Könyvajánló – Papp Diána: Bodza bisztró & Mézeshét motel

Januárban kiolvastam két könyvet Papp Diánától.
2018 decemberében jelent meg a Mézeshét motel könyve és valamiért elkezdett érdekelni a Bodza bisztró is, mint az előzménye.  Vannak olyan könyvek, amik pont jókor és jó időben találnak meg, na ezt tapasztaltam Diána műveivel is. Örülök, hogy nem korábban kerültek kezem ügyébe.
Petrát, a főszereplőt mai látásmódommal tudtam igazán megérteni, korábban nagy valószínűséggel nem.

Kezdjük a Bodza Bisztróval, ami mindenki ajánlott.
Fülszöveg: „A húszéves budapesti fiatalok bulikkal teli életét élő harmincas ügyfélszolgálati csoportvezető, Kulcsár Petra váratlanul egy kis bükki faluban találja magát: egy lerobbant éttermet örökölt rég nem látott apjától. A lány szíve szerint túladna rajta, de miközben ügyeket intézni jár a faluba, ismerkedik meg az apja szívéhez közel álló emberekkel, akikkel hamarosan barátságot köt; és nem csak az elvesztett édesapjáról alkotott kép tisztul benne, de a fontossági sorrend is helyreáll az életében. Az eleinte sokkoló helyzet szépen lassan megoldást hoz Petra gondjaira, élete elvarratlan szálai sem maradnak elvarratlanok, sőt a szerelem sem várat magára sokáig.”

Teljesen Petra helyébe tudtam magam képzelni, nagyon sok hasonlóságot tapasztaltam kettőnk között.
Ő egy váratlan örökség kapcsán kénytelen leutazni vidékre Pestről. Először csípőből elutasítja azt, hogy örökségével különösebben foglalkozzon. Majd ahogy halad a cselekmény, bizonyos szinten elkezd kétlaki életet élni. Egyszer itt, egyszer ott lenni. A regény nagy kérdése, hogy meddig húzható a két világban való egyszerre élés és navigálás, valamint eljön-e az a pont, amikor Petrának véglegesen dönteni kell. Hol szeretne a továbbiakban lakni?
Az örökség mellett a férfiak is megnehezítik, vagy megkönnyítik a dolgát? Murphy – törvénye alapján, ha jön valaki, akkor legalább kettő jön egyszerre.

A két helyszín (nagyváros – vidék) között folyó őrlődést nagyon át tudtam érezni. Saját példámat nézve, London és Budapest (Fehérvár) között jövök – megyek. Két helyen nem tudom a barátságimat fenntartani sem, London javára dőlt eddig a mérleg. Ám soha nem lehet tudni, hogy mit hoz a jövő? Egyszer én is döntéshelyzetbe kényszerülök? – nem tudni. Ne adj, felbukkanna valaki, vagy bekövetkezne egy váratlan esemény…A regénybeli Petra vívódásait a saját bőrömön is néha tapasztaltam, tapasztalom. Ezért véleményeztem úgy a Bodza bisztrót, hogy olyan mintha rólam írták volna (nyílván ferdítéssel).

A történet végén Petra döntését én is elismertem. Ugyanígy tettem volna a helyében.
A könyv élvezhető volt és gyorsan lehetett benne haladni. Egy este alatt ki is olvastam, hajnali 2-kor feküdve.

A Mézeshét motel, a Bodza bisztró folytatása.
Egy Facebook zárt csoportban a könyv szóba került, s többen kissé negatívak voltak vele. „Kifogott rajtam”, „X karaktert nagyon nem bírtam”, „Borzalmas hosszúak a monológok”.

Nem vették el a kedvem a vélemények olvasása sem.
(Fülszöveget kihagyom, mert túl sokat elárulna az első regény végéből – ajánlom is, hogy ne olvassátok el, míg az elsőt nem fejeztétek be)

Eltelt 6 év a szereplők életében. Más élethelyzetben vannak, másfajta gondok kerülnek előtérbe. Ahogy bárki élete változik x év után, ugyanúgy az övék is. Várható is volt, hogy újfajta bonyodalmak nehezítik majd meg az életüket, különben nem is lenne miért izgulnunk.

A Mézeshét motel egy tébolyda motel, a könyv 80%-ig úgy tűnhet, hogy tényleg mindenkinek elgurult egy kereke az idő előrehaladtával. Abszurd helyzetek történnek meg.
Én már azon sem lepődtem volna meg, ha a vége nem úgy alakult volna, ahogy végül is alakult.
Lesz-e Happyend? Kisimulnak-e a kusza szálak?

A mű valóban sok – sok monológból áll, de könnyű megszokni és a történések meg izgalmasak, viszik előre az olvasót. Így nem látom hátrányát egyáltalán ennek az írásmódnak.

Mindkét regényben van 1-1 titok, ami gyönyörűen el van rejtve előlünk, fel sem merül bennünk, hogy bármit is rejtegetne valamelyik szereplő. Ezek a fordulatos helyzetek, jó lökést adtak a cselekménynek.

Többektől hallottam, hogy az első könyv sokkal jobb, mint a második. Ez így nem igaz. Az első könnyedebb, míg a második „testesebb” csupán, de ugyanúgy ott tartotta az érdeklődésem és egyetlen pillanatig sem fordult meg, hogy leteszem kezemből.

Ez első regényt egy könnyed roséhoz hasonlítom, a másodikat meg egy nehezebb vörösborhoz. A kettő nem egyforma, de szívesen legurítom mindkettőt, ha úgy adódik. 🙂

Kellemes olvasást kívánok!

U.i.: A mellékszereplők szimpatikusak voltak és még kedvet is kaptam vidékre költözni, hátha hasonló emberekre bukkanok, mint ők.
A történetekben kis gasztronómiai utazáson is részt vehetünk, amik meghozták az étvágyam, valami jó étterembe is kénytelenek leszek odaérni a jövőben.