Kultúrsokk Londonban

A mostani bejegyzést több forrásból is megihletett.
Talán kezdem ott, hogy 2011-2012-ben nyelvsuliba jártam, s ott ért első körben a londoni kultúrsokk. Az egyik angol tanuló csoportban volt egy turbános, szakállas fazon, ránézésre azt mondtam volna, hogy pakisztáni. Kifinomultam, stílusosan öltözött és úgy tűnt márkás az órája, meg naná, hogy iPhone tulajdonosa volt. Mikor egyszer megkérdeztem tőle, hogy hova valósi, azt felelte: Németország, Hamburg.
A szemem nem hazudik sose, gondolom látszott, hogy ledöbbentem. Magamban meg is jegyeztem, hogy te úgy vagy német, mint én angol. Semmi közöd a németekhez, csak rád kell nézni.

Aztán persze felfogtam, hogy egykoron valakije, feltehetően a háború után bevándorolt német melósnak, s hát hogy hogy nem, ott ragadt és lett szép, népes család, aminek ő is leszármazottja.
Ami meg nyilván fájt, hogy én, akinek az összes felmenője echte európai és itt élünk jó sok száz éve, milyen kis „csórika” ehhez a „nagy” némethez képest. Nekem még csak iPhonera sem tellett, plusz márkás ruhákra sem.
Azt meg halkan jelzem meg, hogy a srác német állampolgár volt ugye, s valszeg felmenői lévén az adott ázsiai ország állampolgárságára is jogosult, plusz azóta lehet már angol is lett. Én meg összesen egy magyar útlevelet bírok felmutatni…Európaiként. (csak a nyomatékosítás kedvéért írom)

Második eset szintén nyelvsuliból. Kendős, visszahúzódó csajszika. Tőle is megkérdeztem hova valósi. Gondoltam valami Irak szintű ország. Hát persze, hogy nem. „Én holland vagyok” – mondta. Hogy a fenébe van te Holland, magamban ezt is meg kellett emésztenem 2012-ben kétszer is. Nemár, hogy minden ilyen-olyan ember menő nyugat-európai ország állampolgára legyen?
A csajjal kapcsolatban még az volt a számomra totál értelmetlen, mikor mesélte, hogy óra után kint várják a testvérei és kísérik haza. Miért kísérgetnek bátyjai egy felnőtt nőt? Nekem ez nem normális dolog. Ugye. Aztán 2014 körül már megértettem, hogy muszlim nők nem koricálgathatnak ide – oda, mikor kedvük szottyan. Sőt, idegen pasikkal is csak férfi rokonuk kíséretében és engedélyével beszélhetnek. A „hollandok” már csak ilyenek. (ironikusan írom)

Később találkoztam egy Facebook csoport által egy német csajszival (aki tényleg német volt). Valahogy szóba került, hogy náluk milyen nációk és hogy élnek. Ő mesélte le, hogy bizony rengeteg a török. De olyan szintén élnek zárt közösségekben már, hogy németül egyetlen szót sem beszélnek iskolás korúkig a gyerekek. A csaj azt nehezményezte, hogy szerinte nem is akarnak integrálódni, inkább csak elszigetelik magukat sokan a saját népükkel. Ott döbbentem le először, hogy héééé, hát Németországban rengeteg „német”, öreganyai szinten még nem német él. Mivel nem utaztam, nem láttam a világot korábban sose, honnan is tudhattam volna, hogy mi folyik máshol. Németország nem csak a „németeké” már. (Ahogy Anglia sem az angoloké csak)

[Aztán 2013-ban frankfurti átszállás mentünk New Yorkba, 5 óránk volt a gépcsatlakozás között. Volt szerencsénk megnézni Frankfurt belvárosát. Kultúrsokk meg volt. Egyetlen valódi németet nem láttam kb.]

Az utolsó emlékezetes sokk az idén ért az uszodában. Nyáron én éppen befelé igyekeztem, mikor egy tetőtől talpig feketébe öltözött anyuka, fekete kendővel és a szintén feketében lévő gyerekivel meg indulni készült. Londonban mindenféle nép él, nem zavar, hogy kik járnak uszodába és hogyan öltöznek. Ám, mikor egymás között elkezdtek magyarul beszélni, egy pillanatra megállt bennem az ütő. Hogy mi van? A full fekete hölgy, a full feketébe öltözött gyerekeivel magyar?! Hja bizony, hogy az volt. Történetét nem ismerem, de annyit tippelnék, hogy valamikor kiköltözött ide, aztán összejött egy muszlim pasival. (Tudni kell, hogy egy muszlim pasinak automatikusan muszlimok lesznek a gyerekei az anya vallását/nézeteit figyelmen kívül hagyva.) Nem bíráskodni akarok, csak rosszul esett, így látnom őket. (Remélem értitek az érzésemet)
Utána eszembe jutott egy londoni magyar ismerősöm idei megjegyzése: „egyre több Nyugat-Európában, a nem európai kultúrkörből származó apától születő magyar gyerek, s őket hogyan fogadná majd a közvélemény, ha egyszer hazaköltöznének?” 

Cikket azért írtam meg, mert a legtöbb olvasóm magyar, plusz mikor otthon mesélem ezeket a történetek a családomnak/barátoknak, mindig mondják, hogy ezt kéne a blogban írnom, mert ez érdekes és otthon élve nem is tudják elképzelni.