Bloggertali Cambridge-ben

A Brexitről írt cikkem után levélben megkeresett az Egy csésze energia bloggerje – Enikő, akiről, mint megtudtam Cambridge-ben él. Váltottunk pár szót a Facebookon, majd felvetette, hogy jó lenne egy bloggertalit összehozni. Gondolkodás nélkül rámondtam, hogy két hét múlva hétvégére egyeztessünk egy programot.
Mivel 4 évvel ezelőtt jártam utoljára a híres egyetemi városban, így kézenfekvőnek tűnt, ha én utazom ki. Vonatozni meg amúgy is szeretek. Kissé izgatottan hát, felszálltam vasárnap a Cambridge-be menő járatra. Nem tartottam attól, hogy számomra egy ismeretlen személlyel fogok eltölteni a napot. Enikőt a blogja alapján nagyon szimpatikusnak és kedvesnek találtam. A belső megérzésem is azt súgta, hogy szuper napnak nézek elébe.

Olvasás folytatása

Kiruccanás Arundelbe

13653028_1095218300501625_5821930177213302524_oAz Arundel kastély már egy éve szerepelt a bakancslistámon. Többen említették és véletlen egy útikönyvben is rám kacsintott a hely.
A kastély tavasztól őszig látogatható, így várnom kellett. Plusz egy ismerősömnek is felkeltettem az érdeklődését, de összehozni egy megfelelő napot majdnem lehetetlen vele. Így hát maradtam én, s már megint a tömegközlekedésre voltam utalva. Google szépen megtervezte nekem az utat és már csak a tökéletes napra vártam.

Vasárnap először úgy tűnt, akár dolgoznom is kell. Majd lebeszéltem egy találkozót egy ismerősömmel, aki végül csak lemondta. Köszi élet, hát akkor irány Arundel! Olvasás folytatása

Látogatás a Mayfield levendula farmon

Tavaly a levendulavirág szezon végén egy ismerős pár kirándult el a helyre, s már akkor nagyon kedvet kaptam, hogy én is felkeressem majd. Kedveltem Facebookon a Mayfield Lavender Farm oldalát és közel egy évet kellett várnom a nagy pillanatra, mikor személyesen is magamba szippanthattam a virágzó lila csodák illatát. Levendula imádó vagyok!

levendula london

panoráma képem

Olvasás folytatása

A rollerem a sztárom :)

Itt a Június és már több mint 2 hónapja, hogy megvan a rollerem. Hálisten, hogy jött az életembe. Nagyon örülök neki.
Nincs már nap, hogy ne lenne velem, ha kell, cipelem is, de jön. Együtt nagyon durván megismertük Londont, az 1-2-es zónában szanaszét mászkáltunk, nincs olyan park, ahol ne gurultunk volna el legalább egyszer. A Temze partot is bejártuk az északi oldalon Canary Wharftól Putney-ig teljes hosszában szakaszonként, a déli oldalon Tower Bridge-től szintén Putney-ig egyhuzamban.

roller_hydepark

itt éppen Hyde parkban

Március vége óta kezd igazán összeállni egy térkép a fejemben, mert metrón a föld alatt haladva, vagy buszon ülne kizárt, hogy jól megismerjem Londont.
A másik szuper dolog pedig, hogy a TFL költségeimet jól visszacsaptam. Nem óriási összegekre kell gondolni, de a heti 10+ font megtakarítás hosszútávon azért aranyos kis összeg lesz.

Múlt szombaton Chelsea-n át elmentem Portobello piacra, majd visszafelé Hyde parknak. Este csupán egyetlen buszjegyre volt szükségem, ami elhozott egy darabig. A napi tömegközlekedési költségem így kemény 1,5 font lett.
Mindez mellett pedig a roller már többször „életet is mentet”. Rohanásban voltam, s gyalog tuti elkéstem volna, busz meg nem volt megfelelő éppen, így kicsit megnyomva a tempót a roller által időben érkeztem.

Na, és nyilván, a roller egy sztár. Van olyan, hogy kétszer egymás után ugyanaz az illető felteszi a kérdést: Ez a tiéd? Komolyan a tiéd?
Az tök elfogadott, hogy a gyerekek rollerrel járnak suliba stb, de felnőttként újdonságként hat.

Gyakran azt is megkérdezik, hogy hol vettem, mennyi volt, milyen rajta. „Én félnék” – mondta egyszer valaki. Kívülről tényleg „félelmetesként” hat, főleg, ha jó kis tempóval kikerülök egy gyalogost, de mindig ésszel megyek.
A kedvencem az a 50+ angol hölgy, aki szimplán megállított a parkban kutyáit sétáltatva, hogy kipróbálhatja –e a rollerem. Néztem is. Csak nem fog a kutyák nélkül a rollerrel lelépni, így átadtam neki. Ő meg oda-vissza volt, hogy 10 métert gurult előre, majd vissza. „Hát ezzel én is tudok menni”. Lool, hogyne. Bárki simán megy vele.

