Judy, a film

Hollywood mostanság rácuppant az énekesek életrajzára. Freddie Mercury nagyot szólt tavaly, idén májusban az Elton John mozi sem volt rossz, de kisebb felhajtást kapott. Most pedig itt van Judy Garland.
Barátom szerette volna megnézni, de én is kíváncsi voltam a filmre. Renée Zellwegerre egész pontosan. Mert ő az a színésznő, aki az örök Bridget Jones a szememben. Ugye, egy-egy beskatulyázott szerepet sok színésznek nehéz túllépni, s élete végéig rajta marad.
Bridget után egy Judyt eljátszani nagy váltás. Ez az, ami megfogott, s szerintem még rajtam kívül sok mást embert is.

A premier első hétvégén megnéztük. Péntek este lévén nagyobb tömegre számítottam a teremben.
A mozira közel sem lehet azt mondani, hogy tökéletes életrajzi, kronológiailag és történésekben is nagyok a kiugrásuk és pontatlanságok. Ez a film inkább arról szól, hogy Hollywood hogyan szippantott be anno egy fiatal tehetséget, s majd hogyan indította el őt a lejtőn. A történetben, az utolsó évében kísérhetjük végig Judyt, akinek emlékeiben felugrik egy-egy múltbeli emlék.
Anno a szórakoztatóipari cégek azt tehettek bárkivel, amit csak akarnak. Úgy kezelték a hozzájuk leszerződött sztárokat, mint a babákat. Úgy ráncigálták őket, ahogy szerették volna. Túlhajtották őket munkaórákban, majd altatót adtak nekik este, hogy azt a pár órát végigaludják. Ezen felül pedig Judyt nem is tartották szépnek és szigorú diétára fogták, az amúgy túlsúllyal sosem küzdő lányt. Igazi Hollywoody szörny az, amibe a filmben kaptunk némi betekintés.
Majd a félresikerült egyik házassága, ahol a férj állítólagosan eltapsolta a pénzüket, csak rontott a helyzeten. A mozi a 2 kisebbik gyerekére fókuszál, s az ő apjukkal való kapcsolatra. Liza Minelli egyetlen említés szintjén sem jelenik meg.

Judyt nem látjuk inni ugyan, de van olyan jelenet, ahol minősíthetetlen viselkedést mutat színpadon feltehetőleg alkohol végett. A gyógyszerfüggése viszont megjelenik. Ezeket a jeleneteket nekem személy szerint nehéz volt látnom. Szörnyű, ahogy egy ember tönkre tudja magát tenni.

Rólunk, a nézőkről is. Az egyik félresikerült londoni fellépés közben a vendégek elkezdték kifütyülni, megdobták őt a színpadon (vagy megtörtént így, vagy nem). Zúgolódtak, hogy pénzükért igen is legyen itt ma nagy villantás.
Tulajdonképpen milyen önzőek voltunk, vagyunk! Nem gondolunk bele, hogy az énekes életében mi lehet, vagy hogy x századik fellépést egyhuzamban bírni nem egyszerű.
Követelőzünk és kifordulunk magunkból, ítélkezünk rögtön.  Közben, amíg a x személy életének útját nem jártuk be, nincs jogunk lenézni őt egy ballépés miatt.
Szóval miközben lekezelően viszonyultak hozzá ott, azon az estén…senkinek eszébe sem jutott, hogy Judynak tulajdonképpen segítségre van szüksége. Gyógyszerelvonóra, pszichológusra és empátiára.
60-as években jártunk…Nekem erről Elvis jutott eszembe, mert egyes jelenetek hasonlóságuk mutattak az ő életével is.

All in all, Judy Garland emléke megérdemelte ezt a filmet. A mozi úgy van beállítva nagyjából, hogy Hollywood és showbusiness megölte őt.
Bízom benne, hogy neve és személye ezzel most felkerült a halhatatlanok listájára.
Ugyanakkor ez az a mozi, amiben Renée is megvillogtathatta kimagasló színészi tehetségét. Így kicsit úgy érzem, hogy ezért a szerepéért fogják hosszútávon emlegetni. Legendássá vált általa.

U.i.: Remélem nem én az egyetlen, aki nem tudta eddig, hogy Judy Garland énekli ezt a legendás dalt eredetiben.

Köszönöm, hogy olvastatok.