Mikor nem egyedül utazom…

Utoljára nem egyedül 2014. tavaszán utaztam. Az elmúlt évek alatt jól elszoktam attól, hogy valaki velem tart utazásaim során. Ez is egy életvitel, amit ha felvesz az ember, hozzászokik.
Az ismerősömet, aki eljött velem New Yorkba, már 3,5 éve ismerem. Az elmúlt években jó párszor szerveztünk közös programokat, még egy – egy napos kirándulásokon is részt vettünk. De, mikor 8 napig non – stop össze vagy zárva valakivel, az teljesen már. „Puding próbája az evés” – említette egy másik ismerősöm pont az ősszel nekem. Most megkóstoltam hát azt a pudingot.

Az ismerősömmel jól telt a hét, tényleg. Jobban megismertük egymást, vagy inkább magamat? Én olyan személy vagyok, akinek ha reggel kipattan a szeme, azonnal beszél, ha van kihez. Az egész napot képes vagyok végigdumálni, még félálomban is este, míg újra csendben leszek. Ez azért soha nem tűnt rossznak, mert nem gondoltam, hogy ez bárkit is zavarhat. Anyum meg direkt mindig mondja nekem, hogy legalább én ilyen csicsergős vagyok, ha már ő nem.
Az ismerősömnek viszont sok volt. Tűrte szó nélkül, de aztán csak kialakult egy feszültség köztünk. „Nem kell folyton beszélni” – nem mondta ki így, de felfogtam. Rájöttem, hogy ismerősöm este nem akar beszélgetni. Visszatértünk a hotelszobába és kuss legyen – ezt én fordítottam le ilyen érthetően.
Felfogtam, hogy nekem kényszer csendben kell lennem, az az állapot, mikor úgy beszélnék még, de nem szabad.

A 4. napon ott ültem a kanapén, ő meg az ágyon és az fordult meg a fejemben, hogy ennyi erővel egyedül is lehetnék most ebben a hotelszobában. Majd felpattantam, s mondtam, hogy kimegyek a helyi boltba. Mikor kiléptem az utcára, egy gondolat futott át a fejemen: 96 óra elteltével újra magamban vagyok. Tudtam, hogy van időm szépen kinézelődni magam a boltban. Végigjártam a polcokat, megnéztem mi van kínálatban, milyen termékek kaphatóak. Körbenéztem a zöldséges – gyümölcsös és hús részlegen is. Úgy éreztem, hogy végre kicsit ismerkedem a helyi dolgokkal.
1,5 órával később tértem vissza a hotelbe. A bárban meg micsoda élet volt még akkor!
Jól esett magamban lenni, ha már úgy is csendben kellett lennem.

Két napra rá, reggel úgy keltem, hogy na ma se beszélhetek annyit, amennyit szeretnék. Ingerültebb és durcásabb lettem ez miatt.

Amit mai szemmel máshogy csinálnék. Ha ismerősöm nem akar este beszélgetni, s előre tudom, semmi gond. Lementem volna a hotel lobbyjába a laptopommal és vígam ellettem volna az online térben. Vagy egyszerűen csak beültem volna inni a bárba. De így, hogy nem tudtam ezt előre, lelkiismeret furdalást éreztem, hogy ismerősömet magára hagyom a szobánkban. Most már tudom, hogy egyáltalán nem kellett volna ezért furcsán éreznem magam. A tapasztalattal tanul az ember, legközelebb már máshogy teszek.

A csenden kívül, ami még feszültséget generált az az, hogy az emberek különbözőek. És igenis vannak olyan dolgok, amiket az egyik embert érdeklik, a másikat meg nem. Mesélem akkor. Én be akartam menni a Sex Múzeumba. Ha már a New York Passban ezt is benne volt, miért hagynám ki. Amúgy magamtól sima belépőt sose vettem volna. És igen, el kell fogadni, hogy nem mindenkinek elfogadható, ha guminőt lát, vagy mű vaginát, esetleg egy biciklivel hajtható vibrátort. Én is elég zárkózott vagyok ezen a téren, de attól még egyszer megnézhetem, nem?
Az ismerősömön látszódott, hogy a pokolba kívánja az egészet. Én meg ettől úgy éreztem magam, hogy valaki mást rávettem olyanra, amit nem akar, vagyis rabolom az idejét. Így én sem tudtam élvezni a múzeumot, sőt a lehető leggyorsabban akartam kijönni, mert cikin éreztem magam a helyzettől. Ekkor volt az, hogy közöltem, külön is tudnánk szervezni egy – egy programot akár. Simán elfogadtam volna, ha a múzeum előtt elváltunk volna pár órára, s mindenki olyat tesz, ami szimpatikus neki.

