Ezek a mai a fiatalok…

A napokban csatlakoztam egy Facebook csoporthoz. Van egy youtube oldal, ami nemrég hozott létre egy csoportot. Mivel a csatorna elég szimpatikus témájú videókat gyárt, gondoltam a csoport is hasonlóan jó lesz.
Tévedtem. Sikerült csatlakoznom egy olyan közösséghez, ahol az átlag életkor nincs 18 év. Ezzel egyébként semmi gond nem lenne, ha nem olvastam volna olyan bejegyzéseket, amilyeneket.
Ezek a mai fiatalok, hogy mennyit tudnak sírni, te jóságos Ég! Én is ilyen voltam? Talán nem, mert nem volt internet, nem lehetett online rinyálni ismeretlen embereknek, a barátaim meg biztos frászt kaptak volna a sok nyávogástól.

Durván felbőszített, az amit pár bejegyzés alatt láttam. Kezdjük azzal, hogy beírja egy csaj, hogy unott. Unott? Most komolyan, ember! Te tudod egyáltalán mi az az unalom? Szerintem kezdődjön ott az unalom, hogy egy teljes hétvégére kihúzod a modemet a konnektorból. És totál wifi nélkül éld túl a napjaidat, ha a mindent el lehet érni és meg lehet nézni világban is unatkozol.
Csoda, hogy én fel tudtam nőni, anélkül, hogy halálra untam volna az agyam. Közel 20 éves koromig, hogy bírhattam ki net nélkül? Nem lettem agyilag romhalmaz a nagy semmittevésben?!
A netes előfizetésünk után is, este volt lehetőségünk a géphez ülni max 2 órára. Mert hol voltak még az érintőképernyős telefonok…
Én még egy olyan világban nőttel fel, ahol az ismereteinket enciklopédiákból és a könyvtárból kölcsönzött könyvekből bővíthettük. Nem volt google – google mond meg nékem…lehetőség. És még sem lettem hülye, annak ellenére, hogy a nem fértem hozzá ahhoz a rengeteg infóhoz, amihez ma 10 másodperces keresést követően rá lehet bukkanni. De a legfontosabb, hogy nem unatkoztam. És főleg nem erről sírtam mások előtt.

A bejegyzés folytatásában olvastam, hogy céltalan a csaj. Mai napig ebben én sem vagyok jó példa, viszont a gondolataimban már megírtam egy hosszú bakancslistát és folyton vagy egy álomhelyem, ahova el szeretnék jutni. Ez is egyfajta cél, mert valaminek a vágya motivál. Nyilván 16 évesen más  a helyzet. Csak az tudom, hogy sokat álmodtam arról, hogy látom a Big Bent. Megvalósult. Hetente láthatom, ha szeretném. Hihetetlen, hogy ilyen fiatalon még csak álmai sincsenek az embernek, nem baj, ha az adott pillanatban látszólag egy soha meg nem valósulónak tűnő dologról is van szó.
Akkor mi jár egy 16 éves fejben? A nagy semmi? vagy csak a Facebook likekok, amiket egy – egy megosztás után kaphat valaki a látszat felépített világában?

A harmadik eldobom az agyam rész: nincsenek barátaim. Nincsenek barátaid, ja 16 évesen. De gondolom Facen 800 ismerősöd van. Itt jövök rá igazán, hogy a nagy online jelenlét, meg a ’kössük össze a világot’ misszió egy nagy semmi, ha az az eredménye, hogy soha ilyen magányosak nem voltak még az emberek, mint most. Már 17 évesen is.
Én arra emlékszem, hogy pár ismerőssel megbeszéltük, hogy délután x utcában tali. Fogtam a biciklimet és eltekertem a helyszínre. Az adott utcában fel-alá keveregtünk, ültünk a fűben az árok szélén és tök jól éreztük magunkat 15 évesen. Vagy nagy menőn vettünk egy csomag chipset és a helyi pici tó partjára kiülve eltöltöttük a délutánt. Életem soha vissza nem térő gondtalan emlékei. Örülök, hogy nem volt okostelefon és nem volt mit bámulni a kis képernyőn egész álló nap.

