MBBK Grafomágia – Te miben hiszel?

Csatlakoztam egy bloggeres kihíváshoz. Kéthetente egy témában kell írnunk cikket. Jó közösségépítésnek találom ezt a kis kihívást. Plusz ez a blogom sokszínűségéhez is hozzájárulhat random cikkek formájában a közeljövőben.

A mostani téma: Miben hiszek?
Rögtön rá is vágnám, hogy az őrangyalomban.

Mikor kezdett foglalkoztatni a gondolata?
Ünnepekkor olvastam az Ajándék – Karácsonyi történetek könyvet az Erawan kiadótól. R. Kövér Balázs novellája gondolkoztatott el. És mint egy villámcsapás, jött hirtelen a felismerés…mikor egyedül nyaraltam éveken át, mindig azt emlegettem, hogy „Köszönöm élet”. Köszönöm, hogy minden flottul ment és biztonságban hazaértem. Az élet címszó pedig alatt az őrangyalom vigyázott rám, mindig és mindenhol. Sőt, visszagondolva többször azért nem jött össze valami elsőre, mert az őrangyalom már tudta, hogy más az utam. Hogy várnom kell valamire, vagy pont be kell fejeznem valamit még, hogy időben legyek egy másik dologhoz. Majd utólag visszagondolva nyert értelmet minden lépés.
Másrészről az angol barátommal (álnevén Mr. Darcyval) kapcsolatban annyi minden történt véletlen így és úgy, ami a segítette és erősítette a kapcsolatunkat. Hiszem, hogy a véletleneknek csakis az őrangyalom munkáját tudhatom be. Az őrangyalom már előre tudta, mielőbb én tudtam volna, hogy nekem ezzel a férfival találkoznom kell. Majd úgy egyengette az utunkat, hogy pont jókor és jó időben találjuk meg egymást. És azóta is folyamat figyel ránk.

Karácsony után, mikor felismertem az őrangyalom létezését, elkezdtem random helyeken apró, fehér tollpihéket találni. A januári esős időben pont úgy léptem le a járdáról, hogy a cipőm mellett a sárban egy fehér pihére bukkantam. Január végén a hóesésben sétálva, az égből, a hópelyhekkel együtt rám pottyant egy pihe. Ott azt a pillanatot megélni, ahogy a pihe landol az orrom előtt, varázslatos volt. Megnyugtató érzést adott, hogy jó irányban haladok, minden rendben van. Fel is néztem utána az égbe és megköszöntem őrangyalomnak a jelet.

Milyen hatással volt az őrangyalom felismerése a mindennapjaimra?
Rájöttem, hogy sosem vagyok igazán egyedül. Hogy ő mindig ott van és volt, bármerre is jövök – megyek. Kérni is lehet tőle, beszélgetni hozzá (ne nézzenek őrültnek, így csak a szobámban hangosan)

Van-e olyan dolog, amiben régen hittél, ma már nem? És miért?
Katolikus neveltetésben nőttem fel. Otthon minden hétvégén jártam templomba, Húsvétkor és Karácsonykor még többször. Ministráltam és besegítettem álladó jelleggel.
Londonban élve sokféle hatás ért. A katolikus vallástól elszakadva inkább spirituális lettem. A templomi imádkozás nem segít a világon. Az segít a világon, amit beleadok a tetteimmel, vagy csak egy csipetnyi kedvességgel valaki felé. Az Univerzum pedig szerintem egy adok – kapok „játék”, ahova valamit kiadva, többszörösen megtérülve tér vissza. A gondolatoknak is ereje van és a szeretet, hála erős pozitív energiák.
A gyónásban sem hiszek. Nem hiszem, hogy egy pap fel tud oldozni. Ha van egy felsőbb világ, Isten, akkor ő mindent lát és vele is közvetlenül lehet beszélgetni papi kommunikáció nélkül.

Köszönöm, hogy olvastatok!
Ti miben hisztek/nem hisztek? (Facebookon szívesen veszem a véleményeteket)


Ez a bejegyzés a Magyar Bloggerek és Blogkedvelők Grafomágia kihívásának a részeként született. Ha kíváncsi vagy a többiek posztjára is, kattints a kék gombra 🙂:

You are invited to the Inlinkz link party!

Click here to enter
https://fresh.inlinkz.com/js/widget/load.js…