Péntekre bazi hideg lett. -10°C és én bedobtam a törölközőt. Ismerősöm kint akart sétálni, én meg annyira nem voltam ráindulva Brooklynra ilyen hidegben. Utolsó előtti nap, így kaptam egy fél nap kimenőt. Ismerősöm elment sétálni. Én meg metróztam a Seaport Múzeumhoz. Egy csöppnyi kis múzeum az üzleti negyed közelében. Viszont van 4 hajójuk a mólónál. Az egyik látogatható (Wavertree hajó). Egy jóvágású srác lelkesen mesélt nekem a vitorlás hajóról, ami eredetileg egy Liverpoolban lévő cégnek készült és az ottani kikötőben állomásozott. Jól esett egy fiatal amerikai sráccal dumálgatni, még a hajózásról is. (Angliában már több hajón is voltam, meg Wikin utána olvastam már ennek-annak a témában, így jól el tudtam csevegni a sráccal). Miután a hajón körbejártam a fedélzetet, elbúcsúztam a sráctól. És egy gondolat futott át ismét a fejemen: ezt a hajót szeretik. Mert tényleg szeretik az önkéntesek, akik itt dolgoznak rajta.

Képek a délutánról: 

Utána felültem egy sétahajózásra már sötétben. Normális kamera nélkül sajnos a Brooklyn híd és a Szabadság – szobor nem adható jól vissza esti fényeiben. Gyönyörű volt, de mobilkép egy kalap túró a valósághoz képest. Inkább a látványban gyönyörködtem, mintsem fényképeztem volna.
Este meg beültem a Planet Hollywoodba a Times Square mellett. Figyeltem az embereket és csodáltam a helyet. Az evéssel sem siettem. Én olyan boldogan elvoltam 1,5 órát a helyen, alig akartam kijönni. Totál nem volt bennem a késztetés, hogy menjek vissza a hotelba.

Nekem annyira kellett ez a fél nap egyedül a városban. Köszönöm ismerősömnek, hogy elfogadta.

Rá kellett ébrednem, hogy 8 nap együtt non – stop egy pasival, aki nem a barátom, az csak idő. Nekem kellenek szünetek egy ilyen nyaralás során. Most már ezt is tudom a jövőre nézve. Nem fogok zsákbamacskát árulni, ha legközelebb megint úgy alakul, hogy valaki eljönne velem valahova.

A legvégső feszültség kettőnk között az utolsó este, már a reptér felé volt. Én még ajándékot akartam nézni. Ismerősöm meg nem. Úgy biztos nem fogok bemenni egy ajándékboltba, hogy azt kell nézem, milyen gyorsan tudok kijönni. Nincs mese, nekem a reptéren az utolsó pillanatban még kellett idő erre. Mondtam ismerősömnek, hogy átmegyünk az ellenőrző kapun és a terminálban elválunk. Majd beszállásnál újra tali. Nagyon jó promot fogtam ki, már nem ez az első alkalom, hogy reptéren jobb áron vásároltam ajándékot, mint a városban.
A repülőn meg külön ültünk, repülőgép társaság (Delta) nem egymás mellé szóló jegyet adott. Így szépen elvoltam magamban visszafelé egyedül. Nem zavartam senkit a felesleges beszéddel.

Zárásként a jó dolgokról. Ismerősömmel a legtöbb kívánságlistás hely egyezett. Sok mindenden meg tudtunk állapodni. Az is lefixáltuk, hogy reggel minden nap időben indulunk felfedezni. Nem aludni jöttünk New Yorkba. És szerintem nagyon flexibilis volt több dologban, amit kigondoltam. Sőt néha szerintem túlságosan is rám hagyatkozott. Szavam nem lehet ilyen téren.
Megemlítem még, hogy a Macy’s áruházba is bejött velem. Plusz készített rólam pár nagyon szép képet a városban.

Londonban a metrón úgy váltunk el, hogy maradunk továbbra is ismerősök 😀

Reklámok

Mikor nem egyedül utazom…” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Névtelen szerint:

    Hello! Elosszor is BUÉK! ☺️ Vagany csajszi vagy es orulok hogy ez a kirandulasod is jol sikerult ami a varos felterkepezeset illeti. Koszonom hogy betekintest nyujtottal, igy kicsit en is oda gondolhattam magam. ✅😘 Bizony ha az ember nem egyedul kirandul, egyfajta önismeretre is szert tesz. 😃 Tudom hogy ennek is a jo oldalat nezed es pozitivumkent fogod fel. Van mit tanulni toled! 😌 Varom az idei beszamoloidat is. Puszi!

TE MIT GONDOLSZ?!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s