Havi zárás: Január

Az idei évben szeretnék minden hónapra egy havi zárást írni. Hasznos egy picit megállni és visszatekintve értékelni, lezárni egy-egy időszakot.

Január intenzíven indult. Már 2-án reggel 7:30-kor a családnál kellett kezdenem. A szülők nem tudtak 6-ig várni a munkakezdéssel, ők sem ingyen kapják a pénzüket a cégüknél.
A hónapban munka-munka, majd hétvége volt a jellemző. A hétvégéket nézve nem történt semmi exkluzív program. Egy-egy kinti vacsora szombat este, egy baráttal találkozó, s ennyi. Barátommal sem vittük túlzásba a közös időtöltést, ő 21 napot megállás nélkül dolgozott egyhuzamban például.

Január közepén költöztem. Annyi történt, hogy egyik lakótelepről átjöttem a másik lakótelepre. Egy út választja el a két telepet egymástól. Átköltöztem a szomszédba, 8 percre a régi helytől. A két hely hasonlósága, hogy közel 50 éves volt önkormányzati bérlakások. Az előző helyen 2 emeletes épületsor egyik lakásában éltem, a másodikon. Most egy 20 emeletes panel 5. emeletén „csövezek”.
Undorító, hogy az egykoron a lakáséhséget kiszolgálni hívatott, önkormányzati tulajdonban lévő lakásokból, vaskos profitszerzés céljából, lakásmegosztások lettek kialakítva.
Az 50 év alatt egy egykori tulajdonos piaci ár alatt (kedvezményesen) ki tudta vásárolni, majd idővel közel csillagászati áron megszabadult az ingatlanjától. Az új tulaj meg fiatal londoni munkásoknak szép summáért kiadta/kiadja mai napig.

A költözésem oka, hogy a jelzáloghitel lejárt az ingatlanra, amit ugye az idők alatt a bérlők díjából fizetett a tulaj. Majd felértékeltette a lakást, először csak kíváncsiságból. Majd mikor az ingatlanos cég 525 ezer font irányárat adott meg a 3 szobás, 30 éve semmilyen felújítást nem megélt kecóra, rájött a tulaj, hogy kincsesbányán ül. Ex önkormányzati bérlakás, ami a 70-es években a kispénzű munkásosztály lakhatását hívatott megoldani, 2020-ra 525 ezer fontot (február 2. árfolyam szerint ~ 210 millió forint) ér.
A lakás tulajdonosa egy 62 éves angol hölgy. Korai nyugdíjba vonulás, egyebek. Úgy döntött kiszáll a béreltetésből és 525 ezer jól jönne most neki.
A lakásról még annyit, hogy egyrétegű ablaküvege van, az elülső és hátulsó fal nem is igazi fal. Egy kalapáccsal simán ki lehetne verni azt a furnérlemezszerű valamit. 525 ezerért most mit akar az ember itt Londonban, a 2-es zónában…

Új helyet még szoknom kell. Elég kicsi a szobám. A 2 beugró fal miatt az összes hasznosítható terület kb 7,3m2. A tulaj adott egy ágyat, egy szekrényt és egy íróasztalt. Most tényleg mit akarnék még. Közel 700 fontért örüljön az ember, hogy van egyáltalán tető a feje felett. (650 font alatt számlákkal nagyjából semmi élhető szoba nincs már).
Hiába kicsi a szoba, költenem kellett rá. Könyvespolc az asztalra, polc az üresen álló sarokba, szőnyeg a padlóra kellett. Egy kicsit komfortosabb rá lépni az ágyról, mint a hideg parkettára.
A hónapban próbáltam ezt a személytelen kis tért kicsit otthonosabbá tenni.

A mostani szobakeresés volt a valaha legnehezebb. A Brexit előszele senki kedvét nem vette és túlkereslet akadt minden szobára, vagyis a tulajok és a már bent lakók válogathattak, diszkriminálhattak, ki költözhet be. 4 helyen belefutottam abba, hogy angol és Új-Zéland, ausztrál állampolgárok nem fognak beengedni, nem „fajtájuk” félét az albérletükbe. Ergó magyar, lengyel stb kösz, nagyon nem. Hiába jópofiznak kedvesen az arcodba, tudatják veled később, hol a helyed.
Egyáltalán nem a képzeletem szüleménye ez. Az angolok lakta albérletekből vissza sem írtak jó páran első körben. Ha mehettem is szobainterjúra, amint kinyitották az ajtót, tudtam, hogy csak az időmet pazarlom velük…mert nemet fogok kapni.
Valahol érhető nem? Védik a saját fajtájukat, csak a saját maguk féle állampolgárokkal akarnak lakni.

Sportok
A helyi uszodámat éppen felújították, szerintem csak szimplám valami bedöglött és a javításra ráfogták, hogy felújítás. Stratfordba egyszer kijutottam.
A futás még pihent, hidegnek találtam az időt. A tánc viszont beindult és szépen mentem végig.
A jóga az tavasz óta áll. Kíváncsiságból és kedvezményesen vettem 2 hétre bérletet anno.
Roller meg kemény munkahelyi eszköz és minden hétköznap hajtva van.

Olvasás
Kicsit belendültem év elején. Papp Diána: Most élsz, Fejős Éva: Mi sem voltunk angyalok – kiolvastam.
Delia Owens: Ahol a folyami rákok énekelnek. A könyvet nem sikerült még megfejtenem. Mit adott nekem, vagy mi egyáltalán a nagy mondandója? 50-60-as évek Amerikája, láp-mocsaras világvége, ahol a főszereplőnk él. A könyvben van családon belüli erőszak, diszkrimináció, kiközösítés, alkoholizmus, nővel szemben elkövetett erőszak. Gyilkosság már csak hab a tortán.
Egy kislány életét követhetjük nyomon, gyerekkorától haláláig. Aki nagy semmiből indulva, végül valaki lesz. De tegyük hozzá, hogy mentort talált az útja során, tehát tök egyedül nem jutott volna semmire. Ha valamit le kéne ebből szűrnöm, akkor azt, hogy kell egy mentor mindenki életébe, aki önzetlenül és jó szándékkal tereli.

Január 31-én este a moziban megnéztem az Úriemberek filmet, ami az okos gátlástalanok világába vezetett be. Frei Tamás szerint övék a világ. A mozi végére pont kilépett az Egyesült Királyság az Unióból. Később pár ünneplő angolt láttam a metrón, miközben én ürességet érezve utaztam hazafelé.
Viszlát Európai Unió, a közösség, ami lehetővé tette, hogy legálisan ide kerülhettem egykoron…
és viszlát Január.

Zárásként egy érdekes kép, egy szoborról, aminek magyar vonatkása is van:

U.i.: A koronavíruson izgulni időm sem akadt. S ha szólhatnék egy szót, akkor miért foglalkoztat minket jobban az, hogy mitől patkolhatunk el, mint az, hogy mitől élhetnénk tartalmasabb életet?