Ha szerda…akkor Pub szerda!

Pub szerdán jártam a héten. Mielőtt az estéről mesélnék, kezdjük a legelején.

Ha az ember egy ideje Londonban él és kialakul a baráti köre, akkor előbb – utóbb hall arról, hogy szerdánkénk van egy öltönyös találkozó – eredetileg a Bank station környékén dolgozó magyarok találkoztak. A hagyományról senki sem tudja pontosan mikor kezdődött, valaki abban hisz, hogy az 56-os magyarokkal indult, valaki abban, hogy a 70-es évektől. Akárhogy is, ez egy városi legenda, hogy szerda este a The Counting House pubban magyarba lehet botlani.

2013-ban egy barát mesélt is erről a találkozóról, olyan visszajelzést kaptam, hogy ide csak sznob arcok járnak. „Ha nincs névjegykártyád, ne is menj”. Állítólag úgy mutatkoztak be egymásnak az emberek, hogy business kártyát nyomtak rögtön kézbe. Akkor felfogtam, hogy ez nem nekem való.
Később két sráccal is összehaverkodtam, akik szintén nem voltak elájulva a szerdás összejöveteltől.
Hagytam a fenébe továbbra is.
2017 tavaszán a Tvrtko londoni rendezvénye kapcsán megismerkedtem pár hölggyel, s az egyikükről kiderült, hogy nagy pub szerda rajongó. Mert tök jó, én is nézzem meg egyszer. Majd egyszer – nyugtáztam.
Most 2018 októberében elkapott az ihlet az ő hatására. Elhatároztam, hogy személyesen fogom most már ezt a pubos estét csekkolni.

Munka után irányba vettem a Northern Line megállóját. Bank station, majd Cornhill utcában fel. Hely megtalálva. Beléptem. Na, de hol vannak a magyarok? Ha nincs más, hát várok. Abban a pillanatban megpillantottam egy arcot a baráti körömből. Ha egy magyar megvan, meglesz a többi is.
Meg is lett a társaság. Nagyjából senkit sem ismertem, de annyira jól esett, mikor a szervező srác: Nándi odajött kezet rázni. Ez remekül indul – nyugtáztam.
Pár szóban elmesélte nekem Nándi, hogy az emberek többsége gazdasági területen dolgozik/tanul. Én meg erre tök őszintén reagáltam, hogy akkor én leszek a kakukktojás.
Megnyugtatott, hogy nem baj. Azt szeretnék, ha idővel minél színesebb lenne a társaság. Király.
Közben még egy másik tag odajött kezet rázni. Meglepő ez a welcome.

Itt az idő inni egy Guinness-t elhatároztam. 5,35 fontért lett is egy pint. Visszamentem a csapathoz és álltam, vártam. „Felszabadult” egy srác, én meg odaléptem kezet rázni. Alap kérdések jöttek is, hogy mióta élek kint és mivel foglalkozom. Szokásos válaszom: 7 éve és nanny.
A srác 2 hónapja él Londonban, de előtte már élt Franciaországban is. Nem ő volt az egyetlen az este folyamán, aki már úgy jött Angliába, hogy előtte másik EU-s országban dolgozott, éveket akár.
Amint ott beszélgettünk, becsatlakozott egy csaj hozzánk, aki már azt kérdezte, hogy mi honnan ismerjük egymást. LOL, 5 perce innen.

Random beszélgetéseket folytattam több emberrel. Egy másik srácról megtudtam, hogy itteni egyetemen tanul kint keresztféléves képzésben (?) Egyem a szívét, nagyon jópofa arc volt. Ja és 23 éves. Mellette igazi matuzsálemnek éreztem magam. Mikor én kikerültem Londonba anno, ő még a középiskola 2. évét járhatta kb.
Innen is köszönöm neki, hogy türelmesen hallgatta a szómenésemet. Különösen, mikor azt ecseteltem neki, hogy 2009-ben a világválság után milyen „lehetőségel” voltak otthon pályakezdőként. Akkortájt ő még csak az általános iskolába járt. Lol.
Papíron életkori különbségek megvoltak, viszont csak külsőre, senki sem mondta volna meg, hogy idősebb vagyok nála.

Még egy férfit kiemelnék az estéről. Nem tudom, hogy kezdtem vele a társalgást. De nagyon hamar elég érdekes irányba lyukadtunk ki. Neki gyorsba tudnia kellett, hogy van-e pasim.
A blogom is szóba került. Hány követőm van? – bónuszkérdés. Pár száz?!
Hát az nagyon jó! – állította.

Akinek nincs blogja és még 1 követője nem volt az írásaira, bizony pár száz követő szép számnak tűnik.
Én meg lazán benyomtam, hogy most voltam a hétvégén egy rendezvényen, s 10 ezer követőtől indul a „buli”. (Léleksimogató megtapasztalni azért, hogy valaki szemében a blogírás egy váó dolog. Én meg 10 éve irogatok…nekem a heti rutin része)
Ő volt az a személy volt, akivel ismeretlenül is közvetlenül és őszintén, bármiről dumálgatni tudtam. Remélem, hogy találkozom még vele.

Nándi az este vége felé kérdezte, hogyan éreztem magam? Túl jól.
Tisztára bepörgetett, aktivizált az a pár óra. Nem minden nap fordul elő velem, hogy öltönyös magyarok, értelmiségi fiatalok (húszon évesek) társaságát élvezhetem.
Repetázni szeretnék! 🙂

Következő tali időpontja november 28. Beírva naptárba.

U.i.: A sok élmény hatása alatt teljesen kimaradt, hogy fényképet készítsek a helyszínről. Gyönyörű pub pedig a The Counting House.

Reklámok