Otthoni kiruccanás: Romkocsma buli

Az előző beszámolót ott hagytam abba, hogy megérkeztem a szállásra. Gyorsan el is múlt 11 óra. Összekészítettem magam az esti menetelre. A smink annyi volt, hogy kihúztam a szempillám. Valamint kitaláltam, hogy a „Back to the 80’” felsőmet veszem fel. Romkocsmába nem a fehér nadrágomban és a királykék csillámos felsőmben fogok beállítani, az tuti.
Szimpla kert volt tervben. Már ezer éve készültem ide. Hát vagy 30 méteres sor állt a bejáratánál. Neeeee, most komolyan. New Yorkban én már eleget álltam sorba, elég volt egy fél évre. Főleg nem vagyok hajlandó Budapesten sorba állni egy szórakozóhelyért. Fenébe is, hogy ilyen népszerű hely ez a turisták körében.
B tervet elővettem. Google térképen nézelődve kiszúrtam még korábban egy másik helyek. Ruin pub ennyi a neve, a vélemények alapján azt olvastam, hogy olyan, mint a Szimpla kert. Fél 12-kor útirányt váltottam az Akácfa utcába. Odaértem a helyhez. Itt nem várakoztak emberek, azonnal lehetett befelé menni.
Egy kicsit azért noszogatnom kellett magamat….már megint egyedül egy bulihelyre be. Igen, ha már itt vagyok, nem leszek nyuszi. Mars az ajtóhoz – zártam a vitát önmagammal.
Jó estét köszöntem a fiatal srácra, aki a bejáratnál állt. Ő szépen eligazított, hogy ruhatár jobbra, s utána a táncteremben is találom magam. Köszi.
Ruhatár 300 ft, nem számít. Fontot költök, nem forintot.

Odaléptem a bárpulthoz. Mit igyak? Mert itt nincs Guinness…ugye. Jött egy nosztalgikus ötletem. Szeretnék egy vörösboros kólát. Hogy miért pont ezt? Anno, ezer éve Fehérváron volt szaktársakkal mindig ezt ittuk. Akkor 2009-ben került vagy 180-200 forintba egy pohárral otthon.
Most meg 850-et fizettem ugyanezért itt. Volt idegenforgalmi szaktársak egészségére le is gurítottam az italt. Hamar mentem is a második körre.

Míg alapozódott a hangulatom, tettem egy sétát a romkocsma belsejében. Hogy mekkora böszme nagy szórakozóhely ez! 4 teremben szólt 4 különböző zene. Találtam benne egy alagsori részt is, ami egy kibelezett borospincére emlékeztetett. Meg billiárd, csocsó termeket is láttam. És persze minden részen volt bár.
Majd a kerthelyiségen át (az egyetlen nyitott rész) visszasétáltam az egyik táncterembe.
Nem is kellett sokáig egyedül lennem, ugyanis betalált egy pasi.
Következő gyors beszélgetés zajlott le köztünk:
Honnan vagy?
Magyarország?
Magyar?
Igen, az.
Pedig nem is látszol magyarnak.
(bunkó)
A csávókámról kiderült, hogy eredetileg török és törve, alapfokon beszél csak magyarul. Magyarországra emigrált és Pesten lakik. Angolt viszont vágta. A modorával enyhén voltak problémák. Ilyenkor megkérdezem magamtól: Ki nevelt téged, hogy ekkora tahó vagy?!
Rögtön lökte is a süket dumát, hogy én egy ilyen fiatal csinos lány, hogy lehetek egyedül egy ilyen helyen. Hát inkább egyedül, mint veled – magamban megjegyeztem.
Hála Isten, levágta, hogy fel áll a szőr a hátamon tőle. Testbeszédem elég kifejező tud lenni, így lekopott.

Ezek után nem csoda, hogy szükségem volt még egy vörösboros kóla.
Táncolgattam ott tovább magamban. Megint odaszólt hozzám egy csávó. „Jó a pólód”. Ezt a bókot szívesen elfogadtam. Majd megkérdeztem tőle angolul, hogy honnan van.
Magyar volt. Fellélegeztem. Egy elég jó vágású gyerek és magyar. Táncolhatunk. Táncoltunk is. Közben persze kérdeztük egymást. A srácról az este alatt megtudtam, hogy 31 éves egyetemi hallgató. Idén fogja befejezni a mesterképzést. Békés megyéből származik és egy jó évig élt Londonban. Nyelvtanulási célból, állítása szerint.