A legtöbbet feltett kérdés, a felnőtt méret-e az enyém. Nem, a gyerekosztályon vettem… mert kicsinek tűnik, de nem az. Mikor állok rajta és markolom a kormányt, pontosan ki tudom húzni a hátam. A magassága tökéletes, s én így érzem biztonságosnak.

Mióta pedig ugye rollerezem, két dolgot megállapítottam már 1) a londoni járdák állapota 70%-ban brutál rossz. Van, hogy 10 méteren belül 3 féle felületű. A legrosszabb az apró murvás aszfaltos, mert ráz, mint az áram, ha megyek rajta. A leghangosabb a nagyobb járólapos, ahol az évek alatt a lapok között szintkülönbség alakult ki. A rollert csak úgy dobálja, mint a csuda és közben gyors kattogó hangot ad (ahogy rezeg az egész cucc), irdatlan hangos. Ilyen szakaszon menekülnek előlem a gyalogosok.
2) a gyalogosok is katasztrofálisak. Mivel tempóval haladok, 2/ 2,5x gyorsabb vagyok, mint egy gyalogos, nagyon figyelek előre. És annyi a barom, hogy hihetetlen. Nem ütnék el senkit. De van, aki szó szerint, mint a béka elugrik, amint közeledem.
Aztán vannak a „öngyilkosjelöltek”. Szépen megy a járdán valaki, figyelem, előzésre készülök és mindenfajta előzmény nélkül az illető a járda jobb széléről csak úgy átsprintel a baloldalra, ahol jönnék. Vészfék.
A másik kedvenc: követési távolságot tartva szépen közeledem (előzési szándékkal) valakihez, aki hirtelen megáll a járda szélén/középen. Megáll minden szándék nélkül.
Ha nem figyelnék az ilyen szuper gyalogosokra, hát lett volna már baj tutira.
Néhány mami pedig már brummogott is olykor nekem a bajsza alatt.

Ahol nyilván lehet, ott igyekszem nem a járdán menni. Itt nálunk kertvárosban, ha üres az úttest, én bizony rámegyek és figyelem, jön-e autó. A belvárosban simán használom a kiépített bicikliútat is.

Hétvégén is megyünk majd valamerre bizonyosan.

Induljon hát egy újabb rolleros hónap!
Szép Júniust Nektek is!

Kirándulásom Southend-on-sea-re

Május 8-án tombolt a kánikula Angliában, így a tengerpartra vettem az irányt. Életem először elmentem Southend-re. Mindenki csak Southend-on-sea-ként emlegeti a települést. És már több tucat járt itt, bár nem lelkesítettek be, mert semmi érdekeset nem mondtak. Viszont, ha már „mindenki” megy ide, akkor ott lehet valami. Ez keltette fel az érdeklődésem.

southend-on-seaA vonat Fenchurch street állomásról indult Londonból, aminek létezéséről egészen tavalyig nem is tudtam. Sokáig a City of London mumus volt számomra, így nem igazán mászkáltam arrafelé.
Nem volt tömeg, aminek roppant örültem, de ahogy aztán haladt kifelé a vonat hamar megtelt. 120%-os teltházzal robogtunk a tengerpart felé. Egy jó órás kellemes utazást követően pedig már be is gurultunk Southend Centrál állomásra. Mentem a néppel, gondoltam, hogy mindenki a tengerhez igyekszik.
A brit tengerhez sose a víz miatt megyek, itt mindig olyan hideg, hogy az életben térdnél tovább úgy sem mennék bele. Viszont a part megadja az illúziót, meg bikinit is lehet húzni. Olvasás folytatása

Kiruccantam Brighton-ba

Egy fogadalmat tettem magamnak: Amint az időjárás lehetővé teszi, kiruccanok Brighon-ba. A hét elején már kezdett kirajzolódni, hogy most jött el az a nap.

brigthon

Nem kérdeztem meg senkit, csak fogtam a rollerem és felültem a Brighton-ba tartó járatra. Nem csak én terveztem így, a vonat szépen megtelt utasokkal, akik szintén Londonból „menekültek”.
Egy órás utazás után befutottunk a brighton-i vasútállomásra, s boldogan elhagytam a vonatot
Tömeg, tömeg és tömeg. Iszonyatos népáradat hömpölygött lefelé a tengerhez. És azonnal magyar beszédre is figyelmes lettem: Baz**meg. Hátra is fordultam, hogy kik ezek a csodálatos honfitársaim.
Egy 6 fős magyar férfitársaságot vettem észre.
Ők is olyan magyarok voltak, akiktől elhatárolódom. Tudjátok a tipikus emberek, akik azt hiszik, hogy milyen kemény csávók, közben nem.
Szépen úgy tettem, mintha nem érteném a változatos szókincset és leelőztem őket. Isten ments.
Olvasás folytatása