Német ismerőssel a városban

Egy hete megkeresett Facen egy német csaj, akivel még anno 2012-ben találkoztam Londonban egy összejövetelen. Ő is au pairként jött ki, majd az egy év lejárta után hazament. Most pedig egy hétvégére foglalt egy londoni kiruccanást.
Úgy voltam vele, ha már Facen ismerősök vagyunk, akkor igen is találkozni fogok vele. Legalább megbeszéljük, hogy kivel mi újság. Rászántam egy fél napom arra, hogy Londonban császkáljak vele.

Egy kicsit róla. Mint megtudtam, ő az au pair évét az érettségi és az egyetem közötti ’gap year’ alatt töltötte kint. A középiskola alatt megfogalmazódott benne, hogy pedagógia irányba menne. Majd egy évet rászánt, hogy külföldön éljen, gyerekekkel legyen, felhozza az angolját és élettapasztalatot szerezzen. Pontosan arra használta az au pair dolgot, amire való.
Hazament, elvégezte az óvónőképzőt és most egy kétnyelvű oviban dolgozik Münchenben.
Panaszra nincs oka, mint mesélte. 6 hét szabadság jár neki, napi 8 órát dolgozik (vagy korai kezdéssel és korai végzéssel, vagy későbbi kezdéssel és későbbi végzéssel), a cég fizeti a tömegközlekedés bérletet és gym tagságot is biztosít alkalmazottainak. Aztán egyéb járandóságok, hogy magánnyugdíj biztosítás stb. Illetve tisztességesen megfizetik, elél belőle, utazásra is futja.  Na baszki, mert német a csaj.
Levetítve, én hiába mentem volna haza és tanultam volna óvónőnek Magyarországon, már elnézést, de túróst értem volna el vele. Én már olyan esettel is találkoztam, hogy magyar tanár volt au pair Angliában, nem fordítva, hogy gap year és karrier ebből otthon.
Nem németnek születtem, s Magyarországon nem lennék óvónő. A megbecsülés, fizetés és mostani magas létszámhiány miatt sem.

Vissza Londonra. Belvárosban futottunk össze, majd felvetette, hogy mi lenne, ha kipróbálnánk az Instán látott és falkapott cukrászdát. Peggy Porschen nevű hely, ahol sorban kell állni vagy fél órát is akár, hogy 7 font/ tortaszelet áron ehessen az ember, a cuki dekorációt bámulva.
A marketinggel felpumpálták és menővé tették az üzletet. Fel is készítettem magam, hogy esetleg maga a süti baromi nagy csalódás lehet, mert az árat a csili-villire kell fizetni. Aztán a torta úgy elment, egy magyarországi vidéki színvonalas cukrászda szintjét hozta. De tényleg, Londonban ilyen Peggy izére vagyunk oda és az ázsiaik megrohamozzák kameráikkal a kirakatot, miközben a sütijük igazából egy magyar standart, s nekem nem adott fú de nagy extrát. Persze aláírom, hogy Instagram kompatibilis cukrászda és én is készítettem pár képet én is.
A kiszolgálás semmi extra, bárkit felvesznek ide pincérnek hangulatú. A forró csoki meg borzalmasan rossz volt.

A délután további részében a szemerkélő eső miatt benti programra gondoltam. Járjuk be az 02-öt -döntöttem. Az Icon outletbe a Cath Kidston a kedvencem, most pont kellet is egy piperetáska.
Icon outlet egy veszélyes hely, aki egy általa ismert márkát keres, jó kapitalista fogyasztó lévén, költ. A német csaj, aki amúgy semmi vásárlási céllal és kézitáskával utazott Londonba, vett egy bőrdzsekit és egy felsőt 100 fontért itt.
Mert jó áron van és mert jó lesz alapon, nem szabad vásárolni. Én magam részéről úgy be tudok menni az Iconba, hogy zéró költéssel kijövök. Tartsa meg az élet a jó szokásom.
A Temze partra is jutott még idő, majd búcsúztunk egymástól.
Viszontlására 8 év múlva…ja nem. München Oktoberfest már jó ideje bakancslistán szerepel. Most, hogy van ott ismerősöm, még inkább csábító a dolog.
Én már elképzeltem, amint jövőre ő körbevezet majd a forgatagban. Legyen így! 🙂