtam a világ legbénább eladóját. A falon lévő listán szereplő kelyhek közül egyik sem nyerte el tetszésem, így megkérdeztem a sráctól, hogy ízek alapján magamnak is összeválogathatók egy kombinációt? Ja, igen. Szóval kértem 3 ízt egy kis pohárba, meg gusztán nézett ki az édes tölcsérjük is, abból is vettem egyet. Fizettem és akkor pillantottam meg, hogy a pultban van többféle öntét, smarties, gyümülcsdarabok is. Hogy ennek az eladónak eszébe sem jutott egyáltalán megkérdeznie, hogy esetleg még valamit? Öntetet, plusz díszítést kér-e? Úgy éreztem, mintha nem akarja, hogy otthagyjam a dollárjaimat. Nagyon buta volt, ha tudta volna, hogy imádom a Häagen-Dazs és pont nem érdekelt volna, ha 14 dollárt hagyok ott egy magam által kombinált kehelyre…de ennek az eladónak kb az számított, hogy minél előbb tűnjek el. Olvasás folytatása

Miami: Hostel élmény

Most a szállásomról beszélek nektek.
„Mivel bejött az élet”, ahogy egy ismerősöm kommelte Facebookon, gondolom mindenki azt hitte, hogy egy 5*-os hotel egyik lakosztályában hesszelek Miamiban. Majd legközelebb talán. Olvasás folytatása

Clubbingozás Miamiban

Leírom most a tegnapi élményeimet, avagy hogyan tapostak a lelkembe Miamiban.
Nem vagyok egy parti arc, de mivel szombat volt és mivel még nem voltam egyetlen nagy clubban sem Miamiban, igent mondtam a lehetőségre.
A belépő 20 dollárba került a szállás által, amiben 3 kis pia is benne volt. Este 9:30-kor volt a találkozó, és piálás 11:30-ig. Már aki. A szervező srác figyelmeztetett minket, hogy itt a szálláson igyunk, rúgjunk be, mert a Story Clubban az italok nagyon drágák. Én ezt az élményt kihagytam, köszönöm.

Olvasás folytatása

Az első napom Miamiban

Visszamegyek egy kicsit az időben.
December 25-én este 9 után megérkeztem Miamiba, s amint elhagytam a repteret, megcsapott a hőség. A fuvar a szállásra hozott nagyon gyorsan, én pedig a nadrágot szoknyára cseréltem és már indultam is a part felé.
Az Ocean Drive a party utca Miami Beachen. Éttermek és szórakozóhelyek hosszú sora várja a vendégeket. Én a manós pólómban és piros szoknyámban nem kis feltűnést keltettem. Az emberek tulajdonképpen jót mosolyogtak rajta. Többen megdicsértek, ez milyen menő. Egy srác azzal viccelődött, hogy rossz vagyok, mert elszöktem az északi sarkról.
Valaki pedig egyenesen bekérdezte halálos komolyan: Te most akkor manó vagy? Igen, most szabadultam el Télapó mellől, az ajándékok már kézbesítve lettek, következik a pihenésem.
Nem tudom, az emberek tényleg elhiszik az amerikai karácsonyi filmek által, hogy vannak manók? Hogy tényleg létezünk? A megjelenésem úgy fokozhattam volna, ha beszerzek egy hegyes – élethű műfület. Lool, jövőre! Olvasás folytatása

Egy nap Bahamán

Eljutottam a Bahamákra. Igen, valóban eljutottam, de „csak” egy napra.

bahamák

Bahama-szigetek

Talán kezdjük azzal, hogy mekkora is a Bahamák. Egy tucat sziget alkotja, amik egymástól x órás hajóutakra vannak. Vagyis ahhoz, hogy jobban elmerüljünk a Bahama – szigetek világában legalább egy hét szükséges. Mondjuk egy hetes hajós kirándulás, ami minden nap egyik szigetről a másikra viszi az ember, optimális lenne.
Olvasás folytatása

Kirándulás az Everglades parkba

everglades

saját kép

Ugorjunk egy kicsit az időben. Nyaralásom második napján az Everglades Nemzeti Parkban jártam. Bakancslistás hely volt. Először a nemzeti parkról Frei Tamás könyvében olvastam, ahol a főhős André a túlélést küzd az aligátorok birodalmában. „De jó lenne eljutni ide” – elgondoltam magamban.
Mikor már tudtam, hogy jövök Miamiba, biztos voltam benne, hogy elmegyek parkba. Így is történt hát. Olvasás folytatása