A folytatásban még vettem 2 Coronita sört. Én soha nem iszom Coronitát. Most megszállt egy rögtönzött ihlet rá. Meg jókat röhögtem azon, hogy egy ilyen üvegért majdnem 10 dollárt kértek Miami Beachen. Itt meg Budapesten 990 ft. Tök olcsó.
A srácot meghívtam egy italra. Én fizetek, jó? – kijelentettem. Pár font nem számít már ma este nekem. Te meg elmondhatod a haverjaidnak, hogy meghívott egy nő egy italra.

Ami nagyon nem tetszett, hogy a srác 10 perc táncolás után már le akart smárolni. Elegem van az ilyen fajta viselkedésből. Utálom, hogy napjaink pasijai ilyen bumm bele típusúak. Bezzeg nagyinak még azért is udvarolni kellett, hogy valaki megfoghassa a kezét pár találkozás után. Visszakövetelem a mami korabeli udvarlást 2018-ba. Úgy szeretném egyszer az életben megélni, hogy egy fiúval szépen és minden pillanatot megélve (nem nyomulva) felépíthetek egy meghitt kapcsolatot. Álomvilág, mi. Nagyot sóhajtottam.
A srác levágta, hogy nem volt szimpatikus a húzása. Elnézést kért, amit becsülök benne. Már annyiszor megfogadtam, hogy az ilyen pasikat otthagyom azonnal. Aztán most sem tettem…

Egy kis kitérőként elmesélném a WC-s kalandomat. 4x jártam a mellékhelyiségben az éjszaka folyamán. Mindig nagylelkűen vettem elő a 200-as fémpénzt. Vagyis egyik alkalommal nem. Csak egy százast kotortam ki a pénztárcámból. Erre a fogatlan cigány néni, a WC-s megszólalt, hogy 200 lesz. Most komolyan? Utólag bánom, hogy nem néztem hülyén rá, mintha csak az angolt érteném. Hát nem pofátlanok? Jó pár tucat 200-ast beszednek egy éjszaka alatt, ha ezt mind megtarthatják, akkor én is felcsapok WC-s néninek Pesten. Nem is rossz bevétel egy ilyen piti, nem megerőltető munkáért. Ja és persze zsebbe. Apehnek erről nem kell tudnia.

Visszatérve a srácra. Nem tudom, hogy röppent el az idő olyan gyorsan és lett hajnali 1-ből hajnali 4:30. Közöltem, hogy megindítom magamat a szállásra.
Hja, persze még korábban felajánlotta, hogy ha nincs hol aludnom, nála alhatok. Ez felejtős lesz. Ebben az esetben nagyon keményen tudom osztani a nemet bárkinek, bármennyit ittam is.
Egy 35 nm apartmant vettem ki. Szerintem, lesz hol aludnom – magyaráztam a helyzetet.

Reggel 5 óra előtt még pizzát ettem a 7. kerületben. Ezt követően visszaballagtam az apartmanba. A srác amúgy elkísért a kapuig. És elbúcsúztunk.

U.i.: A romkocsmában találtam egy 5 eurost a földön. Ismét csak javasolni tudom, hogy padlót érdemes nézni. Lehet több pénzt is találtam volna, ha nem a srácra figyelek később. 5 euro kb 1500 ft is pénz, meg mindig öröm találni bármennyit is.
Az este költése a részemből valami 5700 ft-ban állt meg. Kb 16 font. Nekem ez így baráti volt nagyon.
Ha meg levonom a talált pénzt, akkor 12 font. (Londoni árviszony szintjén ez „ingyen” volt)

Reklámok

Otthoni kiruccanás: Romkocsma buli” bejegyzéshez egy hozzászólás

  1. bagoly37 szerint:

    Nem tudom, hol lehet komoly emberekkel ismerkedni, de szerintem szórakozóhelyeken valószínűleg nem. Hiszen oda szórakozni járnak, és szerintem azt gondolják, hogy a nők is csak azért vannak ott.
    Levelezve érdemes lehet kezdeni, meg aki meg tud írni egy hosszú és nagyjából hibátlan levelet értelmesen, azzal már érdemes lehet szóba állni.
    Sok magányos férfi van.

    Amit a török mondott, hogy nem nézel ki magyarnak, azt szerintem vedd bóknak. 🙂

TE MIT GONDOLSZ?!

Please log in using one of these methods to post your comment:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s