Romantikus tavasz

Mikor április végén megosztottam a blog Facebook oldalán, hogy valaki jött az életembe és virágcsokorral ajándékozott meg a 4. találkozásunk után; meglepett az a sok – sok kedvesség, amit követőktől és személyes ismerősöktől/barátoktól kaptam.

Mindenki tök kedvesen szurkol nekem, ami nagyon jól esik. Nagyon – nagy dolog az életemben, hogy 10 év után újra pasiról beszélek. Utoljára hivatalosan 2009-ben volt barátom, ám azóta is mindig történt valami az életemben, de nyilvánosan sosem beszéltem/írtam róla, vagy anyukámnak aztán főleg nem meséltem senkiről.

Ki is az illető? Nem magyar. Egy európai országból való, s egymással angolul beszélünk.
Csak a tánc lett a kapocs…szívem rejtett vágya volt, hogy a táncról legyen már egy randim a túrósba is!
Egy éve ismertem meg, s mindig is jóba voltunk. Jól vezet, szerettem vele táncolni, s minden alkalommal, mikor láttam, mindig odamentem hozzá, hogy táncolni szeretnék vele.  Idén egyszer a fél táncestet vele töltöttem, majd véletlen együtt sétáltunk a metróra még januárban.
Olyan közvetlen pasi, örültem, hogy megtaláltam vele a közös hangot és volt mindig miről beszélgetnünk pár szót.
Plusz szinte minden alkalommal pozitív megjegyzést tett a külsőmre. „Nagyszerűen nézel ki”. „Lenyűgöző vagy, mint mindig”. Csillámpor hintés, süket duma, mindig legyintettem neki, hogy hagyja ezeket a bókokat. És baszki nem kiderült, hogy a pasi nem poénból és sablon duma címszóval mondta nekem annyi alkalommal ezeket.
Annyira el voltam foglalta a saját kis hülyeségeimmel, hogy fel sem tűnt, tényleg komolyan értette a bókokat.

Idén annyi mindent csináltam egyedül, hogy csak na. Aztán egyik táncórán mesélte, hogy ő is mennyi mindent egyedül csinál. Feldobtam, hogy cseréljünk számot február táján…ami elmaradt. Ne adj közösen egy programot összehozhatnánk alapon. Nem voltam elég rámenős…Hagyjuk is – magamban lezártam, hogy nem vagyok érdekes számára még egy programra sem.
Mint ez is kiderült, ő nem hitte azt, hogy vele akarnék együtt lógni.

Húsvétkor ismét táncest volt. Ki voltam rittyentve. Aznap voltam egy puccos étteremben barátokkal és oda kiöltöztem.
Meglátott: „Bámulatos vagy ma is”. Én meg legyintettem.

Tánc közben kérdezte, hogy milyen a Húsvét hétvégén. Baromi üres…vasárnapra és hétfőre semmi programom. Találkozzunk már akkor holnap délután! – felvetette. A táncunk végén addig nem mozdultam mellőle, míg számot nem cseréltünk.
Egy magányos Húsvét vasárnap és hétfő a depresszióba taszított volna, nagyon kapaszkodtam abba, hogy legyen társaságom. Pont ekkor, a legjobbkor jött ő.

Azóta randizunk folyamatosan.
Történethez hozzátartozik, hogy április közepére jutottam el lelkileg oda, hogy megnyugodtam. Nem hibáztattam senkit, semmit, hogy tök egyedül vagyok egy évtizede. Inkább olyan biztatóan néztem a jövőbe, bíztam abban, hogy úgyis lesz majd valaki, aki egyszer csak jön. Kár lett volna görcsölni. Londonban olyan bámulattal néztem minden egyes pasira, kerestem a szemkontaktusokat. Kíváncsi voltam, mit látok az arcokban. Pont a legjobbkor, a nyugodt állapotomban, a legjobban időzítve érkezett ő.
Annyira hálás vagyok, hogy korábban nem akart találkozni, mert nem voltam még készen rá.

Pezsgőt még nem kell bontani. Ki tudja mi lesz ebből az idővel….viszont most egy csodálatos „terápia” számomra a személye. Mert megmutatja, hogy igazi gentleman pasik igen is léteznek, s úgy viszonyul hozzám, ahogy még senki az életben korábban.

Folyt.köv.