Most. Így.

Helyzetjelentés, Mr. Darcy.  Legutóbb április végén említettem őt a blogon.

Mi történt az elmúlt  jó hónapban? Haladok előre. Az elfogadás szintjén már túljutottam. Most már nem agyalok azon, hogyan is alapított egy 21 éves férfi, egy 18 éves nővel családot. Egyébként, ha pár szót még ehhez szólhatok, akkor a válaszom arra, hogy miért mertek belevágni: az angol jóléti állam.  Angliában olyan a szociális rendszer, hogy kisgyerekekkel nem fognak az utcán hagyni. Ha megszorulsz és nem úgy alakul a család bevétele, ahogy kéne, akkor segélyek formájában kisegítenek. Itt Angliában van olyan, hogy lakhatási támogatás, alacsony keresetű családok számára, ahol legalább van egy gyerek, aki 4 év alatti. Aztán jövedelemkiegészítés támogatás, ha nem keresel eleget, kitoldja az állam a gyerekeseknek. Mindennek az a feltétele, hogy 16 ezer fontnál nem lehet több megtakarításod, papíron rosszul keressél, illetve legyen legalább egy pici gyerek a családban.

Mr. Darcy volt felesége esetében meg különösen jó, hogy fiatal anyukáról beszélhetünk. Az angol állam a nagyon fiatal anyukákat még inkább előnyben részesíti támogatások szempontjából. A legtutibbra akkor megy egy angol nő (már, aki erre vágyik), ha érettségi után a szülőszobára igyekszik, mert akkor jó korán és kis babával bekerül a segélyrendszerbe. Aki pedig egyszer bekerül fiatalon, azt nehezebb „kirúgni” a támogatások megvonásával.  Bónuszcsekk arra, hogy nem kell főállásban és szorgalmas munkából megélnie majd. 3-4 évente egy új gyerek pedig lazán bent tudja tartani a fiatal angol nőket a jóléti állam juttatásaiban. Idővel meg még olcsó önkormányzati bérlakáshoz is egyenes út vezet így. Zárójelben azért ideírom, hogy az angol állam csak annyi pénzt ad, hogy eltart max. A segélyekből nem fog azért senki all inclusive ötcsillagos hotelos és tengerentúli utazásokra járni.
Természetesen a fentiek nem az angol értelmiségi és (felső) középosztály életpálya modellje, hanem a vidéken élő (Londonban is vannak) és bevándorlókat hibáztató (már aki), „munkás” angoloké. Akik egyszerűen csak úgy vannak vele, hogy ők angolok, nekik jár pénz alanyi jogon. Mi Kelet-Európaiak meg dolgozhatunk helyettük is.
Ha ebből a teóriából indulok és angol szemmel nézem a korai családalapítást, akkor nem is olyan meredek az. Angol felfogással nem elborult gondolat az, hogy 18 évesen szülök egyet, mert tudják, hogy ott áll mögöttük az állam, ha beütne a krack vagy eleve egy vasuk sem volt.
A segélyrendszer azért ennél összetettebb és vannak bizonyos feltételek, de egyszerű és életszerű példának a gondolataim helytállóak.

Vissza Mr. Darcyhoz. Egy baráti beszélgetés alkalmával megkaptam: nem az számít, hogy mi a múltja és családalapítás életkora, hanem, hogy én majd vele mi tudok kialakítani. És ez mekkora igazság.
Bár tény, mivel a gyerekek a kapcsolatunk részesei, így minden lassabb mederben halad, mint gyerekmentes kapcsolatban lenne. Gyerekek mellett az ember nem hoz gyors döntéseket, ha hoz is valamit, akkor duplán meg kell fontolni, a gyerekek érdekeit is szem előtt tartani stb.stb. Szóval, mikor a jövőt kérdezik tőlem…én is szeretném látni egy jósgömbön keresztül, de ilyen tuti opció nincs. Jelenleg még ott tartunk, hogy kéthetente is nála töltöm az időt, mikor a gyerekek vele vannak. És hát eléggé erőltetve, lassan haladunk.
Talán első körben az, hogy a volt feleség ellenünk van és nem tudjuk, hogy mikkel tömi a gyerekek fejét, mikor nála vannak. A kisfiún ez nagyon kijön. Az anyja őt sokkal jobban tudja manipulálni, mint a lányát. Félreértés ne essék, nem vártam el a volt feleségtől, hogy ódákat zengjen arról, mennyire örül Mr. Darcy boldogságának, de azért egy semleges hozzáállás minimum intelligencián alapulva jól jött volna tőle. Főleg úgy, hogy neki válás után úgy volt kapcsolata évekig, hogy vele és a gyerekeivel lakott a férfi. Ő tehát sokkal előbb talált új társat, mint Mr. Darcy. És Mr. Darcy elfogadta a másik férfit, akkor a nő miért nem képes ugyanezt a minimumot megtenni?

