Ez + az

Személyes történetem folytatódik. Nemrég kaptam valakitől egy kérdést: „Nem bánja Mr. Darcy, hogy a fél ország követ titeket?”. Abszolút felelősség a saját életemet ide kirakni, de nem követ a fél ország…és személye teljesen anomim marad. Az, hogy kiírok egy csomó mindent, segít a saját dolgaimra is más szemmel nézni, továbblépni vagy éppen átértékelni valamit. Az meg bonusz, ha saját kis történetem esetleg ad valakinek valamit.
A mostani cikkben ismét Mr. Darcy és gyerekekről esik szó.

Bevezetésképpen egy friss szituáció. Hetekkel ezelőtt egy üzenetváltás közben Mr. Darcy és az ex megegyeztek, hogy a gyerekek előtt jó lenne, ha egymásnak bemutatkoznánk. Kifejezni, hogy tisztelettudóan elfogadjuk egymást. Erre meg most hétvégén, Apák napja alkalmából felvettük a gyerekeket és pár óra múlva visszavittük őket a nőhöz. A járdán várt minket. Mr. Darcy megállt a kocsival és én nem szálltam ki, csak az ablakom le volt húzva. Nem is igen kerestem a tekintetét, s ő is pontosan így tett. Kölcsönösen levegőnek néztük egymást. Utána kérdeztem a barátom, hogy nem most kellett volna egymásnak bemutatkoznunk? Mert az exeden sem láttam semmi érdeklődést, s én is elég érdektelen maradtam. Kérdeztem, hogy amúgy a nő viszonozná a hellómat? Mit gondolsz? Mr. Darcy egyértelműen a tudatomra adta, hogy a nő pont nem számít. Az számít, hogy a gyerekek előtt ki kedves a másikkal, vagyis ha ráköszöntem volna, és ő nem köszön vissza, akkor a gyerekek láthatták volna, hogy én próbálkozom. Egy elmulasztott alkalom lett a mostani részemről, amiért rosszul érzem magam. Nem rám vall az, hogy levegőnek nézek másokat. Ez nem én vagyok.
Mivel az egész gyerekes, ex-feleség helyzet annyira új, tanulópénznek vettem a szituációt. Ám marha kínos most így belegondolna, pont a gyerekek előtt, hogy a jelenlegi barátnő és ex úgy tesznek, mintha nem létezne a másik.


Kérdeztek barátaim korábban, hogy érzek a nővel kapcsolatban. A rövid válaszom annyi volt, hogy pont nem érdekel amúgy a nő. Teljesen más az élettörténetünk és bármi, amit valaha is tettünk. Én nem költöztem össze 16 évesen a barátommal, nem szültem 18 évesen és nem hagytam, hogy eltartsanak, miközben valahogy neveltem a gyerekeket és félrejártam az évek múlásával.
Én, azért, hogy ma itt lehetek egy idegen országban, megdolgoztam. Az egész felnőtt életemben,  amit valaha vettem, utazásra költöttem stb. a saját keresetemből tettem. 23 évesen új életet kezdtem és független voltam/vagyok mindig is.
Az ex létezése annyiban befolyásol, hogy a gyerekek manipulálása engem is érint jelenleg.

Kaptam egy kommentet is. A gyerekeket elfogadom-e, mármint, hogy nem érzem-e nyűgnek őket. Soha nem néztem így rájuk. Mr. Darcy életkora és az ő életkoruk elfogadása volt nagy falat. 21 évesen apává válni nem elfogadott, általános Magyarországon. Ennyi volt a nagy probléma, de nem a gyerekek létezése. A lányával már jó irányba alakulok. A fiú az, aki rendszeresen és direkt borsót tör az orrom és orrunk alá. Nem nézek rá nyűgként, de azért nem tagadhatom, hogy nem kívántam már, hogy bárcsak egy lánya lenne Mr. Darcynak. A fiú hátráltat a lányra nézve is, hiszen a negatív megnyilvánulása elviszi az energiát és figyelmet felé.
Mikor náluk vagyok, én igyekszem játszani velük. A foci, kosárlabda, ping-pong, társasjáték és Mario TV-n stb. Nem azért mert muszáj, hanem mert tényleg szeretnék velük, őszintén interakciókat.
Másik oldalról pedig, el sem tudom képzelni, a fiú miken megy át, hiszen nekem sosem kellett elvált szülők párjait elfogadnom gyerekkoromban. Kicsit rosszul is érzem magam ettől a gondolattól.

Meg kell említenem még, hogy ők egy család, s én csak „betolakodtam”. Egy nagyon életszerű helyzet, mikor a kertben Mr. Darcy köré odaültek a gyerekei. Csak néztem őket és nem mentem oda, nehogy belerontsak az összképbe. Persze ilyenkor megfordult a fejemben, hogy ’frankó, én alapjáraton tök egyedül vagyok, mert nincs saját családom’. Egy pillanatra belefájdult a szívem, ezt így testközelből látni és kívülállónak lenni. Egy nagy sóhajtás és elfogadtam a jelent. És mentem/megyek tovább abban a hitben, hogy lesz ez még másképp is.

Végezetül a kutyáról is pár szó. A kutyának is kellett idő, míg kényelmesen kezdte magát érezni velem. A kutya mindig is barátságos volt, ám pontosan emlékszem, hogy Karácsony után még azért ő is szépen tudott ignorálni, mikor Mr. Darcynál maradtam. A szobába nem jött be, ha csak egyedül ültem. Február körültől kezdtem el érezni, hogy a kutya megbízik bennem. Az idő múlásával pedig oda jutottunk, hogy a kutya boldogan hesszel mellettem az ágyon, miközben csak én vagyok a helyiségben. Sőt, szeret velem hesszelni. Tavasz folyamán összekuporodott mellettem és végigülve velem a Forma-1 közvetítéseket, vagy kint is szeretett velem ülni a kertben. Kutya irtózatosan okos, mert az egyik hétvégén, mikor lelkileg padlón voltam, kiemelt figyelmet fordított rám. Valahogy tudta, hogy szükségem van a társaságára és egyetlen pillanatra sem hagyott magamra.
Kutya is tudott féltékeny lenne rám. Elkezdett nyüszögni, mikor látott minket ölelkezni vagy csókot váltani. Ám a kutya hamar rájött, hogy habár belerontottam az ő életébe is, de nem elveszek tőle, hanem adok. Egy plusz főt kapott általam, aki simogatja és szeretgeti. Neki ez pontosan elég és tökéletesen jól kijövünk.

Köszönöm, hogy olvastatok ismét.