Viszlát február, köszönöm, hogy voltál. Most megemlékezem rólad.
Az elmúlt években minden év úgy indult, hogy március körül jöttem rá, jé..új évet írunk. Az első két hónapot mindig „elkomázgattam”, jó párszor betegeskedtem stb.
A 2019-es év viszont bumm bele módjára indult. Felfogtam, hogy ideért. Meló és meló van, volt, túlórák és babysit dögivel, ami szokatlan ilyenkor. Hajtás van, elfoglalt szülők életéhez asszisztálok, el lehet képzelni mennyire le vagyok lekötve én is ezáltal.
Amilyen rövid hónap volt Február, na annyira sűrű. Mindig történt valami. Azon kívül, hogy szétmelóztam magam és többet voltam az albérleten kívül, mint bent; jutott idő szórakozásra is.
Jöjjön pár emlékezetes pillanat, amiért hálás vagyok.
A hónap első csütörtökjén komolyzenei koncerten jártam. 6 fontért, kedvezményes áron „seat filling” opció keretein belül egy cégnél szereztem be a jegyeket. Nem a koncert vonzott, hanem az, hogy magyar karmester vezényelte a filharmonikus zenekart Londonban. Eötvös Péter karmester – zeneszerző estjét látogattam meg barátnőmmel.
A nevét sem hallottam soha…pedig igazán elismert és nem kis pályafutás van mögötte. Személye miatt kár lett volna kihagyni. Menő, hogy Londonba meghívták.
Marriott Hotel vacsora
Egy ismerősömmel futottam össze, akinek a párja német és a hotel alkalmazottja. Az ismerősömtől a hotelnél búcsúztam volna el, mikor a párja meghívott, hogy vacsorázzak velük, ha szeretnék. Németből a volt osztálytársa járt itt éppen látogatóban, Londonban. Egy helyes német pilóta mellett ülve fogyaszthattam el vacsorámat. Velem egyidős volt, házas. Örültem neki, hogy házas. Egy ilyen helyes és intelligens férfi ne is legyen szingli.
Awhh, a németeket mindig is szerettem. Németekkel vacsorázni, ahol a német férfi egy pilóta. Dream come true hangulatban voltam.
Aznap este nem győztem hálás lenni, amiért ott lehettem. Az évem egyik fénypont szombatját éltem meg.
Tibi bá bulija
Erről már írtam, amivel a Határátkelő egyik cikkébe is bekerültem, ami meg kint volt Index címlapon. Remélem az embereknek átment a lelkes és rózsaszín szemüvegen át néző világlátásom benne. A Határátkelőt nagyban elkerültem vasárnap. Trollokra semmi szükségem és ott szét szoktam szedni.
„Hagyjátok már szegényt, veri őt az élet enélkül is” „Ő sem állt sorban, ahol az észt osztották” szintű kommentek baromi nagy kedvességet sugallnak felém.
Táncest
Ceroc tánccsoport Valentin napi bulit hirdetett, aminek témája a piros és fekete szín lett volna. Én meg kékben mentem rá. Teljesen elkerülte figyelmem a felhívás és az apró infó az e-mailben.
A tánc jól sikerült, kevés ismerős arccal futottam össze. Viszont egyre magabiztosabb és magabiztosabb vagyok, csak eltelt egy év, mióta csatlakoztam. Úgy érzem, hogy lebetonoztam az alapokat. Minél jobban belejövök, annál jobban élvezem!
Színházba is eljutottam. 4 fontos szintén „seat filling” lehetőséggel, egyedül… Belenyúltam, vagyis félrenyúltam. A nézőtér papikkal és nagymamikkal telt meg, az előadás zenei világa valahol az 50-60-es világát idézte. Edith Piaf zenékkel tarkított musical. Ööö…na mindegy, 4 fontot így is megérte, s karzat első sorába középre szólt a jegy, a legjobb helyre.
Farsangi bál
A Szent István ház farsangi bulijába nagyon készültem. 2018-as évben remekül sikerült, azóta is emlegetem. Vártam, hogy a 2019-es dátum ideérjen. Ismét egyedül mentem. (egyre kevésbé bírom elviselni már, hogy egyedül megyek programokra)
Baromi nagy szerencsémre a bejáratnál összeakadtam egy hölggyel, aki az este folyamán a társaságomat adta. Nélküle rommá untam volna magam.
Idén vagy 30%-al kevesebben vettek jegyet, mint tavaly. Akik pedig eljöttem, sem voltak mulatós emberek. Plusz alig öltözött ki valaki.
Az este elején egy 70 körüli hölgy megjegyezte nekünk „ahogy nézem most nem fog nektek akadni jó parti itt”. Még jó, hogy nem pasizni jöttem. Bocsássatok meg nekem, de most nagyon belekötök a magyar pasikba. Elmennek a férfiak egy farsangi bálba, azért, hogy a tökükön üljenek. De tényleg. Az egy dolog, hogy táncolni nem tudnak (a magyar pasik nem arról híresek, hogy társastáncra járnak), de nem is akarnak. Megelégedtek annyival, hogy elsörözgettek az asztalnál egész este.
Mi meg szegény nők ott voltunk táncpartner nélkül…Hűűű de hiányoltam a Cerocos haverjaimat.
Az összélményről annyit, hogy baromira lapos lett a farsangi buli. Szégyenszemre.
Az italos árusító néninek meg üzenem, hogy apróval tessék már készülni a jövőben. Mi az, hogy nem tetszik tudni visszaadni. Ne a vendég, hanem a szolgáltató cég készüljön visszajáróval!
A vacsora rendben volt viszont. Piros pont az önkénteseknek. Köszönöm.
Hirtelen beköszöntött a tavasz, így londoni baráttal levonatoztam a tengerpartra február utolsó vasárnapján.
Hasting településre esett a választásom. Már jártam ott 5 éve egy szervezett kirándulás keretein belül, s megfogott. Visszavágytam. Szépen körbejártuk a partot, megmásztuk a kilátós részt. A végén pedig még sütkéreztünk a parton. El sem hittem ott, hogy még csak februárt írunk!
Az egészségem hullámzóra sikerült a hónapban. Az utolsó 3 hetet náthával szenvedtem végig, ami hol jobban elviselhető, hol rosszabb lett. Mikor pedig azt hittem volna, hogy elmúlt, hát nem. Homloküreg-gyulladással búcsúzott tőlem február. A kegyetlen fejfájás – nyomás, mintha éppen szétrobbanni készülne a homlokom, fogsor/állkapocs fájdalom erősen rontotta a komfortérzetem. Az elmúlt napokat munka után otthon és főleg az ágyban töltöttem. Minden nap egy fájdalomcsillapító csak kellett…szerencsére csak egy, hogy napközben ellegyek.
Mikor lesz vége ennek a nyavalya periódusnak? Keddtől már a 4. hetet fogom írni bacilussal küzdve.
Halkan megjegyzem, hogy a munka és programok miatt egyszerűen nem volt időm egyszer sem jól kialudni magam. Talán az a baj, hogy lábon hordom ki az egészet, megállás nélkül.
Dögrovás közepette a pub szerdát sem hagytam ki. Az estéről majd máskor. Szokás szerint hozok pár beszélgetést és személyt.
+ Februárban továbbra is aktívan főztem.
Tényleg köszönöm február! Isten hozott március 🙂
Életem morzsái 