A lány már nyitogat, de nem természetesen és gördülékenyen. Mikor kérdezek tőle valamit, akkor megáll egy pillanatra és látom rajta, hogy nagyon szépen, udvariasan akarja megfogalmazni az amúgy rövid válaszát, mintha csak az iskolában egy tanárnőnek válaszolna kb. Nem könnyen folyó a társalgás vele, mert kimért és meggondolja mindet szavát előtte. Nekem ez baromi furcsa, mert sohasem voltam még így gyerekkel, mindig tök könnyen és magától értetődően el tudtam (tudok) társalogni velük (különböző életkorokkal is).
A lánynál hatalmas piros pont, hogy többször látom, igyekszik a kedvemben járni. Kinyitja nekem az ajtót, mondom, hogy de innék vizet hangosan és hozza is palackozott vizet stb. Ez olykor meg a másik oldal, mert ezt a fajta túlzott kedvességet szintén nem várom el, s nem is tapasztaltam még gyerekektől. Nyilván minden egyes megnyilvánulását megköszönöm és kiemelem, hogy mennyire figyelmes.
Nála az volt egy nagy lépés eddig, hogy engedte megfésülnie a haját. Meggondolta, de igennel felelt, ami vele nagy dolog.
Múltkor pedig már egy őszinte mosolyt kaptam tőle, mikor meglátott. Vagy az autóból olyan barátságosan integetett és sziázott, mikor kiraktak az állomáson. Minden apró pozitív jelet jó látni tőle.

A fiú tudatosan elutasít. Az érkezésemmel nála több bili is kiborult, amikhez még csak közöm sincs. A kisfiú gondolatában az a hit élt, hogy apa és anya még együtt lesznek újra. Kiderült, a váláson sincs túl lelkileg, csak míg apa szingli volt, ezek nem jöttek felszínre. Apa örökre egyedül marad, vagy visszamegy anyához, valami ilyesmiben élt.
Ő, még ha úgy van, köszönni sem köszön rám, fejét elfordítja. Szemembe is mondta, hogy nem akar az életébe. Én erre megköszöntem az őszinte véleményét és az iskolát hoztam fel. Mert mikor elkezdi az ember az iskolát, egy csomó új arc jön az életébe, akiket igazából nem is kért. Erre azt reagálta, hogy „Nekem nagyon sokáig tartott az iskolába is beszoknom. Mire velem eljutna ide, még itt leszek egyáltalán?”
Nem veszem fel a fiú negatív megnyilvánulásait, mert nem nekem szól személyesen. Bárki, aki Mr. Darcy életébe jött volna, ugyanezt a fogadtatást kapná tőle. Másrészről meg minél többet tudok meg róla, arra jövök rá, hogy én csak a cseresznye vagyok a torta tetején. Alattam pedig ott egy egész torta, pl a korábbi történések családon belül, amik még mai napig nincsenek „megemésztve”.
A fiúról is egy kedves történetet megosztok. A karkötőmön van egy szív medál (mini lakat), s múlt hétfőn leesett. Este vettem észre. Kár érte, de ha leesett, leesett, nem gondtalan vigyázás miatt hagytam el – nyugtáztam. Erre a fiú rögtön mondta, hogy nézzem vissza az aznapi fényképeket, hol volt még rajtam. Egy pubban ültünk hétfő délután és ott virított a medál, a karkötőn. Mr. Darcy és ő visszamentek a pubba este, s fiú megtalálta nekem. Segíteni akart önzetlenül és velem örült, hogy megtalálhatta nekem. Tehát neki is vannak pozitív megnyilvánulásai felém, csak tudatába elültette, hogy el kell (akar) utasítania. És amilyen arcokat vágott rám korábban, a megértés legkisebb jelét sem vártam tőle a medál eltűnése nyomán elsőre. Meglepő fordulat.

Nyár. Megyek tovább. Többen kérdezték, mennyi időt gondolok a gyerekekkel kapcsolatban. Én egy évet adtam ennek. Jövő márciusig terveztem az első tapasztalási periódust, csiszolódási időszakot. Még jó pár hónap vissza van, addig meg türelmesen, még ha örömteli és szomorú pillanatok váltják is egymást dinamikusan.

A következő cikkben már egy-egy közös napos élményt szeretnék megosztani.
Köszönöm, hogy drukkoltok, velem vagytok.