MBBK_Grafomágia – Gyerekkori nyarak

A MBBK Grafomágia kihívásának mostani témája: Gyerekkori nyarak.
Egyszerű és nehéz téma is egyben. Egy csomó emléktöredék jutott eszembe azonnal, viszont leírni őket még sem jött olyan könnyen. A mostani cikkben random és kicsit össze – vissza élmények jönnek, amik a cím olvasása után beugrottak.

Elöljáróban annyit, hogy a szüleimnek a nyarak soha nem okoztak gondot. Sosem volt az, hogy jaj, mit kezdjenek velünk, milyen táborokba járjunk stb. A nyarak otthon arról szóltak, hogy a kertben lehetett tenni – venni. Pont beérett valami gyümölcs, mint málna és ribizli, cseresznye. Szedésükkel órákat tudtunk eltölteni, aztán ezek mellett öntözés és gyomlálás. Olyan nap nem volt, hogy a kertben nem akadt valami dolog. A mamám, aki a szomszédban lakott, sokat vigyázott ránk. Ezek a felvigyázások sem abból álltak, hogy jaj, kislányom hova menjünk és mit játsszak veled, hanem ezer a tennivaló és be lehetett segíteni az ő kertjében is. Amíg a mama kapált, mi körülötte szöszmötöltünk például. Vagy órákat ültünk a kisszéken ribizliszedés közben. Majd befőzésnél üveget mosni órákat szintén…vagy nagy lábos mellett állni és lassan kevergetni a lekvárt.
Nyári táborba egyetlen egyszer írattak be szüleim. Két hetes tánctábor, ami katasztrófába fulladt. A tánchoz való önbizalmamat elvesztettem és a társakkal sem voltam boldog. Rémes élmények.

A 90-es évek elején több éven át Zamárdiba jártunk. Anyum akkori K&H alkalmazott lévén kedvezményes szállást kapott a cég ottani üdülőjében. A stégre emlékszem, a hotelt már nem ismerném fel. Két éve aput kértem, hogy vezessem el oda, de a Balaton Sound miatt kialakult dugóban feladtuk ezt az ötletet. Ami még megmaradt, hogy döglött szarvasbogarakat találtunk, s szobánk teraszán hagytuk őket a végén. Úgy bántam, mert meg akartam tartani a kiszáradt bogarakat. Egyszer pedig tesómmal bohóckodtunk az ágyon és sikerült lerúgnom az éjjeli lámpát, ami eltörött. Nagyon megrémültem, hogy kárt okoztam egy hotelban és ezért anyuéknak akár fizetniük is kell majd.
A Zamárdi hotelban úgy szerettem a hotel élményt. Reggelire a megterített asztal, annyira luxusnak számított anno és kicsit úgy is éreztem, hogy ezt igazából nem is engedhetjük meg anyagilag. ’Túl csorik vagyunk mi ahhoz, hogy kiszolgáljanak minket egy ilyen puccos helyen’ – ez volt a gondolataimban.

1999-ben nyaraltam utoljára szüleimmel Csongrádon. Ami abból megmaradt, hogy a Tisza töltésen sétáltunk és anyum megengedte, hogy 5 gombócos fagyit egyek. Illetve rácsodálkoztam azokra a cölöpökre épített vakációs házakra a folyó mentén.

A nyár nem múlhatott el Balatonaliga nélkül. Club Aligára minden évben lejártunk. Egyszer az unokatesómékat is vittük. Lada hátsó ülésén 4 gyerek. A 90-es évek végén még ilyet is be lehetett játszani. A bejáratnál a belépőjegyet árusító meglátta, hogy apum 5 gyerekkel jött, kaptunk is kedvezményes parkolást a strandos részhez közel.

További nyári elfoglaltságok otthon. Szüleim rendszeresen invesztáltak a házunkba. Egyik évben nyílászáró csere, másik évben festés, járólap csere, fürdőszoba felújítás és így tovább. Elfoglaltságot adott a takarítás, felkészülés, pakolás és rendrakás is a szünet alatt.

Egyéb élmények, mikor már tinédzser voltam.
Ausztriai iskolai kirándulás, amit nagyon szerettem. Ausztria egy szívem csücske ország.
Németország egy hét, cserediákprogrammal 2005-ben. Alig akartam hazajönni. Piszkosul jól éreztem magam Bajorországban. Talán itt kezdődött az, hogy külföldön szeretek lenni.

A nyári szünetektől búcsú…ahogy nőttem, elkezdtem diákmunkát vállalni. Napokat, hetekre valami, 2008-ban vendéglátás és lakodalmakban való felszolgáló segéd, 2009-ben Apehben nyári munka. Majd főállás ugye.
Utólag visszagondolva sokkal jobban értékelem azokat a hosszú hónapokat. Arany évek, mikor szüleim eltartottak és nem kellett megszakadnom. Aludtam vagy 9 óráig és csak erre – arra tengtem és lengtem. Felnőttként és alkalmazottként jó, ha 2 hét jut egyben, pihenésre nyáron.

Végezetül a témához kapcsolódó kérdésekre válaszok.
Nyári finomságok? Több fagyit ettem, mint az év másik részében. Ezen kívül nem emlékszem, hogy lett volna bármi nagyon nyári étel az életemben, ami élményeket ébresztene bennem.
Kötelező olvasmányok? Mikor elkezdtem a középiskolát nagyon jó akartam lenni és majdnem végigolvastam a listát. Aztán meg alig emlékeztem valamire és a tanárom is leosztályozott kötelezőkből. Eldöntöttem, hogy akkor kötelezőt olvasson az, aki…és kötelezők rövidemből vígan „megéltem” évközben. Az olvasás szenvedélyét a Harry Potter könyvek hozták vissza az életembe a tinédzser éveimben.

Köszönöm, hogy olvastátok a randomra sikerült beszámolómat és kellemes nyári szünetet/szabadságot kívánok mindenkinek.

A többiek cikkeit a kék linkre kattintva érhetitek el:

You are invited to the Inlinkz link party!

Click here to enter
https://fresh.inlinkz.com/js/widget/load.js…