Te miért nem utazol?

A héten váltottam egy üzenetet ismerőssel. A levelében kitért rá, hogy „idén sem megyünk nyaralni”. Ezért és ezért.
Ahhh, szóval igen, itt a nyár és a Facebookot, Instagrammot teleküldik az emberek mindenféle faja kis fotóval, hogy hol nyaralnak. Mert mutogatjuk, hogy ide és ide eljutottunk.

Hoho, néha már kezdem úgy érezni, hogy egy versenyben veszünk részt a Facebookon. Csak azért is utazni kell, mert xy is megtehette, akkor én sem maradhatok ki a sorból. Megmutatom, hogy telik rá! Élvezzük még egyáltalán a nyaralást, vagy csak a tuti Insta fotók kedvéért ölünk bele pénzt? Már néha az jön le, hogy a képek fontosabbak, mint a tényleges emlékek, amiket gyűjtünk. (Ismerős a helyzet, mikor egy ismerősöd eljut valami flanc helyre és teletolja a Facebookot naponta több tucat (olykor gyenge minőségű) képpel?)

Én már olyan szinten vagyok, hogy egyre kevesebbek osztok meg. Most amúgy is, ki érdekel, hogy már megint eljutottam/eljutok Amerikában, nem? Már menjek a francba különben is, hogy folyton Amerikába mászkálok…(abba meg úgy sem gondol bele senki, hogy mennyi munkaórám van mögötte, és tudatosan odafigyelve gazdálkodtam ki a pénzt)

Na, vissza a nyárra. Az utazás pénz. Nem adják ingyen. Még egy belföldi nyaralás is kész vagyonokra rúghat akár, mármint kinek – milyen a keresete ugye. Még, ha nagyon alacsony színvonalon is toljuk az utazást, akkor is kerül némi pénzbe. És sokan nem keresnek annyit, hogy még a némi pénzt is megengedjék. Vagy mondok jobbat. Nem mindenkinek az – az álma, hogy utazgasson. Lehet, valaki egy házra gyűjt tőkét, s ezért nem akar és vagy nem telik egy üdülésre. Valakinek meg fontosabbak a tanulmányai, szóval ugyanúgy elkölt összegeket, csak éppen a jövőjébe hosszútávon. Van, aki meg drága műszaki cikkekbe öli a pénzt, s csodálkozik, hogy nyaralásra nem futja. Én úgy gondolom, hogy a pénzt mindenki valahogy elkölti, ki erre – arra. És nyilván nem mindenkinek lesz csili – vili, #happiness és #freedom hastaggal ellátott tengerparti szupi képe az elköltött pénze után.
Az olyan emberek meg nem is említem, akiknek pasijuk, apukájuk fizetett nyaralásokat, s azzal villognak a neten. Más pénzével mindig könnyebb hencegni.
(Hja és olyan is van, aki hitelkártyára költ…ilyen áron meg végképp nem kéne)

Hülyeség magyarázkodni, hogy idén miért nem utazik valaki…Ha én elmondanám, hogy hány ezer fontom ment el az amerikai utazásra, hát leesne sokak álla. De még az enyém is leesik, ha belegondolok.
Pont a napokban írtam egy ismerősnek, hogy a jövőben lehet jobban el kéne gondolkozni, hogy mikor és hova megyek, mennyiért. Mi éri meg? Előfordulhat, hogy egy utazásra el nem költött pénz segíthet egyszer hozzá, hogy korábban nyugdíjba mehessek, kivehessek egy hosszabb távú szabit a jövőben stb. Érdemes nagyobb távokban is tervezni. Meg úgy kíváncsi lennék, ha az elkövetkező 2 évben semmi utazásra nem költenék (max haza egy olcsó repjegy), mekkora összeg maradna a számlámon a végén? Lehet, meglepődnék. Érdemes latolgatni a lehetőségeket.

Továbbgondolva meg, milyen jó lenne, ha valaki olyan kihívást indítana az Instagramon, hogy 1 évig semmi utazás. Helyette inkább a lakóhely környékét kéne felfedezni, megélni a szép dolgokat, pillanatokat, amik egy áltagos héten is ott vannak szemünk előtt. (Esti csillagok – bárányfelhők alakjainak figyelése, nyíló virágok illatának szaglása, helyi erdőben séta stb)

Szóval, miért nem utazol? Senkinek nem tartozol magyarázattal.

Reklámok