És motiválatlanság. Nem kell tudatosnak lenni, én sem vagyok az 100%-ig mai napig sem. Viszont én most azt látom, hogy Magyarországon iszonyat nagy munkaerőhiány van. Tehát, aki most 17 éves vagy 20 éves, szerintem soha jobb lehetősége nem volt munkát találnia és ezzel tapasztalatot szereznie, elindulnia az életben, mint nekem ugyanennyi idősen. A cégek már a betanított munkaerőt is egymástól lopkodják. Mikor meg végigsétáltam Pesten vagy Fehérvár belvárosban, a létező összes helyen ki volt írva, hogy munkaerőt keresnek. Legyen ez már egy motiváció!
Én a válság körül 2009-ban léptem ki a munkaerő piacra, jó szar lehetőségekkel. Választási opcióim nem volt, örültem, hogy kaptam egy munkát legalább.
Pont nyáron mondtam egy ismerősömnek. ÁÁÁ, ha most lennék tanuló az idegenforgalom szakon, tök jó lehetőségeim lennének gyakorlati helyszínekre. Főleg Pesten, mikor fullon mennek a szálláshelyek és pörög a turizmus, mint az állat. Most nem adnám alább, mint az Aria Hotel Budapest.
2008-ban meg a nagy 0 opciók voltak ezen a téren is.
Ha valaki akar és szorgalmas, jó indulási esélyei vannak, persze nyelvtudással! Of course.

Egy kicsit más, de még ide tartozik. Srácok bejegyzéseiben meg az jött elő, hogy „miért vesznek semmibe a lányok? Miért nem jön össze egyetlen lánnyal sem?” Chill out, ahogy Angliában mondom. Sose az a lényeg, hogy az adott pillanatban mi nem megy, hanem, hogy most mit teszek, hogy a jövőben menjen. Én a srácok helyében, ahelyett hogy ismeretleneknek írogatnék egy Facebook csoportban, először is magamat tenném rendbe, mind külsőleg, mind belsőleg. (miután megnéztem a facebook profiljukat). Engem is 19 éves koromig nagy levegőnek néztek a pasik. 10 kg lefogytam anno, kicsit átalakítottam a ruhatáram, kiépítettem az önbizalmam, s láss csodát. Már nem vagyok levegő.
Zárógondolat. Jártam egy szórakozóhelyre még 2005-ben. Majd évekkel később visszatérve a tulajdonos gyereke a következőt mondta nekem: „régebben te csúnya voltál nem?”
Változik az ember. Eskü mai napig röhögök ezen a beszóláson.

Kedves mai fiatalok! Tessék jól használni az online felületeket. Minél kevesebb baromságot nézni és minél hasznosabb tartalmakat követni.
És a jövőre nézve meg chill out, minden rendben lesz.

Reklámok

Ezek a mai a fiatalok…” bejegyzéshez ozzászólás

  1. balazsisandor szerint:

    Gratulálok, hogy így összefoglaltad. Nálam főleg az utolsó bejegyzés “ütött” a fiukkal kapcsolatban. Van ilyen közeli ismerősöm…
    Mivel tavaly beléptem én is az ötvenesek “táborába”, most egy hónapja kábé én is beléptem egy ötven feletti csoportba, vagyis kettőbe, egy nyitottba, és egy zárt csoportba. Kíváncsi voltam, hol is tartok, tartunk?…
    Lehet, hogy bennem volt a hiba, nem jó csoportokat választottam, mindkettőből ki is léptem egy nap után.
    Nulla értéket sem találtam. Inkább amolyan VÉGÁLLOMÁS feelingem volt, és nem a metróra gondolok.
    Azért is szólok itt nálad hozzá, mert ennél többet nem szeretnék a témával foglalkozni, sajnálnám az időmet, hogy a nullára akár fél órát is szánjak.
    Még egyszer le a kalappal, hogy leültél és mégis összefoglaltad a tapasztaltakat.

  2. Bogcsi szerint:

    Ezért hívom én a kamaszkort, “a sötét kamaszkornak”, kicsit a sötét középkorra rájátszva… Van egyrészt lélektanilag ennek a se gyerek se felnőtt szakasznak egy jellegzetes “nemtudokmitkezdenimagammal” érzése, sajnos a mai világban amit írsz az a pár dolog még hozzá tesz ehhez… Na és ez az unott, depis hangulat felváltva társul a “megváltomavilágot” helyzetekkel, bármit is jelentsen ez. A mi időnkben is megvolt csak máshogy. Én jókat nevetek ha vissza gondolok. Szerettem a saját kamaszkorom. Bármikor vissza mennék. Az internet se hiányozna, meg a telefonok… Jöttünk-mentünk, jártuk a várost, parkokban találkoztunk, kávézókba, pizzériaba ültünk be. Szerettük a kiállításokat, a mozit, színházat… Klassz volt. Én voltam olyan szerencsés, hogy Pécsen jártam gimibe, ami egy szuper város volt a kamasz éveknek, és kollégista is voltam, ami különösen jó élményem.

TE MIT GONDOLSZ?!

Please log in using one of these methods to post your comment:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s